MÉLTÓSÁGOS ARANYAS-MEDGYESI
TSÍKOS JULIÁNA
ÚR-ASZSZONY’
NÉHAI MÉLTÓSÁGOS VÍZ-SZ. GYÖRGYI
MAKRAI ELEK
ÚR’ KEGYES ÖZVEGYE’
Neve’ Napjának Meg-tisztelésére írtam
MDCCXCVII-ben 16-dik Februar.
nehány Tisztelőknek kivánságok szerint.
VIRRADJ-fel, jeles Nap! innepi súgárral,
A’ tél’ mord ortzáját fessed vidám nyárral.
Hasadj-ki harmatban meg-mosdott hajnallal,
Rekeszd-el a’ setét éjtzakát köz-fallal.
Repülj-ki vig tollal siető szárnyakon,
Keresztül a’ jégen feredő Halakon,
1Februáriusi Hónapnak Jegye, az Halak’ Jegye.
Ama’ ’sirral hizott Föld’ szinére, mellyen
Ceresrakott gazdag gabonást tér-hellyen.
MellyetCarpathusból ki-szökő Nagy-Szamos’
Öblös vállujában keringő habja mos;
’S majd alább a’ kies Ró’sa-Hegy’ tövében
Ragadja szerelmes öttsét kebelében:
2A’ Kis-Szamos’ Vizét a’ Nagy Szamos ott fogadja-el.
Hól tekintő dombján a’ gyönyörködésnek
Belső Szólnok veti ízmos vállát Dé’snek:
Hól máig-is ama’ Scitha tejet szopott
Hét Kapitányoknak nyomok el-nem kopott:
3Ama’ hét Magyar Kapitányoknak Dé’snél lett meg-állapodásokról szólló emlékeztető írás ma-is Dé’sen olvastatik egy a’ végre építtetett oszlopnak oldalában.
Itt vond-fel a’ szemnek tetsző kedvezésig,
Kozár-vártól fogva szemben alá Dé’sig.
Egyenes sikságán egy tágas mezőnek,
Fel-tisztúltt udvarán a’ kék levegőnek,
Arany-por-szín fényes tafota sátorod’,
Vállaidról függvén innepi bíborod.
E’ tisztelet midőn szállását rendeli,
TSÍKOS JULIÁNA’ Nevét innepeli;
Kihez Belső-Szolnok’ szive esztendőnként,
Mint-egyMinervának Oltárához főnként
Áldozni fel-gyűlvén, egy Úri özvegynek
Tiszteletét tészi öröm napi Jegynek.
Im’ e’ Nap abrontsán hogy most viszsza-került,
Egy
Panathenaea’kisded mássa derült.
4Ez egy nevezetes innep-nap a’ régi pogány Görögök között a’ Minerva tiszteletére.
Oh kivánatos Nap! melly az ősz hajú tél’
Terméketlen fagyos méhéből születél.
A’ természet halva fekszik a’ mezőkben,
De fel-támadván él tábor köszöntőkben.
Hallgat künn a’ bé-zártt mező minden felől;
De hangoson kiált baráti-kar belől.
Tél vagyon; de jó kedv zöld rügygyel fokadoz,
Az öröm’ tüzétől minden szív olvadoz.
Szinesben öltözik a’ természet’ gyászsza,
Fáklyákat elegyit közben
Cypris’ Nászsza:5Ugyan azon napon ottan egy Papi menyegző-is tartatott.
Halak köztt a’ heves
Rák-Jegy úszni látszik.
6Juliusi hónapnak égi jegye a’ Rák-jegy.
JULIÁNA’ Napja egy Juliust játszik:
Egy Oltár sints, a’ melly égni ne kivánna
Illy’ tömjénnel: Éljen TSÍKOS JULIÁNA!
Te, fényes Nap! a’ melly friss reggelt szinelvén
Aranyas ágyadnak lepléből fel-kelvén.
Ama’
Memnon’remek-képére sütöttél,
7Ama’ Memnon mu’sikás álló-képe ez, melly hires a’ Régiek elött Egyiptomban.
Első súgáriddal ablakin bé-lőttél,
Mellytől, ékes hangon indult mu’sikálni,
Néma képből hangos orgonára valni:
Süss-bé Mú’sámnak-is meg-nyiltt ajakain,
Érzékenységinek lőjj-bé ablakain,
Hogy fel-ébredtt tsendes lantját míg próbálja,
TSÍKOS JULIÁNA’ Nevét hangitsálja.
Ki-is azt a’ pályát, melly éltét kezdette,
Aranyos-Medgyesi TSÍKOS PÁLtól vette:
Az a’ Nemes Szőlő-tő vólt VASAS KATA,
Ki illy’ édes izű gyümöltsöt hozhata.
De mind kettő, mind a’ Nemző, mind a’ Szülő,
Már boldogabb élet’ kebelében ülő.
Azonban, e játszó színről hogy el-tüntek,
Eleven képekben élni meg-nem szüntek.
