Bús Haza! kit siratsz? örök értz-oszlopra kit iratsz?
Mert nem elég ide réz, vagy
Policlétusi kéz
1
Policletus, Phidiás-Praxiteles a’ régi Görögöknél a’ leg-hiresebb Mester-emberek vóltanak, a’ kik vagy kőből, vagy rézből nagy álló-képeket (Státuákat) készitettenek.
Bár sima márványod Phídiási mühelybe ki-hányod.
Bár ide Praxiteles jőne faragni jeles.
Kéz, faragás, pentzel, GRÓF ESZTERHÁZI FERENTZEL
Mit tehet? A’ mit ez ir, önt, farag; el-nyeli sir.
Bár tsak ez egy Siron, Lelket ha tud önteni
Myron,2
Myron arról ditsértetik, hogy az embereknek és állatoknak még Lelkeket-is láttatott ki-önteni rézből, olly igen derék öntő Mester ember vólt.
Tégye Remekre kezét; vesse szemétre rezét!
Lélek, ez egy fő Rész, az időt meg-emészteni mérész,
Melly maga minden Készt, Oszlopot, értzet emészt.
Párka kezen ’s órsón felyül, a’ temetési Koporsón
Túl-is ez egy maradó Kints lehet élet-adó.
3
Omnibus, qui patriam conservarint, auxerint, adjuverint, certus est in Coelo definitus locus, ubi beati, aevo sempitermo fruantur. E’-képpen oktattatik amaz hires Római Ifjabb Scipio Africanus.
Hogy-ha ki Lelkében egyenes, ki Hazája’ kezében,
Mint erőss kéz-iv, óltalom eszköze; hiv.
Vethet ez a’ Végnek maga Véget; Ez a’ Kegyes Égnek
Tiszta Szülötte, ki nem főldi mag; Isteni Nem.
4A’ Pogányok Isteni Nemből valónak hitték lenni a’ Lelket; de kivált a’ Virtusokkal tellyes embereknek Lelkeiket.
Öntsön azért olly szép Lelket, kit imádjon egész Nép,
Ország, hely, szegelet, emberi munka felett.
Öntse saját népét szerető Magyar Ur’ dali képét;
Egy nemes Élet-eret, kit Haza’ Teste szeret.
Öntsön igaz szivet viselő szemes Udvari Hivet,
Kit nem aláz puha kény, nem vakit Udvari fény.
Olly Fiat itt öntsön, kit Atyának az Annya köszöntsön:
Annya; kit élemedett özvegyi gászsza fedett.
Kell pedig öntő-miv? Te vagy ESZTERHÁZIba leltt sziv,
A’ ki ma forma lehetsz, ’s Myroni kézre mehetsz.
Vajha, miként vala rég, nyujthatna Prometheus-is még
Nap’ szekerére kezet, ’s hozna-le főldre tüzet!
A’ mikor egy szépen ki-miveltt testben tsudaképen
Lelket alá-ragadott mennyei tűzböl adott.
5A’ Poéták-szerint Prometheus vólt az, a’ ki az embernek testét főldből igen szépen ki-formálván, Minervától az Égbe fel-emeltetett, holott a’ Nap Szekeréhez veszszejével hozzá-érvén, onnan hozott tüzet, melyből formálta az emberi Lelket.
ESZTERHÁZI! ha már Neved égi gollyóbisokon jár.
Küldj tüzet onnan, avagy lelkesitésre Te hagyj,
(Most, mikor a’ meg-hűlt szeretet sok idétleneket szűlt
’S már ma salakra fogyott sziv’ tüze jégre fagyott)
Öntetik a’ melyből polgári de tiszta mühelyből
Kőltt tsuda: hiv Atyafi, lelkesitett Hazafi:
Népe között testes Lélek, szeretettel
Orestes6Ez az Orestes, a’ barátsági szeretetnek eggyik igen nevezetes példája a’ régieknél.
Fő, ’s Tagok’ egy kötele, egy Haza’ szive-fele:
Udvar előtt Kedves, de kinek szeme’ Sátora nedves,
A’ mikor iszsza saját Nemzete’ sűrü zaját.
Oh szem előtt fényes Bibor! de nehéz szövevényes
Hivatal! e’ tsiga-vér-szinü baj a’ kire fér.
Ízzadoz egy Sajtón, mikor udvarol a’ titok-ajtón;
Karpatus és Nemere nem lehet ennyi tereh.
Mosesi Köz-Vállal törekedni, ’s evezni-ki Pállal.
Néha hajó-darabon tengeri sűrü habon.
Itt morog a’ Nép lám! de dörög tova Hórébi villám,
Erre ha víz-özön űz, kerget amarra de tűz;
Ítt szorit a’ Törvény, fenyegetnek amott habok, örvény;
Ítt sok az Udvari tőr, ott veszedelmes az őr.
Mit mivel itt sem hév, se hideg, leg-utálatosabb név?
Tsak zavar és nebeleg a’ tsupa gyenge-meleg.
Szive ha tsak lészen vizzel teli, hólyag egészszen;
7A’ múlt százban egy de Feria nevü Spanyol Hertzegnek teste fel-bontatván, a’ mint irják, szive nem találtatott; hanem a’ hellyet tsupán tsak víz, a’ szivet-bé-boritó hártyában.
