Miként a’ Nap, midőn arannyal boritott
Ágyas-háza’ ezüst ajtaján ki-nyitott.
Ki-szabott abrontsát szünés nélkül futja,
Serénységben fűzött jó rend egész útja.
Eggy szunnyodhatatlan szemes Gazda’ képe,
Körül a’ Plánéták’ Serge háza-népe.
Kiket elevenit, táplál, világosit,
Melenget, vezérel, mozgat, és útasit:
Végre a’ magossabb hegyekre intézett
Vidám pillantással midőn viszsza-nézett,
El-nyúgszik láng-szinü bársony nyoszolyáján,
Tsendes álom-szellő lengedez ortzáján.
Igy nyúgvék-el Báró ALVINTZI GÁBOR-is:
Lelke meg-tért menybe, főldhöz tért a’ por-is.
A’ fáradhatatlan Napnak Tanitvánnya,
E’ nagy világ’ szeme’ kitsiny ragyogvánnya.
A’ Napnak pályáján gyorsan futott, mig élt,
A’ Nap pedig benne Gazda-társat szemlélt.
A’ szemesség nálla serénységet űzött,
Minden munkát jó rend arany lántzba fűzött.
Bőlts kormánytól függő Udvara’ forgása
A’ Nap Udvarának vólt egy kisded mása.
Tölle mozgott, fénylett a’ leg-kisebb hóld-is,
Tisztességgel edgyütt ki-járt itt a’ ’Sóld-is.
Óltári szent tűzzel a köz-jóért égett;
Fel-lobbant ha látott rendeletlenséget:
Nem tsuda! Mó’ses-is törvény-táblát rontott,
A’ Buzgóság’ sebes árja pártot bontott.
Beteg vólt, ha mikor a’ köz-jó szenvedett;
Bóldogságán pedig lelke meg-éledett.
Jó Szive vólt épen baráttság’ Temploma,
Melynek egyenesség a’ pávimentoma.
Itt tulkok, madarak, ’s más kövér falatok
Vóltanak szüntelen-tartó áldozatok.
A’ kit kebelében fogadott, a’ mellett
Semmi útat, munkát, próbát, nem restellett.
Annak gráditsait két kézzel faragta,
Bóldogság’ halmáig előtte ki-rakta.
Nem magtalan az illy’ magzatoknak Attya.
Ez a’ leg-nemesebb Nemzés’ ábrázatja.
Mint a’ Méh az édest virágból ki-sziván,
Ott hagyja, nem múlat el-repülni kiván:
Igy ALVINTZI, midőn világ’ mézét szivta,
El-repült, mennyei szózat mihelyt hivta.
Szabad vólt, míg illett, virágokról szedni;
De nem hervadókra kellett emelkedni.
Testének tsendesen nyugvó Kamarája
Egy nap-estig fáradt Napnak nyoszolyája.
Az Enyészet’ pontja úgy jött-el feléje,
Mint a’ kies nyári nap’ hives estvéje.
Ember! ki nyelveddel az embert vadászod,
Féreg módra Hólttak’ sir-halmait mászod,
Meg-lásd, hogy a’ Napnak ne légy betsmérlője,
Azért, hogy annak-is van kevés szeplője.
Te, a’ jövendőnek méhéből származó
Esztendőknek posta-szekerén útazó!
E’ nyúgovó Testnek ha fel-bontod Bóltját;
Tiszteld még akkor-is szem-fedele’ fóltját.