JÓSEF! az egy Nap alatt Más Egy Nap! az Isteni kéznek
Ritka ditső Remeke! Főld örömének oka!
JÓSEF! egész Nap-enyészeti Birodalom’ szemefénye!
Emberi Nemzet’ örök Disze! Kegyelmes Atya!
Tedd-le Hatalmad’erőss Székét meredek havasokkal
Környűl-öleltt ligetes Dátzia’ Népe’ között.
Lás’d! hogy örül, ’s ki-ki rendre hitét áldozza Tenéked;
Nézd, az egész Haza hajt tiszteletedre fejet.
Nem tsuda; mert Erdély Nagy Egek’ Magzatja! Te benned
Ablakainkra sütött reggeli napra talált.
A’ kinek a’ Születést még-újjra-szülő Nemes Érdem
Kéz nélkül Koronát vak-szemeidre nyomott.
A’ természet, ama’ tornyos Berecinthia, szülvén
Tégedet, ő maga, kit szülhette, már ma tsudáll.
Mert vala terhe nagyobb ’s nemesebb Magzatja magánál,
A’ kivel oh nagy Egek! Főldre jövétek-alá.
Innen azért Te-belőlled egész Európa Nagyot várt,
A’ ki levél, olly nagy várakozásra Nagyobb.
Várt
Máriust, de tsudáll Benned ma Világ’ szeme
Caesárt.
1
Márius-felől, a’ ki Róma Várossa’ harmadik Épitőjének neveztetett, Cicero azt mondotta vólt, hogy ő a’ Római Birodalomnak boldogságára született. Julius Caesár felől pedig még előre nem ok nélkül mondotta vólt Silla, hogy ő benne sok Máriusok vagynak. Nem akarom pedig, hogy senki-is ezen öszve hasonlítást a’ maga határán kívül tzélom ellen erőltesse. Mindennapi szokások a’ Poétáknak az, hogy mikor egy hasonlatosságot fel-vesznek, annak sok tulajdonságai közzűl tsak egyre valamellyikre figyelmeznek, a’ többit pedig számba-se veszik.
Dávidot a’ ki remélt, lám Salamonra talált;
Titus előtt örömest le-borúl, noha várta
Kamillust2
Camillus, Fejedelmi vitéz Romai Férjfiú Második Rómulusnak neveztetett. De Titus vólt egyszer’smind Emberi nemzetnek szerelme és gyönyörüsége.
Nagy Sándort ha remélt, JÓSEFET imhol ölel.
Bírni magát ugyan-is ha nagyobb, mint győzni Világot,
Életet adni ha több, mint sem okozni halált:
JÓSEFnek le-tehetne hitet két ennyi Világ-is;
Sándor alig lehetett a’ mikor egynek Ura.
Tégedet a’ Virtus maga him-varrásra tehet-fel
A’ Fejedelmek előtt Udvari példa gyanánt.
A’ Felség hatalommal elegy sugározik ortzád’
Szine felett, szeretet mellynek előtte ragyog.
Homlokodon Kegyelembe borúltt dél-szinü Ditsösség,
Mintegy napnak arany’ Udvara, széket emelt.
Mellyet az emberi-szem nézvén, meg-elégszik örömmel,
Vig lakadalmat, igaz tiszteletedbe talál.
Mert ábrázatodon született Fejedelmi tekintet
Ingadozóknak erő, bánatosoknak öröm.
Mint köz-jónak Egektől adott igaz Attya, Te nemzed,
A’ mi tsak egy Haza’ köz boldogulása lehet;
Mert ez az egy fáraszt, ez az egy szakadatlan emészti
Lelkedet, a’ köz-jót merre vihessed-elébb.
Látjuk az Országoknak Urát, tsupa szolgai formát
(Oh Koronás rabota!) népe’ javára visel.
A’ ki vagy annyi felett egyedűl, vagy ez Egynek alatta;
Mert ez az Egy nemesebb Birodalomra vezet.
