Hazudott! – mardosó Zoilusi nyelve
Epével vólt hamis festékre szinelve,
Ki a’ Szeretetet boszszantván, felette
Vakmerőn mondani vaknak méreszlette,
Annak esze tündér képekkel rakodott
Elefánt-tsont kapun hívságot álmodott;
1Az Álomnak két kapukat kőltenek a’ Poéták. Ezek közzül, egygyikben, melly elefánt-tsontból való mind hazug állnokot álmodnak az emberek.
Annak szava hazug költeményt forraló
Phoeniciából költt tsátsogás, nem Való.
2A’ régiek előtt példabeszédben vólt a’ Phoeniciából költt hazugság.
Szemes a’ Szeretet, irjad Mú’sám! szemes,
Száz szemü Argusnak nevére érdemes,
Strábo’ szemeinek ama’ meszsze-ható
3Egy Strabo nevezetű embert emleget Solinus,a’ ki 200 ezer lépésnyiröl meg-láthatta a’ hajókat a’ Carthago’ ki-kötő helyéböl meg-indulni.
Sebes villámjával egy verset futható.
Előtte a’ setét homálly fénylik delen;
Rejtek-hely, leg-alsobb méllység mezitelen
A’ gyermek Cupido leg-szemesbb kéz-íves,
Mester a’ látásban, leg-bőltsebb szem-míves,
A’ szemekben úgy
*ügy em.
ül, mint ör-álló helyben,
4Némellyek a’ Szemeket Cupidónak szenteltteknek tartják, mellyek néki ör-álló helyei vólnának.
A’ magass toronyból néz, ki löjjön melyben:
Midön tzélra fel-vontt arányzóját méri,
A’ Szemek repülő nyilának vezéri
Szemes a’ Szeretet; mert örök frigyesül
Mercurius szemes
Pallással egygyesül.
5
Minervának másik közönséges neve, Pallás.
Ditső Párosodás! Mind ketten Szemesek,
Kik e’ frigynek arany-lántzával egygyesek.
Hogyha Mercuriust nézem, rakva szemmel;
Éles nézés, meszsze-látás figyelemmel,
Okosság és elmés találmány hajdoni
Rajzolók’ tábláján ennek tulajdoni.
Ez járván közelebb e’ világ’ szeméhez,
6A’ Mercurius nevü bujdosó-tsillag minden Planeták között leg közelebb forog a’ nap körül.
A’ Naphoz, többet ért a’ látás’ neméhez.
Egy találmánnyával mihelyt szemben-tünik,
Argus, a’ szemesek’ mestere meg-szünik,
7A’ Poéták mesézik, hogy mikor egy Argus nevezetü száz szemekkel biró Pásztor egy tehenet örzött vólna, azomba Mercurius fel-találván az ékes lantot, aval hozzá-ment lantolni, mellynek hallgatásában Argus mind a’ száz szemével egyszersmind el-aluván, meg-őlte őtet Jupiternek parantsolatjából.
A’ szunyadhatatlan pásztort el-alatta,
Száz-szemüt e’ meszszebb néző meg-haladta
Mint az a’ szem, melly néz fenn örálló-helyén
Okosság’ Királlyi páltzája’ tetején,
8Az okosságot ugy példázták a’ Régiek, hogy egy Királlyi páltzának tetejére ki-nyiltt Szemet festettenek.
Jövendővel egyben-arányoz el-múlttat,
Ujjabbakkal sorban mérsékel avúlttat;
Illyen ki-nyiltt szemmel ékes ama’
Mája’9Mercurius Mája nevezetü annyától született, azért Májának fia. A’ Mercurius’ páltzája oly erővel birónak iratik, hogy ha azzal két ellenkező feleket meg-illetett, leg-ottan azok egygyességre mentenek.
Szárnyas fiának-is frigy-szerző páltzája,
Éles arányzással a’ tzélt el-intéző,
Idegen sziveket kötésben idéző.
Hát egy Minerváról mit szóll a’ Régiség?
Vak setétben borultt lámpás ez, még-is ég,
Böltsesség’ aszszonya, tudománynak annya
Értelem’ és tanáts’ élő Káptalanja.
Titkok’ mélly fenekén esméret’ kútfeje,
Istenek’ attyának fontos agyveleje
A’ setét világban utazók’ ösvénnye,
Vaknak meg-nyiltt szeme’ világának fénnye.
10
Minervának neve alatt a’ böltsességnek, okosságnak és minden jó mesterségeket fel-találó értelemnek ajándékát tisztelték a’ régi Pogányok.
Ennek az hajdoni babonás tisztelet,
Az emberi tagok’ több részei felett
A’ testnek lámpássát, tündöklö két szemét,
Az öt érzékenység’ leg-felségesbb nemét
Kedves ajándékban sajátul szentelte,
Böltsességhez méltó résznek tsak ezt lelte.