Egy termő-fát ámbár az idő meg-ölt-is,
Nem mondhatjuk méltán hólttnak, bár ki-dölt-is,
Ha tövéböl fel-nőtt hasonló magzatnak
Ágairól még több gyümöltsöt szaggatnak.
Fige-fa vólt Ez-is; figét hoz hát most-is:
Olaj-fa vólt; terem édessel hasznost-is.
Úgy vagyon. Mert ámbár lévén még tsemete,
Benne jövendőnek nőtt tsupán kezdete.
Egy bé-zárt tárház vólt elébb JULIÁNA,
A’ remény távólról esdeklett utánna:
De a’ melly kints-bánya Nálla vólt el-rejtett,
Majd rendelt időben a’ munka ki-fejtett.
Mert az ezer után Hét-Száz-is el-telvén.
’S e’ számnak sorában Hatvan-Egy fel-kelvén.
Ez a’ Kárbunkulust meg-győző nyeresség,
Ez az ház-épitő értelmes Feleség,
Gazdag áldásából a’ kegyes egeknek,
Jutott Víg-Szent-Györgyi MAKRAI ELEKNEK,
Ki vala szelíd Szív, ’s jámborság’ hajléka,
Fő Nemzettel fénylő szülék’ Maradéka:
MAKRAI ISTVÁNtól származását vévén,
’S nap fényre Gróff Annya, BETHLEN SÁRA tévén.
ÍgyLucina,’sHymen, bírván köz törvénnyel,
TSÍKOS JULIÁNÁt meg-tisztelték fénnyel.
Születéssel termett e’ gyémántnak árra;
Majd párosodással fényesültt súgára
Kit a’ vérség sorban fényes Fő-Rendekkel
Egyben-füzött hoszszabb arany-lántz szemekkel:
Kire mind Gróff BETHLEN, mind Báró KEMÉNY Ház
Közben-súgározó Méltóságot ruház.
Az Arany-Gyürünek érdeme nemesül,
Mikor gyémántoknak rendével egygyesül.
Egy Márvány-táblának betsét meg-neveli,
Ha pompás épület homlokán emeli.
Az Olaj-ág vitéz Győzedelmes’ fején
Betsesebb, mint saját fájának tetején.
Egy
Hélicefényes sugárt fel-öltözött,
8Ez a’ Hélice az a’ tsillagzat az égen, melly Göntzől-Szekerének neveztetik: a’ Poéták szerint a’ földről tétetett által az Égre.
Nem por-szinben, hanem a’ tsillagok között.
Így lépett JULIA’ tekintete feljebb,
Így nött szép Hóldjának ditső fénnye teljebb:
Kit Rokonság’ lántza nem vitt tsak pitvarban.
Hanem magasztalt-is Fő-Rendekkel karban.
De mivel tündér-tüz a’ külső Nemesség,
Hanem-ha Mejjében belől szív nemes-ég:
Úgy nézte nemzeti lántza’ hoszszát, szélét,
Mint ösztönt nemesebb próbákra sokfélét:
Mint ollyan jó földet, mellyben virtus magot
Maga vessen, hogy majd arasson asztagot.
Most talált pályának hát olly’ próba mezőt,
Melly gyakoroljon egy Nagyra-igyekezőt.
Mindjárt Férje mellett olly’ küszöbre lépett
Hol futhasson okos ’s gyors Aszszonyi képet.
Olly’ képet, melly oszlop gyanánt tart egy házat,
Valóságos formát ábrázol, nem mázat.
Apostoli szózat, ’s házasság’ fő vége,
Hogy az Aszszony légyen Férje’ ditsőssége:
Ő-is lábainak ezt vette ösvényül,
Páros Életének ezt tette törvényül:
Hogy a’ mit okoson fel-találhat észszel,
A’ mi tsorbát helyre hozhat leg-jobb részszel,
A’ mit mivel e’ két fáradhatatlan kéz,
E’ két szem igazgat, melly éjjel, nappal néz,
Mind ezekkel oda tzélozzon munkája,
Hogy lehessen Férje ditső koronája.
Mint Kánában, úgy itt e’ menyegzőben-is
Néhány veder viz vólt mind kívül, mind benn-is.
De ezeket midőn kezein forgatta,
JULIÁNA édes borrá változtatta.
Hát? – – Munkával nyúlván a’ terhekhez készen,
Házában egy eszes Aszszony tsudát tészen.
Mivel a’ szükségnek ostromát le-verő
Gazdaszszonyi erőss lélekből jött erő;
Spiritust, lelket önt házasok’ vizébe,
Édest-is tölt sokszor keserű izébe.
Ama’ szeretetből folyó köz mondásnak:
Hogy költsön hordozzuk terheit egymásnak
Párosok’ házakban lehet leg-főbb helye,
Két egygyé lett testnek ez a’ törvény feje.
JULIÁNÁnak-is vólt egy gyönyörűség,
Az illy’ szeretetből buzgón munkás hűség,
Hogy a’ terhek’ súlyát, mellyel nem birt Férje,
Maga saját sulyjos terhének esmérje.
