Gyöngyössi János művei
Elektronikus kritikai kiadás

Közre-botsátom immár egyszer ’s másszor irogatott Magyar Verseimet, mellyeket e’ Tsomótskában a’ Nagy Érdemü Magyar Közönségnek eleibe azzal a’ tisztelettel tészek-le, a’ mellyel tartozom viseltetni Édes Nemzetünkhöz, és annak minden érdemes Tagjaihoz; különösön pedig azokhoz, a’ kik született Nyelvünknek ki-mivelésében, és az által a’ tudománybéli esméretnek nevelésében tanáttsal vagy pennával, söt kőltséggel-is fáradoznak.

Többnyire ezek a’ Versek hozzám közelebb tartozó Jó-akaróimmal, Barátimmal ’s Atyámfiaival való megbizott nyájaskodásaim: söt feles számmal vagynak ollyan apróságok-is, mellyek a’ tudós Elméknek mérő-ser-penyöjében por-szemetskéknél-is talám könnyebbeknek találtathatnak. Szivemnek egyenességével bizonyitom azért, hogy én mind egygyütt is ezek által semmi valóságos Érdem-felöl nem álmodozom; vagy pedig hogy ezek a’ Magyar Vers-szerzésnek mühellyében valami remeket mútathatnának ’s nevezetes hasznot tehetnének, azt magamnak nem képzelem. Bizonyságul-is hivom sok ollyan Jó-akaróimat ’s Barátimat, söt Méltósággal és Tekintettel fénylő Uri Személlyeket-is, a’ kik Verseimnek egybe-szedésére ’s ki-adására hol írással, hol szájjal régtől fogva unszolni meg-nem szüntek, hogy e’ tsomótskának közre botsátásában kiváltképen való tzélom, az engemet annyiszor Unszolóknak kedveket tölteni, és hozzám való szives hajlandóságokat további halasztás nélkül e’ kisded jutalommal hálálni: mellyet sokkal-is elébb tellyesiteni tartozom vala, ha sokáig tartó sullyos betegségem, és abból kővetkezett hoszszas erőtelenkedésem arra törekedő igyekezetemet meg-nem hátrálták vólna. E’-felett inditó-okom vala az-is, hogy némely Verseim külömböző kezek által le-irattattván, és sok-felé kézről-kézre terjesztetvén, azok az Irások mútogattanak sok ollyan szarvas hibákat, mellyek vagy a’ dolognak értelmét el-változtatták; vagy a’ Magyar Hang-mértékben (Prosodiában) követni szokott réguláimat el-rontották; vagy ollyan szókat-is hozzá-tóldottanak és tseréltenek, mellyekben az erkőltsöt és betsületet szeretők megbotránkoztanak; én is azokat meg-értvén, avagy ollykor olvasván, valójában szégyenlettem. Még a’ mellyek nyomtatásban ki-jöttenek is, nevezetes hibáktól szabadok nem valának. Hogy azért avagy tsak a’ nevezetesebb e’-féle hibák ki-töröltessenek, és az eredeti penna szerint igazittassanak, arra minden igyekezettel törekedett amaz Hazánk’ köz-hasznára született Nemes Ifjunak barátságos maga-ajánlása, a’ ki ritka szerénységgel és elmésséggel munkás tehetségeit a’ köz-jóra szüntelen feláldozni nem sajnálja, és a’ ki e’ Verseknek is minden maga haszna keresése nélkül; tsupa hozzám hajló szives indulatjának bizonyságául, Ki-botsátója; mellyet én-is kőltsön hálá-adással itten meg-emliteni tartoztam.