Méltán tartá hát vig Hymen illendönek,
Ölben adván egy szép Párt a’ jövendőnek,
Hogy
Hermes Minervát szövettségben zárja,
11
Mercurius más nével Hermesnek-is mondatik, melly annyit tészen, mint Magyarázó.
A’ Szemesnek légyen Szemes saját párja.
Tökélletesebb az, a’ mi nem magános,
Az Egygyesröl formáltt gondolat hijános.
Kettöt egy társaság ölében foglaló
Gondolatban áll egy tökélletes Való.
E’ páros képzelés, mint egy örök szájból
Jött tudomány fénylett a’ régi homályból;
Ama’ költeményes kárpit alatt jádzó
Mesterekben már vólt ez igasság látszó.
Midön két istenség’ egyben-elegyitett
12Gyakran szokások vólt a’ régi Pogányoknak, hogy az ő isteneik közzül kettőnek képét egy képben öntötték vagy faragták tsudálatos mesterséggel. Az illyen képeket Mixtum Numennek egyben elegyitett istenségnek nevezték. Értzekből is öntöttek, kövekből-is faragtak eféléket holmi dolgoknak példázolására. Igy elegyitették őszve Mercuriust is Minervával egy képben, mellyet Hermathenának neveztenek.
Formájából páros Képet egygyesitett.
Midön Mercuriust Minervával szépen
Egyben-öntvén kettő elegy vólt egy képen.
Ezzel fényeskedtek tudós oskolai,
Palotáknak ’s könyves házaknak falai.
Oh Ciceró! te nagy Szem! e’ költeményes
Ábrázolással vólt
Tusculumod fényes.
13
Tusculum régen az a’ hely vólt, hol a’ Romai fő embereknek majorjai vóltak. Itt vólt Cicerónak is hires múlató-majorja, hol bőlts elmélkedésekben sokszor időt tőltött, mellyet Tusculanumnak nevezett. Ebben állitotta ő is egy Könyves házban ezt az egybe-elegyitett képét Mercuriusnak és Minervának.
De, Mú’sám! mit keres mélly gondal fellegző
Tudós homlokod köztt s’ nyájas Menyegző?
Térj útba! ’s e’ képet Tusculumból vedd-fel,
A’ Paphusi tükrös palotában tedd-fel.
Itt talál ez egyben-öntött két ábrázat
Örök szövetségre pompás ágyas-házat.
Itt e’ két Kép tiszta Szeretetnek forró
Kebelében már egy testben egybe-forró.
Cyprus’ Királlynéja páltzájával intett:
Változék (oh jeles uj Pár!) más tekintet.
Mercurius’ helyét már SZATSVAI tölti,
Minerva’ formáját JULIÁNA ölti.
E’ kedves Völegény ’s Menyaszszony nevezet
Meg-aláz faragott márványt, ’s öntött rezet.
Annyival betsesbb ez élő Hermathena,
Mennyivel
Philaenis felett szebb
Helena:14Lásd ezt a’ Philaenisnek le-irását Martialisban.
Amaz, mint olvasztó tégely’ el-tüntt füstje;
Ez, mint meg-is öntött Kép’ finum ezüstje:
Amaz, mint ölelést meg-tsaló tündérek;
Ez, mint Valóságnak annyától testvérek
SZATSVAIt két Magyar Haza! jól esméred,
Érdemét köz-haszon’ másájával méred.
E’ Név, mint egy betses kenetnek illatja,
Széles határait Pannonnak el-hatja.
Kit egész Nemzetnek repit nyelve, vallyon
Szükség-é, Vers-iró’ tollain szárnyaljon?
Nem mindenkor ditső Hivnek trombitája,
A’ kedvező szellőt fúvó köz-nép’ szája.
De kit a’ Szemesek’, a’ Nagyok’ ’s Mivelttek’
Nyelvei ditséret’ egére emeltek,
E’ már nem áll-ortzás érdemnek tzimere,
E’ már Diogenes’ keresett embere.
Mercuriust nézzed, kivel az istenek,
Mint közre szolgáló
Kurirral éltenek,
15Ezen itt található le-irását Mercuriusnak lehet bövebben látni Hoffmanban Lex. Univ. Rosinusban, Ant. Pom. És a’ kézben forgó Pantheum Mythicumban.
Lévén felsö ’s alsó Rendeknek követe,
16
Commune profundis et superis Numen, igy nevezi Claudianus Poéta Mercuriust. A’ honnan az ő Neve: Communis, az-az köz mindenekkel.
Kedves nagyobb ’s kisebb elött tekintete,
17
Superis deorum gratus et imis. Horatius-is igy szóll Mercuriusról. Lib. I. Od. 10.
Szépsége kendőzés nélkül természeti,
Tüzes szemmel éles villámjait veti;
Ékes termet, ifju és vidám ábrázat,
Honnan Virtus néz-ki, melly nem esmér mázat.
Hát, hiszem! SZATSVAI Kép ez: Te légy biró
Kedves Menyaszszony! nem hazud a’ Vers-iró.