Ezt azért emelte olly’ merő két vállal,
Melly nem töredékeny ’s hajló a’ nád-szállal.
Mint amaz aszszonyok az ostrom’ torkából
Hajdon a’ meg-szállottVinsberga’várából
Saját vállaikon vitték-ki Férjeket,
9Baváriának Várossa ez, mellyet a’ 12-dik században III. Conrád Tsászár midőn meg-szállott vólna, és ostromolna, a’ Városi aszszonyok azt kérték a’ Tsászártól, hogy leg-drágább portékájokat vihetnék-ki szabadon. Ők pedig férjeiket hátokra vévén mindnyájan viszik vala-ki. Melly elmés és hivséges találmányért a’ Tsászár a’ Városnak meg-is kegyelmezett.
Nem kémélvén egyben-szedett erejeket,
Olly’ okos szín alatt, mellynek tetszett hinni,
Szabad légyen drágább kintseket ki-vinni.
Oh ritka kints! melly vólt illy’ méltó féltésre,
Nehéz tereh! még-is kedves emelésre.
Segítő Társ hát Ez méltán igaz névvel,
Ki midőn lett egy test szerelmes Férjével:
Valamint Ez, sulyját hív Párjával közlé,
Úgy a’ viszsza-nyertt Jót Amaz-is eszközlé.
Te,Kozár-vár!Bornak és búzának Háza!
Mellyet JULIÁNA újj fénnyel ruháza.
E’ beszédnek egyben fontt tsomóját old-ki,
Az homállyos penna’ nyelvét tolmátsold-ki,
Hogy te viszsza-térvén idegen kéz közzül,
Szolgált egy nagy betsű Feleség eszközül.
Ki, (hogy Salamonnak tégyem pennájára)
Egy dús kereskedő hajónak módjára,
Meg-érkezvén kettős nyereség’ hasznával,
Mind külső, mind belső kintset vitt magával:
Belsőt, melly egy okos lélekkel dolgozó
Serénység, kis számból ezeret halmozó;
Külsőt, melly segédül szolgál a’ fő végnek,
Aranyból szárnyakat fűz a’ serénységnek.
Ezekkel hogy Férje’ házában bé-szállott,
Valamint a’ bal sors le-vert vólt, fel-állott.
Mert ámbár e’ Pár szív mikor frigyben lépe,
Életek vólt kisded paraditsom’ képe,
De keritésének süllyedezett fala,
A’ pusztaság minden nyiláson néz vala:
Majd, itt plántáltt lévén az életnek fája,
Jó Feleség; váltott jobb sorsot formája:
Gazdag termésének hasznával építé,
Kiesebb Édennek diszével szépíté.
Szolljon a’ viszsza-nyertt BirtokKozár-váratt,
Melly körül az észszel értek együtt fáratt.
Ha az emberi nyelv erről meg-némúlna,
’S az Érdem tsak néma tanúkra szorúlna,
Hirdessék falakból a’ kövek soronként,
Kiáltsák kötéses gerendák szálanként,
Hogy mostoha idők’ sulyját a’ mi húzta,
Már egy nyugodalmas lakó-hely, nem puszta.
HajdonMaximínusostromot próbálván,
HaddalAquiléja’várossát meg-szálván,
El-fogynak végtére (melly szomorú jelek!)
Az idegnek való húrok és kötelek.
Remekben tsudálta Pallás’ tudománnya,
Mit próbált Aszszonyok’ elmés találmánnya.
El-mettzett hajokból köteleket fontak,
Férjeik’ tegzekre köteleket fontak,
Folyván az oltalom, minden erőt meg-dúlt,
Szerentsés győzéssel a’ vár meg-szabadúlt,
Sokszor áll ostromot az Házasok vára,
Tábor viszontagság lődözvén falára.
Meg-esik, a’ férjfi’ kezében a’ tegez
Erejét el-veszti, mellyet szemben szegez:
Ámbár ő köteles, hogy leg-első jusson
Mint fő, az őrizet oltalmára fusson.
Ekkor az Aszszony-nem a’ szokott negédet
El-felejtvén, próbál találni segédet.
Mi lehet gyengébb, mint haj-szálak ereje?
De vólt leg-erőssebb oltalomnak feje.
Így a’ szép Nem noha gyengébb edény névvel;
De serénység kezet fogván az elmével,
Nyújt az erőtelen nyilnak fontos erőt,
Ostromló szükségben győzedelem nyerőt.
Mikor kell az háznak ellenségin boszszú,
Lám! mind az Aszszonyi haj, mind az ész hoszszú.
Mert a’ hol van egy test ’s egy lélek’ formája,
Ebben áll barátság’ arany regulája:
Mindenik tag költsön szólgáljon egy testnek,
Serényebb pótolja tsorbáját a’ restnek:
Az erössebb álljon sulyján a’ kötélnek,
Erővel segitsen az erőtlen félnek:
Nyomja serpenyőjét az hijjános résznek,
Az élesbb ítélet a’ tsekélyebb észnek.
