HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Gyöngyössi János művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ KÉT MAGYAR HAZÁNAK
NÉHAI FELSÉGES ANNYA’,
Ditsőséges
MÁRIA THERÉSIA’
PORÁHOZ BORÚLTT SZOMORÚ
TISTELETE.
Mellyet
Az Új-Tordai Templomban, e’ Nagy Királyi Fel-
ségnek áldott emlékezetére készíttetett rend kívül
való Isteni Tiszteletnek alkalmatosságával, a’ Pré-
dikátzió után el-is mondottam. 1781-dik eszten-
döben, Böjt-elő Havának 4-dik Napján.
Nemzetek’ ANNYÁnak, kit egész Európa tsudának
Tart vala, kit kesereg Köz, Nemes, Uri Sereg,
Két Haza! tsókoljad Hamvát; Duna mentire szólljad:
Úgy vala, mint Kegyelem, TRÉSIA’ Lelke velem
Én közel esmérem Nevedet, Fejedelmi Vezérem,
Két Karom1
Magyar-ország és Erdély.
egygy Ereje, Lelke, Szerelme, Feje!
Két Haza volt nállad, mint két Szemed: Oszlopa Vállad,
Mint emelésre merő meg-vehetetlen Erő.
Bár ha parantsoltál, Kegyes ANNYA, nem Aszszonya vóltál:
Illy ANYA’ szive, szava, tsak maga Népe’ java.
El-haladott immár közelébb a’ negyvenedik nyár,
Engemet a’ Szeretet hogy kebeledbe le-tett,2
Ha némellyeknek nem tetszenék, hogy ez a’ szótska: hogy, a’ Sententiának középén áll, (noha ez, a’ mindennapi Magyar Beszéddel nem ellenkezik) ezt-is tehetem helyette: A’mikor a’ Seretet engem öledbe le-tett.
Mind az alatt nékem tsupa nyúgodalom vala Székem.
Vig nap örömbe merültt Haltzionomra derült.
Széked alatt (illy Nagy Magyaroknak Egén egyedül vagy)
Kard soha meg-nem ütött; Hóld3
A’ Török Udvar, mellynek tzimere az Hóld.
soha rám se sütött.
Szárnyad alatt ültem, SASi Tollaidon ki-repültem.
Tölt tele búza-kasom; mert közel örze SASom.
A’ Tudomány szólló bőlts szivű Minerva ’s Apolló,
Ifjaimat nevelé Boldogok’ útja-felé.
Anglia! lásd, ha mit érsz velem: Edgy Ersébetet esmérsz,
Dánia szóllhat elől Margita híre-felől;4
Ez ama’férjfiui nagy szivüségéről és bátorságáról sőt meg-rettenthetetlen vitézségéröl-is igen el híresedett Margarita, a’ ki az Éjszaki Tartományokat hatalmas tselekedeteivel bé-töltvén a’ 14-dik Száznak vége-felé; azért a’ Históriáknak irói Éjszaki Semiramisnak nevezték.
Bár Katalint fessék Oroszok; Pulkéria tessék5
Kegyességéről, alamisnáinak bővségéről, és meszsze-látó okosságáról egyszersmind igen híres és hasonlíthatatlan Tsászárné, a’ ki maga igazgatta inkább a’ roppant Birodalmat, mint sem a’ testvére, Theodosius, az Ifju; a’ ki vólt tulajdonképpen a’ Tsászár. Tudom ugyan, hogy a’ Római roppant Birodalomnak napnyugoton Uralkodó Fejei nem Romában, hanem Konstántzinápolyban laktanak; de hogy még-is Romát említettem, annak nem egy okát láthatja, a’ ki e’ dolgot tudja.
Nemzeteket győzött hajdoni Roma között:
TRÉSIA vólt Négynek Summája; bizonnyal Ez Egynek.
Nagy Neve négy neveket talpa’nyomába fektet*
feket em.
.
Férjfi Nemet győző ’s Augustusokat meg-előző.
Melly kies ortza! Szemek! Ritka Királlyi Remek!
Angyala Népének, sok Nemzetek’ annyi Nemének
Értz-keritése, fala, emberi testbe vala.
Pásztora vólt Nyájnak, noha Népe nevezte Királjnak
Oh tsuda két nevezet, mint foga benne kezet!
A’ kegyelem ’s jóság, az alázatos Elme ’s igazság
Vólt Derekának öve; vólt Koronája’ köve.
Bőltseket esmérő Tudománnya Tudósokat érő
Egygy örök érdeme lett Aszszonyi Rendje felett.
Részt ada Kintséből: forrott alamisna kezéből,
Árvákon könyörűltt szive, hogy adhat, örűlt.
Élete szentséggel, tsuda! mint vete frigyet az Éggel:
Ritka fejér patyolat Hertzegi Bársony alatt!
Illyen az én délben ragyogó Napom! – Élete félben
Hát marad-é? – Rebegek! – oh mit akartok, Egek!
Nyilik az Ég! – Honnan lehet ez? Követ érkezik onnan,
Igy dörög és fenyeget, TRÉSIA váltson Eget!
