AMAZ ÖT ESZES SZŰZEKNEK
KÉT BARÁTJAI:
MAROS-VÁSÁRHELYI
NYÍRÖ RO’SÁLIA,
ÉS
NYÍRÖ ÁGNES.
Kiknek szomorú halálokon való mély bánat-
ját emlékezetben hagyni kivánta édes An-
nyok,
KARÁTSONFALVI TÓT KLÁRA,
Tekint. Nyirő Sámuel Úr’ Házas Társa.
Kinek kérésére készítettem nyomtatás alá 1792-ben.
FilepTsászár’Beatrixnevü Leányának koporsójára
aranyas betükkel jegyzett Írás, a’Brunsvicumi
templomban:
Filia formosa; jam cinis, ante rosa.az az:Míg életben valék, ékes Ró’sa vóltam;
Ro’sából hamuvá lettem, hogy meg-holtam.
Ha sürün esőzö Könyvek’ hullatása
Egy bánatos Lélek’ maga mulatása:
Mikor a’ bús szívből fel-buzgó zápornak
Tsepjei két Szemek’ tsatornáin forrnak:
Ha a’ meg-sokadott fájdalom’ follyási,
Ama’ két sós kútfök’ fel-szökő forrási
Tsordulván, a’ sebhedtt érzések enyhülnek,
A’ belső keservek’ tömlöi ürülnek:
Én-is, ki benn fojtó keservem’ nem bírom,
Szabad tsatornákon magamat ki-sírom,
Szapora könyveim’ tsepjeit süritem,
Így talám a’ bánat’ mélly árkát üritem.
A’ könyvek ’s panaszok, mint adozó vámon
Találkozván, egymást fizetik ortzámon;
Mikor számból szívem’ panaszszit eresztem,
Szemeimből húlló záporban feresztem.
Mint a’ bé-borultt Ég záporát hullatván
Meg-ürül ’s könnyebszik, fellegit oszlatván:
Így terhes özöne felleges egemnek
Ha ki-önti tódúltt árját keservemnek,
Talám meg-könnyebszik szívem’ kettős súllya,
Mihelyt böv panaszszal magát ki-busulja:
Meg-ritkultt fellegem talám oszlik széljel,
Nem kiáltoz verset egy méllység más méllyjel.
Eddig siralmimat egy kilints bé-zárta,
Mig háromszor a’ Nap’ abrontsát el-járta;
Világ előtt rejtett szugollyban e’ ritka
Anyai Kereszt vólt tsak szobámnak titka.
Te fáradt nyoszolya! ti nedves vánkosim!
Valátok gyász-kárpit alatt tanátsosim.
Ti, hív tanúk! titkos nyögésim írtátok,
Setét éjtszakáim’ harmatit ittátok,
De bátor az Idő másoknak hív orvas,
Bennem talám mélyjebb sebet metélő vas.
Mikor másutt
Lethévizével orvasol,
1Lethé egy olly’ follyó-viznek tartatik a’ Poétáktól, mellynek itala feledékenységet okoz.
Kint nállam újjitó szerekkel jovasol.
Mint Tityus’ májját, bánatom’ szemlélem,
2Erröl a’ Tityusról azt tartyák a’ mesék, hogy ő a’ méllységben le-vettetvén, egy Sas-keselyü rágja szüntelen a’ májját, de a’ mennyit apad, majd az új hóldal ismét viszsza-nő.
Az idő már talám meg-észi, azt vélem:
Hát pedig a’ mennyit egy Nap meg-emésztett,
Hogy ne fogyjon, hozzá más Nap’ annyi részt tett.
Mintha e’ viszsza-nőtt fájdalom érezés
Vólna hóldal kötött titkos meg-egygyezés,
Melly mikor el-fogyni tángyérában látszott,
Viszsza-növi testét, tsak a’ szemmel játzott.
Mit használt segédje három Esztendőnek,
Hogy erőtlen porát ittam az időnek.
Hol próbáltt patika-szer az el-felejtés,
Ott e’ próba rajtam újjabb sebben ejtés.
Menjen-ki hát közre, világ’ szeme lássa,
Egy bús szívnek meddig hasad nyilallása.
A’ magános bánat szélesebb határra
Ki-ütvén, légyen már Nemzetem’ tudtára.
A’ melly terhek egynek rend kívül nehezek,
Könnyen bírják majd sok egyben-vetett kezek.
A’ mélly vizek ha sok árkokra szakadnak,
Könnyen lábbalható gázlóra apadnak.
Én-is hogy erőmnél sullyossabb keresztem’
Birhassam, segitő vállakra eresztem.
Márábol fokadott ár-vizeim méllyek,
Hogy azért a’ fáradtt úszáson segéljek,
Majd sokfelé terjedtt vállukra szélesztem:
Így lábolván tsökkentt erőmet élesztem:
Hát ha még e’ méllység le-szállván bokáig,
El-is szárad végre, ’s nem tsapdos sokáig.
Oh ti! kiket halál kintsetektől fosztott,
Siralom’ völgyéböl kiknek két részt osztott,
Édes Anyák! kiknek meleg kebeletek?
Szerelmeit zárta sirban elölletek;
Ti Rákhelek! Oh mélly bánat’ tengerei,
Sebes köny-hullatás tanúltt Mesterei!
Kiknek két el-ázott Spongyia ortzátok,
Magzatitok’ sirja éjjeli párnátok,
Ti, mindnyájan, kik egy úton velem mentek!
Nem vagytok a’ Kereszt’ adojától menttek!
Nyujtsatok kebelet, hová búm’ önthessem;
Vállakat, mellyekre Keresztemet vessem;
Szívet, melly meg-sebhedtt indulattal szánjon;
Kezet, melly kémélve sebeimmel bánjon.
Apostoli szózat kérésem hozzátok:
Emberek! egymásnak terhét hordozzátok (Galat.6: 2.)
Sírjunk egygyütt Jefte’ léányához gyülvén (Birák11: 40.)
Két kedves Léányim’ sírhalmokra ülvén:
Egy Könyv-tsepp a’ másnak forróságát óltja,
Egy seb a’ más sebnek orvosságos bóltja.
