IGAZ HITTEL ’s JÓ-TÉTEMÉNYEKKEL GAZDAG
VÁLASZTOTT FŐ-ASZSZONY:
(2. Ján. I. vers.)
NÉHAI MÉLT. GRÓFF MALOM-VIZI
KENDEFFI RÁKHEL
ÚR-ASZSZONY; Ő NAGYSÁGA,
NÉHAI MÉLT. GRÓFF ÉS VICE-COLONELLUS
BETHLENI
BETHLEN GERGELY
ÚR Ő NAGYSÁGÁNAK
NAGY KEGYESSÉGŰ ÖZVEGYE.
Kinek-is temetési tisztesség-tételére parantsolatból
készítettem e’ következő Verseket, mellyek
a’kor a’ templomban függő kártáknak formá-
jában közönségessé-tetettek, 1798-dik Eszten-
dőben.
Példáb. 31: 29.
Sok aszszonyi-állatok munkálkodtak serénységgel; te
pedig meg-haladod azokat.
El-temetők RÁKHEL nyúgovó bóltjába,
Az
Erdő-Szent-Györgyigyászos
Éfrátába1Rákhelt el-temette vólt JákobÉfrátanevű helységben. Ide vagyon a’ tzélozás.
Mellynek jobb oldalát a’ Kükűllő nyalja:
Hol már két Testvérnek porát egy sir falja.
2Az egygyik, Néh. Mélt. Guberniális Consiliárius Gróff Malom-Vizi Kendeffi Elek Úr ő Nagysága.
Ezt siratja nem egy Jákób, ’s annak háza,
Melly, mint árnyék, tsak e’ méltóbb gyászt példázza.
Sír egész Közönség leg-kedvesbb Halottján,
A szép-Nemnek szemen-szedett VÁLASZTOTTján,
Egész Népnek, Annyát fájlaló keserve
Nemzeti gyászt hirdet hamuban keverve.
El-temetők RÁKHELt! de a’ bús tiszelet
Állittson Oszlopot már sír-halma felett.
Mú’sám! tekints-által tágas meszszes égen
Ama’ földre, melly fólyt téjjel ’s mézzel régen,
Melly az hajnal’ ró’sás-kertje mellett fekszik,
A’ fel-kelő nap’ friss fénnyétől melegszik.
Vigyázz egy Oszlopot, mellyet még rejteget
Az őszölt régiség aggott háta megett.
Mellyet emlékezet gyanánt álló jelnek
Emelt egy sebhedt szív sir-halmán RÁKHELnek.
3Tzélozás vagyon a’ Rákhelnek, Jákob Feleségének temettetésére, melly vólt azÉfrátavidékében, hol annak sír-halmán oszlopot-is emelt, melly neveztetikRákhel’ temetése’ oszlopánakI. Mós. 35: 19, 20.
Vedd-fel onnan azt a’ Nagy Nevet, ’s drága Hírt,
Mellyel a’ bé-nyelő sirnak gyomra nem bírt,
Mellyet sok századok’ terhe ki-nem törlött,
Az idő, mint a’ móly, apróra nem őrlött,
Ezt a’ ditső hírrel fényes Nevet végyed,
Sir-halmi munkámnak méltó tárgyúl tégyed.
Emelj emlékezet’ hirdető Oszlopot,
Mellyre formát hazug mettző-vas nem lopott,
Gróff KENDEFFI RÁKHEL’ temetési halmán,
Győzedelmi jegyül halál’ birodalmán.
Mellynek-is betüit a’ tisztelet fesse,
Halhatatlan érdem faragásit messe.
Melly előtt márvány-kő ’s értz le-borúljanak,
Idős Pirámisok lábához húlljanak.
Hogy így Rákhelével kérkedő nap-kelet
Lássa, kit szült e’ nap-nyúgoti szegelet.
Fényljék nap-nyúgotról viszsza a’ reggelnek
Házára nagy Neve KENDEFFI RÁKHELnek
Úgy légyen! Vagyon-is mit nyomjunk ösvényül,
Mert hajdon Rómában szolgált bölts törvényül.