Mercuriust nézzed! Szárnyas lába, feje,
Szárnyas szivet hajtó páltzája’ teteje:
Országokon
*Országokokon em.
, hegyen, völgyen által-kelő
Utakon fő Vezér, ’s elsö Gondviselő.
18A’ régiek Mercuriusnak faragott képét ki-tették a’ közönséges Ország-útakra egy négy-szegü nagy kőre helyheztetve, hogy ő legyen út mútató és Vezérlő. És az illyen álló-képeket nevezték közönségesen Hermes nével.
Hol tetején minden részre négy-szeg’ Könek
Magass álló-képe vólt e’ Vezérlönek.
Elmés találmányok’ termékeny nemzöje,
Nemes Mesterségek
*Mestességek em.
’ jól-tévő szerzője,
Beszédnek ’s ékesen-szollásnak istene,
Kiröl arany-lántz-is, látnád, mint függene.
19Az arany-lántz vólt némellykor az ékes beszédnek ékesen-szóllásnak példája a’ Régieknél, mint ama’ Hercules Gallicusnak-is példája bizonyitja.
Ennyi tulajdonság, ’s szolgálati hüség
SZATSVAIban öntött számos minéműség.
Nem egy
Antiochus inkább
Artemonnal
20Egy Artemon nevü Syriai ember ollyan hasonló vólt Antiochus Királyhoz, hogy meg-nem lehetett tőlle esmerni. Antiochus meg-öletvén, az ő Királyságának képét viselte. Amphion és Deucalion testvérek, ollyan egy formáknak irattatnak, hogy az Attyok is őket sokszor egymástól meg nem esmerhetné. Ugy egy Attalus nevü katonája is N. Sándornak hozzá termettel és ortzával igen hasonlónak iratik.
Deucalion vélle testvér Amphionnal,
Nem vólt hasonlóbb Nagy-Sándor Attalushoz
Mint SZATSVAIközel vét Mercuriushoz
Valamint le-szedvén Athenaenek népe
Valahol kapukon állott Hermes’ képe;
Helyében, jeléül nagyobb Érdemesnek,
Tette-fel formáját
Alcibiadesnek:
21Az Athénaebéliek, ki-ki az ő kapuja eleiben szokta vala helyheztetni ezt a’ Mercuriusnak képét, vagy is Hermest. Egykor pedig történt, hogy a’ nép az egész városon le-szedte az ollyan Mercurius’ képét, a’ kapuk elől, és helyében egy kedves Elöljárójoknak Alcibiadesnek képét tette-fel.
Igy Pannon ’s Dacia, határain széljel,
Ékes köz-követtség viselő személlyel,
Kiben, le-vetvén egy Hermesnek formáját,
SZATSVAInak nézzük mindennap’ ortzáját.
E’ Nemes Ifjunak munkája-is nemes,
A’ Magyar Közönség’ hasznával érdemes.
Egy közre fáradó nemzeti szolgálat,
Melly Ország’ tornyában égő lámpást állat.
Honnan az Esméret’ világát küldözi,
Vakság’ meg-feneklett homállyát üldözi.
Eszköz haszonnak úgy, mint gyönyörüségnek,
Szolgál az állandó márványnak, nem jégnek.
Világ’ négy szegeit sebesen kerülő,
Az esztendő’ négy fő részein repülő.
Hirdetésin midön rajzolást intézek,
Mercuriust négy-szeg’ köven állni nézek,
22Innen Mercurius maga-is quadratusnak, avagy négy-szegünek neveztetett. Az Állandóságnak példája a’ Négy-szegüség.
Mellynek ajján vésett betükkel ki-tetszve,
Hérok’ nagy dolgaik vóltanak fel-metszve.
Hát! a’ melly hirlelést szárnyaltat SZATSVAI,
Meg annyi nagy Lelkek’ fényes oszlopai:
Tudósok’, Vitézek’, Jól-tévők’ Rezei,
Hallhatatlan Nevek’ ditsö szekerei.
Mint a’ kövér harmat’ reggeli hullása
Nem egy helység’, egész tartomány’ áldása;
A’ folyó-víz sem egy földetskét nedvesit,
Országokat kintses kaszonnal tellyesit.
Illyen SZATSVAInak mind esze, mind tolla,
A’ mi ki-kél hasznos munkásság alólla,
Országaink’ széles határit bé-folyja,
Földünket termékeny mivvel gyakorolja.
Itt meg-nem lankadó nemes igyekezet
Nyujt mind Elme, mind Nyelv mivelésre kezet.
Élet’ oktatása, ’s erköltsi épület,
Nemesebb iz-érzést formáló készület
Széljel-foly, mint élő forrásból, belölle,
Omlik irásbéli özönnel ki tölle.
Pegasus’ szárnyain száguldó Kurirja
Böltsesség’ házának arany kóltsát birja.
Ennek hiv mühelyböl költ Izenetei
Magyar Apollónak hozzánk követei,
A’ bóldog mivelés’ eszközeit nyujtják,
A’ gyertyát egész Nép’ asztalára gyújtják.
