Mint mikor még Roma lévén kőlteményes
Jupiternek kintses templomával fényes;
A’ Fő-Polgár minden esztendőben egyszer,
Innepi pompával el-kerülvén a’ szer,
Bé-vert a’ templom’ jobb oldalában belől
Egy Szeget, Minerva’ kápolnája felől:
1A’ Capitoliumban ment-véghez ez a’ pompás tzerémonia, mellet le-ir Livius (Lib. VII. Cap. 3.) Igen hihető Liviusból, hogy a’ melly esztendőben Horatius Pulvillus az ujjonnan épittetett Capitoliumot, vagy Juppiternek templomát fel-szentelte, ő maga akkor Polgár-Mester lévén; tehát ugyan akkor maga-is, mint Fő-Polgár, verte a’ templomnak falába bé a’ Szeget. Leg-alább a’ bizonyosnak látszik Liviusból, hogy a’ régibb idejében Romának a’ Polgár Mesterek vitték-véghez ezt a’ Szeg-bé-verésnek tzérémóniáját, mikor Dictátorok nem vóltak Romában; ollyankor ők lévén a’ Fő-Polgárok (Praetor Maximusnak nevezi Livius). De mikor Dictatorok-is vóltanak, akkor ezt a’ Szeget ők verték-bé, minthogy ők a’ Consuloknál Fővebb Polgárok vóltanak.
Olly Szeget, melly erőss helyen merőn állván,
Idők’ ostromival bátran szemben-szállván,
Az Állandóságnak mutassa példáját,
’S rendel az esztendő-számok’ krónikáját:
Olly Szeget, melly arról, mint szentséges-helyen
Ki-függesztett erőss bizonyság, feleljen,
Hogy az Igazgató Hatalomnak feje
Légyen a’ Polgári Közönség’ ereje,
Melly az Isteneknek hiv óltalmok alatt,
A’ Népnek köz-javát öriző kő-falat
Tartja győzhetetlen erősségben körül;
Keritésin belől a’ bátorság örül,
Űlvén a’ bóldogság’ nem forgó kerekén,
Hanem állhatatos négy-szegü kő-széken.
2A’ Regiek valamint a’ Szerentsét golyobison álva festették, úgy a’ bőltsességet és állandó Bóldogságot négy-szegü köven (quadratus lapis) ülve irták, melly akármellyik óldalán hengeredés és mozdulás nélkül meg-áll. Nagy Gergely az állhatatos embert Quadratus Lapisnak négyszegü Kőnek nevezi.
Sőt még a’ szél-veszes kétségek között-is
A’ bádgyadt reménység ga meg-űtközött is,
A’ nép, rémülésnek habjaitól meszsze,
Bizodalmát kő-szál módra meg-függeszsze:
A’ Tiszt’ két vállain fekvő hivatalban
Merőn álljon, mint egy bé-vertt szeg a’ falban;
Függjön, a’ kormányos kéztől nem idegen
Nép-is a’ jó Tiszttől; mint edény a’ szegen.
Igy lett Kolosvárnak fő Polgár-Mestere
SZATHMÁRI;egygy erőss Szegen függ nagy tereh
Nemes Elme ’s erőss Lélek lévén Nálla,
Mint bólt alatt kőzép két oszlop két válla,
A’ Közönség roppant sullyát tartja merőn,
Az Alkotvány nyugszik szegelet-kő Erőn.
Mint Rómában Polgár-Mester
Polliónak
3Ez a’ Pollio, Augustus Tsászárnak igen szives barátja, vólt Polgár-Mester a’ mi Számlálásunknak 12-dik esztendejében, a’ tudományoknak igen nagy Szeretője.
Idejében új Nap támadt a’ Köz-jónak:
Minden idők’ disze, ’s, esztendők’ virága,
Róma felett az Ég’ abrontsára hága;
Ekképen SZATHMÁRI ’SIGMOND Fő-Polgárnak
Idején új napja virradt Kolo’svárnak.
E’ Szeggel kezdenek sort a’ Nagy Esztendők,
Mellyek határára valának jövendők.