Meg-pirulok pedig még előre, mikor tekintek azokra az elől-botsátott ditséretekre, mellyeket egy ’s más engemet szivekből szerető Jó-akaróim e’ tsekély Gyüjtemény felöl nem tsak szájjal hirdetni, hanem közönségessé-is tenni méltoztattak sokkal magassabb hangon, hogy sem e’ ’Sengétske érdemelhetné. A’ Szeretet ollyan nagyito-üveg gyanánt vala ezeknek szemeik elött, mellyen által, valóságán fellyül sokkal temérdekebbnek látták Vers-iró tehetségemnek haj-szálnyi vékonyságát. Nevezetesen a’ leg-első helyen lévő Versben a’ Matériának nagy kedvessége és drágasága ezerszer felyül-haladván a’ munkát, magával egygyütt azt-is kedvessé tette. De én megvallom, hogy sokkal alatsonabb az én Parnassusom, mint sem e’-féle Borostyán-levelekkel zőldülhetne. Éppen nem is kivánok ollyan Narcissus lenni, a’ ki magam képzeltt szépségemnek lép-veszszejével valahogy meg-fogattassam. Sőt szégyenlem már most, hogy a’ jelen lévő Valóságnak kissebbnek kell lenni az előre hoszszat mútató árnyéknál, és ha az előre reménylett hattyui éneklés helyett talám egy Codrusnak rekedező sipja szolal-meg: sőt félek-is hogy e’ Verseknek betse hasonló lészen a’ főldnek gözölgéseiből emelkedő felhőkhöz, mellyeket valaminek ugyan látunk lenni, mikor meszsze előre látásunknak határozatján szemléljük; el-tünnek pedig majdon elöttünk, mikor oda közel érkezünk: félek, ha talám e’ Versek hasonlók a’ levegő-égben támadni szokott tündér-tüznek tekintetéhez, mellyek tsillagoknak látszanak lenni elsöben az ég-vizsgáláshoz szokatlan szemek elött, tsak azért, mivel azoknak fel-lobbanása, ugy látszik, mintha az Égnek bóltján a’ több tsillagokkal sorban vólna; majd pedig a’ következő szempillantásban el-tünvén meg-bizonyitják, mely igen távol valának a’ tsillagoknak mind természetétöl, mind országától: félek legalább, hogy a’ mi tsillag módra fénylett-is éjjel a’ nap-nap’ fel-jövetele elött; majd minden fénnyét el-veszti, minekutánna született Nyelvünkön való Vers-szerzésnek Napja, Nemzetünknek egén derekas erejében kezdett feltámadni. A’ Magyar Tudósoknak Egyenességekre bízom, hogy e’-béli félelmeimet el tsendesitsék ha tsak ez egy okon-is, hogy én ámbár igen nagyra-betsüljem, sőt közönséges Vallás-tételemmel-is meg-köszönjem azokat a’ jó gondolatokat, mellyeket felöllem formáltanak azok, kiknek kedvekben érdemem és reménységem felett-is bé-estem; mindazáltal ingyen sem képzelem még is magamnak, hogy a’ Nemzeti Vers-szerzésnek pályájában a’ tökélletességnek határához, és Magyar Cyrrhának tetején fel-függesztett koszoruhoz tsak közel is járnék; hanem tsak hogy én-is többekkel egygyütt ahoz, ha lehetne, közelebb-közelebb jutni törekedem. Mellyre nézve Szeretö Jóakaróimnak reám fúvalló szellőit nem ugy vészem magamra, mintha én már ollyan vólnék, távol légyen! hanem hogy ollyannak lenni, ha tehetségemtől ki-telnék, kötelesnek magamat esmérjem. Azonban én is reménylem, hogy midőn minden-felé abban munkálkodnak a’ Magyar Elmék, hogy a’ Pannon’ hegyein is a Mu’sáknak múlató hely épittessék: a’ mi kevés igyekezet e’ végre általam-is fordittatik, a’ Nagy Érdemü Közönség hátra nem veti. Még az apró fövények is a’ nagy köveknek köziben elegyittetvén hasznoson szólgálnak az épületre. Nagy folyó-vizek-is apróbb patakoknak öszve-follyásiból nevekednek-meg. Nem tsak a’ gazdagon ki-szökő Hippocréné, hanem sok apróbb források-is és azoknak tsergedezései nedvesitik ’s ékesen hangitsáltatják a’ Mú’sák’ múlató helyeinek vőlgyeit. Tartozunk mindnyájan adóval Nyelvünknek pallérozására. Nem tsak az, a’ ki gazdag kintseiből egy