Melly sok itt példája az Aszszonyi nemnek
Rendéből a’ pálmát el-nyerő érdemnek!
Lucrétia,mint egy sebhető kéz-ivet,
Brutusba lövelli a’ bátor nagy szivet.
A’ szépAspásia Artaxerxesfelett
Bölts észszel forgatja a’ fö kormány-nyelet.
Stufakernek házas-társa szóll tanátsot,
Ragadjon erőszak ki-verő korbátsot
10Ez, fő ember vólt Helvétziában mikor magát szabadságban hellyheztette: Kinek Felesége legelső gerjesztő szikrát öntvén Férje’ szivébe; ezen kezdődöt-el az a’ formája, mellyben magat állitotta –Artaxerxesa’ Persák’ Királlya hogy az ő feleségének Aspásiának tanátsával igen sokszor és szerentsés ki-menetellel élt légyen a’ birodalomnak nagy és fő dolgaiban, aztAeliánussok példákban írja.
TzipporaFérjének életét meg-nyerte;
Abigailháza’ vesztét viszsza-verte.
Déborahartzot áll együtt a’Bárákkal,
De tsak Aszszonyi kéz tért-viszsza pálmákkal.
Egy eszes Aszszonynak okos bátor szíve
Abela’várának lett meg-tartó mive,
Mikor a’Joábnak fel-lobbantt haragja
Terhes veszedelem’ eszközét faragja.
A’ pártosSibának maga vévén fejét,
’S ki-vetvén, az ostrom hagyja tsak hűlt helyét.
11Tzélozás vagyon arra, a’ mi olvastatik. 2. Sám. 20: vers 15–22.
Melly szép tükör, ’s jeles aszszonyi ábrázat!
Mert ollykor egy pártos lopja-meg az házat:
Olly’ pártos, ki magát tartja költsön készből,
Veszélyt készit élvén az idegen kézből.
Ezt az okos ’s munkás Aszszony nem szenvedi,
Két karja erejét ’s eszét egyben-szedi,
Pompát gőgöt, tiszta módit tészen félre,
Minden szükségtelent el-szór, ’s biz a’ szélre.
Addig fárad, addig gyűjt nappal ’s éjtszakán,
Míg e’ szökött háziSibát mettzi nyakán.
De példákra még több példát mért tetézzünk?
Idegen tükörben remeket ne nézzünk.
Szünjél fáradtt penna! ’s már vessed utána,
E’ nyomdokon lépett TSÍKOS JULIÁNA.
Kihez, mint oszlophoz, Férje’ lelke bizott,
Mellyel a’ gazdaság’ kartsusága hizott.
A’ ki Férje’ házát eszességgel rakta,
Mellynek keritésit a’ békesség lakta.
Vólt erőss oltalom, a’ törésen álló,
Ne lenne pántzélos szükség a’ bé-szálló.
Itt hát a’ boldogság’ halmán élt ez a’ Pár,
Koltsos, kintses várnak képe vóltKozár-Vár,
Hol egy jámbor, tsendes vezér ült a’ várban,
Kints tartó Feleség rakott mindent zárban.
Serényen fáradván esze, szeme, szája,
Vólt ház köz-javára mind
Cájus,mind
Cája.12A’ régi Rómaiak között, házasokra tartozó példabeszéd ez: A’ hol te Cájus vagy, én Cája vagyok, A’ Feleség szokta vólt mondani Férjének. Az-az, a’ hól te gazda vagy, én gazdaszszony vagyok. A’ Példabeszéd jött alá egy Caja Coecilia igen híres nagy Római gazdaszszonyról, Tarquinius Priskusnak feleségéről; kiröl minden jó aszszonyok, dolgosok, és munkások az házban, Cájáknak neveztettek Rómában.
Úgy élt az Úri Pár költsön szerelemben,
Mint két atzél tükör egy-mással függ szemben;
Jó Feleség Férje’ súgárát meg-nyerte,
A’ súgárt Férjére Ez-is viszsza verte.
Nem-is vólt e’ Páros Élet gyümöltstelen,
De le-esék termő-fájáról hirtelen.
Esztendőre mindjárt egy Első-szülöttel
Lucinahozzájok köszönteni jött-el.
Ezer-Hét-száz, Hatvan-Kettő fel-derüle,
Egy LAJOS Annyának ölében repüle.
Repdesett örömmel már az Anyai szív,
Veszszővel ékes lett az Atyai kéz-ív.
Nőtt az édes karok köztt a’ gyenge Plánta.
Örökössét benne jó remény kivánta.
De óh rövid álom! ’s el-enyésző pára!
Tündér vólt az öröm, el-tünt nem sokára.
Miként a’ tavaszi jövést, melly kövérnek
Látszik, majd el-süti hidege egy dérnek.
Így múlt-el e’ kisded szerelmetes LAJOS,
’S már az édes érzést ürmözte-meg jajos.