Te Kolo’svár! hajdon Kintses arany-bánya!
Jánus Kintses Neved’ sirján halmot hánya;
4Régen Kolo’svárt, közönségesen Erdélyben bé-vett szóllással, Kintses Kolosvárnak hivták.
Irustól tseréltek erszényt a’ sok dúsok,
Könyvezték az el-multt Kresust a’ koldusok.
De most meg-találván viszont a’ kints’ erét,
Függeszszed e’ Szegre – Nevednek tzimerét.
Egy jó’ Tiszt a’ gazdag Indiának párja,
A’ Szegénység’ kintse, a’ Közönség’ tárja.
Jól vagyon! Egy Idö más idöt ujjitván,
Hegyeidnek setét kebelét ki-nyitván,
’SIGMONDnak Arannyát nap-fényre ki-hozta,
Rejtett kintset a’ köz haszonra ki-oszta.
Mert nem elég, tsak úgy légyen hazájában
A’ Bőlts, mint a’ termés-arany a’ bányában.
5A’ Napkeletieknek példabeszédi mondások ez: A’ Tudós ember úgy vagyon a’ maga hazájában mint az arany a’ maga bányájában.
Szükség, hogy munkában menvén gazdagitson,
Köz kézen forogjon, hasznot szaporitson.
De, Mu’sám! azt kérded talám: Mi késlelé
E’ köz haszonra szültt Polgárt eddig elé,
Kit a’ szunnyadozó Párkáknak el-rejtett
Tsomó-gombolyagja eddig ki-nem fejtett?
6A’ Poéták ezeket a’ Párkákat ugy irják-le, hogy azok az isteni végezéseket, mint a’ fonalat, orsóval fonják és tekerik.
Jól vagyon! Az Égnek e’ vólt kegyes gondja,
Hogy most fogjon kormányt SZATHMÁRI ’SIGMONDja,
Mikor a’ Közönség’ ereje tsüggedez,
A’ kétszeres tereh meg-nyomván, görbedez,
Előtte víz árad, hátul tűz fenyeget;
Akkor üssön erőss helyre kemény Szeget.
Könnyü vidám napok folytán elől járni,
Ellenség nem lévén a’ kaput bé-zárni
Mikor
Castor ’s Pollux tiszta fényben látszik,
7
Castor és Pollux két tsillagzatok az égen, mellyek Kettős jegynek-is neveztetnek. A’ régi hajósok azt tartották, hogy mikor ez a’ két tsillag tiszta világos szinnel tündökölvén meg-látszik az égen, akkor a’ tengeren nagy tsendesség következik. Az honnan ezek a’ tsillagok igen szerentsés és tsendes hajókázást jelentettenek.
Fűtyöröl, a’ Mester, a’ kormánnyal jádszik,
Lehet az árbotz-fa tetején szunnyadni,
A’ kedv ző szelek’ szárnyain haladni.
De mikor az égi háboruk tsattognak,
Egymásra tornyozván az habok harsognak,
Szél-veszek’ ostromi köztt az hajó reped,
A’ reménység habzó kétség között eped;
Akkor tetszik, ki tud fogni kormány-nyelet?
Ki Bőlts
Palinurus egy mélly tenger felett.
8Ez a’ Palinurus vólt egy hires régi hajós-kapitány, vagy hajós-mester az Aeneas’ hajói mellett. Az honnan ez a’ név már közönségesen egy bőlts hajós-mestert tészen.
Kolosvártt-is méltán illy idő-szakaszsza,
Szükség vólt, SZATHMÁRIt mostanra halaszsza
Hol az Ég Jó’sefet most emelt-fel újra
Mikor a’ meg-fogyott nép jutott a’ súlyra.
Jókor tsendesitő
Agrippát botsátott,
9Ez az Agrippa Menenius Romai nagy férjfiu, okos, és ékesen-szólló. Egykor az ő idejében a’ Római köz-Nép a’ rajtok meg-sokasodott tereh miatt meg-keseredvén oda hagyták vólt a’ várost, egy más hellyre ki-kőltözvén. Akkor ez az ember mások felett egyedül vólt, a’ ki végre az ő ékesen-szólló és tsendesitő beszédével a’ népet meg-gyözte, letsendesitette, és ismét elébbeni helyére viszsza-hozta.