Mint házi Tanitó küszöbünk’ nyomozza,
Helyben az oktatás’ Oskoláját hozza,
Kapuinknál Hermes’ módjára vigyázó,
Hiv tolmáts, nem esmértt dolgot Magyarázó.
Harsagó trombita-szó a’ figyelemnek,
Közönséges Orvos a’ nemzeti Szemnek;
Most hályogot von-le, ’s a’ szem-fényt tisztitja,
Majd a’ rövid látást meszszebb igazitja.
Mind felső, mind alsó istenségi karok’
Ugy mint a’ világi fényesebb Udvarok’
Hivséges Követe az a’ Levél nálunk,
Mellyet Magyar Mercur’ zsebében találunk.
Ez, két világok köztt egyben-kötést füző,
Költsön tudósitás’ kalmárságát üző.
Most a’ Magyar Világ’ folyamatit látja,
A’ külső Világnak kezére botsátja;
Majd idegen főldi hirekkel meg-telvén
Közli két Hazánkal saját ékes nyelvén.
Mintha kereskedő hajót birnánk benne,
Ki által az árrú ’s termés ki- ’s bé-menne
*mennne em.
.
Iszonyu fáradság! sebes munka-vitel!
Olly gyorsaság’, mellyhez alig férhet hitel.
De szárnyas mind fele ’s tolla SZATSVAInak,
Szárnyas munkássága gondolatainak.
Sebes Elme ki-lőtt nyíl módra szárnyaló,
El-fáradhatatlan penna hozzá-való.
Köz-jóra rohanó készség, melly a’ bajtól
Még erössebb, noha veréjtéket sajtol,
Sürü találmányok’ özöneit ontják,
Nehézségek’ rakott töltéseit rontják.
Ez az Elme, mint a’ galamb, ha repül-is,
23A’ galambnak repüléséről jegyzik-meg, hogy sebes repülésében szárnyait rendre bé-sugoritván, ugy nyúgtatja, a’ repülést félben nem hagyván. Lásd Bochárdban.
A’ penna-forgatás bátor meg nem hül-is,
Tudja rendre lankadtt szárnyait nyugtatni,
Azomban tzélját-is pontjára juttatni.
Tudnillik, hajdoni jegyzők a’ mit irnak,
Itt találjuk párját még Galamb-Kurirnak.
24A’ régi napkeletieknél sok példája vagyon az illyen meg-tanitott Galam-Kurirnak, mellynek nyakában vagy szárnya alá titkos levelet tévén, bé-rekesztett Várokban, vagy egyéb hozzá-férhetetlen hellyekre meszsze-is ugy küldik vala. Nehány példájit ennek hozza-elé Bochardus.
Mercurius minden köz fából nem lészen:
25
Non ex quovis ligno sit Mercurius. Közönséges régi példa-beszéd.
SZATSVAIt sem minden köz tehetés tészen.
Szükség arra, serény ’s fenn-járó könnyüség,
Sebességgel kezet fogó nagy-szivüség,
Munka-gyözés, melly már atzél erövé lett,
Dolgokat rostálni meg-tanultt itélet,
Találmány’ mühelyén gyakorlott gyorsaság,
Éles meszsze-látás. Lám, melly sok ritkaság!
Az Ékesen-szollás méltán hozzá-járul,
Melly Mercuriushoz ád SZATSVAIt párul.
Az a’ mód, a’ mellyen gondolatit rakja,
A’ szollás-formája, melly munkáit lakja.
Az az egyben-rakás, a’ melly mesterséges,
Nem tekertt ’s kendőzött, de tiszta ’s felséges,
Egy ékes Magyarság kedves arany szája,
Az ujra-szültt Magyar Apolló’ pennája.
Minden rendeiböl foly kedvesség’ teje,
Mellyek Gratiáknak emlöiböl feje.
A’ Szem magát rajtok múlatni nem únja,
Szemőldökit gondos figyelem nem hunnya.
Ezért széles Pannon’ főldén szerén-szerte
A’ ditséret’ ditső pálmáját meg-nyerte.
Két Hazában Felsö ’s Alsó Renden lévők,
SZATSVAIt kedvesség’ kebelébe vévők.
26Mint Mercuriusról iratik: Superis deorum gratus et imis. Horat.
Ha talám (mert másként nem lehet) száz közzül
Egynél a’ meg-tetszés’ karjain még nem űl,
Azt tsak nem-festékes ortzája okozza,
És hogy szivét nyilván kezében hordozza.
27Az Egyességet, Candort ugy példázzák, hogy egy embernek kezében festik a’ szivet lenni.
Természeti Magyar Szive nem kendőzött,
Mezitelen Szíve szinben nem öltözött.
Hát ez a’ ki-vető salak SZATSVAIba?
Sőt Egyenesség ez: Virtus itt az hiba.
Mercuriust a’ ki kendözve festené,
Természeti tiszta bőret meg-sértené.