Hogy az Aszszonyi-Rend’ Nemesebb részei,
Kik vóltak Nemeknek tündöklő díszei,
Kik a’ Nagy Vér’ fénnyét nevelték Érdemmel,
Élteket ruházták bíbór szeméremmel,
Kik a’ Közönséget kintsekkel halmozták,
Arannyokat a’ köz-jóra fel-áldozták,
Ezek, mintMátrónák,Hazának Annyai;
Bóltozatot tartó oszlop-márvánnyai,
Végyenek mindenben egyenlő fórmára
Jutalmat a’ Férjfi Hérósok’ módjára:
Légyen mikor sírban száll hasznos életek,
Tisztelet’ piattzán’ pompás ditséretek,
4Amaz híresCamillusnak idejében iratott ez a’ törvény Rómában, mellynek rövid summáját ide írom bizonyságúlLiviusból Lib. 5: Cap. 25, 50,Cujus(i.e. auri persolvendi)cun copia non esset, Matronae coetibus ad eam zem habitis - - - aurum et omnia ornamenta sua in aerarium detulerunt. Grata ea res Senatui fuit, honoremque ob eam munificentiam ferunt Matronis habitum, ut pilento ad sacra ludosque carpentis festo profesto que uterentur.Másszor ismét hasonló tisztesség-tételt végzett a’ Tanáts:Matronis gratiae actae, honosque additus, ut earum, sicut Virorum, post mortem solennis laudatio esset.
Hát már mikor meg-szünt törvényt szabni Róma,
Mátrónáknak nints-é tisztesség’ temploma?
Hát vitéz Hérókkal sorban illetlen-é
Hogy Oszlopot nyerjen RÁKHEL, Gróff BETHLENNÉ?
Nem! Nem semmiképpen! sőt méltán szükséges,
Légyen sírja felett pompája felséges,
Légyen porban húllott bársonnyán ’s atlattzán
Feljül fel-emelve ditséret’ piattzán,
Kinek neve méltán Köz-Jónak Dajkája,
A’ közönség’ Annya, kegyesség fáklyája:
Kinek arannya vólt Köz-haszon’ reménnye
A’ munkás szeretet szívének törvénnye.
Kinek szelid szíve több erővel győzött,
Mnint egy kevély Caesár boszszus mérge között,
Ki nem vitézkedett vér-ontó fegyverrel,
De hartzolt fegyvernél hatalmasabb szerrel.
Hazája ’s nemzete mellett óh menyi sok
Töltések, mind ezüst ’s arany gollyóbisok!
Mellyekkel ki-szállott nemes viadalra,
A’ szükség’ táborát lőtte jobbra ’s balra.
Ha jó-téteményben viaskodni mással
Egy szent hartznak neme búzgó baj-vivással,
(Mint éppen ez által ’s nem nyilas táborral,
Taxilusment hajdon tsatára Sándorral)
5Ez a’TaxilusIndiai Királly vólt, ki ellen midőn N. Sándor haddal menne, eleiben menvén, illyen szókkal fogadta Sándort: Én tégedet sem viadalra, sem hartzra nem hivlak-ki, hanem a’ tsatának más külömb nemére. Ha alabb-való vagy nállunknál, vedd-el töllünk a’ jó-téteményt, ha feljebb-való vagy, te tégy jól mi velünk. Melly szavaival N. Sándort leg-ottan meg-győzte, a’ ki így felelt: Igen-is, az által hartzoljunk ketten, ki fogja meg-győzni a’ másikat jótéteménnyel.
Így tsatázott e’ Nagy jól-tévő RÁKHEL-is
Mind más jól-tévőkkel mind fösvényekkel-is,
Kinek e’ próbákban gyakorlott mezeje
Vólt egy győzedelmi pálma-szedés hellye,
Mert e’ szenteltt-vitéz soha nem engedte,
Hogy jó-téteményben más győzzön felette.
Egy illyenMátróna, feljebb, mint sem Róma
Betsülhetné méltán, magasztalandó ma,
Hogy Hazánk Hérósok’ rendén Nevét írja,
Érdem’ jutalmával fényeskedjék sírja.
Ti kapuk, nyiljatok! ’s Rendek’ palotái!
Hirdessék ott őtet tulajdon munkái.
Ti Ország’ piattzi!, hól szárnyára kelve
Az hír, trombitáját fújja, ’s pereg nyelve,
RÁKHEL’ oszlopának engedjetek helyet,
Melly emeljen felhők’ szomszédjáig fejet,
De hol kezdjem? ’s mellyik részt illet elsőség?
Mind leg-első ’s leg-főbb. El-borít a’ bőség,
Magosságos a’ tárgy, széles a’ sik-mező,
Lankadoz a’ fel-vett pályán igyekező.
Hogy ha gyengélkedik a’ faradt író-tóll,
Mentt légyen a’ többet kivánó birótól.
Nemzeti származás leg-első tekintet,
Melly súgárt RÁKHELnek ortzájára hintett.
Mert e’ Nemes Lélek mutat Nemes Vérre,
Illy szelíd Olaj-fa jó-féle gyökérre.
