Az Aranyos parton két Várost esmérek:
Öszve-ölelkezett két Nemes Testvérek.
ISTVÁN az egyikben az Ige’ Sáfára,
A’ másikban JÁNOS tart gondot nyájjára.
ISTVÁN! oh ditső, de keserves nevezet!
Drága vérrel szentelt áldott emlékezet!
Oh hervadhatatlan zőldellő
Koszoru!
1
ISTVÁN a’ Görög nyelven, Koronát, vagy Koszorut tészen.
De az el-nyerése, melly igen szomoru!
Nem készűlt ez nyilván szelid Olaj-ágból,
De keserü-fűvel fontt Ürom-virágból.
Vagy talám fel-nőtt ez Szederj-fa gyökérből,
A’ mely nedvességét vette meleg vérből.
2A’ Szederj-fának gyümőltse fejér vólt, de Piramus és Thisbe ennek a’ fának tövénél ontván-ki véreket, a’ miatt meg-veresedett a’ Poéták meséjek-szerint.
ISTVÁN a’ melly népnek buzgón prédikállott,
Annak dühös mérge rajta boszszut állott.
Mint pőröly próbálta törni a’ Kő-szívet.
3Jér. 23: 29.
Hogy a’ meg-törtt Sziből újjat őntsön ’s hi-vet.
4Ezek. 11: 19.
De gyémánt-kő vala; az ütést meg-győzte,
El-törvén a’ pőröly a’ kő, meg-előzte.
Vagyon még egy próba: ISTVÁN vérét ontja,
Talám a’ gyémántot ez apróra rontja.
5Régi bé-vett vélekedés, hogy a’ gyémántot vérben, nevezetesen ketske vérben ásztatván, attól meg-lágyul vagy el-is porlik.
Dühös kövezőit ezért hinti vérrel,
A’ ki kővel lövi, azt hajtja kenyérrel.
6Tsel. 7: 60.
Hires Jérusélem! igy bántál ISTVÁNnal,
Azt tartván, áldozol ekkor nem hitvánnal.
7Mal. 1: 14.
Mint a’ Szántó-vető nézvén a’ felleget,
Záport vár, ’s hát húllat tsattogással jeget:
Igy várt ISTVÁN tőlled Könyveknek Záporát,
De nyert agyn-verő Kő-esső táborát.
Efésus a’
Jánost külömben fogata,
8
Szent János Apostol a’ Páthmus Szigetében való Számkivettetéséből, Efésus Várossába jött viszsza, és ott még négy esztendeig lakván, tsendességben hólt-meg.
Szivét, kezét, lábát, néki kőltsön adta.
Nem rúgott ellene déltzeg meg-utállás,
Az ÚR’ Követének vólt türhető szállás.
E’ Városnak rakott Kő-fala és árka,
Illy’ fáradt Galambnak vólt nyúgovó bárka.
Oh Pátmus Szigetből szabadon meg-jött Rab!
Itt tsendesedett-meg fejed felett az hab.
Nem vólt Köny-húllatás kenyered és borod,
Ezt kiáltja most-is Éfésusban porod.
Itt pihent fél-órát ez a’ Szám-kivetett,
9Je. 8 : 1.
Hol izzadt homlokát törlötte szeretet.
Hogyha Jérusálem az Istvánt kövezte,
Pált ’s
Jánost
Efésus ölelte ’s könyvezte.
10Tsel. 20: 37, 38.
Így vólt Pásztorához az hiv nyáj ragadály,
Nem pedig Próféta-vérrel hizott nadály.
Jérusálem meszsze Efésustól esik,
De tő-szomszédban-is némellyek keresik.
Hol találhatják-fel, (mondják, hogy a’ jel sok,
És szemben-tűnhető) lássák a’ Tudósok.
Jérusálem Régibb lehet, ugy itélem;
Ennél pedig Ujjabb Efésus azt vélem.
A’ Próféták ellen támadt zenebona
Igaz, hogy
Sálemnek örök tulajdona.
11Luk. 13: 33.
Ítt ez a’ Koszoru ’s az Üröm-bokréta,
Hogy uttzáin belől szenvedjen Próféta.
Ama’ sokat tűrő
Éfésus ellenben
12Jel. 2: 2.
Az a’ Nemes Aszszony, ki lakott
Sunemben.
132 Kir. 4: 8, 10.
Ád Prófétáinak, házat ’s tsendes ágyat,
Nem hideg kő-szivet, hanem forrót ’s lágyat.
Nintsen Küszöbödön, oh Nemes Aszszonyság!
Próféta lábáról le-vertt por
bizonyság.14Mat. 10: 14.
Nem egy tzimer vagyon hát e’ két Vár-fokon:
Nagy itt a kűlömbség, és talám ez okon:
Nem vala Kedves Név Sálemben a’ Jésus,
Térdet hajtott inkább e’ Névnek Éfésus.
A’ hol az Úr kedves, kedves a’ szolga-is;
A’ hol nem; veszett ott a’ szolgák dolga-is.
Kedves Papi Társom! ki Sálemben lakol,
Holott feles a’ nyáj, és széles az akol.
Néked-is ISTVÁNtól jutott már régetske,
Szederj-koszoruból egy két leveletske.
Ne tsudáld! olvasd-ki, mi van a’ szivemben:
ISTVÁNok laktanak mindenkor Sálemben.
Éfésusban pedig szállottak Jánosok,
Hol a’ juhok inkább szelidek ’s okosok.
15Mat. 10: 16.
Irigyled’-é szentül Kedves nyúgodalmom?
Hidd-el nints-is nékem nyájjam közt unalmom.
De még-is távolról vagyok atyádfia,
Mert
Efésusban-is vólt egy-két bestia.
161 Kor. 15 : 32.
Ezekkel, hogy JÁNOS tégedet köszöntött,
Meg-tisztelésedre tsak egy képet öntött.
Birjad örökösön Sálemednek nevét,
Érezzed, kivánom, forróbb szive hevét.
Jérusálem! meddig iszol Próféta’ vért?
17Mat. 23: 37.
Pásztoridnak meddig adsz háboruság-bért?
Éfésus! áldozzál e’ szép Diánnádnak,
Hogy nem szóll Próféta-vér szárnyán ruhádnak.
Viseld e’ koszorut tiszteletes fővel,
Hogy meg-nem hajtottad Tanitódat kővel.
18
Fallitur augurio spes bona scepe suo Ovid. Epist. Vae misero mihi! – Animus – postquam adempta spes est, lassus, curá confectus stupet. Ter. in And.
Vigyázz hogy Nénéddel mikor ölelkezel,
Régi Szereteted meg-ne hüljön ezzel.
19Jel. 2: 4.