Ki meg-nyervén a’ nép’ szivét, kössön gátot.
Jókor van; egy
Cocles a’ kapun meg-állott,
10Ez a’ Római nemes ember ollyan hivséggel és bátorsággal viselte magát a’ köz-jóhoz, hogy midőn egykor az ellenségnek ostroma a’ vár-kapun épen bé-rohanni akarna; ő tsak másod magával a’ kapuban meg-állván, mind addig ellent-állott az ellenségnek, míg a’ segedelemre útat találtanak.
Az ostrommal fel-tűrtt karral szemben-szállott.
Oh köz-Jónak erős óltalma ’s köfala!
Illy nagy egy Fő Polgár’ tisztes hivatala
Egy illyen Virtustol szűletett ábrázat,
Belső Érdemet tart, nem fest külső mázat.
Hivség, fontos tanáts, vigyázás, gondosság,
Nemes maga-tartás, nagy elme, ’s okosság,
Bőlts itélet-tétel, meszsze-látó szemek;
Ezek egy Fő-Polgárt nevező Érdemek
11
Anima consulem esse aportet, consilio, side, gravitate, vigilantia, cura. Cicero in Pison.
Az Alázatosság’ együgyü kárpitja
Érdemének belső fénnyét bé-boritja.
Sokkal nagyobbra néz még-is fel az égig,
Mint sem az alatson lelkü kevélységig.
Ditsőségét hitván porban le-ereszsze,
Arany koronáját fertőben fereszsze.
A’ Tisztesség őtet otthon fel-keresi,
Bár a’ tiszt-árosok’ piattzán nem lesi.
Mikor az hivatalt vállaira tészik,
Maga előtt önnön maga el-enyészik.
Magát el-felejti, mást segitő kéz ő,
Mint a’ Szem, nem magát, tsak másokat néző.
De kivált semmit-is nem lát ollyan nagyot,
Mint a’ verem’ száján álló ügye-fogyott;
A’ könyvező szegényt leg-jobb szivel látja,
A’ gyámoltalan Sors lelki jó barátja;
Mert nints látni való nagyobb az emberben,
Mint az ember maga szerentsétlen szerben.
Igy változtatja-meg, mint
Codrus, ruháját,
12Ez a’ Codrus Athéné béli Király vólt hazájához való Szeretetéről igen hires. Meg-tudván előre az Oraculumből, hogy az a’ sereg lenne gyözedelmes, a’ mellynek fő-vezére meg-ölettetnék, kiment a’ hartzba, és királyi ruháját le-vetvén szegény pásztori ruhában öltözött, az ellenség közzé elegyedett és öket a’ viadalra fel-ingerelvén, az által meg-ölettetett.
Őltözvén magára szegénynek formáját.
Mint
Jupiter, köz-rend formában változik,
13
Jupiter és Mercurius egyszer szegény emberi ruhában őltözvén az embereknek meg-kémlelésekre mentenek vólt. Akkor ez a’ Philemon szegény paraszt ember lévén, az ő kunyhójába-is bé-tértek, ki-is őket nagy szivességgel látta; ezek-is a’ parasztal nagy nyájassággal és le-ereszkedéssel társalkodtak, sőt őtet feleségével együtt meg-jutalmaztatták
Szegény Philemonnal közel barátkozik.
Szemes és érzékeny lelki-esmérete’
Törvény-székén fordul minden itélete;
E’ nélkül ugy tartja a’ tudós nagy elmét,
Mint a’ ki-fentt kardot, ’s a’ nép veszedelmét.
Ez hiv Titoknokkal gyakran tart tanátsot,
Kérdvén: mi egyenest mivelt, vagy kajátsot?
Nem fut-el magától jó mentség remélve;
Nem kérdezi szája Pilátussal félve:
Mi az Igasság? ’s majd azomban fel-keljen,
El-fusson, nem várván, hogy szive feleljen.