Ha fel-hágunk viszsza öt századok’ sorján.
Gráditsokban foglalt nemzeti lajtorján,
Ama’ KENDE Névből szültt KENDEFFI Háznak
Magass bóltján számos Tsillagok szikráznak.
Hól számláljukMárs’ésPallás’tanitványit,
A’ Magyar Korona’ gyémánt ragyogványit.
Kikben külső, belső védelmezés végett
Hazájokhoz búzgó szeretetek égett.
Tsudáljuk ott amaz három Vitéz KENDÉT.
JÁNOS’, LÁSZLÓ’, MIKLÓS’ győzedelmes rendét.
Ki mindenik Török vérben meg-feredett
Karjával zöldellő pálmát gyakron szedett.
Kik a’ Keresztyénség’ félelmes oldalán
Állottak, mint bástyák oltalom’ kő-falán,
Mikor Nagy HUNYADI ’s KENDEFFI’ fegyvere
Vólt a’ Magyar Haza’ lovagja szekere.
Vagynak itt, kik öltvén nem tsak hadi mentét,
Őrizték az Hazát, ’s az Úrnak Fel-kenttét;
Hanem még pólgári palástot-is vállok
Emelvén, a’ Kormány nyele forgott nállok.
Illy’ nagy példa PÁL-is,Pallás’keze’ mive,
Apafinak Szoba ’s Asztalnok Fő-Hive.
Látjuk sokban az Úr Háza Tzedrus-fáit,
Árva Szent-Egyházak’ szoptató Dajkáit.
Vóltak a’ szent Könyvben mint-egy jártas Papok,
Kegyes, jámbor élet gyakorlásban Napok.
Búzgók és eleven szentek a’ Vallásban,
Szemek a’ törésre rendelt őr-állásban.
Illy érdemes Nagy Ház’ ditső Maradéka
RAKHEL-is, Istenki jobb-kéz’ ajándéka.
Annak az hazáját szerető Ős-Vérnek,
Annak a’ Köz-jóért sebessen vertt Érnek
Méltán e’ betses kép ki-mettzett formája,
Kinek fő dólga vólt szeretet munkája.
Az-az ősi Hűség, melly Pannon’ határán
Éltét fel-áldozta köz-haszon’ óltárán,
Méltán szült hűségben nem kissebb Unokát,
Köz haszonra szenteltt áldozatok’ okát:
Kinek szent végekre áldozott ezüstje,
A’ leg-jobb illatú tömjényezés’ füstje,
Ki sokszor kövérebb nyájja vérét vette,
A’ közönség vékony Asztalára tette,
Az a’ Vallás mellett búzgó régi szív-is,
A’ nemesebb hitben mind kegyes, mind hív-is,
Ebben szűlte még szebb természeti képét,
A’ nem kettős-szívű Keresztyénnek szépét.
Így származék e’ Szent Ág kegyes Tör’sökből,
Nemes szívű Magzat érdemes Ösökből.
Finum Arany jő-ki, hól gazdag a’ bánya,
Illyen e’ KENDEFFI GÁBORnak Leánya.
Ki BÁNFFI SU’SÁNNÁt vévén szíve’ felét,
Szülte áldott méhből szerelmes RÁKHELét
6Született vala ez áld. eml. Gróffné 1737-dik esztendöben.
Kinek nevelése módját ha vizgáljuk,
Rajta meg-függesztett szemekkel tsudáljuk,
Hogy nem mesterséges fórmája nevelés,
Mód is esztergában faragott mivelés
Fórmálta vólt ezt az Angyali jó szívet,
Ezt a’ Virtusokból öntött remek mívet;
Hanem ólly’ Oskola’ szentséges müszere,
Mellynek az egyűgyű természet Mestere:
Hól a’ sinór-mérték, Istennek beszéde,
Az anyai kebel ’s fenyiték segéde.
A’ szép Nemre nézve a’ Nevelés kényesbb:
Mentől több ’s munkássabb mesterséggel fényesbb
Annyival egy gyenge szívnek eszét veszti,
Roszszat könnyen bé-szív, a’ jót ki-rekeszti.
A’ Virtus származik egyűgyű kút-főből.
Nem sok mesterséggel terheltt agy-velőből.
A’ Virtus Keresztyén munkásság’ léánnya,
Természeti kevés fogás’ Tanítvánnya.
Hól egy házi kegyes dajkálkodó kézben
Nemesebb indulat készülhet sok részben,
Mint sem sok idegen ’s költségesen készültt
Eszközökkel munkás erőszak a’ mit szült.
