EGY-NEHÁNY
DEÁK VERSEKNEK
Magyar
Forditás szerint való Követése.
Beatus ille, qui procul negotiis,
Paterna rura bobus exercet suis,
Forumque vitat, et superba civium
Potentiorum limina. –
Gaudet insitiva decerpens poma,
Certantem et uvam purpurae:
Claudensque textis cratibus laetum pecus
Distenta siccat ubera, – –
Dapes ineptas apparat.
Bóldog az éltében, kinek a’ főld’ gondja
*jondja em.
fejében
Nem sokasittya baját, van tüze, háza saját.
Szánt, mezején űlhet, palotákat meszsze kerűlhet,
Van veteménye verem, kerti gyümőltse terem.
Nem hozat ő fontal bóltól laskát darabontal;
A’ Makaroni’ levét únnya, nem érti nevét.
Őrzi kitsiny honnyát; rabotája meg-adja vagyonnyát,
Othon sűlt kenyeret hányni tejébe szeret.
Főz veteményt; a’ tölgy tejet ád; gabonát terem a’ vőlgy:
Hizik ezektől araszt egy haza-béli paraszt.
Laetus sorte tua vives sapienter Ariste.
Sorsodat oh! veddel, láss meszsze, Barátom! eszeddel,
Égre tekints, te szegény együgyű sorsu legény!
Tudd-meg ez intésből, fogsz boldogul élni kevésből;
Ennyire hogy-ha mehetsz, tsendes örömbe lehetsz.
Vivitur parvo bene, cui paternum
Splendet in mensa tenui salinum.
Együgyű kőltéssel ha kinek lehet élni kevéssel,
Böség annak örül vékony ebédje körül.
– – – – –O Prodiga rerum
Luxuries parvo nunquam contenta paratu!
Készületed fényes, puha gőgöd’ ezer neme kényes.
Oh puhaság szeretés! oh buja vesztegetés!
Semmi sem oly édes gustusra, hanemha negédes;
A’ mi kevésbe kerül, majd unalomba merűl.
– – –Nemo, quam sibi sortem
Seu ratio dederit, sen fors objecerit, illa
Cantentus vivit.
Pénze jutott ennek; feje, sorsa különbőz emennek;
Nagy ’s kitsiny a’ kereset. Mind ez az ÚRtol esett.
Senki de még sintsen, ki tsupán az Elégre tekintsen;
Sőt elmeje szelet hajt maga sorsa felett.
– – – – Si demissior ibis
Unda gravat pennas; si celsior, ignis adurit.
Inter utramque vola, medio tutissimus ibis.
Fenn ha repülsz, tollad’ közel éri, le-perseli róllad
Nap’ tüze; végre pokol’ mély fenekére bukol.
Szárnyaid’ ellenben leg-alatt víz terheli szemben,
Tengeri hab ha meg-ér, nedvesitése le-vér.
Annyira nem félhetsz, ha közép jártt útat el-érhetsz,
Oh! ne hogy el-tekeredj tétova, közböl eredj.
Auream quisquis mediocritatem ’s a’ t.
– – – Sobrius aula.
Hogyha kinek lészen maga sorsa közép-szerü részen,
Szert mikor arra tehet, kintse ’s aranya lehet.
Bár az irigy fúljon; nem fél, kúnyhóra szoruljon;
Nem nyalogat, de nevet udvari torma-levet.
– – Curis vacuus recumbit
Sub lare parvo.
Rendes időn fekszik, tsendes kalibába melegszik,
Nem töri gondba fejét, hörpöli barma tejét.
Non tuus hoc capiet venter plus, quam mens. –
A’ te hasad, látom, mint nékem-is, annyi, Barátom!
Férhet-is eddig elé pontba tsak annyi belé.
Nékem az én részem ki-jutott keveset ha meg-eszem:
Félj magad; a’ te hasad mert ha feszül, ki-hasad.
Unus pellaeo juveni non sufficit orbis,
Aestuat infelix angusto limine mundi.
Egy nem elég lészen; még annyi világ-is egészen
Sándor’ eszébe forog; könyve miatta tsorog.
Egygyet alig birván, mást-is kiván vala sirván;
Körme, ha győzi vakar; birni de mást-is akar.
Si fas caedendo coelestia scandere cuiquam
Mi soli coeli maxima porta patet.
Hogyha sok emberi vér-ontással az ember eget nyér;
Én egyedül felelek, széket az égbe lelek.