Mint egy külömböző szivnek viszszált sorú
Fonadékban fűzött illatosKoszoru,
Mellyet a’Chloristól plántáltt táblák között
Két ártatlanságban mosott kéz kötözött
Zephyrustól frisseltt virágok’ sergéből,
Flórától szaggatott tavaszi ’sengéből.
MellyKoszorut, hajdon az együtt-múlató
Barátságnak kedve lévén szivre-ható,
Nyakáról függőleg eresztett melyjére,
Fektetvén kivülről a’ Szivnek helyére;
Hogy a’ tsontok közzé illatja folyhasson,
Hathatós ereje a’ Szivre bé-hasson:
A’ Szivre, melly minden indulat’ mühelye,
A’ test’ életének ki-buzgó kútfeje.
Hogy gondok’ fellegét a’ Szivről széleszsze,
A’ jó-kedv tsillámló szikráját éleszsze:
Igy függeszti Músám ez egy néhány sornak
Virágit Melyjére ma VISKI SÁNDORnak.
Olly Virág-Koszorut, mellynek fonadékja
Uj tavaszra lépő
Euterpéjátékja.
2
Euterpéa’ leg-vidámabb Mú’sa vólt; a’ Neve-isGyönyörködtetést’sKellemetességetjelent. Különösebben a’ sipolásnak mestersége ezé vólt.
Mellynek környékére bé-fűzött virágok
Egy hiv Baráttságról ezer bizonyságok.
Mellyben a’Nyájasság’szagosRosmarintja,
ÁrtatlanMúlatság’tellyesHiatzintja,
A’ mosolygó szemek tsókosVioláit,
A’ gyengédedÖröm’patyolat-Rosáit,
Keresztesen kaptsoltt karokkal őleli,
Természeti tiszta festékekkel szineli,
Hol azEgyenesség’szeplőtelensége,
Mint egyNarcissusnak téj-szin fejérsége,
Mindenkor tsak egy szin’ leveleket mútat,
Kegyes Grátiáknak szellőjével fútat.
Hol arannyal szinlettAurikula’neme:
Vigyorogván vidám ki-nyilással szeme,
Maga-kedveltetés’ajánlásit hinti,
Igéző erővel nézőit tekinti.
Hol elein-nyilóHivség’ Borostyánja
Kékellő virágit tsoportosan hánnya.
Hol a’ gyümőlts-termőSzeretet’plántája,
Mint paraditsomi drága élet’ fája,
Mútatja rendkivül ki-nyillott ujságit,
Hónaponként termő gyümöltse’ virágit.
3Sz.Ján.Jel. 22: 2.
Illy választott Virág-szálakat főképpen
A’RödiHalmokról egybe-fűzőtt szépen,
Ki-hasadván SÁNDOR’ Napjának hajnala,
Hét probás Szivesség’ vontt-arany-fonala.
A’ Tökélletesség’ kerek formájára.
Ezt függesztem SÁNDOR’ szivének tájára.
Ezzel kedveskedik Músám egy JÓ SZIVnek,
Tettető állortzát utállónak ’s Hivnek,
Mellyet, noha késön, mikor meg-esmértem,
Napom’ le-menttén-is friss reggelre tértem.
OhJung!Te Nagy Lélek’ főldi Arkangyala!
Kinek Elméd kilentz Músák’ lelke vala,
A’ te Músád ama’ Jó-Szivü
Sikléjnek,
4LásdJungnak 2-dik Darab. 197. lap a’ Magyar Ford.
Ki élvén tündöklő lámpás vólt az éjjnek,
Örök Nevét artzra borulván tiszteli,
Hallhatatlanságnak székéig emeli.
Elötted semmit ér egy
Pelhám’Elméje,
5Ugyan ennek I-ső Dar. 406. lap.
Ha jó Szive társul nem járul melléje.
Mert hordozzon Nagy Fő bár felséges eszet;
De ha annak szive mellette meg-veszett,
A’ Nagy Tálentomnak summás ezerei
Tsak nagyobb gonoszság’ munkás müszerei.