Az egyűgyű étel jobb ’s inkább tápláló,
Mint sem a’ sok szakáts-mesterségből álló.
Az egyűgyű szerek orvosólni jóbbak.
Kormányozni rövid fogások valóbbak.
Kevés de szent törvény okos, szemes bíró:
Bóldog Ország, mellyben ez a’ törvényt író.
Illyen a’ Virtusnak nemes oskolája,
A’ gyengéded szívnek nevelő pólája.
Melly mentől kevésbé munkás ’s mesterséges,
Annyival a’ tzélra még inkább felséges.
Egy kegyes Anyai kebelnek környéke,
’S ott az oktatásnak tanitói széke,
Honnan ébredtt gondos vigyázás két szemmel
Minden lépést nyomban kísér figyelemmel.
Egy okos vezérlés zászlót tartván elől,
A’ tiszta szemérem határain belől;
Hol tsapongó lépés ne hogy rést próbáljon,
A’ szelíd fenyiték szoross strá’sát álljon:
Szent Iráshoz minden könyvek felett nyúlni,
Épületes, velős haszonnal tanúlni.
Leg-főbb törvény légyen ’s választva sajátúl;
E’ könyv elől járjon, ’s más mindenik hátúl:
Az Erköltsnek ebből szedett régulái
Légyenek az Élet’ törvénnye’ táblái.
E’ mellett kötelet a’ jó példa fonjon,
Melly Virtus’ útjára édesdeden vonjon.
Imhól ez a’ műhelly Keresztyén mesterrel,
Egyűgyűen munkás de hasznos műszerrel!
Melly a’ gyenge szívet virtusra formálja,
Nem sok eszközt, de sok hasznait számlálja.
E’ formálta vólt Gróff KENDEFFI RÁKHELt-is,
Ki, bár sok mesterek’ tzéha nem mivelt-is,
De leg-főbb ’s nemesebb Virtusokból készült
Remek ez, kit egy jó Anyai kebel szűlt.
Ide negédes táncz-mester nem férkezett
Egyengetni lábat, derekat, és kezet.
Apolló’lantjánál itt nem épült vala
Olly’ híres alkotvány, mint Trója’ kőfala.
7Úgy írják a’ költeményes írók, hogy a’ híres Trójának kő-fala az Apolló lantjának musikálása mellett épült.
Itt a’ múlató ház, akármint ’s hogy látszott,
Virtus’ műhellyének, oskolát nem játszott.
Idegen nyelveket szólló száj nem zengett,
Mu’sikákban tanúlt
Tamyrisnem pengett.
8Egy Mu’sikálni igen jól tudó leány vólt ez, ki még Apollóval-is a’ mú’sikállásban vetélkedni bátorkodott.
Nem forgott szerelmes, Román nálla kézben,
Ez a’ titkos méreg bé keverve mézben.
Itt érzékenységek’ kapuja ’s ablaka
Nem vólt bátran nyitva Nappal és éjtszaka.
Világ’ esmérete’ széles piatzára,
Fényes hivságokkal szemetes uttzára.
Ennyi drágán meg-vett gondok ’s bajlodások
Ámbár RÁKHEL körül nem vóltak munkások:
De Nap-fényen vagyon, ’s minden szem tsudálja,
Minden száj egyenlő nyelven prédikálja
Hogy egy Jó-Keresztyén ’s Nagy Gazdaszszony még-is,
Mind áldott jó Anya, mind hív Feleség-is.
Egy személlyben tartott örök szállást Nálla;
Egy szóval, Virtus itt templomában szálla.
Kitsoda kivánhat a’ szép Nemben többet
Az Aszszonyi fóntban mértéket felsőbbet.
Mint illy’ vérek egyben-ölelkezve négyen:
A’ mérték gráditsa már fellyebb nem mégyen.
Mint ama’Kérubnak mennyei formája
Tsak egy tekíntetben vólt négynek órtzája:
Négy kereken fórdúlt gyórsan négy óldalra
Szemek sűrűn rakva minden kerék falra,
De mind a’ négy ortza ’s négy kerék azomban
El-válhatatlanúl fordúlt minden nyomban.
9Tzélozás vagyon arra, a’ mi olvastatik Ezékiel Prófét. az első részben.
Gróff RÁKHELünk épen illyen Kérub forma,
Kit-is ritkaságúl szemlélünk mikor ma,
Mint ama’ Kérubot, a’képpen tsudálunk,
Mennyei jelenség’ rendében számlálunk,
Kinek ezt a’ formát nagy mester mivelő
Nem adta ’s bölts gőzzel füstölgős agy-velő;
Hanem az a’ minden Virtusoknak Attya,
Ki harmat módjára áldását húllatja,
Valahól egy kegyes jó háznak fedele
A’ szív formálásnak áldott szent kebele.