Az Egyenességnek képét Safir-kőre
Fel-mettzve függeszti egy mellyjen-függőre.
14Régen. Egyiptomban a’ népnek valamelly helységben Előljárója, vagy Fő Polgára, a’ nyakában függesztve hordozott egy képet Safir drága-kőre felmettzve. Ez a’ kép vólt veritas, az Egyenesség.
Midőn ezt, mint Szive’ tzimerét viseli,
Feljebb minden fényes
Ordónál tiszteli.
15Az Ordó a Királyi Udvaroknál, valami nevezetes dolognak emlékezetére állittatott nagy Méltóságu Rendnek társasága, mellynek tagjai bizonyos drága tzimert viselnek azon Ordónak jeléül. Mint már mi nállunk-is Sz. István Király Ordója, Thérésia’ Ordója, Keresztes-Dámák’ Ordója, vagy Rendje.
Mint egy
Heliasta Biró, szoba nélkül
16Vólt régen Athéné várossában a’ tőbbek között egy 500. személlyekből álló nagy törvény-szék, mellyen a’ Fő-Polgári nagyobb Causák igazittattak. Ezek a’ tanátsnak tagjai nem házban gyültenek-öszve, hanem mindenkor künn az ég alatt, vagy nap alatt, az honnan Heliastáknak a’ napról neveztettek. Épen ollyan forma vólt hát ez a’ törvény-szék, mint, ma mi nállunk a’ szokásban jött Stand-Recht, mellynek kűnn a piatzon, vagy más hellyen az ég alatt kell véghez-menni.
Ő-is törvény-széket künn az ég alatt ül:
Mert ajtó bé-zárva itt álnokság nem forr,
Titokban a’ törvény-útja nem viaszsz-orr.
A’ nap’ szeme lássa nyilván az igazat
Olly Tanáts-házban, hol az ég a’ bóltozat:
A’ törvényt ugy közli gazdaggal, szegénnyel,
Mint a’ nap egyenlő mindenekhez fénnyel.
Nem fél, se nem szégyenl; szivét-is ki-nyitja,
Halljátok-meg egek! bátran bizonyitja.
Sőt, mint a’
Thébében állitott biró-kép,
17A’ régi Thébé Várossában egy álló-kép vólt fel-állittatva közönséges helyre, mellynek se kezei, se szemei nem vóltanak, a’ mellyel példázni kivánták egy jó Birónak formáját.
Tsuda! a’ köz-jóért teste félszeg, nem ép:
Szemei vakok, hogy személlyt ne nézzenek;
Az ajándék előtt kezei nintsenek.
Bóldog szemek, mellyek e’-képpen vakultak!
Bóldog kezek, mellyek illy móddal tsonkultak!
Sokszor midőn számos; öszve-tódult rajnak
Módjára, serege a’ tsoportos bajnak.
Egy nehézség a’ mást szem-közben találja,
Úgy látszik, egymásnak útját majd el-állja.
Ekkor a’ Bőltseség módot talál benne,
Hogy egygyezzék a’ mi ellenkező lenne.
Mint mikor az égi tsillagoknak utja
Ki-szabott abrontsán pállyáját ugy futja,
Mintha ütköznének leg-ottan egymásban
El-állanák egymás’ útját a’ futásban:
Hát pedig meg-tartván a’ jó rendet szépen
Mellesleg kerülik egymást tsudaképen.
Igy forgatja egy Fő-Polgár tágas egét,
Egygyeztetvén viszszás dolgoknak seregét,
Törvény’ szövevényin által útat hasit,
Tekervényt tulajdon fonalán útasit.
Hát mikor az ég-is setéttel bé-borult,
Menydörög, ’s az idők’ forgása nyomorúlt.
Fellegek’ tömlői a’ nagy özönt ontják,
A’ sebes árvizek az hidakat bontják;
Kétség’ tengerében sülyed a’ reménység,
Kiált a’ nép, retteg ’s ájul a’ szegénység;
Akkor ha nem győzhet immár hatalommal,
Leg-alább segitni szalad óltalommal.
