Melly hamar a’ nyárnak vig folydogalási le-járnak,
Húllnak-el a’ levelek, fúnak az őszi szelek:
Ugy bizony el-telnek szaporán, ha tavaszra ki-kelnek,
Ifjak Zőld idejek; ’s vénül azonba fejek.
Izzadozásokban ha ki nem gyűjt nyári napokban,
Majd ha telére kerül, élete jajba merül:
A’ ki pedig nyárban keres a’ zőld szinű határban,
Élete téli fagyon nyúgodalomba vagyon.
Izzad azért, tarlón tapot, és mozog a’ keze sarlón,
Nappal el-áll meleget, éjtszaka hives eget.
Így ki Minervával lakozik, ’s e’ dolgos Anyával
Tartani frigyet akar, ifju korába takar.
Mig rövid életének folyamatja ki-nyiltt idejének,
Ád rabotára nyarat, görbe kezekkel arat.
Gyűjt tudományt, mellyen vénsége’ telére ki-keljen,
Akkor ezerszer örűl fáradozása’ körűl.
Ifju Minervának magam-is, mint Édes Anyának,
Érezvén erejét, szoptam ölébe tejét.
Most van időm, nyerjek; ne pedig here módra heverjek;
Mert nyár ’s gyenge tavasz’ teldegelése ravasz.
Ennyire hogy nőttem; vala széles azonnal előttem
Vizzel tsergedező bőv jövedelmű mező.
Ímhol az én részem, restek’ kenyerét ha nem észem!
Munka van itt; de kies. Két kezem, arra siess!
Hogy tudományt vessek, ’s virtust idejébe le-messek,
Arra vagyok köteles, példa von arra feles.
Ifju! Serénykedjél! nosza, bőltsek után törekedjél!
Nyári napon ’s tavaszon gyűl kamarádba haszon.
Ifju! ne légy fösvény te magadhoz; előtted az ösvény.
Tisztességet aratsz, miglen ez útba maradsz.