Rettenetes dörgés! – Buzog ellene mennyi Könyörgés!
Hány nyelv ’s Gyűlekezet nyujt-fel az Égre kezet!
Boldog Egek! tőllünk lehetetlen, ereszszük előllük.
TRÉSIA! fel-fogadom, Éltemet Ér’ted adom.
Nints haladék még-is! Nagy Kints, kire vágyik Égis.
Szűnnjetek oh Magyarok! vonnak az Égi Karok.
Úgy; de ha bútsút vészsz, hol az én Fiaimra hagyott Rész?
Édes ANYÁM! mit hagysz? gyász le-vetésre kit adsz?
JÓSEFet! Ezt szűltem, Magyarok’ Halmára hogy ültem6
Tzélozás vagyon amaz híres Király-halma nevezetű dombra, melly vagyon Posonyban a’ Duna partya felől, és a’ mellyre az Újjabb Magyar Királyok fel-koronáztatások után lóháton fel-menvén, a’ Sz. István’ Kardjával e’ Világnak négy részei-felé szoktanak vágni. Születtetett vala pedig a’ Felséges JÓSEF Kegyelmes Urunk szintén akkor tájban mikor a’ Magyar Korona a’ Nagy THERÉSIÁra szállott.
Nézz oda, benne remély, bánatos árva személy,
JÓSEFet! ő Rád néz. Tudod Ezt oktatta Magyar Kéz7
Gróf Batthyán Károly Primás Úr és R. Sz. B. béli Hertzeg vólt ez, a’ kinek nevelő keze alá bizattatott vólt a’ Nagy JÓSEF nevedékeny korában.
Bátor ANYÁDtól válsz, Édes ATYÁDra találsz.
Mit keseregsz, Szivem! Nem esett-ki kezemből az Ivem:
JÓSEFem él, (ez az Ég’ bőlts keze) nékem elég.
Silviusom lészen, bútsút Lávinia vészen:8
Valamint amaz igen régi Itáliai Királynak Látinusnak házában férjfiui Magzat nem maradván, Birodalmának örököséül hagyta vólt Leányát, Láviniát: Úgy Hatodik Károly Tsászárban a’ Habsburgi fényes Grófi Háznak, mellyből az Austriai ditsősséges Ház alá-származott, férjfiui magva szakadván, Birodalmának örökösivé rendelte vólt a’ Felséges MÁRIA THERÉSIÁT. De ismét, valamiképpen az emlitett Lávinia maga után hagyta a’ Birodalomban nagy reménységű fiát, Silviust: úgy mái napon a’ Nagy THERÉSIA a’ Felséges JÓSEFET.
TRÉSIA megy’; de ha még JÓSEFem élhet elég;

Ezen rendkivül-való Halotti-Pom-
pára tőllem készittetett, és ekes
Hármoniával el-is énekeltetett.
ÉNEK
Királyoknak Királlya, Mennyei nagy Felség!
Nagy nevedet tsudállya Magasság és Mélység;
Ditsőséges a’ te Széked,
Minden térdek meg-hajólnak tenéked.
E’ Világi Királlyok bár főldi Istenek;
De ha tsendül órájok, menni kéntelenek.
Ditsősségek a’ porba száll.
Mert az Halál Udvarokban-is kaszáll.
Ők-is születtettenek Aszszonyi-állattól;
Azért menthetetlenek a’ bünnek Zsóldjától.
Tsak tserepek, bár fényesek:
Főld-edények, ámbár ditsősségesek.
Te kötöttél-fel övet az ő derekokra,
Te tettél drága-követ szép Koronájokra,
Meg-is kented szent kenettel,
Hogy mi féljük a’ Királyt tisztelettel.
De mihellyen akarod, le-óldod övöket:
A’te hatalmas karod sirba veti őket:
Ők előttünk ugyan szentek:
De előtted az haláltól nem menttek.
Így takarád (mit szólljunk?) Hazánk’ ANNYÁT porban,
Hogy mindnyájan gyászoljunk a’ sirókkal sorban.
E’ nagy Kintset Menyből adtad;
Töllünk ismét az Égbe fel-ragadtad.
Halgatunk meg-némulván, Uram, te előtted;
Mert Szentedet, ki-mulván, Magadévá tetted:
Koronája vólt romlandó
Szebb van nállad örökké maradandó.
Uram! minket-is ints-meg, hogy Tégedet féljünk.
Jésus’ vérével hints-meg, hogy így szentűl éljünk.
Az halálról elmélkedjünk,
Hogy haláltól soha meg-ne ijedjünk.
Mert ha az Urnak szele, a’ Tzédrust tördeli,9
’Sóltár. 29 : 5.
A’ nyers-fán, bár levele szép zőld, ezt miveli:
Mi, aszszu-fák, mit várhatunk?10
Lukáts Ev. 23 : 31.
Kedvezz, Uram! mert hamar el-mulhatunk.
Ur Isten! Országunkat, Ne hadjad már árván,
Ne epeszszük magunkat örök gyászban járván.
Ha el-vetted THÉRÉSIÁt,
Éltessed már Édes Anyánknak FIÁt.