JÓ SZIV mái világ’ piatzán ritkaság,
A’ szem elől kintses-házban zártt drágaság.
A’ Szivesség’ bora seprejére fogyott,
Barátság’ temploma szintén főldig rogyott,
Itt már az egygyik
*egygikem.
kő más köven alig áll,
Galamb hellyett bagoly hasadékiban hál.
Mint hajdon a’ Sion, lett rókák’ barlangja;
Erre szállott e’ szép alkotványnak rangja.
Fényes márvánnyait irigység bombázza,
Hizelkedés titkos áll-lyukon mintázza.
Az a’ finum agyag már kemény kővé vált,
MellybőlPrometheushajdon szivet formált.
Azt a’ formát
Myrona’ főldhöz ütötte,
6
Prometheusról ésMyronról jegyzettem e’ Tsomotskának 100, és 101-dik lapj.
Mellyből az egyenes lelket rég’ öntötte.
Az Ember, a’ mivel ember, le-vetkezte,
A’ jó Szivet szónak ’s módinak nevezte.
A’ Sziv onból való, a’ száj vasból készült;
Boldogtalan Század! uj
Aenobárdust szült.
7
Domitius AenobárdusRomai embert nevezték ugy el, hogy szive onból való, szája pedig vasból való.
Sokszor a’ száj lágy vaj, a’ sziv két-elü tör,
Farkas fogat tettet ártatlan bárány-bör.
Coefara’ melly naponDictátorikarban
Kevélykedett ama’ Romai Udvarban,
Az áldozatokban szivet nem találtak
A’ Papok, kik belső részeket visgáltak:
Bontassék-fel bár ma az a’ meg-veszet test,
Mellyet kívül árnyék-emberi forma fest;
Abból az ÚR Szivet oltárra nem hozat:
Az Ember Sziv nélkül oktalan áldozat.
Egy ollyan magasság, hova a’ világot
Tsalván, jó sziv nélkül az ember fel-hágott,
Ámbár fő, ’s térd főldig hajoljon nevére,
Tsak a’ gyalázatnak fel-emeltt tzégére.
Gyakran szives
Dámontjádzó Jó-akaró.
8
DámonésPythiasegymásnak olly szives baráti, hogy halálra sententiáztatott állapotjában eggyiknek, a’ másik kezessé lett a’ meg-halásra nézve. De amaz még-is ezt viszsza váltotta.
A’ fegyvert ruhája alatt el-takaró.
Az Egygyügyü hiszen; azt vélvén nem bántja,
Azomban véletlen fegyverét ki-rántja.
Ugy viseli magát, miként az a’ fegyver,
Melly sokáig nyúgvó hüvelyében hever
Békesség’ temploma’ oldalán függesztve;
Vér-ontó szándéka zár alatt rekesztve,
Az ajtó meg-nyilik egykor reménytelen:
Kard-ki hüvelyéből! öl, vág, szúr, hirtelen.
Sokáig tsak nyúgszik, mint
Vesévus’hegye,
9Ez a’Veséviustűz-okádó hires hegyeNeapolisnak, mellyet a’ régiek ottan ottanVesévusnak is neveznek. Ennek külső óldalai sok szép gyümőltsöket és szőlőket teremnek, mert igen termékeny helynek iratik.
Sohol nintsen körül ártalomnak jegye;
Söt kívül oldalán ez a’ mélly tűz-verem,
Szőlő-hegyet nevel, gerezdeket terem,
Egykor száját nyitja, mint egy kénköves kád;
Tüzet, követ, értzet szabadoson okád:
El-boritván a’ kit közel talál, mást-is,
Ollykor a’ Szőllőben dolgozó munkást-is.