Kedves Magyar! légy tsak mezitelen szivü,
Inkább légy kedvessé sebhető kéz-ivü.
Mint az Eső egynek kedve szerint tsordul,
A’ más ugyan-akkor szenvedheti mordul:
Hol egy gazda buzgón imádkozik értte,
Azomba az Útas még haladni kérte.
Nem lehet, hogy rendet a’ kérőktöl várjon,
Ellenkező szívek’ kivánságán járjon.
Mint a’ Nap forgását akármint probálja,
Senkinek egyaránt kedvét nem találja.
Egygyiknek lovait igen gyorsan hajtja,
A’ más sebesebben nyargalni ohajtja.
A’ rest igy szoll: Vajha a’ nappal már múlnék!
A’ serény munkás: Oh bár még tovább nyulnék!
Egygyik, hogy hevet süt, ellene panaszol;
Másik napfényt várná, ’s az árnyék ellen szoll.
Majd haragszik ’s epés tüzzel
*rüzzel em.
melegedve
A’ Napot átkozza, viszszás hozzá kedve.
28A’ forró meleg alatt lakó Atlantesekről irják, hogy a’ fel kelő napot átkozzák az eröss hévségért, melly süti őket.
Sőt vólt olly esztelen, a’ ki mérge mellett
Az ártatlan napra nyilakat lövellett.
29
Xerxes a’ Persák’ Királya fogott lenni, a’ ki a’ Nap ellen való haragjában nyilakat lött, vagy lövetett réája.
Jobb hát az Eső, mind a’ Nap azt futja,
A’ mi palyájának szabott rendes útja.
A’ Nap, Királly, ’s Ujság-iróval az Eső
Hogy légyen egyenlö formán kedv-kereső,
Tsak egy olly világban eshető jelenség,
Hol vas-páltzát forgat a’ lehetetlenség.
Itt pedig engedjük, mindenik kövesse,
A’ melly karban a’ köz-haszon’ kötelesse.
Már mikor SZATSVAIt Hermesben gondolta
Mu’sám; még ád példát egyben Szemes-vólta:
Midőn Szive égne házassági tüzzel,
Szemesen egygyesül egy választott Sűzzel.
Bétsből, mint őrálló toronyból néz széljel,
Szemeit legeli tábor szép Személlyel.
Gazdagság, szép ortza szemet köt-bé; tsak itt
Szerelmében szemes Ifjat meg-nem vakit.
Ha Bétsben reménység’ Fiának kedvező
Szerentse kell; vala helyben széles mező.
Vonta szivét grádits magassan hágásra,
Arany-lántz kötözte a’ Bétsi lakásra.
De nem – Mérges lehet a’ Bétsi levegő,
Kényes a’ páros Szív olly helyen, ’s rebegő.
A’ tisztaság’ vára ott nem elég bátor,
A’ szabad életre széles a’ vontt sátor.
Mint
Lemánon által
Rhodanus külön foly,
30Helvetiában vagyon egy Lemannus nevü igen nagy tó, mellyben belé folyván a’ Rhodanusnak nagy folyó-vize tsak keresztül foly rajta, de sohol vizeit belé nem elegyiti.
Hogy elegy folyhasson természete nem olly,
Mint egy Jegenye-fát semmi meg-nem gátol,
Meszsze-görbed szomszéd illatos
Thyától
31Egy Thuya nevü fának neméről irják, hogy ha jegenye-fa mellé plántálják, egymástól ezek félre-görbedve nevelik ágaikat.
Egy e’ Szív keze köztt lévőktöl különöz,
A’ szomszéd Szép Nemtől szivet nem költsönöz.
Tisztán lobbantt tüze vágyik tisztább égre,
Hol Szerelme talál tárgyot boldog végre.
Illyen vólt a’ Jákob szerelmének tüze:
Nem kedves külföldi ró’sának más bűze.
Nem tetszők szemének Hitteus leányi,
A’ gyönyörüségnek igéző bálvánnyi.
Útat vévén repül a’ Nemzeti Karhoz;
Jákob von Rákhelhez, Magyar a’ Magyarhoz.
Mint az özönvizi prédátol marasztott
Zőld olaj-ág, mellyet galamb le-szakasztott,
Bé-vitt a’ meg-nyúgodt bárkába tzimerül,
Hogy már egy ujj világ’ friss reggele derül.
Igy vólt egy zöldellő kegyes Szűz egy helyben,
Nem részes a’ széljel el-áradt mételyben;
Testiségi dühös özönben fullasztott
Világból mennyei kéz mellyet választott,
Ártatlanság’ meg-nem fonnyadt olaj-ága,
Hervadhatatlan szűz képnek ritkasága.
Ezt SZATSVAI’ Galamb Kurirja szemlélte,
Szemében ötlödvén, mikor nem-is vélte.
De hol? (hová nem hat az ember lélekben!)
Kolosvártt egy bárka tartotta rejtekben.
