Parnassus’ hegyének meg-újjult bánatja,
Könyvek’ harmatjával szarvait áztatja,
Szemek’ záporával óldalát mosatja,
Jajos panasz minden részeit zúgatja.
Ki-áradott Doris sebes özönével,
Meg-zavarta Dircét keserü vizével,
Castalis sem folyván szép kristály szinével,
Árasztja vizeit tulajdon könyvével.
A’ Mú’sák eresztett hajjal keservesek,
Bánat miatt ki-sirtt szemeik veresek,
Laurus hellyett Cyprust viselvén, sebesek,
Egy egy Aréthusák, vélnéd, olly nedvesek,
Ezek, ha e’ gyásznak kérded eredetét,
Egy szelid JÓ’SEFnek gyászolják esetét,
Ki magán viselte Mú’sák szeretetét,
Nem tudják, hová lett, siratják Életét.
Lehet, talám szegényt a’ Vad el-szaggatta;
Mert véres ruháját ez helly mútogatta:
Talám az irigység pénzen el-adatta,
Vagy egy régi kútnak öblébe záratta.
Nem; mert mint a’ KRISTUS Olaj-fák’ Hegyéről
Fel-ragadtatott vólt e’ főldnek szinéről:
Ugy őtet szóllitván TANITVÁNY Nevéről,
Fel-vivé Parnassus’ kettős tetejéről.
Kinek-is MÓNAI JÓ’SEF Nevezete,
Szármozott érdemes Házból eredete,
És mivel jó Úton járt rövid élete;
A’ Mú’sák Nyelvére fel-űlt Ditsérete.
Még gyermekségében Virtussa éledett,
Castalis vizében minden nap feredett,
Majd, hogy Ifjuságra fel-is nevekedett,
Elmésebb dolgokba méllyen ereszkedett.
Vi’sgálta serényen ISTEN’ beszédeit,
A’ józan okosság’ rendes Törvénnyeit,
A’ Természet’ titkos ’s bőlts Mesterségeit.
Déák, Görög, ’Sidó, Nyelveknek Nemeit.
A’ hasznos könyveknek vólt épen Búvára,
Ugyan barátkozott azokkal magára,
Rakott gondos Thékát a’ maga számára,
Mellyeket forditott naponként hasznára.
De ha figyelmezek szelid erkőltsére,
Ottan emlékezem Jákob’ Jó’sefére,
Itt találsz kettőnek nem tsak egy Nevére,
De egy nyájas, szelid, ’s szűz Természetére.
Vólt még más Josef-is, ki titkon szerette
JÉSUSát, ’s vólt titkos Tanitvány mellette;
Mert édes MESTERe’ Testét e’ le-vette
A’ Fáról és maga Bóltjába temette.
E’ mi
Josefünk-is JÉSUS
*JÉUS em.
’ Tanitvánnya
Vala, és kezének titkos Alkotvánnya,
Édes Mesterének szelid Tudománnya.
Szivének, ’s Szájának vólt rendes kormánnya.
Amabban vólt titkon a’ JÉSUS’ szerelme,
De ebben nyilván-is tetszett égedelme,
Hitt, vallást tett rólla, vólt réá figyelme;
Igaz hivségében nem vólt késedelme.
JÉSUS-is, ki őtet illy hiven tanitá,
Kedves Tanitvánnyát mind addig hóditá,
Míg nem hamar szelid Lelkét ki-szólitá
’S leg-főbb egygyességre magához szoritá.
Oh! áldott Halál ez, ha szabad nevezni
Halálnak; mert nem tud ártalmat szerezni,
Bizony itt a’ JÉSUS JÓ’SEFnek kedvezni
Akart, ’s szorossabban melléje férkezni.
Nagy-Pénteken esett e’ Josef’ Halála
Oh áldott Szerentse! mely néki szolgála,
A’ Mester’s Tanitvány egy Napon probála
Halált, de mindenik Életre talála.
Igy a’ Szelid JÓ’SEF edgyütt JÉSUSÁval,
Egy Napon halván-meg, mint Meg-váltójával,
Meg-győzte az Halált JÉSUS’ halálával,
Már a’ Mester edgyütt él Tanitványával.
E’ boldog Életet vallyon hát siratni
Illik-é, ’s Josefért könyveket húllatni?
Szükség még-is őtet Nyelvünkön forgatni.
És jeles Életét például állatni.
Teste főld’ gyomrába alugyék tsendesen,
Míg édes MESTERE el-jő felségesen,
És viszont Lelkéhez szoritván edgyesen,
Fel-viszi mind kettőt Menybe egyenessen.