Ha bé-nem zárhatja az özön-víz’ árkát,
Leg-alább óltalom végett készit bárkát.
A’ kik az habokban szintén halnak belé,
Könnyebb, ha tsak kezet nyújthat azok-felé.
Mikor a’ Polgári Test sinlésben fekszik,
Egy okos Orvosnak törvénnyén tselekszik:
Ha a’ nyavalyáknak nem bir ezerével,
Leg-alább élteti enyhitő szerével.
Tsak egy vigasztaló szózatnak olajját
Érez a’ nyomorult, ’s már felejti jajját.
A’ szegény’ nyakából az igát ki-venni;
Annyit tészen néki, mint kenyeret enni;
De ha egy rend-kívül való Erő közben –
Járván, nintsen módja segitő eszközben,
Leg-alább, ortzáját szontyolodva látván,
Szánja, sohajtásit nyomába botsátván.
Sőt bé-nem zárhatván szeme’ kútfejeit,
Könyveivel mossa amannak könyveit,
Te, kedves Pollió született főldednek!
Koronája Polgár-Mesteri Nevednek:
Mú’sám a’ Rajzolást festékkel nem éri,
A’ tisztább eleven szint tsak tölled kéri.
Lábaidhoz veti darabos vonásit,
Ortzád’ világának nézvén ragyogásit.
A’ ki kiván látni Polliót; ne térjen
Romába, Tégedet, oh jó Sziv! esmérjen;
Kit kegyes Astraea még arany időnek
Magvából előre szűlt a’ jövendőnek.
18Ez a’ Szüz, a’ Poéták szerint, ama’ bóldog arany időben az égből az emberekhez jött alá lakni. De azután az idö meg-veszvén ismet viszsza-ment oda el-hagyván a’ világot az embereknek gonoszságok miatt. Vólt az Igasságnak és ártatlanságnak Isten-Aszszonya.
Vagy kit talám amaz
Alcméné módjára
19
Alcmene vólt édes Annya amaz hires Herculesnek, a’ ki hatalmas tselekedeteivel sok gonoszoktol hazáját, Görög Országot, meg-szabaditotta, és sok hasznos dolgoknak vólt szerzője.
A’ Közönség szűlt-ki saját óltalmára.
Mint a’ Bajnok azzal erejét nevelte;
Ha elébb a’ könnyebb terheket emelte;
Majd fontossabbakkal szoktatván karjait,
Emelt nagyobb-nagyobb terheknek sulyait,
Miglen a’ sokáig igy gyakorlott erő
Rend kívül győző lett, ’s Herculesi merő.
Így Te-is emelted a’ sok közönségen
Fekvő terhek’ kisebb sullyait már régen.
A’ mint nőtt a’ tereh-viselés’ mertéke,
Gráditsokon hágván Hivatalod’ széke,
Ez által Polgári bajnok benned készült;
A’ gyakorlott Erő ollyan vállakat szűlt.
Mellyek a’ főbb sullyos gond alatt nem fogynak,
Pelion és Ossa nyomván, le-nem rogynak.
20Ezek a’ két hegyek a’ regiéktől hirdettetnek, mint nagy és leg-magossabb hegyek Görög országban. Ezeket egymás hátára rakták vólt a’ Gigások, mikor az égbe akartak fel hágni, a’ mint a’ mese tartja. A’ nagy és igen sullyos terheknek példái.
Fellegben borulttak az idők’ forgási,
Nehezek a’ habzó kormány’ nyel’ fogási.
Még
Phoebus-is izzadt homlokkal, ellemben.
21Az Égnek a’ tsillagokkal való fordulása vagy kerülése (a’ mint nékünk látszik) vagyon nap-nyúgot felől nap-kelet felé; a’ Nap ellenben, ezzel éppen szemben, nap-keletről nap-nyugot felé szokott menni. Phoebus azért, a’ ki a’ nap maga, ugy irja-le Ovidiusban ezt az ő útját, hogy ő nagy fáradsággal hajtja szekerét szemben az éggel. Nitor in advesum ’s a’ t.