Mint a’ szőllő-fáknak levelezni kezdett
Jövési mútatván a’ sürü gerezdet,
Már a’ Míves kövér reménységgel hízik,
Még előre gazdag szüretjéhez bízik.
De, jaj! rövid öröm’ meg-zöldellett fája
Véletlen Májusi dérnek leszsz prédája:
Így vólt kebelemben nött két szerelmesem,
Ékes RO’SÁLIÁm, ’s angyali ÁGNESem
’Senge jövésekkel nem meddön zöldellett
Két olaj-tsemete-szál asztalom mellett:
A’ szemet hizlaló terméssel gazdagok,
Kikben egygyütt nöttek virtussal a’ tagok.
Egykor Menyből mérges szél fuvallék-alá,
Mind kettőt halálos hideggel fagylalá.
Nyilj-meg tellyes szívem! Hasadj-ketté, Melyjem!
Anyai érzésnek honnan tejét fejjem.
Ki-buzgom a’ belső esméret’ forrásit,
Én érzek közelebb, nem annyira más itt.
Méltók nállam ez egy pár virág-szál szüzek,
Kiket nem hervadó bokrétába füzzek.
Hogy ne tsak elmével, szemmel-is nézhessem,
Két kedves Angyalom’ képét, oh! hadd fessem.
A’ Sort ÁGNES kezdje. Mert ennek sirhalma’
Hantján fokadtt elébb bús lelkem’ siralma.
Ez idővel, de nem virtussal kissebbnek
Esete vólt első nyil-lövés a’ sebnek.
Kinek születésén a’ Nap hogy fel-derült,
Tizen-egy esztendőt ’s nyóltz hónapot került.
Illy’ rövid fonalon folyt keskeny élete,
Ha tsak Nap-számot mér a’ szem’ itélete.
De a’ mit az idő nem mérhet araszszal.
Fel-ért benne század mértékü szakaszszal.
Kissebb vólt szememnek, a’ mi külső szépség,
Teste, ’s gyenge tagok-állásiban épség.
Noha a’ Teremtő Kéz meg-nem tagadta
E’ Kisdedtől, a’ mi szemem’ el-ragadta,
Tsak hogy szívem rajta Azt, a’ ki formálta,
A’ bőlts Mestert, nem a’ szép edényt tsudálta.
A’ jó féle gyümölts jobb ízzel ehető,
Ha szép szinnel külső haját kedveltető.
Drágább, a’ Mit Mennyből vett kintsnek itélek,
Egy Keresztyén Szűzet festő Nemes Lélek:
Ezt nézvén ÁGNESem idővel bár gyenge,
Vólt Isten’ számára már ki-jegyzett ’senge.
3A’ régi ’Sidóknak illyen szokások vólt, hogy a’ Gazda a’ maga szőlős vagy gyümöltsös Kertében szorgalmatoson meg-visgálván még a’ maga virágjában ki-hasadó első gyümöltsöt, annak szárát valami gyenge kötővel meg-kötvén, azáltal első ’senge gyanánt meg-jegyzette, hogy a’ templomba osztán fel-vigye.
Gyermekben koros vólt az erköltsi vénség,
Bimbójában érni kezdett a’ reménység:
Olly Bárányka, melly már külön a’ köz nyájtól
Vólt részben választva mennyei Királytól.
A’ minden Virtusok’ gyökerét itt lelem:
Szelidség, ártatlan Szív, és Engedelem.
Ez a’ Sion hegyi Bárány igaz képe:
Mondván: „Engem kövess Zászlómnak hiv Népe!
Jöjjetek! bé-fogad ki-terjesztett ölem,
Hogy én szelid vagyok, tanuljatok tőllem. (Mát.11: 29)
Itt hall szót a’ bárányt követő bárányka,
Mestere lábához ül egy tanítvánnyka.
Kinek tsak neve-is egy betű tserével
Azon egy Név’ hangja Bárány-Mesterével.
4Agnus, Ágnes.
A’ vad tsemetének tövist nevel ága,
A’ szelidet jegyzi haja’ simasága:
E’ jelekből lehet előre felelni,
A’ fa mi gyümöltsöt fog majd érlelni.
Ez, a’ nevendékeny időnek példája:
Nem szúr, enged, szót hall, az Úrnak plántája.
Vakmerő, fenn-látó, pajkos, engedetlen,
Vad jelek: ott rosz fát nevel a’ kietlen.
ÁGNESem a’ póla-gyoltsból alig költ-ki,
Szelid jelből édes gyümölts jővendölt-ki.
Kedvesség vólt tsendes maga viselete,
Ártatlanság sima bársony öltözete.
Engedelmessége tővissel nem sértő,
A’ parantsolt dolgot fúrt fülekkel értő.
Akaratja jóra kész, nem viszszálkodó,
Elméje, tsekélly por felett gondolkodó.
Honnam okos beszéd folyt-ki, mint egy nyári
Kiess fel-kelő Nap reggeli sugári.
Oh mint forr a’ szívem! mikor emlékezem;
Hogy tsókolta mézes ajakival kezem’;
Miként az életnek fájából jött plánta,
Tsak egy szomoríttó szóval meg-nem bánta,
E’ Jefte’ lánya Attyát mint tisztelte,
Testvérinek szivét oltárul szentelte.
Ortzájáról nemes egygyügyü tekintet
Mindenféle nyájas vidámságot hintett,
Melly vólt diszes maga-ajánlással kellő,
Mint virágos kertben lengedező szellő.
Emberi szeretet szeméből ki-nézett,
Mellyel szerelmére kit-kit meg-igézett.
Hát olly’ kegyességre, melly tsak egy gyermeké,
Valóságot néző szemmel ügyeljek-é?
Talám ott tsak édes álmomat ölelem,
Hol jádzik inkább, mind itél az értelem.
De távozz, idegen gondolat; mert vagynak
Gyermek követői egy Bárány Hadnagynak.
Szelid ’s érzékeny szív, mellyet kedvel az Ég,
Nem a’ magas eget hasító bőltsesség.
Meddö kegyesség az, ’s nem lészen gyökeres,
Melly jókor gyermeki szívben helyt nem keres,
Ha gyenge jövések termést nem igérnek,
Majd idővel kivántt gyümöltsök sem érnek.
