HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Gyöngyössi János művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ezer-Hét-Száz Nyoltzvan-Négyben támadott
Oláh-Zenebona’ Fejének
HÓRÁNAK
vagy más igazabb névvel,
KRISZTA NYIKULÁNAK
Azon Tzimeréről, mellyet vagy önnön-maga vá-
lasztott, vagy leg-alább közönségesen néki
akkor tulajdonitottak.
Irtam M.DCCLXXXV-dik Esztendőben Januáriusban,
mikor már Hóra Károly – Fejérváratt fogságban
tartatnék.
Egy buta Jobbágyot nézz-el, Tzimerre ki vágyott;
Tzimere szép, de mazúr nemtelen állat ez Úr.
Szolgai kantáron vezetett egy túnya szamáron,
Melly szemeten tekereg, bársonyi tzifra nyereg;
Illet-is egy Hórát (disznónak arany-peretz orrát.)
Illy Fejedelmi Kereszt! Tedd-le, ne-lopjad-el ezt.
Krimi Pogány! vesztett dühös eb! ne viselj te Keresztet;
Szent az, (emelj egyebet) oh be nem illet ebet!
Kard, Szív sem lelnek helyt itt; bizonyára viselnek
Kardot az egy Nemesek, Szívet az Érdemesek.1
Az Hóra’ Tzimerét illyen módon festették: Egy Keresztet, azon alól egy Szívet, melly is egy Kardal által vólt ütve.
Hogyha Hegyes kellett, vala Nyárs; Jobbágyhoz ez illett,
A’ ki kezével Urát igy öli, ’s iszsza torát.
Vagy ha ki-fent Éles tetszett; Bárd-is vala széles,
Tégedet, oh te Tsaló, fel-darabolni való.
Majd Kereket fúrnak mikoron illy tzimeres Úrnak,
Just tarthatsz ehez-is, tolvaji tzimer ez-is.
Illik-is ez három. Nosza! mond: bizony e’ vala párom,
Tzimerül ezt emelem majd-le pokolba velem.
Hóra! sokat birtál, ’s borozál, mikor oh Haza! sirtál.2
Tzélozok azon Symbolumra, mely a’ Tzimer mellé tétetett Oláh nyelven illyen szókkal: Hóra be, si hogyinyeste; Tzárá plingyse, si pletyeste. az-az: Hora iszik és nyugszik; Az Ország pedig sir és fizet.
Sirj te, mi már örülűnk; állj te, mi széket ülünk.3
A’ Törvény-széken a’ Bírák ülnek, a’ bé-vádolt Gonosz tévő pedig fenn-állani szokott.
Háborut inditván nyúgszol vala, mást nyomoritván:
Nyúgszunk már mi; te kész kin’ mühellyére kimészsz.
Boszszuidat mérted: lakolánk, fizeténk, de nem ér’tted;
Már te lakolj ’s tizes tromfal azokra fizess.
Mennyei Felségnek fizeténk: te tsupán tsak az Égnek
Ostora, Kardja, halál hozni, kezébe valál.
Mit vihetél végben? Valamennyit akartak az Égben,
Annyit, azért ezzel, Kard! mire kérkedezel?
Vidul az Ég; a’ bűnt sebesen fenyitő harag el-szűnt;
Szó jöve: Szablya, romolj! Sok fejü Bábel omolj!4
Azon Oláh-zenebonának nem tsak egy feje vólt, hanem néhány; nevezetesen három: Kri’sán D’súr’s, Hóra Nyikula, és Klóska Juon. Hasonló vólt azért a’ félben maradott Bábel’ Tornyához; hol a’ külömböző sok fejüségből következett a’ zürzavar, melly miatt a’ munka semmivé lett.
Eddig ivál vig tust; ezután fogod érni Pilátust
Hora, komor vatsorán gyilkosok’ Attya’ torán.5
Az ördögöt gyilkosok Attyának nevezi a’ Szent Irás. Mert ő vólt ember’ öldöklő kezdettől fogva.
Udvarokat fosztál, szemeken siralmat okoztál,
Torkig ivál bort, vért; tudd-meg, okádol azért,
Nyomtatod-el jajjal, valamit meg-iszol vala zajjal.
Rád köszönik, teli már a’ tzuki-féle pohár.
Tsak tsepü-tüz fénnyel, buborék vala tsalfa reményed.
Két hetü nyúgodalom leszsz örök aggadalom.6
Tsak két hétig tartott a’ maga divatjában ez a’ zenebona. Azután annak hatát vettetett.
Oh te Tövis! mig élsz, fák’ tsúfja! Királyi nevet vélsz
Nyerni Libánusokon nőtt sima Tzedrusokon?7
Tzélozok ama’ példabeszédre, melly vagyon Bírák Könyve IX-dik Részében a’ 14-dik, és 15-dik Versekben, mikor a’ galagonya tövisset a’ fák királyá-tették vólt. A’ Tzédrus fa valamelly Nemzetben a’ nagy Méltóságu és tekintetü Embereknek példájok.
Tzedrus a’ hol részt birt; tüz, fejsze tövisseket ott irt:
Részed ez, oh te kevély! jobbat el-érni ne vélj.
Hó’ tetején Várat keritél. Az Ugorka-fa száradt,8
A’ kevés ideig tartott Méltóságról azt mondja a’ Magyar példabeszéd: Fel-hágott az Ugorka-fára.
Főldig azonnal esél. Veszsz magad; a’ Nemes él.