Mit segit a’ köz-jón, szive ha benne tsak ón?
8
Domitius Aenobardus, Római Úri ember, Ón szinunek neveztetett Licinius Crassutól.
Kell ide Bőltsesség, nemes indúlatokra Kegyesség,
Kell ide közbe-vetett Mosesi hév szeretet.
A’ ki magas helyjén mikor áll, oda fel-viszi melyjén
Mind Fejedelme’ szavát mind Haza’ Népe’ javát.
Köz-haszonért él, hal. Vagyok áldozat, (illy nemesen vall)
Nemzetemért, ha farag boszszut az égi harag.
Imhol! ez a’ Képed, GRÓF ESZTERHÁZI! Te Néped’
Kintse! ’s Apostoli Ház’ Oszlopa, Disze, Bóáz!
9Tudjuk, hogy Nemes Magyar-ország Apostolicum Regnum, Apostoli Országnak neveztetik.
10
Boáz vólt egy igen drága szép Oszlop a’ Salamon’ Templomában.
Tégedet esmérünk Magyarid’ Kegyes Attya! Mi Vérünk!
Sűrü homályba Delünk! nyári hevekbe szelünk!
Leg-nemesebb Érből fokadott, egy Hectori Vérből
Kőltsönözött Unokát; óltalom’ élet okát;
11
Columen Patriae, mora fatorum, Tu Praefidium Phrygibus fessis, Tu murus eras. aqud Senec. in Troad de Hectore.
Főt leg-elől félő, noha más Tagokat se metélő
Jó Hazabéli Tagot; hiv Magyar Úri Magot:
Bár ha nyomott Sulyod, vala
Gyűrüvel ékes az Újjod
12Tzélozok a’ Kántzelláriusi Hivatalra. Régen a’ Királlyok, az ő Udvari fő-embereiknek petsét-nyomó Gyűrüt szoktanak vala adni mint a’ Josef, és Márdokéus’ példái bizonyitják. Melly szokás az újjabb időkben is meg-vólt; nevezetesen a’ Frantzia Udvarban, holott a’ Királyi Petsét-nyomó Gyűrüje, által-adatott a’ Fő-Referendáriusnak, vagy, a’ mint ma hivják, a Kantzellariusnak.
(Mérte Királlyi Petsét Udvari Hive’ betsét.)
Hogy-ha Király ebben maga Kő vala fényleni szebben:
Vólt Arannya Hazád; nappali fényre hozád.
Nap! ne siess! – állj-meg! Tsata foly Gideonba; ne vállj-meg!
Izrael’ ütközetét oh ne borittsa setét!
Nyúlik az Árnyék már – nem botlik az, a’ ki veled jár –
Alkónyodik; – Te maradj! estve magunkra ne hagyj!
Fogj Evezőt, Mester! – zúg tengeri habbal az
Ister.13A’ Duna más névvel Isternek-is neveztetik.
Bőlts kezedet le-ne vedd. Tsendesit a’ Te Neved.
Meg-repedett Bóltunk! – ki ne mozdulj – sirva sikóltunk;
Tartsad, alá-született Oszlop, az Épületet!
Bőlts Egek! el-tűnik szem előll, őrt-állani szűnik
’S húnyik-el egy soha nem húnytt Magyar-Udvari Szem.
Kit Haza’ népe, Király’ füle halgata, halgat az a’ Száj:
Halgat evel, ’s oda lett
Delphiböl a’ felelet.
14Görög-országnak Delphi nevü Várossában vólt a’ Pogányoknak a’ leg-hiresebb Oráculumok, mellyet szoktanak vala a’ nehéz dolgokban meg-kérdeni, és Apollótól, a’ mint hitték, feleletet venni.
Nagy Tagodat veszted, Haza! Nem tsuda, hogyha
Kereszted15A’ Kettős-Kereszt Magyar-ország’ tzimere.
Búra hajolt, ’s fekete fátyol az őltözete.
Tzimered e’ lévén, illy terhedet a’ Duna’ révén
Vállaidon emeled; Könyved alatta nyeled.
Gyászba merültt fővel Duna, Száva ki-nőtt szemesővel:
A’ Tisza, Dráva közön foly-le keserves özön.
Szép dolog a’ ki Nevet’ s Ösi Vért Nagy-Atyáktól alávett;
Szebb; ha Nagy ő-maga, mert Nagy Nevet érdeme nyert.
Leg-szebb, hólt Testén kesereg ha Királya, ’s el-estén.
Egy Haza, Nemzet egész bánatot ontani kész.
Imhol! ezek lésznek, Te! ki társa vagy Angyali Résznek,
Hűltt Tetemidre kenet,
Pápai Sirba menet
16E’ nagy Uri Halottnak Teste Pápán temettetett-el.
Bús Haza’ népe! Ki-vedd, nemesebb temetőbe belé-tedd:
Illy el-alutt, de Nemes Szivet öledbe temess,
Nemzete’ védelmét, Fejedelme’, Hazája’ Szerelmét,
Vólt Pólgári Tsuda, igy mikor élni tuda.