Hól az ember többet bíz a’ Teremtőre,
Mint nagy böltsességgel álmodozó főre.
Itt hát plántalt nemBál’,hanemPál’eszköze,
Nem
Apelles,hanem
Apollósöntöze,
10Pál és Apollos, ezek a’ két Apostoli férjfiak. 1. Korint. 3 : 5, 6.
Az áldás’ sükere pedig az Istené,
Nem egy földön mászó féreg erőtlené.
Éppen mint a’ kertet hijában öntözöd,
Ámbár minden kútad réá lövöldözöd:
Sinlenek a’ plánták, sárgás ösztövérek,
Ha nem húlnak esők menyből friss kövérek.
Oh RÁKHEL! óh kies Kert! mennyei kéztől
Plántáltt Paraditsom, nem földi kertésztől!
Hól Menyből a’ kezdett ’s végezet mindenben:
Kegyelemnek Míve a’ Magyar Édenben.
Nem esmért ő külömbb nyelvek’ ajándékát,
De töltött sok külömbb éhezőknek vékát.
’S hát? Mennyivel kissebb a’ nyelv’ ajándéka,
Mint ruhátlanoknak bé-fedett ágyéka!
Nem Nyelvnek, de kéznek ajándéka vészen
Jutalmat a’ Menyben el-tett leg-jobb részen.
11Lásd. Máté Ev. 25: 34, 36. I. Korint. 13: 1.
Nem tudott idegen hangon beszélleni,
Vagy ékesen szólló szájjal szót színleni;
De tudott szeretni nem tsupa beszéddel,
Hanem tselekedet hirdető segéddel.
Oh melly semmik, vélle mikor fontban szállnak,
Kik tsak beszédből, ’s nem valóságból állnak.
Ha táncz-karikában nem forgott-is lába,
’S nem szédelgett hoszszan keringők’ aklába;
12A’Langausle-írása ez.
De futott keresztyén pályának fövénnyén,
Járt egyenes lábbal igasság’ ösvénnyén.
Újjai Klávirt vagy Hárfát nem pengettek,
De angyali karok szívében zengettek.
E’ két nótát verte: Szeretet, ’s Irgalom;
Melly nélkül az ember tsak pengő tzimbalom.
Nem vólt a’ Nagy Világ’ szerelmetes híve,
De gazdag vólt világ’ győző hittel szíve.
Világ’ leányival ha szemben ütközött,
Fénylett, mint drága gyöngy a’ szemetek között.
Oh szép Lélek! szólljon illy’ számos bizonyság,
Ki légyen VÁLASZTOTT Fő Nemes ASZSZONYSÁG?
Ez a’ Kárbunkulus-kőből pattant Dáma,
Kivel betses méltán a’ kép-író ráma.
Mihelyt pedig ki-nyílt éltének tavaszsza,
Jelen van, ki szíve’ Felének válaszsza.
Gróff TELEKI MIHÁLY, Nemes Lélek képe,
Virág Vőlegények’ ritka Százszor-szépe.
Egy páros szív lészen kedves RÁKHELével.
13Lett ez a’ Házosság 1752-dik esztendőben. Gyümöltsözött két Magzattal, Rákhellel, és Klárával, de kik gyenge korokban meg-holtak.
Menyország lett már itt, tsak hogy földi névvel.
HólArteimisiaegy hozzá ragadott
Mausolaussal tsak egy lélekben olvadott:
Vagy egyDomitia’sAgricola, páros
Hívség’ két tsudája, vólt egy szívben záros.
Kikben vetélkedett költsönös tisztelet,
Mint betsülje Párját hív Pár maga felett.
De jaj! nem sokára setét est-hajnalt ért
E’ Phosphorus, melly víg déli nap-fényt igért.
Tsak kilentz esztendő, mint kilentz nap fordúlt,
Özvegyi könyvekkel RÁKHEL’ szeme tsordúlt.
Mit tégyen a’ sebhedt szívű szelíd Árva
Gerlitze leg-drágább Párjától el-zárva.
Éltét vallyon kő-szál-hasadékban rejtse?
Leg-szebb Ifjúságát nyögés köztt felejtse?
Nem. Mert szívét hajtja hatalmasbb Akarat:
Öltözzék örömben, a’ ki gyászra maradt.
Újjabban gyújt azért Hymen fáklyát, mellyel
Páros frigyben lépik Gróff BETHLEN GERGELYjel.