Midőn hát e’ világ’ mélly özöne felett,
Melly minden Ártatlant szinte már el-nyelet,
SZATSVAI sebesen fárasztja szárnyait,
De nem tálál, hol meg-nyugtassa lábait,
Viszsza bátorságos bárkába repüle,
Hol tartott zőld olaj-ághoz édesüle:
Vagy inkább olaj-ág’ isten-aszszonyához,
Kinek sajátja vólt e’ fa,
Minervához.
32Az Olaj-fa különösön vólt szentelve Minervának, kinek tulajdonittatik az Olajnak-is fel-találása.
Kiben a’ melly ditső ábrázat rejtezett,
JULIANA’ kedves képe fel-fedezett.
Ki mikor tábláján leg-tisztább lepelnek
Kintse lett Atyai ’s Anyai Kebelnek,
Akkor Minervának képe szállván-alá
Égböl
Iliumba, szállásul foglalá.
33Mikor Trojának Ilium nevü Várában egy templom épittetnék, Minervának valami képe szállott oda alá az égből, mellyet Palládiumnak hivtak, melly, mint igen féltő kints, nagy gondviselés alatt őriztetett. Igy irják a’ Poéták.
Minervát Régiség’ nyelve Szűznek vallja,
Mint szeplötelenség’ tükrét magasztalja.
Oh szebb Valóságnak tsak ajjas festéke!
JULIÁban fényesbb a’ Tisztaság’ széke.
Mint a’ tiszta bársony fejér gyoltsban fedve,
Mellyhez még tsak izzadt kéznek sem ért nedve:
Mint ujjonnan esett hónak töretlenje,
Mellyet még tsak pornak sem érdeklett szennye:
Igy a’ Vélle fel-nött szeplötelen élet
A’ mosdatlan világ’ szennyétöl kéméllett.
Az Ártatlanságnak vékony patyolatja,
Az arany időnek betses ruházatja,
Mellyet az angyalok, mikor főldre jöttek,
Téjben mosott kézzel fontt szálakból szöttek,
Még e’ végböl maradtt öltözet ruházta,
Finnya, negéd, pompa diszét nem alázta.
De nem olly tsuda kép JULIA azomban
Mint egy lántzra vetett Kegyes a’ Klastromban.
Nem ollyan mivelés nélkül való Szíve,
Mint egy faragatlan Oltár’ paraszt mive.
Nem fut-el szem elöl, a’ nap-fényt betsüli,
Maga meg-vontt élet’ homályát kerüli.
Igaz, hogy a’ vesztett világot utálja,
De tsak ezen készült keresztül a’ pálya.
Szükség az emberi társalkodás, tudja;
Ez úti szekérnek, szükség, légyen rúdja.
Tetszik nemes Szívén az eszes mivelés,
Keresztyén formára faragott nevelés.
Mint tsinoson miveltt szépsége egy Kertnek,
Mellyen keze’ mive látszik nem heverttnek.
Mint mikor Minerva sisak ’s fegyver nélkül
Gazdaszszonyi fonó-kereke mellett űl;
34
Minerva egyszersmind hadakozásnak isten-aszszonyának-is tartatott. E’ végre festették sisakoson, fegyveresen (fegyvesen em.) paisoson fenyegető szemekkel és komor ábrázattal. Már ebből most én le vetkeztetem Minervát, és gazdaszszonyi formában irom le olaj tsinálással, fonással, mellyek az ő találmányi, kivált a’ gyapju mivelés.
Avagy komor szemet ’s ortzát le-vetkezve
A’ nyájas Músákkal egyben-ölelkezve,
Az olaj-fák’ hegyén múlatván fel-tűri
Két karját, ’s a’ kövér olaj’ hasznát szűri
Illyen ábrázatban, illy szemet legelő
Formában jelenik JULIANA elő.
Tsendesség’ leánya, ’s épen nem fegyveres,
Hadakozó nyelvet utálló, nem peres:
Beszéde, nézése, kedves indulati
Szelidség’ nyájasság’ olaj-folyamati.
Házi dolgát gondos szemmel ’s kézzel űző,
Jó rendet Okosság sinorjára fűző.
Illy munkás Minerva lévén, majd azonnal
Gyönyörüséget-is elegyit haszonnal.
E’ kezek, a’ mellyek dologhoz-is nyúltak,
Mesterséges Klávir-verésben tanúlttak.
Mind kettő mivelő eszköz a’ Szép Nemnek:
Egygyikre haszonnal szolgál az Érdemnek;
Lelket fel-élesztő szerszám a’ másika.
Lám! Minervának-is egy Neve, Musica.
Ki mikor ékesen hangzó lantját verte,
Gorgon’ Sárkánnyit-is hangitsálni nyerte.