Mint az ezüst Oltár tetején lángolni szokott tüz,
3A’ régi Persiai Királyoknak illyen szokásokat jegyzették-meg, hogy mikor azok a’ népnek eleibe közönséges hellyre ki-mentenek, magok előtt szoktanak vólt egy ezüst Oltárra ki-tétetett tüzet hordoztatni. A’ tüzet a’ Persák régen különösön Isten’ gyanánt tisztelték. Ut ignis est urere (…) lucem praebere, ita regis est benefacere (…) punire. Procopius.
Úgy jársz néped előtt hivataloddal elől:
Fényedet a’ jókkal közlöd, te melengeted őket;
A’ ki pedig gonoszúl él, meg-emészti tüzed.
A’ nap elébb utját meg-vétheti, mint az Igazság’
Utaitól ha tsak egy tántorodásig el-állj
4
Fabricius nevezetű hajdoni Romai fő-emberről, azért, hogy az Igazságot a’ leg-szorossabb meg-tartással követte, és Királlyi ajándékokkal-is attól még tsak el-sem tántoríthatták, a’ mondatott: Könnyebb a’ Napot az ő útjáról el-térteni, mint-sem Fabriciust az Igazságtól.
A’ mikor irsz Törvényt, leg-elől Követője magad vagy;
Népedet igy örökös engedelemre vonod
5Claudianus Poéta így írja-le Theodosius Tsászárt, midőn fiát oktatja: In commune jubes si quid censesve tenendum, Primus jussa subi. Tunc observantior aequi Fit Populus, nec serre negat, cum viderit ipsum Auctorem parere sibi.
Vonj! követünk örömest; vonj! mert ez az édes erőszak;
Kedves Igát emel az, a’ ki kezedre tanúl.
Függeni Sámolyodonn Uraság, le-borúlni Ditsőség
Széked előtt; szabados, a’ ki Te-néked adós.
Hogyha Királly ’s Fő vagy, mi tagok haza tagjai lészünk;
Hogyha szerelmes Atya, szófogadókat ölelsz.
Pásztor vagy? juhaid követünk; vagy Apostoli Felség?
Úgy-is Apostoli Szent életet élni szokunk.
Rejtsd-el azért szerető fiaid’ Tsászári Palástod’
Szárnya megett, ’s az el-értt nyúgodalomba fedezd.
Nézz mi-reánk szemeiddel, Atyánk! bizony e’ koronás Fő
Hátul-is úgy, valamint rakva szemekkel elől.
6
Homerus-szerént az igaz Fejedelemnek fejében nem tsak elől, hanem hátúl-is szemeinek kell lenni.
A’ szeretet ha nagyobb, ’s ha tovább ér, mint az erőss hit,
Erdélynek feljül múlja szerelme Hitét.
Annyira, hogy ha le-tenni hitet nem volna szokásban,
JÓSEF! az egy Szeretet lenne tenéked elég.
Innepet űlj, köz-örömre siess, gyűlj-öszve Nagy Erdély,
Húszadik esztendős veszteg-ülésed után.
7Húsz esztendők tőltenek-el, a’ miólta Erdélyben az Hazának szokott rend-tartása-szerint való Ország-gyűlése nem vólt.
TRÉSIA Nagygyá tett;
8Felséges Mária Theresia vólt az, a’ ki az Erdélyi Fejedelemséget a’ Nagy nevezettel meg-ajándékozta.
már JÓSEFe boldogúl éltet:
Nem tsupa Nagy, hanem így Boldog-is a’ Te Neved.
Három Nemzet! az el-fogadásra tsak egy Kebel, egy Szív!
Könyvbe jegyezzed örök meg-maradása Hited’
9Az Homagium’ le-tételének alkalmatosságával, ki-ki egy bizonyos Könyvbe írta-bé Nevét, és meg-petsételte irását.
Nyiljatok oh ti kapuk! Hét Vár-falak, adjatok útat,
A’ mikoronn Uratok térni belétek akar.
Puska, ropogj! dob azomba peregj! dördűljön az ágyu!
JÓSEF elött Erdély Népe le-tette Hitét.
Itt hegedű; lant zengjen amott; tova trombita harsogj!
JÓSEF alatt Erdély’ Népe fogadja Hitét.