14Ez vólt 1764-dik esztendőben; de Magzattal gyűmöltsös nem vólt. Ismét Özvegy lett 1785-ben.
A’ szép Nemben egy Fő ’s leg-betsesbb Ékesség
Hogy légyen Férjének Dísze, jó Feleség.
Ebben-is e’ kegyes GRÓFFNÉ példát mútat,
Jó Híre trombitát nagy Nevének fútat.
De sokkal fényesebb ’s tisztább súgárt vete,
Mind nagy születése, mind páros Élete,
Mikor Virtussinak fénnye hozzá járúlt,
’S nem tsupán fő rangot ’s ősi tzimert árult.
Mindenek setétes testek környülettünk,
Tsak árnyékot vető plánéták mellettünk;
A’ Lélek egyedűl, mellyből jött súgárok
Egyebekre sütvén, nevekedik árrok.
Illyen Nemes Lélek súgároz RÁKHELből,
Mintha Nap’ Ortzája ragyogna Bethelből.
Ki nemzeti fénnyét nem másként betsűlte,
Hanem a’ mennyiben Virtus újjá-szűlte.
Szelídségét nézvén, egy példáúl fel-tett
Ártatlan Juhotskát vagy Bárányt képzeltet.
Jól prófétált kereszt-víz alatt eleve
Szelíd természetét jegyző
RákhelNeve
15
Rákhel’Sidó szó, mellyJuhotskát, vagyBárányt tészen.
Mert im’ a’ Nagy Pásztor’ nyájjának Báránnya,
Amaz Ártatlanság’ szelíd Tanítvánnya!
FábiusJuhotska Nevet nyert tulajdon
Szelíd szíve szerént Rómától még-hajdon,
Mellyet egy Magyar Bölts bizony nem hibázott,
Mikor Gróff KENDEFFI ELEKre ruházott.
16Néhai Tiszt. Professor Kovásznai Sándor Úr abban a’ Déák versekböl álló munkájában, mellyet írt ennek a’ halhatatlan emlékeztetű Groffnak temetési tisztességére 1783-ban.
De ruházzuk, mint egy súgárt a’ reggelre,
E’ szép nevet vélle egy Testvér RÁKHELre.
Írjuk ezt, mert méltó példát venni rólla,
Elek vóltFábius,RÁKHELFábióla.
Mint olly’ hajó, mellyet egy tsendes kékellő
Tengeren hajtogat lassan fúvó szellő:
Ekként szelíd szíve szélvésztől nem rázott
Indulatin tsendes halkal vitorlázott.
Magát nyírni hagyó Bárány, engedelmes,
Még boszszantókhoz-is, tsuda! melly kegyelmes.
Innen lett méllységén fundáltt magassága,
Nagyságát felejtő Alázatossága.
Sok, mikor füst módra alatson magában,
De repül kevélyen a’ felhők sorában,
Imé tsudáltuk itt szállani sok ízben
Ezt a’ magass Napot tsak egy tseber vízben.
Ez a’ nagy szív üres vólt testi dagálytól,
Kérkedésnek szava távól vólt e’ szájtól.
Hát még melly pántzélos erőben öltözött
Békességes-tűrő, kemény hartzok között!
Kétszer Özvegy, vastag gyázban kétszer fedve,
Kivált egy rettentő esettől sebhedve.
17Első Mélt. G. Férje egy kő falnak le-omlásától boríttatott vólt el véletlenűl Gyéresi Udvar-házánál, e’ miatt holt-meg.
Két drága Magzatit öléből el-veszti,
Mellyel reménnyét-is a’ szélnek ereszti.
Áldott Testvérét-is, kivel egy lélek vólt,
Majdon el-szalasztván félig benne meg-hólt.
Szenvedte sok terhes nyavalyák’ ostromát,
Egynek soha nem-is találta flastromát.
18Füleinek igen terhes és alkalmatlan nyavalyája, mellynek orvoslására mindenféle el-követett eszközök hijába-valók vóltanak.
Ennyi sebet még egy hegyes-tőr-is metélt,
Hogy semmi örökös kebelében nem élt.
Oh tsoportos kemény próbák! oh szomorú
Éjjeli tsattanás, szél-vész, és háború!
De egy tserép-edény lám! melly merő kő-szál,
Tereh győző pálmát mútat egy veszsző-szál.
A’ nagy türést nemes hittel egyben-vetvén,
Bánatját halgatás gyomrába temetvén,
Bajnok módra tartja lelkének erejét,
De, mint bárány, nyírő kézben hajtván fejét.