A’ Jésus’ Galambja elébb pelyhét nevel,
Majd szárnyára kelvén, úgy repülhet evel.
ÁGNESben-is igaz kegyesség nem álom,
Mikor azt ártatlan szívében találom:
Hol a’ buzgóságnak lángjai égtenek,
Mint gyújtott Oltárról vett eleven szenek.
Szent gerjedezési, mint az harmat-esők,
Imádságra sebes vágyással repesök. [366]
Halhatatlan munka, nem tündér jelenség,
Mellyet e’ Kisdedben kezdett az Istenség:
Ha még a’ templomnak falait nem rakta,
De már annak élő köveit faragta.
Ha nem vólt terméssel gazdag az almás-kert. (Ének.4: 13.)
De már ’sengét termett, nem tsak gyökeret vert;
Mintha most-is ébren hallanák füleim,
Szívem, lelkem, belső érzékenységeim,
Mimódon, a’ kit már jegyesül szemlélget,
Azzal édesdeden a’ Jésus beszélget.
5A’ meg sebhedett Édes Anyának kivánsága vólt az, hogy Ágnes úgy irattassék-le, mint a’ Jésussal beszélgető bárány.
Miként ketten költsön szövettségben térnek,
ÁGNES sajátja lett a’ Bárány Vezérnek.
Így beszélt (oh! de tsak árnyék vólt) Rákhellel
Jákob ama’ kútnál vólt szemben-létellel. (1.Mos.29.)
„Imhol vagyok, monda: veled jegyben szállok;
„Bárány Nevem, a’ ki Sion hegyén állok.Jelen.14: 1.
„Nem tsupán juhaim, vagynak bárányim-is,Ésá.40: 11.
„Vén, ifjú, söt gyermek hív tanítványim-is
„Szelid vezérlésem’ nyájjának gyengéi
„A’ Báránynak első ’s leg-tetszöbb ’sengéi.Jel.14: 4.
„Kiket legeltetek leg-kiesebb mezőn,Jel.7: 14.
„Élet friss vizével tisztán tsergedezőn.
„Kiknek vagyok bátor óltalóm a’ szélben,
„Hivesitő árnyék hevet sütö délben.Ésa.25: 4.
„A’ gyengéket gyengén ölemben viselem,Ésa40: 11.
„Térdeimen a’ kis gyermeket emelem.Mark.10: 16.
„Az elein-érő Gyümölts kedves nékem,Mik.7: 1.
„Ártatlan udvarlók vészik környűl székem.Jel.14: 5.
„Álnokság’ nem tudó kisdedeknek szája.
„Ditséretem’ élő hangos orgonája.’Sólt.8: 3.
„Vessünk frigyet azért; vedd-bé jobb kezemet,
„Ajakimról adom szádba törvényemet.Jérém.31: 31, 33.
„Kitsiny Húgom! még most szót tészek felőlled:
„Kő-falt-é, vagy ájtot formáljak belőlled?Ének.8: 8, 9.
„Ha kő-falt; ezüstből palotát épitek:
„Ha ajtót; azt Tzédrus-deszkábol készitek.
„A’ Bárány’ Élete’ Könyvében jegyezlek,Jelen.13: 8.
„Enyim vagy, tulajdon neveden nevezlek.Ésa.43: 1.
„Homlokodra Kereszt-bélyegemet nyomom,Mat. 10: 38.
„Az én terhem könnyü, kövesd bátron nyomom?Mat.11: 30.
„Két Gyürüket adok: Aranyból egygyiket:
„A’ mást vasból. Viseld jegyben mindeniket.
„Az Arany, élő-hit, igasság, ’s szeretet;Hos.2: 18.
„De a’ Vas, keresztem’ szegéből veretett.
„Tarts számot erre-is, mint egy tulajdonra,
„Golgotárol jöjj-fel utánnam Sionra.
„Ez úton szerelmes Bárányom! Kisérjed,
„Mennyegzői bibort öltvén, Bárány férjed’.
„Az alatt e’ fejér követskét-is végyed.Jelen.2: 17.
„Mellyet, hogy tsak te tudd, rejtekedben tégyed.
Mint tavaszu esök föld-hizlaló ’sírja
A’ kertek’ kebelét ki-keletre birja:
A’ drága kenetnek ereje ’s illatja
Izek, erek, tsontok’ rejtekit meg-hatja.
Igy e’ beszéd szivét ÁGNESnek bétőlté,
Feleletre meg-nyilt ajakit fel-költé.
Mondván: „Nyelved alól Bárány Fejedelmem,
„Méz tsepeg: melly hozzád hóditja szerelmem.Ének.5: 16.
„A’ te szódat hallom ’s érzem melly hathatós.Ének.2: 8.
Igy zörgetsz: nyiss ajtot, mert fejem harmatos – 5: 2.
„Kitsoda vagyok én? egy leg-kisebb por-szem,Jób.7: 17.
„Hogy még-is igy teként rám a’ leg-tisztább szem.
„De ha leg-főbb jomra tanátsot gondoltál,
„Légyen Szent beszéded szerént, a’ mint szoltál.Luk.1: 38.
„Ha tetszett, hogy lennék már hivatalosod.Rom.8: 28.
„Imhol alázatos méltatlan láb-mosód! 1.Sám.25: 41.
„Mint Lidia, szivet nyitok, hogy belé-szállj.Ének.5: 5.
„Kötés mirha gyanánt, oh! kebelemben hálj. – 1: 13.
„Hitteus’leányit utályák szemeim, 1Mos.27: 46.
„Az öt eszes szüzek gyönyörűségeim.Mát.25: 4.
„Ezekkel tégedet késérni vágyásom:
„Gyújsd-meg fogyhatatlan olajjal lámpásom.
„Az idvesség vagyon a’ Báránytól, hiszem,Jelen.7: 10.
„Lelkem, testem néked tulajdonul viszem.Esa.26: 9.
„Függeszsz, mint egy mettzett petsétet, szivedre,Ének.8: 6.
„Irjad-fel nevemet saját tenyeredre.Esa.49: 16.
„Lábamat lábaid’ nyomán járni szoktasd.Luk.1: 79.