Mint ama’Delfinnek tartománnyát biró
Humbertus(jegyzésben hagyván a’ Frantz Író)
Midőn ablakában karján játzodtatja,
Véletlen esik-le tsetsemő magzatja.
Melly esettel Fiát halálnak ereszté,
’S minden örökössit ez egyben el-veszté.
13Lásd. Hoffmann in voce Delphinatus. Ekkor testálta osztán Humbertus ezt a’ szép tartományt Philippus Valesius Frantzia (Fantziaem.) Királynak. Ki után bírták mind végig a’ Frantzia Királlyok.
Úgy itt a’ Szerelmest ki-ejtik a’ karok,
Drága kintstől üres leszsz a’ tellyes marok.
A’ reménység játszott a’ ki-nyilt ablakban
Örökössel, ’s kedvet talált ez alakban.
De tsak egy sikámló fordúlás érkezék,
Melly alá halálos nyavalya férkezék,
E’ ’senge, melly nemes Szőlő-veszszőn termett,
Le-szakadván, talált kebel helyett vermet.
Melly több örökösröl (az Égnek úgy tetszett)
Meszszebb-nyúló arany fonalat el-mettzett.
Fájdalom ugyan ez. De már tsak a’ seb-hely,
Orvosló flastrommal gyógyult a’ sebes mely.
El-telék azonban sebes le-forgással
Huszon-négy esztendő lántz-szemben egymással.
Ezeret az Hét-száz Nyoltzvannal nyomozta,
Még feljül öt szám-is a’ summát halmozta.
El-szakad ez házas szövetség’ kötele,
MAKRAI ELEKre fútt az Úrnak szele.
Boldogabb életnek ölébe ragadja,
TSÍKOS JULIÁNÁT özvegységre hagyja.
Az özvegy sorsot minden kis szél fújja;
Tsak özvegy, bár légyen aranyas kapuja,
Ezt tartja nemzeti példabeszéd’ nyelve,
De JULIÁNÁra nem illik felelve.
Mert az Isteni kéz forgatta kezeit,
Tsudáinak hozzá-tévén eszközeit.
Hogy Özvegyben minden azt az eröt lássa,
Mellynek férjfiban-is ritkán lehet mássa.
Midőn díszes Háza nem hogy szállott alább,
Sőt meg-szaporodott százra minden nyaláb.
Mint az Hóld mikor jár a’ Naptól leg-meszszebb,
Akkor leg-tellyesebb ábrázatja, ’s leg-szebb:
Így fordúlt az Özvegy IULIÁNA’ Holdja,
Midőn halál páros kötelét meg-oldja,
A’ mikor Napjától leg-meszszebb fog útat,
Meg-tölttebb ’s fényesebb ortzát akkor mutat.
Gazdát-is fedez itt gazdaszszony ruházat,
Férjfiúi szívet bír aszszony-ábrázat.
Egyedűl tartja már markát az Evezőn,
MunkásságaCérestábrázól a’ mezőn:
Gondos Minervának képe benn az házban,
A’ millyent ritkán lát a’ nap egygyet százban.
Szövés, fonás mivnek gyors mester-aszszonya,
Hól készül Végeknek vastagja ’s vékonnya.
Kövérséggel folynak dolgos tíz újjai,
Olajat sajtolnak gondjának sulyjai.
A’ kert mivelésbenPomonának párja,
Hól mindenik tábla vetemények tárja,
Egy asztalnál ülő Vestának módjára,
14Vesta Isten-aszszonyt így szokták vólt ollykor le-festeni a’ régiek, annak bizonyittására, hogy minden élés a’ földből származik, melly az embereket táplálja.
Házi minden élés foly-fel asztalára.
Hát peres ügyeit a’ törvényes széken,
Mint egyAmaesia, forgatja bölts féken.
Maga szemeskedik, bár más által szóll-is:
Kormányoz, meg-előz, jár, sürget, unszol-is.
Liviáta’ régi Kronikák hirdetik,
Mint egy gazdaszszonyi Himet emlegetik,
15Augustus Tsászárnak nagy gazdaszszony felesége, a’ ki maga keze’ munkájából ruházta öltözettel Férjét ebben tartotta egy ditsösségét:
Ház-tartásban munkás két keze’ munkái
Híresek és házi hasznos fábrikái.
Ama’
Coecilianevü
Tanaquilnak
16Ez-is régi Romai híres gazdaszszony, Tarquinius Priscusnak felesége, más névvel Caja Coecilia.
Tsudájára minden régi szájak nyilnak.
Okos, gondos, serény szem-fülségét vészik,
’S a’ nagy gazdaszszonyok’ tükörének tészik.
Sőt bé-írták tsak nem Istennek’ számában,
Midőn bálvány-IstenSanctus’templomában
Paputsát, gu’salyját szentelték remeknek,
Hogy mutasson vonszó példát a’ szemeknek.