Mint régen fiai dühös Bellonának,
Mikor a’ hartzoló piatzra szállának,
Elébb éh torokkal emberi vért ittak,
Majdon tigris módra szaggatással vittak
Igy a’ fene Sziv-is hogy szaggasson ’s rágjon,
És rettenetesebb
*rettenetesebbbem.
bátorsággal vágjon,
Emberi vért hörpöl: sőt ha kedve rá-értt,
Mit árt, mikéntDoég, iszik próféta-vért.
Hát mikor öltözvén némellykor Jól-tévő
Áll-ortzát, ételt-is ád a’ mást meg-évő?
10Birák Könyv. 14: 14.
Bő-kezüség markát tettető jól-tétel
A’ szem előtt minden gyanút meszsze vét-el.
Egy
Proculéjusnak ’s egy
Cimonnak vélnéd,
11
Proculéjus, Romai nemes ember, ollyan jó szivű jól-tévőnek iratik, hogy testvérei, kikkel már minden ősi jószágból meg-osztozott vala, minden jovaikból ki fordulván; ujjonnan azokkal a’ magának elébb jutott ősi jószágát meg osztotta.Cimonpedig ugy iratik, hogy a’ mit nyert a’ hadban, maga hazafiainak el-osztotta; minden főldeinek gyepüit el-rontván, annak gyümőltseit senkitöl meg nem tiltotta, és maga házánál mindennap nagy asztalt tartott a’ szegények számára.
Evergetesnévre méltónak itélnék.
12
Evergetesannyit tészen Görögül, mintJól tévö.Nehány böv-kezü Királlyoknak ez a’ név vólt saját nevek.
Hát pedigTrójai Lónak álnok mássa
Ez adomány, ’s maga
Sinonnak pajtássa.
13Ama Trójának ajándékban a’ Görögöktől adott nagy Fa-Lónak belső ürege mind fegyveres Görögökkel vólt meg-rakva. EgySinonnevezetü Görög Spion hitette-el ez iránt a’ Trojaiakat. E’ nyitotta-meg osztán az ajtót-is az óldalán, hogy az el-rejtett ellenség ki szállhasson.
Baráttság tzimerét hazud az ajándék,
De fegyverrel rakva benn a’ gyilkos szándék.
Nem jó-tétemény ez, hanem altató
*alatóem.
téj,
Mellyet az irigység Sárkány emlőből féj:
Iszik a’ meg-fáradt, ’s még nem-is érezi,
Mikor ez áll-ortzás keresztül szegezi.
14Birák K. 4: 19, 20, 21.
Nem jó-tétemény ez, mert gonosz Sziv nyújtja;
Ereszben rejtett tűz, a’ házat meg-gyújtja.
Mint álnokNessusnak mérges vérben mártott
Ajándék-ruhája halálosan ártott:
15Ez a’Nessuslóból és emberből álló tsuda, a’ Poéták szerint, ellensége lévénHerculesnek, halálakor a’ maga mérges vérében mártott ruháját ajándékban adtaDejánirának a’Herculesfeleségének; ollyan erejét hazudván annak a’ ruhának, hogy ha az ő férje,Herculesfel-venné, meg-tartoztatná az idegen szeretettől. El-küldvén azért egykorDejánirae’ ruhát a’ férjének, emez fel-veszi, és leg-ottan mérgétől meg-dühödvén, el-veszett.
Igy az ellenségtöl származott jól-tétel
Barátság’ Palástja alatt méreg-vétel.
Maga sem jól-tévő. Hát? kevély kérkedő,
16
Quidam sunt benefici nec tamen benevoli, quos magnitudo flatus multa largire cogit.Petrarcha.
Ditséret piattzán Kúfár kereskedő.
Nagyra-vágyásának tsúfoson adózott:
17
Hoc, quod dedit, magnum est: sed dubitavit, sed superbe dedit, et cum contulit, ambitioni dedit, non mihi.Seneca.
Házi Isten, maga, a’ kinek áldozott.
Mint a’ Kasza mentől ki-fenttebb ’s fényesebb,
Annál mérgesebben vagdal, mert élesebb.
Markoson szoritó Kaszásnak kezében
Virágok’ seregét metéli rendében.