Erőlködik az ég’ forgásával szemben.
A’ ki egy Közönség’ tengellyét forgatja,
Hogy légyen azomban a’ köz-népnek Attya,
Mintha hajót vonna szelekkel küszködvén,
Vagy a’ sebes vizzel szemben erőlködvén.
Talám hát Hazádnak felleges egére
Ugy tetszél-fel, mint egy
Hesperus, estvére;
22Az Est-hajnal tsillaga ez, mellyet Hesperusnak hivnak, mikor estve szokott fel-tetszeni.
Avagy mint Üstökös-tsillag’ jelenése,
Mellynek el-remülést szikrázik nézése.
Talám ennyi bajjal kezdett idő-számnak
Ok nélkül örvendez hárfája Mu’sámnak.
Talám SZATHMÁRInak, kit ölben apolgat,
A’ Kedvezés’ felső notáján sipolgat.
Mert
Cassandra nem mond sok vidám jövendőt,
23
Cassandra vólt egy hires jövendő-mondó Királyi vérből származott aszszonyi-állat, a’ kinek jövendőlései szomoru dolgokrol vóltanak, és ugyan azért néki az a’ szerentsétlensége vólt, hogy az emberek az ő szavainak soha hitelt nem adtanak. Sola mihi tales casus Cassandra canebat, így szólt rólla Aeneas, Virgiliusban. Trojában vólt néki lakása, és oda való-is vólt.
Follio sem kezd most új arany esztendőt.
Ugy van;
Chaostól szültt éjjelnek homállya
24A’ Poétak szerint az Ejtszaka születtetett amaz eredeti Zürzavarból, mellyet a’ Görögök Chaosnak hivtak.
A’ te fel-tetszésed’ abrontsát találja.
De Kitsoda lehet Úr a’ Természeten?
Ki fogja-meg a’ Nap’ útját enyészeten?
Elég, ha setétben szövétneket gyújtaszsz,
A’ lábaknak botlás ellen lámpást nyujtaszsz.
Elég, ha két szemed’ vezérlő tsillaga
Hánykodás’ tengerén egy
Helicé maga;
25Ez a’ Helice az a’ Tsillagzat az égnek éjszaki sarkánál, mellyet a’ régi Hajósok vezérek gyanánt tartottak a’ tengeri utazásokban.
Ha Elmédnek fénylő súgárival széljel –
Oszlatván nappallá változik az éjjel.
Így változtak vala ejjekből nappalok,
Minden napot mással kettöztetni valók,
Midőn Mycerinus számtalan fáklyáknak
Tüzével új nap-fényt szórt az éjtszakáknak,
26Ez a’ Mycerinus Aegyiptomnak vólt nagy hirü és tudós Királya, kivált a’ sok esztendőkig égő Szövétnekeknek fáradhatatlan készittője. Ennek az Oraculum tudtára adván, hogy ő még tsak hat esztendeig élne, azt tselekedte, hogy ő sok ezernyi ezer szövétnekeket készittetvén, azokat birodalmában mindenfelé éjjel meg-gyújtatta, és hat esztendeig ollyan meg-világositást tsinált, hogy az éjtszakák-is az által nappalokká változtak, mellyel minden napot más mesterséges nappal megkettöztetven úgy képzelte, hogy ő az ő hat esztendeig határozott idejét két annyi idöre meg-nyujtotta, a’ mint Herodotus felölle irja.
Hogy nap’ le-mentében a’ nap’ mássát lelje,
Hónapinak számát kétszerre nevelje.
Az Okosság benned tiszta fényt világol
Szelet nem esmérő tsendes tüzzel lángol.
A’ Mértékletésség őrt-áll környülette,
Egy mindenkor józan főnek közepette.
A’ Meg-tartózkodás az egyben-ütközött
Vitéz indulatok’ nemes hartza között,
Egy igen érzékeny ’s szánakozó Szivel
A’ melly frigyet kötött a’ nép’ szegényivel
*szengényivel em.
.