Talált nyugvó bárkát a’ mélly özönben-is,
Ragadott vas-matskát, ’s kormányt szélvészben-is.
A’ mi pedig Lelke ragyogóbb gyémántja,
Betses Virtussinak drágább brilliántja,
A’ Jó-tétemény ez: mellynek ritka mássa,
A’ mint bőv kezéből fólyt arany forrása.
Nem egy, két száj; hanem Ország fú trombitát,
Hogy RÁKHELben élni szemléltékThábitát.
Vagy pedig
Paulával, ha ki ezt esméri,
19Ez a’ Keresztyén Aszszony férjénekToxociusnak halála után kivált, a’ szükölködőknek segitségekre fordította jövedelmét, mellyről egyebek között igen híres.
A’ Bőv-kezűségnek egy fontjával méri.
Vagy még-is jól fel-nyiltt itélő szemmel lát
Egy Unokájában fel-támadt
Plácillát
20
Plácilla, a’ NagyTheodosiusTsászárnak tsudára méltó kegyességű, és a’ szegényeknek ’s nyomorúltaknak segedelmekre fáradhatatlan munkásságu felesége.
Ezt a’ szükölködők’ és Spotályok’ annyát,
Éhezők’ kenyerét, szegények’ arannyát.
E’ pedig nem szóllás’ nagyító üvege,
Hanem a’ valóság’ ki-mettzett béllyege.
Senki nem birtokos, tsak sáfár javain,
Ez igazság épült az Isten’ szavain.
Ha bővölködik hát valami sajátunk,
Méltó just tart ahoz más szegény barátunk.
Ez az emberiség örök régulája;
De jaj! melly kevésnek him-varró példája.
RÁKHELnek pedig vólt e’ törvény sajátja,
Ha ember, légyen hát emberek’ barátja.
Jól tudta, hogy jussát valamihez írja,
A’ Föld’ Urától tsak árendában bírja,
Ki-adja hát részét a’ fő Birtokosnak,
Ne maradjon a’ nagy rováson adósnak.
Tudta, hogy akkor leszsz a’ pénz saját kintse,
Mikor módot lát, hól szent végre ki-hintse.
’S hogy tsak az a’ jószág örökösse lészen,
A’ melly köz haszonra tőlle bútsut vészen.
Tudta gazdagságát kötelesnek lenni,
Hogy a’ többől szükség többekkel jól tenni.
’S a’ mit a’ bővségből sok, ki-hány negédre,
Ő fordíttsa ember-társának segédre.
Tudta, hogy ki mikor vígan hajókázik,
Szárnyain kedvező szélnek vitorlázik,
Akkor nyújtson kezet a’ már süllyedőnek,
Az hajó-törésben szinte veszendőnek.
Tudta mind ezt, ’s nem tsak esmérettel tudta,
Nem tsupán ajaka pengéssel hazudta;
Hanem tudománnya valóságból állott,
Bőv kezével, nem bőv szájjal prédikállott.
Tudják ezt alatson ’s fő rendű pólgárok,
Sok Templom, Oskolák, Papok, és Oltárok,
Nemes, és szegényebb Árvák, Ispotályok,
Hirdetik özvegyek’ és szegények’ szájok.
Kiket, mint magával egy testet és tsontot,
Úgy nézvén, réájok jó-téteményt ontott.
HíresekPactolus, Benacus, Hermussal,
Ibernek vizei,Ganges-isTágussal:
Arannyal folyóknak hirdetik ezeket;
De nem érik kintsel e’ kegyes kezeket;
Mert tsak arany-poros sárt ’s iszopot tólytak;
De e’ kezek tisztán iszap nélkül folytak.
Valahól a’Virtust látta tsüggedettnek,
Tóllatlan gyengének, vagy szárnya-szegettnek,
Segítő tóllakkal szárnyait nevelte,
Szerentsésebb karban a’ porból emelte.
Sőt lévén Köz-jónak szoptato Dajkája,
Társaság’ kertében mint egy élet’ fája.
Búzgó kivánsággal törekedett arra,
Hogy használjon minden állapotra ’s karra:
Teremjen gyümöltsöt, tartson-is árnyékot,
Nyúgodalom mellett oszszon ajándékot.
Osztott a’ szegénynek, hogy porban ne üljön,
A’ nem-szegénynek-is, hogy inkább örüljön:
Szegénynek; hogy sorsát türhetőbbé tégye:
Gazdagnak; hogy hasznát a’ Közönség végye.
A’ kik e’ Fige-fát közelebb örzötték,
Szolgálatjok’ hasznát gazdagon érzették:
Nem tsupán kóstolták gyümöltse ’sengéit,
De meg-tölték szedvén kosárral figéit.