„Bárány’ énekére ajakimat oktasd,Jelen.15: 3.
„Kegyelem, és élet’ kutfeje forr nállad:’Solt.36: 10.
„Nyújsd-ki; hogy illessem arany-veszsző-szálad’.Ester. 5: 2.
„Szerelmed’ kötele vonjon, és én futok,Ének.1: 4.
„Utánnad, míg Szűzek’ táborához jutok.
Igy folyt e’ leg-édesbb szokkal költsönözött
Beszéd ama’ Bárány ’s kisded Hive’ között.
Oh Angyalok’ nyelvét meg-gyözö beszédek,
Mellyhez nem tudtok ti, világi negédek!
Oh boldog Egygyesség’ titkos kéz fogása!
Két tiszta láng’ egyben-folyó lobogása!
Ezt a’ böltsek észszel ’s pennával nem érik;Mát.11: 25.
Az egygyügyü szivü gyermekek esmérik.
ÁGNES illy szivében el-rejtett Mannáját,Jel.2: 17.
Kóstolta, még futván gyermeki pályáját.
Ezt súgta fülében e’ belső esméret:Efés.3: 19.
Kedves Gyermek! téged’ már a’ Bárány kéret.
Igen szeret, ’s távol tölle lenni nem hágy,
Siet a’ Menyegző, készen a’ Tzedrus-ágy.Ének.3: 9.
Drága gyöngy-szeme vagy; siet hát ki-venni
Habok közzűl, ’s ditső koronába tenni.
Kivánatos ’senge! le-szakaszt idéjén,
Hogy légy rodhatatlan élet’ bóldog helyén.
De probáld-meg elébb a’ kereszt’ tsimerét,
Uszd-által e’ testben nyavallyák’ tengerét.
Ugy-is lett. Egy szozát a’ mennyből dördűle,
Mellyre a’ nyavalyák tábora fel-gyüle.
A’ lövők e’ gyenge testet környűl-állják.Jób.16: 13.
Ostrommal Sár-háza’ falait meg-szállyák.
Az erős fájdalmak sebes tüzet adnak,
A’ romlandó hajlék’-kötési szakadnak.
Mit látunk? Im’ a’ kit Jésus szeret, beteg.Ján.11: 3.
De mint menyegzőre készülő, nem retteg.
Tövis Koronáját örömmel viseli,
Mert arany-is majdon fejét meg-tiszteli.
A’ szélvész nagy erős tzedrust ront, ’s le-veti,
Egy tsemete e’ nagy ostromot neveti:
Tsak hajlik alatta míg a’ szél által ment,
Akkor gyökerén áll, ’s minden romlástol mentt.
Igy e’ gyenge edény a’ sullyos kin alatt
Testét rontó kemény erőt felyűl-haladtt;
Türése nagy, bátran a’ terhet le-verő;
Mert erőtlent tartott gyözhetetlen erő.
Mint egy bárány, ámbár a’ fájdalmak nőnek,
Meg-némulván, enged az ötet Nyirőnek.
Már nem kíván élni, élete sem drága,
Szemében süt Sion’ hegyének világa.
Jésussát szemléli hozzá le-szállani,
Kit-is igy hall vidám lelkéhez szollani:
„Választott Edényem! Jöttem Sion’ hegyről,
„Bárányom vagy, nyilván esmérlek e’ jegyről.
„Siess, Kelj-fel! ll-múlt az alkalmatlan tél;Ének.2: 11.
„Gyász-napot váltja-fel meg-nem hanyatlo dél.
„Bárány vagy é? hadd itt e’ világ’ farkasit,
„A’ bátrabb akolba halál utat hasit.
„Galamb vagy-é? repülj egek’ hajlékára,
„Örök ditsősségem’ háza ablakára.Esa.60: 8.
„Halgasd-meg, leányom! Hajtsd ide füledet,’Solt.45: 11.
„Im’ a’ menyegzöi nap el-közeledett.Jelen.19: 7.
„Atyád’ házát, ’s Anyád’ kebelét jelejtsd-el,’Solt.45: 11.
„Magadat a’ Bárány széke elött rejtsd-el.
„Vedd e’ fényes bibortt, ’s fejér patyolatot,Jel.19: 7.
„Melly Bárány’ vérében tisztán meg-mosatott.Jelen.7: 14.
„Ebben víg angyali nászra készittetel,
„Királyhoz, mint saját Jegyesse, vitetel.
„Ülj-fel gyözedelmes népem’ szekerébe,
„Siess a’ ditsősség’ tsendes kebelébe.
E’ szokra bomladoz lelkének kötele.
Az hallandóságnak meg-hasad fedele.
Ajakit gerjesztvén búzgóság’ Szent szene,
Igy felel, mintha téj-patakot öntene.
„Kész vagyok! örömest meg-haloktestemben,
6Ennek a’ beszédnek Summáját maga a’ beteg mondotta halálos Ágyában. A’ melly mondásokat maga szollott, azok dülő betükkel vagynak.
„Tsak, Lelkem’ Jegyesse! veled légyek szemben,
„Boldog vagyok, hogy már mellyedre hajóltam,
„Mikor világ’ mézét még alig kostóltam,
„Tsak két erő között érzem magam’ lenni,
„Mindenik kivánna Sájátjának tenni.
„Oh két-felé vonszó nagy Erő! Két Magnes!
„Kettö között szintén ketté hasad ÁGNES.
„Oh! mint vonsz öledben, Bárány Jésus, magad;
„De a’ ki szült, Anyám kebele meg-ragad.
„Az egész világot fel-rúgom egy pontban;
„Tsak az édes Anyám nyom sokat e’ fontban.
„Oh melly könnyen mennék, ha tsak te ne vólnál,
„Kedves Anyám!’s Könyves jajjal nem unszolnál!
„Ah miként hagyjalak!melly szivesen szánlak!
„Noha leg-föbb kintsem felett nem kivánlak.
„Vagy talám mennyünk-elKaron füzveKetten: –
„Mit szollék? – Két Néném ’a Atyám hallván retten. –
„De mit habzik elmém földi habok között?
„Érzem, hogy a’ nagyobb Erő bennem gyözött.
„Moáb, ’s Kanahán köztt állván, nézek Rutra:Rut.1: 16.