35
Minerva egy Médusa, vagy másként Gorgon nevő Léánynak haja-szálait Sárkány-kigyókká változtatta, a’ fején. Melly Főt az után Perseus el-vágván, Minerva a’ maga paissára kigyóstól helyheztette. Irják azért a’ Poéták, hogy Minerva némellykor musikálván-is, olly szépen jádzott, hogy a’ Medusa fején lévő kigyók-is hangitsáltak utána. Erre nézve Minerva Musicának is neveztetett a’ régiektől.
A’ tántz-is e’ tanultt
*tarlultt em.
miveléshez járult,
De nem az, melly fejet, kezet, lábat árult.
Nem az a’ tántz, melly a’ bujaság’ segédje,
Az hivalkodásnak tzégéres negédje.
Hanem az, mellyben nints betsület’ homállya,
Tsak, mint uj pólában a’ testet formálja,
A’ maga-viselést tsinoson szoktatja,
Izek’, inak’, forgók’ mozgásit oktatja.
Nem azért, hogy világ’ fiainak tessék,
Hanem, hogy a’ szemes Jóktól kedveltessék.
Tsak illy karban tántzolt néha JULIÁNA,
Tisztesség ’s mesterség vigyázván utána.
Melly által nem lépett e’ Kegyesség jégre,
Ártatlan vólt maga-kedveltetés végre.
Igy nött világ’ köztt e’ nem világ’ Leánya,
Ki magától vétkes módit távol hánya.
Mint mérges nyíl-veszszők sebességgel értek
Egy pai’shoz, még-is szégyennel meg-tértek.
Igy jártak e’ Szűzzel mérges lövöldözők,
Meg-veszett szokások, erköltsöt űldözők.
Közöttök járt; Rólla viszsza-pattant még-is
Sértés nélkül a’ nyíl, mérges ellenség-is.
Teste vólt kenetes olajban feresztett,
Rodhasztó ki-vetőt közel sem eresztett.
Ha illyen JULIA maga és erköltse,
Hát millyen a’ jó Fa, mellynek E’ gyümőltse.
Bőlts tanitót nézhetsz a’ jó tanitványban,
Keresztyén Szüléket a’ kegyes leányban.
Itt is jó Nevelés a’ Kit igy ruháza,
Vagy Isák’ vagy jámbor Kornelius’ háza
ANYAi Gond, mint egy REBEKA’ sátora
Alatt készült vala Leánya’ bibora.
Ha Tulliushoz vólt hasonló Tullia,
Itt is ATTYA’ Képét viselő JULIA.
De meg-állok – mert már pirul, jól esmérem,
Ez a’
Mimosánál szemérmesbb Szemérem
36Ez a’ hires Mimosa plánta ollyan természetü, hogy ha az ember ahoz kezével tsak ér-is, leg-ottan meg-hunnyászkodik, és mint egy szüzi szemérmetességgel magát meg-szégyenlvén lankadoz és le-ereszkedik.
Kezem’ meg-tiltja mélly alázatossága;
Pirongat, ki-hágott pennám’ szabadsága.
Szeme ditséretnek tükrét nem szenvedi,
Magát meg-alázás’ fátyolába fedi.
Valamint
Minerva a’ tükröt utálta,
37Minervát úgy irják-le, hogy a’ tükröt maga előtt nem szenvedhette, sőt azért még tsak vizben se nézett.
Ortzát még tsak vizben nézni sem probálta.
Meg-állok – de Kedves Vőlegény! meg-látod,
Itt nem vólt Poéta kép-festő Barátod.
Hogy ha Minervának ama’ szép temploma,
Mellynek Aventinus hegy fundamentoma.
Livius Vers-iró’ betses ajándékit
Sokszor el-fogadta, kedvelvén szándékit:
38Romának egy Aventinus nevü hegyén igen régi temploma vólt Minervának, hová egy Andronicus Livius nevü Poéta sok drága ajándékot szentelt Minervának tiszteletére.
Te-is oh mostani Mu’sám’ Minervája!
A’ mit ajándékul bé-mútat pennája,
Egyenes szivesség’ kezeiböl vedd-el
Az oltsó festéket fényesitsd Neveddel.
Oh szebb élő Templom! oh Szűz Minervai
Fényes Oltár!, mellyhez érkezik SZATSVAI.
Ennek tiszteletén gyúladoz tömjénnye,
Sőt óhajtja, légyen frigyes Völegénnye.
Egy Mindenható Szem itt mindent intézett,
Jó szivü Párt szives Párral egyben-nézett.
Mint épen két Szemet egy testben szerkesztet
Két lámpást őr-álló toronyban helyheztet.
A’ melly páltzájával sokszor szivet hajtott
Mercurius, ime nyit egy Sziven ajtót.
Melly gyengén illeti, ’s melly igen édesen!
Azomban közölvén erejét sebesen.
A’ másokban egygyes lelket öntő Erő
Most maga hasznára oh! nem-is heverő.
SZATSVAInál készek már Hymen’ Követi,
Leg-rövudebb úton szándékát követi.
Mert égen-is a’ gyors Mercurius’ útja;
Tzélját leg-rövidebb kis abrontson futja.