Colchisarany-gyapja’ hirét bár terjeszsze,
Tsalja nyereségen kapóJásont meszsze;
Mese vólt, hamvában már meg-aludt óság,
Im’ ez Arany-GyapjasRákhela’ Valóság.
Mellynek gyapja olly sok ruhátlan fedező,
Tejével jól lakik annyi sok éhező.
Hidjük-é, hogy harmintz magzatot szűlt hajdon
Eutyche, kit húszan temettek-el majdon.
21Illyriai nemzetből való vólt ez az Aszszony, kirőlPliniusemlékezik.
Szűlt ama’ Margit-is (hidjük-é talámmal?)
Mint egész Esztendő’ Napjai, ólly számmal.
22Nintsen mese nélkül ennek a’Margaritának,HennebergiGróffHermánFeleségének illyen sok magzatok szüléséről híres régi históriája: vagy talám valamelly erköltsi, vagy jó-téteménybéli igasság vagyon annak külső fedele alatt el-rejtve.
Lássa, ki mint adhat helyet ez hitelnek;
De hidjük tsudáját KENDEFFI RÁKHELnek,
Kinek testi magva mentől vólt enyészőbb,
Munkás szeretete annyival tenyészőbb.
Mellynek-is ágyéka szűl annyi magzatott,
Mint a’ piros hajnal permette-harmatot.
Szent Végekre fundáltt kegyes Hagyománnyi,
Sok ezerből álló sereg adománnyi,
Enyeden, Patakon,népesDebretzenben,
Kolo’svártt,Vásárhelytt,UdvarhelytSzebenben.
Szigeten,sőt Hazánk’ tágassabb környékén,
23Ezek a’ helyek azok, sőt többek-is, a’ hol lévő Nagy-Oskoláknak vagy Ekklésiáknak-is segedelmekre Fundátiót testamentom szerint rendelte.
A’ Lévi Nemzete’ szegényebb vidékén
Sok százanként fognak magzatokat szülni,
Míg századok fognak vénségben őszülni.
HallottukGorgiás’annyát, tsudaképen
Szülte fiát, mikor sirba vinnék épen
24
Epirusból való vólt ez a’Gorgias, kinek illyen különös módon lett születtetéséről emlékezik a’ régi história.
Oh ritkaság! melly a’ természetben látszik,
De még a’ kegyelem nagyobb tsudát látszik.
Imhol! egy Nagy-Anya mikor sírban szálla,
Akkor szült felesebb magzatot halála;
Többet mint sem kegyes élete szülhetett;
Így hozott világra halálból életet,
De szakaszszunk rendet, ’s meszsze ne botsássuk,
Több a’ kints, e’ bányát mentől belljebb ássuk.
Keskeny e’ táblátska: Mú’sánk tsak föld mérő.
Rövid rajzolattal nagy tárgyat nem érő.
Az az élő nagy Hit, melly a’ vallás’ feje,
Az a’ kegyes Élet, melly az Hit’ veleje,
Az a’ gyönyörködés Isten beszédében,
Séráfi búzgóság szent tiszteletében;
Az a’ tisztelendő nemes Egyűgyűség,
Tettetést nem tudó áldott Jó-szívűség;
Az a’ seprejétől meg-tisztúltt Nyájasság,
Mennyei örömből szakadott Vigasság;
Az a’ világ előtt maga kedveltetés,
Még sem a’ világhoz szabott erőltetés;
Az a’ paraditsom ábrázoló ’s rangot
Tartó Udvar, mellyben kígyó nem lappangott;
E’ néhány vonásból még minden szem látja,
Ki vólt RÁKHEL, Isten’ ’s Emberek’ barátja.
Ki vólt Nemzete köztt VÁLASZTOTT ASZSZONY-kép,
Kit tisztelt Úri Rend, Nemesség, és Köz-nép?
Boldog Lélek! Kinek olly nagy Érdem mellett
Éltedben ditsérő nyelv ’s penna nem kellett;
Kinek Ország-szerte tündökölvén fénnyed,
Még sem vólt ditséret’ füstjén kapo kénnyed:
Most mikor Ditsőség’ templomát már bírod,
Adjon helyt Érdemid’ oszlopának sírod.
Ennek ugyan hasznát te most sem kívánod,
De leg-alább példád taníttson, nem bánod:
Leg-alább illy Remek a’ szem előtt álljon,
’S Élőknek illt fontos letzkét prédikállyon:
Útasok! légyetek innen példát vévők,
Légyetek kegyesek, szelídek, Jól-tévők.