„Amazt hagyván, erre mégyek tüstént útra.
„Anyám’ ölét, melly vólt szoross kötél véllem:
„Mint Illyéshez kötött palástot, úgy vélem:
„Rajtam függ – nem válnék örömest – fenn akad
„Vállamon – de majd az útból viszsza-szakad.
„Te hozzád, Jegyesem! oh nem méltó vólnék,
„Ha szivem közötted ’s Anyám közt oszolnék.Mát.10: 37.
„Meg-botsáss, ki szültél; szivem’ a’ ki kérte,
„Leg-föbb kints: te kissebb! meg-tagadlak érte.Luk.14: 16.
„Nem késem,mégyek már, szekeremben ülök,
„Égbeki-terjesztett Kezekkel repülök.
„Oh Bárány! egy útam, egy fundamentomom! 1Kor.3: 11.
„Te légy szövétnekem, ’s mennyei Templomom.Jel.21: 22, 23.
„Nyújsd bal kezed’ fejem alá, ’s jobb kezeddelÉnek.8: 3.
„Ölelj-által; Lelkem’ egygyesitsd Lelkeddel.
„A’ Lélek ’s Menyaszszony egygyütt mondják: Jövel!Jel.22: 17, 20.
„Jövel hát!repülökim’ fel-emeltt fövel.
Igy szolván, szemeit álomnak botsátja,
Egy szüz Magdaléna’ édes álmát látja.
7
Luthernek MagdalénaNevü Leánya felől irja Melanchton, hogy a’ Leányzó közél lévén halálához, azt az álmot látta, hogy két ifjak jöttenek hozzája, kik őtet vezessék menyegzöi lakadalomba. Mellyet, fel-serkenven a’ leány, előbeszéllett az Attyának a’ Melanchton jelenlétében. Bib. Brem. Tom. I. p. 118.
Két ifjak érkeznek hozzá követtségben,
’S viszik lakadalmi fényes vendégségben.
Bóldog látás! Bé-tőlt – szeme fenn akada,
Testéből ártatlan lelke ki-szakada,
Ezer Hét-száz midőn nyóltzvan-nyoltzat mérne,
Kilentzed’ Honap-is végső napot érne.
Hát én – – torkon fojtó-fájdalomnak Annya,
Kinek el-tünt karja közzűl Ártatlanja.
Hát én hová levék? mit érzek? ki valék? –
Irtodzom tsak szót-is keresni – el-halék.
Rémülés, ájulás szivemet foggatta,
Egy küszködő szél-vész módjára szaggatta.
Kit ölelék? – ÁGNEST? Jaj! tsak az árnyékát:
Az Ég viszsza-vette töllem ajándékát.
Érzem, hogy a’ kedveltt Júnak el-vesztése
Elevenebb érzés mint sem ölelése.
Kedves Gyönyörüség! mellyhez ragaszkodtam.
Most érzem, hogy tsak nád-szálhoz támaszkodtam:
El-törék, ’s szivemben a’ szálka-sértések
Meg-annyi dárdáktól okozott vérzések.
Többet érzek – mintha egy búm mást-is súgna.
Fülemben meszszéről más Zápor-is zúgna.
Miként a’ gát-zúgás jövendől esőre:
Viszsza-sir más bánat talám az elsőre.
Mint gerlitzék felett fel ’s alá repdeső
Ölyv egy préda-kapás után mást-is leső:
Igy mikor házamban egy gerlitzém nem él,
Halál talám nállam más prédát-is reméll.
Az Hóld tizenhatszor abrontsán fordula,
Könyvem hogy ÁGNESnek halálán tsordula,
Gyászos idő-szakasz! melly szomorán haladtt
Egyaránt nedvesen, Víz-öntő jegy alatt.
Két szemeim sürü könyvtől nem böjtöltek,
Napjaim fellegben húnytak, ’s ködben töltek.
Reméltem, tömlöje illy nedves Anyának
Majd meg-ürül sirján ez egy leányának.
De mint öszszel hoszszan-tartó esözések
Alig szünvén, gyülnek újjabb fellegyzések:
Igy mikor szemeim már bőven esöztek,
Az Egek új záport készitvén felhöztek.
Hogy mondjam-ki? – Melyjem tsak alig lélekzik.
Jaj! RO’SÁLIÁm-is terhes ágyban fekszik.
Kedves Név! oh már tsak kedves emlékezet!
Melly édes, melly élő bennem e’ Nevezet!
Oh szép Remek! mellyet elmém ő rólla fest:
Egy ékes Ábrázat, egy kelemetes Test.
Ártatlan virtussal egygyütt vidám Elme,
Szelidséggel tsendes Lélek’ engedelme.
Kegyesség egy buzgó szivnek közepette,
Maga szerettetés ’s okosság mellette.
Mit adhatna drágább kintset egy tsomóban
’S többet a’ Teremtő kéz egy halandóban.
Ezekből vólt fonva ki-nyillott idején
Egy Ró’sa Koszorú RO’SÁLIÁ fején.
8Itt-is vólt a’ keserves Édes Anyának kivánsága, hogyRó’sáliaegy Ro’sának ábrtázatjában irattassék-le, szép tulajdonságaira nézve.
E’ Név itt a’ méltán Viselöt példázta;
Igaz Tzimer: a’ kinn fénylett, magyarázta.
Illy leg-felségesebb Virág-szál hirdette,
Kitsoda? ki jegynek ezt meg-érdemlette.
Ró’sa, virágok köztt ditsősséggel felső,
Plánták Királynéja; méltosággal első,
Virág-táblák ’s mezök’ országán egyedűl
Tsiga-vér vagy téj-szin bársony székekben űl.
Ró’sa;régibb, ’s ujjabb pennák’ ditsérete
9Különösön vólt a’ Ró’sa a’ Régieknek gyönyörüsége, mulatságokban, vendégeskedésekben, ’s egyebekben. Virágok Királynéjának nevezik.Scáligeris Virágok Fejedelmének hivja. A’ Poéták annak ditséretében munkások és hoszszasok.
Sáron’ mezejének Skárlát öltözete!Ének.2: 1.