Amazt, mint az otthon-ülésnek tzimerét,
Forgatván az házi gondoknak müszerét;
Ezt pedig, mind két-kézt munkás aszszony’ jelét,
Dologra fordítván nappalát, éjjelét.
Szabad-é nagy formát kissebbre le-venni?
Nagy alkotmányt rövid rajzolásban tenni?
Egy tükrötskében-is a’ nap tisztán látszik,
Nagy formákat párban kitsiny módell játszik.
Hová tzélozsz, penna! kit illet e’ festék?
Ezt Mú’sák egy-más köztt kérdéssel keresték:
Fest-é JULIÁNA e’ két remekről párt?
VallyonLiviához nem oskolában járt?
Vagy talámTanaquil’lelke lakván Nálla,
Paputtsa, ’s gu’salyja birtokában szálla?
Akart mint feleljen, a’ Radnáról Dé’sre
Le-folyó Nagy-Szamos környék e’ kérdésre;
De bizonyos, hogy e’ formák’ le-vett párja
Mind kettőt, bár kisebb rajzolatban zárja:
Ne fessen itt ámbárNicias’müszere
Az aszszonyi képek’ fő festő mestere;
Elég fenn szárnyaló ditséretnek oka
JULIÁNA meg-nyertt Széplaki Birtoka.
Terhes bajban sinlet e’ jószágnak pere,
Kemény gátot fonván a’ közben tett tsere,
Ezt folytatta hoszszas időn által Férje,
A’ nélkül, hogy kivántt nyertes végét érje.
A’ nagy per magával vont nagy költséget-is,
Mind kettő Özvegyre hagyott nagy terhet-is.
De az Özvegyi gyors munkásság nem nyúgott;
Minden zárt ’s akadályt sarkából ki-rúgott;
Ez azAriadné,bölts vigyázás alatt,
Mind addig nyújtotta a’ vezér-fonalat.
Miglen egy szerentsés végzésnek léptsőjén
Ki-jött a’ kétséges pernek keringőjén.
Széplakazért néki ditséret’ kapuja,
Özvegyi fejének olaj-koszorúja.
Kéznél a’ nyereség! Ködök, Felhők múltak,
Kötelező terhek válláról le-húltak.
Mert a’ gazdaszszonyi kettőztetett erő
Kétszeres haszonnal a’ kárt viszsza-nyerő.
A’ rend kivül munkás gondal az Okosság,
A’ költést zabolán mérséklő tsinosság,
Házának jó rendet tartó kormányzása,
A’ végek ’s eszközök egyben-aranyzása.
Kút-feje lett a’ bé-forró gyüjteménynek:
Sükere bőv hasznot hajtó keresménynek:
Hól nem fogyott semmi, sőt tölt az üres-is,
Tőke-pénzel együtt nőtt az interes-is.
Mintha Sareptai Özvegynek korsóját
Látnók, ’s a’ szükségnek benne koporsóját.
De még-is oltárán gazdaszszonyságának
Nem áldozik tömjént tulajdon gyalmának.
Hogy tsak a’ kegyes gyüjt fundamentomoson,
Tudja JULIÁNA, ’s követi nyomoson.
A’ kegyesség kézhez kétszeres hasznot hajt,
Mint a’ gazdag méh-kas, bortát nem tsak egy rajt.
Örök kintsel várja egymás bóldog élet,
Mellyet az okos hit bizonnyal reméllett.
De meg-nyeri sokszor földön-is jutalmát,
Forgatják áldások’ folyamati malmát.
Egy Özvegy súgároz itt-is e’ tűkörben,
Nem tsak színes pedig a’ Keresztyén bőrben.
Melly szívesen buzgó az Hitben ’s Vallásban,
Mellyet nem tart tsupán az ige hallásban;
Hanem a’ valóban munkás tselekedet
Melly hitnek fájáról bőv gyümöltsöt szedet,
Mert igazán ez az Isteni tisztelet,
Melly zörgös hólyagban nem zárt-bé tsak szelet.
Nem tsuda hát, a’ ki illy’ formán tiszteli
Vallását, bővséggel marka vagyon teli.
Kinél egy testben élMáriaésMárta,
Lám, az áldásnak-is Attya házát járta.
De hát mért-is gyüjtsön e’ gazdag Thábita,
Kihez nem-kis áldást az ég bé-szállita,
Hanem hogy, mint kút-fő, jó-tétellel folyjon,
Ha itt tseppen, amott tsatornán omoljon.
Hát? ha nem lát Sára örököst az ölben,
Mért halmoz tsordultig gyűjteményt köbölben?
Hanem hogy hit által fogadjon magzatot,
Olly’ számmal, mint az ég mútat tsillagzatot.
Örvendez hát itt-is ’s nem gyűjt haszontalan
Egy Özvegy, ámbátor maradott magtalan,
A’ Mindenhatótól lett ez, hogy egy helyett
Szoptasson sokkal több örökössel tejet.
El-vett egygyet, hogy majd sereg hozzá gyűljön,
Meg-szűnt a’ test, hogy majd lelki-képen szüljön.