Egy ékesen-szólló Száj’ gazdag forrása,
Onnan a’ tanátsnak kristály ki-folyása,
Olly Tudomány, a’ melly kegyességen épült,
A’ Vallásnak buzgó Szerelmével szépült,
Igy, oh Te keresztyén képe Pollionak
Tágas Hónapjait kezd-el a’ köz-Jónak.
Im tizen-egy ezer el-tsüggedett Lélek,
27Mint egy 1000 lélek talaltatik a’ számlálás szerint Kolosvár’ környékében.
Füledben kiáltja: Melly sok bajjal élek!
Élö-fa vagy árnyék végett fel-nevelve,
Drága gyümőltsökkel gazdagon terhelve:
Engedd, hogy mindenik ágad főldig érjen,
Hogy még a’ gyermek-is rólla szedni mérjen.
Ha nem parantsolhatsz az hév napnak délben
Hogy a’ fáradttakat sütni haddja félben:
Elég, bár pihenjen, ülvén Kolosváratt
Hives arnyékodban, a’ szegény meg-fáradt:
Ha meg-nem tilthatod fellegek’ tömlőit,
Vagy
Hyadeseknek víz-öntő emlőit:
28A’ Hyadesek tsillagok az égen, mellyeknek fel-tetszéséböl sok esözés szokott következni, a’ mint tartják. A’ Poéták azt irják, hogy ezek vóltak Atlasnak 7 leányai, kiket egykor Jupiter hét tsillagokká változtatott es az égre helyheztetett.
Elég, ha hajlékban zápor ellen bútatsz,
Zavaros patakok elől szárazt mútatsz.
Ha a’ meg-sullyosultt iga-vonó Népen
Fekvő terhet le-nem vethedd semmiképpen:
Elég, mikor szives szánással enyhited,
Alája görbesztett vállal könnyebbited.
Oh tellyes Orsóval fontt idő-fonala!
Hoszszan nyúlj; virradjon a jó kedv’ hajnala.
Szakadjon a’ Múlttnak avatag kárpitja,
Jánus a’ Jövendőt arany-kóltsal nyitja,
Oh kedves Pollio! Téged’ bé-botsátott,
Egy Ház-népnek Attyát, embernek Barátot.
Az Igasság, mint a’ ’siros harmat, folyjon,
Ortzád’ világától a’ köd el-oszoljon;
Reménység’ magvait teli markod szórja,
Tiszta Szeretetét jó Szived ki-forrja.
A’ ki viszont szeret, oh jó Sziv! tégedet,
29
Qui Te, Pollio, amat; veniat, quo se quoque gaudet (venisse); Mella fluant iili; serat et rubus asper amemum. Virgil. Ecl. 3.
Forró kebelébe zárja kebeledet,
Az-is örömeddel egyszer ’s mind örüljön,
Napja fel-támadott napoddal derüljön.
Kivált az én Mu’sám lantol, tombol, örül;
És bár seregenként tsoportoznak körül,
A’ kik Szerelmeknek karjain emelnek,
Véreid, Barátid, Polgárid ölelnek:
De senkinek ebben (bátran vetélkedem)
Az Elsőség’ betses részét nem engedem.
Mások előtt futok, tiszteletem’ tészem.
Szerelmes Dávidom! benned van tiz részem.
302 Sam. 19.43.
Az én Mú’sám egygyütt nőtt vala Mú’sáddal
Elegy hangzott sokszor hárfája hárfáddal;
Mikor, mint két gyermek, öszve-ölelkezett
Játékokkal fogott a’ Pinduson kezet.
Légyen most-is Mú’sád, ki a’ Vers’ Mestere,
31
Pollio et ipso facit nova Carmina. Virgil. Ecl. 3. Igen nagy Orator, és Poéta-is vólt ez a’ Pollio; és kivált a’ Poétáknak Szeretője.
Néked örvendező Versemnek füszere.
Hogyha
Pollionak barátja vólt
Máro;
32Leg-különösebben Pollio Virgilius Marót szerette, és barátságában tartotta.
Engedd, ennek nyomán légyek bátran járó:
Míg én-is Márónak saruját oldozom,
Kedves Polliommal, tudom, barátkozom.