Született festéke Hajnal’ ortzájának,
Nyúgovó párnája a’ szép Hóld’ ágyának,
A’ kies tavasznak leg-szebbik leánya,
Kertekben múlató Grátziák’ bálvánnya.
A’ Gyönyörüségnek melyjében bokréta,
Hová fejét hajtván múlat egy Poéta
Ró’sa;Virtusoknak eleven tzimere,
Keresztyén Erköltsök’ illatos füszere:
Ha Piross; ró’sa szin szemérem ortzája:
Ha Fejér; Tisztaság’ patyolat ruhája,
Jámbor Élet, drága hir név az illatja,
Melly a’ Mennyeiek’ szaglását meg-hatja,
Söt, hogy a’ virágok’ fejedelmi szépe,
Ez-is a’ Királlyné-kegyességnek képe.
Nem játék, vagy festett ditséret’ hirlelés,
A’ mit bennem lát az Anyai képzelés:
Az a’ ró’sa-szinnel pirosló szemérem
Az én RO’SÁLIAm sajátja, esmérem.
Az a’ szeplötelen Tisztaság’ Fejére.
Fejér bibor gyanánt vólt öltözetére.
E’ két szinek rajta egymást költsönözték,
Egy,
ChinaiRó’sa’ formáját öltözték.
10Irnak az Útazok egy Ró’sának Nemét, melly teremChinában, melly minden napon kétszer változtatja-meg szinét: most egy ideig tiszta setét piros, majd azután egészen fejér szinü.
A’ kegyesség, minden Virtusoknak feje,
Mellyel Életének virágzott mezeje.
Szelidség-is nyillott ez áldott határon,
Mellyhez hasonlóval nem kérkedikSáron.
Söt jó Hire, Neve a’ drága illatot
Hintvén, meszsze Maros környékén el-hatott;
Mellyet-is Zefirus szélesen teritett,
Szárnyain a’ kertek’ kebelén repitett.
Oh ti, kellemetes Ró’sáknak szépei,
Kiknek udvarolnak virágok’ népei,
Kik ámbrosiával legelvén mulattok,
Reggeli ’s estvéli harmatban ifjadtok!
Mondjátok-meg: nem vólt-é hív barátotok
ROSÁLIÁ, ’s egygyütt-múlató társatok?
Ő-is az igasság’ Napja’ fénnyét szítta,
A’ menyből tsepegő Ámbrosiát itta:
Olly tiszta vólt ’s drága illatú veletek,
Mint az a’ Szag, mellyet tisztán lehelletek,
De, oh szivem’ fojtó szomorú gondolat!
Az hervadásban-is vólt egy törvény alatt.
Ő-is azért vólt szép, hogy hamar el-aszszon,
Tsak által bújdosó egy rövid tavaszon.
11A’Ró’sapéldája az hamar el-múló Életnek. Ezért a’ régi Keresztyének az ő Halottyaiknak koporsojokra Ró’sát szoktak vólt festetni, vagy mettzetni, söt a’ régi Romaiak testamentomban is sokszor meg hagyták, hogy az ő sirjokra minden esztendőben bizonyos napon rósa hintettessék.Mirabar celerem fugitiva aetate rapinam, Et, dum nascuntur, consenuisse rosas: igy szoll a’ Poéta.
Irtodzom! – Szemeim! merre fordulátok?
Ékes Ró’sám’ tövén lappangni mit látok?
Egy kigyót, melly fújja az halálos mérget (azhalált.)
Fenn pedig virágját titkon rágó férget. (Nyavalyát.)
Jaj! Kedves Betegem két karjaim között
Halálra hervadó szinben már öltözött.
Nyavallyák’ sullyától mind inkább lankadoz:
Testének éltető ereje szakadoz;
Az élet’ jelei szemem elöll tünnek,
Reménységem’ édes képzelési szünnek.
Mint egy ifjú ’s gyengén virágzó tsemete,
Meg-ragadván forgó-szélnek ütközete,
Nem álhat ellene; derekan szagatja,
Hirtelen tövestől végre ki-forgatja:
Igy szakad-el töllem kebelem’ Szerelme,
Mikor szüz szivének tiszta égedelme
Érezni kezdette, mi légyen az élet;
Benne bóldogságom füst vala, ’s el-széledtt.
Ezer, Hét-száz után a’ keresztyén népet
Vezérlő számlálás kilentzvenben lépett.
Holott a’ második hónapra fordúlva
Első nap tettzék-fel homállyban borulva.
Ekkor e’ mennyei kertre mélto Plánta,
Mellyet az Úr’ szele kertemből ki-ránta,
El-szárada földi nyilása’ mezején;
De paraditsomnak virágzik jobb helyén.
A’ Nap tizenhatszor égi pályát futa,
Ezen felyül még tsak négy hónapig juta:
Oh melly keskeny határ, ’s tsak arasznyi mérték!
Mellyel élök’ főldét esztendei mértek.
Hát én – kinek nevem, Anya! ’s nem tehetem,
Hogy meg-fojtsam azt, a’ minek neveztetem,
Noha erőlködöm, hogy téjjel itassam
Bús képzelésimet, ’s méllyen el-alassam;
De majd fel-serkenvén, ostromra ki-kelnek,
Tábor fájdalmakat ellenem rendelnek. –
Hát én hol találok illy özönben bárkát?
Hol végyem Zúgóra mélly vizeim’ árkát?
Gazdag valék három kintsel, fél világgal,
Szép szölő-tő három szelid olaj-ággal;
Mellyekkel zöldellett környül-vett asztalom:
Anyai nevem vólt égig magasztalóm.
Ragyagó, de hamar füstben ment nevezet!
Édes öröm helyett ürmös emlékezet
Tsak fulánkja maradtt; el-szalasztám a’ Rajt:
Kevés méz Kostolás hátra-hagyott sok jajt.
Patyolat-levelü Ró’sám el-hervada,
Tsak szúrós tövise szivemben marada.
Hol van szeretetből fontt hármas kötelem,
Mellyel bé-vólt füzve anyai kebelem?
El-szakadt ketteje: tágul a’ szoros zár;
Tsak ANNÁM él – oh melly vékony a’ füző már!
Vagy talám ketteje rabnak meg-kötözött,
Szoross fogságban tart setét falak között.