A’ hól a’ természet munkás már nem lehet,
A’ Hit és szeretet ott száz annyit tehet.
Így fogadta, ’s szülte vér szerint leg-elől
Házában MAKRAI DRUSIÁNÁt belől.
Ki Maga és Férje kedves Vérségének
Öléből vett saját kintse kebelének
17Mélt. Makrai Jó’sef Úrnak Léánya, Házas-társától, Mélt. Tsíkos Klára Aszszonytól.
Ez neveli szemes anyai fő gondja,
Ezt nékem Szerelmes Esterem! azt mondja,
Ezzel bőv kezének adományit közli,
Miként essék nyilja jobb részen eszközli.
Olly’ bizonyság, mellyből világ meg-esmérje,
Szívében melly kedves emlékezet Férje!
Mert ez ékes Virág, melly kebelében hál,
Egy Férje kertében fel-nött hiátzint-szál,
Mellynek két kezével gyökerét ültette,
Öntözi, gyomlálja, ’s vigyáz környülette.
Sőt mivel Magának ’s Férjének-is vére,
Egyben-foly e’ közép tsatornán szívére:
Olly’ zálog Ez, kiben midőn kedvét leli,
Mind két Ág’ sorsosit egyszer’smind tiszteli.
Hív ’s szerető szívét meg-osztja készséggel
Mind a’ TSÍKOS, mind a’ MAKRAI Vérséggel.
Oh! tehát melly méltó, hogy az Atyafi-Vér
Illy’ szives jó Vérhez ne légyen ösztövér;
Mivel ezüst táblát költsönben érdemel,
Ki vérség’ piatzán illy’ oszlopot emel.
De hát tsak ez Egyben vagyon-é határa
Egy bőv kéznek, a’ melly szeretet’ sáfára?
Sőt e’ kövér harmat széles környékre hat,
Nem egy, két föld, mellyre ’sir tseppekkel hullhat.
JULIÁNA’ szíve ollyan buzgón gerjed,
Hogy munkás szerelme mindenekre terjed.
Közönséges Annyok felebarátinak,
Kiket esmér vélle egy test sorsosinak.
Tisztinek azt tartja, hogy ha bír többekkel,
Többet-is közöljön marka egyebekkel.
Mint termett-fa, földig ágait görbeszti,
’S a’ szedőket közel magához ereszti.
Mi haszon, esőzés nélkül terhes felleg?
Mit használ a’ kintses ládában zárt selleg?
Ha öröm-borával asztalra nem viszik,
Vérség és barátság belőlle nem iszik.
Vagy, ha tsak szem előtt ragyogván hijában,
Ajándékban nem juttBenjámin’’sákjában.
Sok gazdaszszony gyüjtő de nem gazdálkodó;
Serényen kereső, de nem sáfárkodó.
A’ melly pénz ládája’ fenekére merül,
Ismét bányájába mintegy viszsza-kerűl.
De JULIÁNÁnak épen más törvénnye,
A’ mit gyüjt, annak nem bé-nyelő örvénnye.
Egy fel-nyitott forrás gazdálkodó keze,
Használó talentom arannya és reze.
Udvarának szállást ajánló fedele
Az emberség’ vendég-fogadó kebele.
Hová Felsők ’s Alsók midőn szállást kérnek,
Bőség és kövérség’ asztalához térnek.
Mint egyLucaniatartománnya-béli
Gazdálkodó, élés-házát nem kémélli.
Talál a’ barátság itt hizlalt állatot,
Az emberség vélle meg-osztott falatot;
Talál a’ szükség köztt nyögő sok szegénység.
Honnan meg-éledjen bennek a’ reménység.
Mert nem állhatja, hogy maga örvendezzen
Bőségben, ’s a’ szegény előtte könyvezzen.
Mintegy sok emlőkkel ki-folyó Diána,
Olly’ gazdag ereken foly-ki JULIÁNA:
18Illyen formában festették-le a’ régiek a’ pogány Istenné Diánát, némellykor, tisztelvén és jelentvén benne az Hóldat, melly hogy minden éltető és tápláló erőnek fő annya légyen, azt hitték felőle a’ pogányok.
Honnan minden rendnek hozzá illendő rész
Kamarája’ kegyes sáfárlásából kész.
Kivált, kik Férjéről hozzája lántz-szemmel,
Köttettek, Fő Rendek, ’s fényesek Nagy Nemmel,
Ezeket különös figyelemben vészi,
Szíves tisztelete’ tárgyainak tészi,
De nem restebb adni ez a’ ki-nyujtott kéz,
Mikor a’ köz-jónak hasznos tzéljára néz.
A’ Nemzeti Nyelvet ’s erköltsöt mivelő
Játék-helyhez hajlott egy nemes szívvel Ő,
Hasadtt kárpítjának nyilását pótolta,
Így ez-is jósága’ sükerét kóstolta.
Hát még ez a’ kút-fő melly tisztán ki-tsorog
Oda, hól az Úrnak ditsősége forog?