Ugy-is természete szerint lévén görbe,
A’ füvet tekervény által vonja törbe.
Igy a’ viszsza-fordúltt Virágnak tőr-szive,
Mentől fényesbb rajta pallérozás’ mive,
Annál mérgesbb élét ártatlanra veti,
A’ le-vertt erőtlent lábához fekteti.
Egy kis feljebb lépés a’ gőg’ hasát kenvén,
Az erőszak’ élét nagyra-vágyás fenvén,
Ha szemlél jobbat, vagy hasonlót magához,
Elég bűn! ezt vágd-ki, üsd a’ főld porához!
Illyen tsalárd a’ Sziv minden dolgok felett
Tellyes e’-félékkel nap-nyúgot, nap-kelet.
Még a’ hol a’ főldnek savai teremnek,
Ott méllyebb feneke az ásott veremnek.
Kitsoda ne unnáJákobbal itt lakni,
Hitteus’Leányi között fészket rakni?
Ki ne únnáPállalezernyi próbákkal
Hartzolni meg-dühödt fene-bestiákkal?
Szerelmes Barátom! mikor itt gyötrődöm,
Mint egy kesergető Mesékbe
*Mésekbeem.
vesződöm,
A’ te kebeledben tsendesen pihenek,
Holott sebeimre friss flastromot kenek.
Meg-betsűlhetetlen nállad az a’ Kints-tár,
A’ melly egy Jó Szivet ritkaságúl bé-zár,
Hol az Egyenesség arany, ’s nem pengő réz,
Itt bizonyJákóbémind a’ szó, mind a’ kéz.
Ezt a’ kellemetes szót a’ mikor hallom,
A’ keserüséget felejtem meg-vallom:
E’ kezek a’ mikor nyájason ölelnek,
Akkor a’ fel-emeltt szarvak nem öklelnek.
Melly sokszor a’ régi barátok meg-tsalnak,
Hivség, meg-bizottság belőllök ki-halnak!
Mint az ó bor, sokszor meg-etzetesedik,
Mint az ó szalonna, végre férgesedik.
De mikor leltem uj jó szivű Barátot,
Az öklelő szemnek ezzel vetek hátot.
Egy illyen Jó Szivnek szivemmel áldozom,
Vallást-tévő ajak’ gyümőltsét adozom.
TészemSz–rival,Sz–ivel sorban,
Igy leszsz részem mind ó, mind uj finum borban.
Mint egy óltó gazdát, magam’ ugy semlélem;
Derekban a’ régi vad fát el-metélem,
Oh kövér Olaj-fa! róllad ágat vészek,
Mellyet az el-mettzett fában oltván tészek,
Talám még e’ vad-fák jó gyümőltsöt hoznak,
Általad szelidebb termésre változnak.
Végre e’Koszorut, a’ mellyet Nevére
Fűzvén, fűggesztettem Barátom’ melyjére,
Magam-is pótolom egygyügyü kertemből,
De nem
Adonisnak kertében nyiltt nemből.
18
Adonisnak Kertjepéldabeszéd a’ régi Görögöknél, a’ melly Kertekben tsak néhány napig tartott a’ plántáknak és virágoknak virágzása ’s elevensége gyümölts-termés nélkül. Az állhatatlan és kevés ideig tartó dologról mondatik.
Engedd, hogy a’ szivesHáládatosságnak,
Mint egy árnyék alatt fel-nőttGyöngy-virágnak
Kerekded bimbókra hasadt gerezdjei,
E’ Koszorutskának légyenek gyöngyei.
Légy ama’
Scipio Nasicamódjára,
19
Scipio NasicaRomábanCorculumnak, az az Szivetskének neveztetett.
Uj névelSzivetskeBarátod’ számára.
Ez, SÁNDORNeveddel egy szárnyan repűljön,
Szived’ örömére ezerszer derűljön.
SzámláljadJábessel vidám Napjaidat,
Szeressed Barátid, ’s Kedves Papjaidat.