Az egy ANNÁm, a’ ki fokságomból óldoz,
Rövid fonalomhoz bár arasznyit tóldoz,
Mint egy filemile bánatnak eresztvén
12Ez itt egynéhány rendben, követése azoknak a’ verseknek, mellyekben Virgilius le-írja a’ Filemilét, mikor Fiait siratja. Lib. IV. Géorg.Qualis populea moerens philomela sub umbra, ’s a’ t.
Notáját, kesereg fiait el-vesztvén.
Mellyeket egy fene vadász titkon rejtett
Gyilkos gondolattal a’ sürüben sejtett.
Azonban fészkekből még gyenge tollatlan.
Korokban le-vonja az az Irgalmatlan.
A’ meg-fosztott anya éles bánatjában,
Borulván jegenye fának árnyékában,
Panaszos nótára hangos torkát nyitja,
Keservestremula-fogásit inditja;
Mellyekkel ki-sirja keserveit, széljel
A’ vidéknek tsendes táján egész éjjel,
Én vagyok illy Sebhedtt madárkának mássa,
Egy siralmas hangzás nótánk hallomása.
Fel-kereste halál’ irigy erőszakja,
Hol van egy Anyának egy pár szép Alakja;
Fel-veré fészkemet, oh! nem kegyelmeze
Rákhel’ két fiain régen probáltt keze.
Tsoportos fájdalmim két seregben állnak,
Mint két részre tenni eleget próbálnak.
De magam nem tudom, két el-vesztett kintsem’
Sirja köztt, mellyiket több Könyvekkel hintsem?
Hát a’ bánatok-is egymást sorban üzik?
Szakadatlan lántzban kezeiket füzik?
Hát a’ társaságot ezek-is kedvellik?
Két méllységek egymást kiáltva nevelik?
Az én sorsom azt a’ lántz-szemet követi,
Mint a’ Jób’ Kárának szomorú követi:
Egygyik alig vette kezét a’ kilintzről,
Jő másik-is, hirt mond az el-vesztett kintsről.
A’ melly köd Ágnesnek sirján emelkedék,
Abból még tömöttebb felleg kerekedék.
Más háboru setét sátorát fel-vonta,
Melly ujjabb dörgésre sebes záport onta,
Az egygyik Sebemnek még véres vólt helye,
Hát a’ másik nyilnak mellyben lő ereje.
Egygyik jaj még nem vólt meg-kenve olajjal,
Köszönt más eleven sérelem új jajjal.
Leszsz-é mégThymantes, ki képemet fesse,
Kettös bánat’ gyászszát mélly szinnel kövesse?
Leszsz-é kéz, melly illy kétIphigéniának
Halálán ortzáját rajzolja Annyának?
Nem talál festéket bánatos formámra:
Fessen tsak fekete fátyólt az ortzámra.
13
Agamemnonnak leánya, Iphigénia, az Attyának hire és akaratja ellen, az oraculumnak tanátsából meg áldoztatván a’ Görögöktől, kik Trojára szándékoztak menni; azon indúlt iszonyú nagy bánatját az Atyának próbálta elevenen le-festeni egy Thrymantes nevü régi képiró. De midön elégséges szint és festést nem tehetne, tsak úgy festette a’ képet, hogy azAgamemnonábrázatjára egy fátyolt festett, azzal bé-boritván.
Vagy fesse ama’ bús anya’Ceres’képét,
Miképen el-vesztvén ritka százszor-szépét,
Meg-gyujtott fáklyával földön minden felé
Keresé leányát, de még-is nem lelé.
14A’ mesék szerént a’ Céres Isten-Aszszony vólt az, a’ ki tölle el ragadtatott igén szép leányát sok sirások között, gyújtott fáklyával kereste igen sokáig.
Vagy inkább fesse mégNiobé’bánatját,
Mint zokogja hat pár el-vesztett magzatját.
Szörnyü keservében mint válik tsudává,
Egy meg-merevedett kemény kösziklává.
15Ez a’ Niobé vólt Amphionnak Thébae Várossa’ Királlyának felesége. Voltak 6. fiai, és 6. leányi. Némellyek 14-et, söt 20-at is irnak. Kikről azt irják, hogy Látóna Isten-Aszszony Niobé ellen-való boszszuságból azokat Apolló és Diána által mind el-lödöztette; ’s egyszer’smind meg-ölette. Mely mint valo nagy bánatjában Niobé kösziklává változottnak lenni iratik a Poétáktol.
Ugy-is nem vagyok-é hasonló formában,
Mint egy érzéketlen kö-szál a’ pusztában;
Mellyet kétszer sujtván veszszö; azzal fizet,
Száraz kebeléből hogy ontson bőv vizet. 4Mos.20: 11.
De vallyon a’ sebes özön meddig dagad?
Indulatim’ forgó-szele hová ragad?
Mikor itt már magam’ egy könek képzelém,
Tekinték – hát Angyal ereszkedék felém.
Meg-remülék – a’ mint hirtelen szemléltem,
Ezt-is ellenem jött fegyveresnek véltem,
De hát ábrázatja’ vidám tekintete
Szeméből mosojgó pillantatot vete.
Két korsót hoz, mellyet két kezében fogott,
Válláról gyólts törlő-keszkenő lobogott.
Meg-vidulék – ’s arany eső hullván rólla,
Mellein le-száll; végre illy nyájasan szólla:
Ne félj búsúltt Lélek! ki állaszsz előttem,
Nem fegyverrel, hanem orvossággal jöttem.
Az Igasság Napja követűl botsátot,Malak.4: 2.
Mert gyúgyólhatatlan sebet benned látott.
Látta, hogy a’ földi enyhitő orvosok
Vígasztalásodra tsak gyermek inasok.Job.13: 4.
Im’ az ő szárnyai alatt rejtve-lévő
Jobb szerekkel éltet ez a’ fő jol-tévő.
E’ koporsóban vagyon seb-tisztitó bora,Luk.10: 34.
Melly amaz egy igaz szőllő-tőböl forra.Jan.15: 1, 19, 34.
E’ másik edényben vagyon vigasztaló’Sólt.45: 3.
Olaj-is a’ felső Giléádból való.