39A’ Mercurius nevü tsillag minden több Plánéták között leg-kisebb abrontson, és igy leg-rövidebb úton kerül a’ nap körül.
A’ vasat engedő melegében veri:
Caesarral jött;
látta kintsét; ’s meg-is
nyeri.40
Julius Caesarnak szava vólt egy nevezetes gyözedelmének alkalmatosságával: Veni, vidi, vici! El-jöttem, meg-láttam; meg is nyertem.
Ugy esett! mert a’ fő mennyei Akarat
Mikor tetszik, hamar vét, ’s hirtelen arat.
Szerentsés Nap! bóldog Óra közeledő!
Kész a’ Meny-aszszonynak lágy-meleg feredő,
Mellyet Calliróé forrásból meritett
Tiszta vizböl Júnó főzetvén fel-vitet.
41A’ Menyaszszonyokat régen egy Calliróé nevü tiszta forrásból meritett feredőben mosták-meg, és ugy kisértetett-bé az ágyas-házba.
Illyen kristály-szinü ferdőben mosódott
Ártatlan! kövesd a’ menyaszszonyi módot.
Menj-bé nyájas Nimfák’ kisérő sergében,
Egy tsendes ágyas-ház’ meleg kebelében.
Melly által a’ Szüzek’ Nagy Aszszonyát győzd-meg,
Menyegzőt meg-vető
Minervát előzd-meg.
42
Minervát ugy irják, hogy semmi házassági állapotra nem ment, a’ honnan Innuptának neveztetik.
Hiszem szűz a’ páros Szeretet ’s büntelen,
Az Házasság’ bibor ágya szeplőtelen.
43Szent Pál annak nevezi. Sid. Lev. XIII. Rész. 2-dik vers.
Gyözedelmes Ifjú! Bóldog Sorsnak Fia,
Tiéd egy hiv ’s kedved’ kereső Livia.
A’ kinek Szerelmét meg-nyerte kebeled,
Egy Lélek, egy Szív, egygy akarat már veled
Sőt oh Férje’ Szivét meg-ragadó Hűség!
Mercurius’ szárnyán repülő könnyüség!
Lásd Hypsicratéát, ki téged’ sebessen
Meszsze idegen főld’ határin kövessen.
44
Mitridates Királynak felesége, Hypsicratea, olly hiv vólt férjéhez, hogy azt széljel való bujdosásában idegen nemzetek köztt mindenütt követte.
Ámbár oh melly édes az anyai kebel!
De szíve vonatik már egy Erössebbel.
Szálj-le már ezentúl Te, könnyen mozduló,
Szerentse-golyóbis’ tetején forduló!
Itt állj-fel, négy-szegü Hermesnek módjára,
Jobb élet’ négy-szegü fundamentomára
Birjad Minervádat, nyúgalmad kőfalát,
Mint Házadnak szemes öriző Angyalát;
45
Ciceró ugy tisztelte házában Minervát, mint az ő Házának örizőjét.
Kinek Rád ki-nyujtott Hivsége’ karjai
Keresményed’, Házad’ Szerelmed’ zárjai.
Hogyha Athenaeben házi lámpás végett
Gondos Minervának arany-méttse égett.
46Irják, hogy Athenaeben találtatott egy ollyan arany-méts, melly már sok idő alatt minden táplálás nélkül égett vala. Kétség nélkül a’ féle métseket Minerva tiszteletére a’ régiek házaikban égettenek.
Már nállad világol illy arany-méts’ mássa,
Kinek éjjel sem fog alunni lámpássa.
47Péld. 31: 18.
Ennek világánál útadra készülj-el,
A’ Felsöbb isteni karokhoz repülj-el
Nyertes Mercurius! ki hazádba jövet
Magadhoz lehetél leg-szerentsésbb követ.
Szemes a’ Szeretet, melly téged’ tanitott
Ott jól nézni, hol sok ezeret vakitott.
Júnó menyegzői szekerét vedd-elé,
48A’ Poéták ugy irják-le a’ Junó szekerét, hogy azt a’ Pávák vonták, melly páváknak tollaikba Junó ama’ meg-öletett Argusnak szemeit rakta vólna.
Szemekkel meg-rakott páváit fogd-belé.
Ezek vonják azt az egygyé lett szemes Párt,
Melly két Szivböl öntött egy Képet frigyben zárt.
Menj-el nyertes Utas! Oh de ki nem zárunk
Kebelünkböl; hozzánk, tudd-meg, viszsza várunk.
Kolosvár légyen még olly hajlék, a’ mellyet
Ama’ szép mulató Tusculanum helyett
Ez egygyé lett Hermes, ’s Minerva meg-száljon,
ATYAI ’s ANYAI Ölböl el-ne váljon.
Menj-el – ’s ama’ szárnyas Hirlelés’ Kurirja
Ezt Musám’ nevében tudományul irja:
Hogy szemetlen kölyke légyen vakondaknak,
Ki a’ Szeretet többé mondja Vaknak.