Itt sem azEfának semHinnek nints híjja,
A’ SzentSiklust külső haszon el-nem szíjja.
Nevét zengedezi Szent Egyházak’ hangja,
SzólljaSzeletskének nagyobbik harangja.
E’ felett Egyházi belső Renden lévők
Buzgó szerelméről fő bizonyság tévők.
Nálla, kik az Oltár’ környékén szolgálnak,
A’ fő hellyen ülnek, nem ajtóban állnak.
KészAbigailnak ösvénnyét nyomdosni,
’S Ura’ szólgáinak lábait meg-mosni.
Az őMamréjának nyugalmas hálása
Mindennap illy’ földi Angyalok’ szállása:
Hól fel-járSárától nem hamvas pogátsa,
Sőt borjú-tzimerét követi kaláttsa.
Tsak egy Szólgától-is, ki az Igét fejti,
Híven sáfárkodó kezét el-nem rejti.
Sőt a’ kit sullyosítt nagyobb Érdem’ fontja,
Arra tellyes marka’ sáfárlásit ontja.
TalámSunemben van Ennek-is birtoka,
’S ama’ Fő-Aszszonytól származott Unoka?
Kinek háza vala Profétának honnya,
Panasz nélkül szolgált számára vagyonja.
Ti, Fő, ’s kissebb Szolgák! kiket e’ szem nézett
Közelebb, ’s e’ Jobb kéz szebb részszel tetézett,
Bal keze most meg-nem tudja – Hallgassatok –
Leszsz egy napon helye – – Ott bizonyítsatok.
Te-is,Mefibóset! hallgatsz? kinek sánta
Félszegséged’ ez az irgalmas szív szánta.
Mikor rajtad, amaz, orvos forrás mellett,
Győzött a’ természet bölts mesterség felett,
Melly sokszor olajat ’s bort sebedbe tőltött,
Segítő kezével emelvén fel-költött!
Így forr-ki jól-tételt JULIÁNA’ szíve,
Kitől minden Jót vett, annak sáfár Híve.
Ennyi tsatornákon foly-ki gyűjteménnye,
Mert nem bé-petsételtt Mammon keresménnye.
De talám e’ kút-fő meg-fogy, sőt ki-merűl
Honnan illy’ bővséges folyamat ki-kerül?
Sőt inkább (oh tsuda dolog!) illy’ szapora,
Húllással sem fogy-el az áldás’ zápora.
De még nevekedik az haszon több számmal
A’ soknak szolgáló dézmával és vámmal.
Mert a’ bő-kezűség egy a’ mag-vetéssel,
A’ fogyott rész viszsza-kerűl több terméssel.
Vagy, mint a’ jó kútból mentől többet mernek,
Annál tisztább ’s sokszor több vizet-is nyernek.
Mind ezeket tudván kitsoda mondhatja:
Nints’ JULIÁNÁnak örökös magzatja?
Hát? hiszem, nem magzat nélkül özvegykedő,
Kinek szeretete illy’ termő ’s nem meddő.
Ama’Chalcisnevű fő Görög-aszszonyság
Száz magzatokat szült; mint írt a’ bizonyság.
De más agy-velő vólt e’ mesének áttsa,
Imhol! e’ példában szóll igaz talmáttsa.
Imhól a’ keresztyénChalcis!(ird utána)
Száz Magzatok édes Annya, JULIÁNA!
Kinek Szeretete, Hite, és érzékeny
Szíve gyümöltsöző méhében termékeny.
Hajdon egy templomot épitett-fel Róma,
Aszszonyi Virtusnak hól tetsző vólt nyoma,
Mellyben ditséretes aszszonyok’ számára
Gyuladjon tömjénnel tisztesség’ oltára.
Sőt a’ jutalomban még tovább-is lépett,
Ama’Tanaquilnak rézből öntött képet.
Oh Régiség! a’ mit idő takart porban,
A’ Nagy-Szamos’ partján most épüljön sorban.
Ez a’ JULIÁNA’ képe mellyet öntött
A’ Tisztelet, ’s ezzel egy Napot köszöntött,
Minden réznél drágább ’s állandóbb-is légyen,
Míg Dé’snél két Szamos egy kebelbe mégyen.
Itt szemléljen fel-nyiltt szemmel az Esméret,
Így zengjen hirdető hangon a’ Ditséret:
TSÍKOS JULIÁNA Napjait terjeszsze
Hoszszabb idők’ számos mértékéig meszsze.
Vidám Napja kedves Nevével derűljön,
Mellynek Belső-Szolnok innepére gyüljön.
A’ most Jelen-való súgáránál járjon,
A’ jövendő tőlle még több nap-fényt várjon.
Légyen az a’ hellység mellynek ő lakossa,
Julia-Cáritás, Szeretet’ Várossa.
19Ez a’ Város illyen név alatt vólt a’ régi Spanyol-Országban, Baetica nevű tartományban, a’ táján a’ hól mostanAndalusiafekszik.