Meg-éledék – egy új lélekké változám,
Két sebeim’ szeme elött ki-oldozám.
Nézi – hát benn a’ nagy sebhedésnek jegye,
Méllyen a’ két-élű fegyvernek tört hegye,
Ez öklelés, monda, a’ velőkig ható,
Benn a’ darab, azért nem vólt gyógyúlható.
Azonban ki-esvén az a’ sebben rekedtt
Darabotska, véve az orvos szereket.
Elébb-is bort eves sebeimbe tölte,
Majd az olajat-is bővséggel közölte.
Végtére bé-kötvén, vevé keszkenőjét,
El-törlé két szemem’ ’s ortzám könyv-esőjét.
Mondván: Nintsen-é hát Olaj Gileádban?Jerem.8: 22.
Hogy tsak könyv-hullatás kenyered a’ szádban,
Nintsen-é hát orvos, kinek mindenható
Eszközével világ’ sebe gyógyúlható.
Elég már, hogy magad’ patakkal ki-sirtad,
Emlékezet’ Könyvben panaszidat irtad.
Meg-ürűlt a’ zúgó zápornak mühelye,
El-száradtt esöző szemeid’ kútfeje.
Nézd-el; ma egy gyermek sir el-törtt korsóján;
Holnap sír egy Anya kintse’ koporsóján.
16Ez a’ mondás ama’ régi nagy böltsnek, Epictetusnak, mondása.
Mind kettő tserepet sírat: ’s ha felejti
A’ gyermek; egy Anya könyveit mért ejti?
Végyed e’ Flastromot: Élj ez eszközzel-is,
Mellynek neve: Isten’ keze; kösd ezzel-is
17Vólt Galenus Orvosnak egy orvossága, mellyet igy neveztek:Manus Dei, Isten keze, mellyel az igen terhes és kétséges ki-menetelü nyavalyákban szokta vala éltetni a’ beteget.
Ha az Urnak keze kétszeresen sújtott;
Ugyan az két mérték vigasztalást nyujtott:
Drága Férjed’ szive, szerelmes Annád-is
Két kebelek, hasznos kétPanaceád-is.
Kivált lelked’ Férje kivánja, hogy belső
Rejtekén szivednek ő légyen az első.
Halljad, mit mond: „Ha tsak magad maradnál-is,
Én nem vagyok-é jobb tiz leányodnál-is?Sám.1: 8.
Ki-vette kezedből két tserép-edényed’,
Hogy forróbban szeresd lelki Vő-legényed’.
Vedd még e’ Médályt-is, rajta festett képpel,
Mélániát jegyző igaz remek széppel,
18Hieronymus írja ezt, Mélánia egy fő-rendből való nemes Aszszony felől.
Fügeszszed mellyedre, mint egy ékességet,
Szived ’s szemed előtt álló példa végett.
A’ ki halva látván férjét ’s két fiait,
Egyszer’smind előtte fekvő halottjait,
Nem indul-meg illy sok habok köztt e’ kő-szál,
Könyv-hullatás nélkűl kemény próbát ki-áll.
Tsak száját nyitja-meg – jaj! talám panaszra?
Oh nem! illy örömmel felelő válaszra:
„Ennyi szoross kötél közzűl hogy el-válom,
„Már akadály nélkül Teremtőm’ szolgálom.
Bús lélek! légyen e’ nagy bajnok aszszonyság
Szivedben oszlopúl emeltt nagy bizonyság.
Ezt mondja hát a’ ki bé-kötöz ’s sebesitt,
A’ Lelket meg-kéri, majd ismét lelkesit:
El-vettem az ürmöt, melly vólt a’ pohárban,Esa.51: 22.
Vesd a’ keserűség’ mély kútfejét zárban.
Nem vesztek-el, kiket szeretsz, tsak el-tüntek,
Mennyben-is tieid lenni meg-nem szüntek.
Testi gondolat az, „hogy a’ testi karok
„Nem ölelgetik már, a’ kit én akarok.
Az hit’ és szeretet’ karjai hoszszabbak,
Kintsünket ölelni valóságosabbak,
Igy öleld kedvesid: e’ mód meg-nem tsaló,
Árnyék a’ test; a’ mi lélek, az a’ Való.
Légyen hát tenéked elég a’ kegyelem,Kor.12: 9.
És én e’ petsétet, a’ melly vagyon velem,
Ajakidra, ’s szemed’ forrásira vetem.
Az Úr legyen veled. Utamat követem.
A’ mennyei követ igy tére-meg töllem.
Hát egy új teremtmény változék belőlem.
Érzem már, hogy a’ ki bánat forrás valék,
Határt vetett tenger búmnak a’ tartalék.
Érzem, hogy sérelmim’ élei tompulnak,
Méllységet kiáltó habjaim némúlnak.
Apadj-ki belőllem; fogyhatatlan Mára!
Igy leszszNiobéval panaszom’ határa.
Ki márvány oszlopot emelvén végtére
Anyai gyászszának emlékezetére,
Majd örök halgatás’ tsendes vállujának
Partjai köztt véget vetett siralmának.
19Úgy vélekednek a’ meséknek tudós fejtegetői, hogy az a’ Niobé’ kővé való változása, valóság szerént tsak azt tette, hogy ő Gyermekeitől siralmasan meg-fosztatván, annak emlékezetére oszlopot emeltetett. Vagy pedig hogy egyszersmind fajdalmain erőt-is vévén, örökösön el-hallgatott. Cicero igy vélekedik:Niobe fingitur lapidea, propter aeternum, credo, in luctu silentium.
Mit késel, bús lelkem! e’ példánál állj-meg,
Az el-apadásig habjaiddal szállj-meg.
Mikor Halottidnak, a’ kiket kedveltél,
Itt értznél állandóbb oszlopot emeltél;
Vess keserűséged’ folyásinak véget,
Az erősböl végre kostolj édességet.Birák.14: 14.
Serkeny-fel, hegedüm! Lantom, már ébredj-fel,’Sólt.57: 9.
Gyász’ porához ragadtt szám ’s nyelvem, eledj-fel.
Énekeld ditséret’ húrjain ékesen;
Az én lelkem nyúgszik az Urban tsendesen.’Sólt.62.