tálentomot, hanem a’ ki tehetetlen Kamarájából egy fillért ád-is e’ köz jóra, amaval egyenlö hivségü hazafinak itéltethetik. A’ melly tagok leg-alább-valóknak látszanak lenni önnön-magokban, ugyan-azok az egész testnek tökélletességére szükségesek. A’ Görög és Romai Apolló sem termett-elé mindjárt a’ tökélletes meg-állapodásnak idejében; meg-kellett azt elözni annak gyermeki és fel-serdültti idejének is. Ez az egész természetnek bölts rendje, hogy sohol-is az alsóbb gráditsokat által-nem ugordja. Szükséges azért, mind Nyelvünknek, mind pedig abban meg-szollaltt Vers-szerzésnek gyermeki idejét illendőképpen meg-betsülnünk, mint a’ melyből fog jövendőben annak férjfiui ideje tökélletes erejében ki nevekedni. Nézzük gyönyörüséggel, hadd jádzodjék gyermeki módon elébb, mintegy Délus Szigetében, a’ nevendékeny gyermek Magyar Apolló; majd azután fog idővel következni, hogy az égnek kárpitjára-is helyheztesse uralkodó Székét. Végyük jó neven, ha most bár darabos Enniusok, és parasztos Pacuviosok kezdjenek a’ Magyar Héliconra útat törni; majd bizonnyal egy darab idő múlva ezeknek nyomokon fognak ki-sétálni ollyan Márók is, a’ kik Enniusnak szemeteiböl aranyat fognak öszve-gyüjteni, és azzal Nemzetünknek kedveskedni.

Semmitől-is inkább nem tartok, minthogy a’ Deák formára szabott, de mindenik rendnek közepén és végén meg-egygyezö hangon járó Distichonaimmal sok Tudóssaink elött kedvet nem találok; minthogy már ezt mind tsupa hirből, mind levelekből nyilván tapasztaltam; sőt én-is ez által a’ porban jádzó gyermekek közzé tőllök számláltatom. Ha időm engedi, hogy e’ tsomótskához még hátul egy Tóldalékot is ragaszszak, abban ez iránt magamat bővebben meg-menteni igyekezem. Most előre tsak azt jelentem, hogy ez a’ forma nékem épen nem ollyan kedves bálványkám, a’ melyben a’ Poésisnek szépségét egyedül keresném, annak kiváltképpen való erejét tartanám; annál-is inkább ennek, mint valamely Moloknak, számára, a’ Vers-szerző Tudománynak amaz Egygyetlen-Egygyét-is, a’ találmányt, vagy gondolatot, kegyetlenül tsak fel-áldoznám. Nagyon meg-tsalatkozik irántam, a’ ki engemet illyen miveletlen gondolatok által vezéreltetni képzel. Tsak ollyankor gyakorlottam e’ félékkel-is verselő érzékenységeimet, mikor mind több időm, mind nagyobb kedvem vólt illyenekkel való magam múlatságára. De mikor láttam, hogy gondolataimat e’ leg-szorossabb rámára erőszak nélkül könnyen nem vonhatom; ollyankor a’ közönségesebb nemü Versekkel éltem, hová szabadosabban bé-férkezzenek a’ találmányok. A’ minthogy e’ féle példákból áll e’ tsomótskának is nagyobb része. Hozzá-tészem azt-is, hogy én e’-féle Versekkel vagy azoknak kedveskedtem, a’ kik felől jól tudtam, hogy magok-is az illyenekben gyönyörködnek; vagy pedig baráttságos kérésekkel-is tőllem éppen e’-félét kivántanak. Ugyan miért ne esmértem vólna kötelesnek magamat ezeknek-is gyönyörködtetésekre örömest szolgálni és az ő íz-érzéseknek éppen inyek-szerint való füszerszámmal kis kertetskémböl kedvét találni? Nevek-szerint emlithetnék tsak tudtomra-is Nemzetünkből valóságos Tudósokat, a’ kik e’-féle Verseknek nemében gyönyörüségeket találják, és nem hogy oskolai gyermek-játéknak tartanák, hanem inkább a’ Vers-szerző Magyar-Elmék’ leg-gyakorlottabb forditást ’s könnyüséget kivánó felső próbájának; (ha azt valamikor illendőképpen el-tudnók érni) tsak hogy azokban a’ mesterség a’ természeti diszes könnyüséget ki-ne rekeszsze. Az egész bőlts Természet abban találta-meg a’ tökélletességet, hogy minden dolgok egymástól tsak nem véghetetlen számmal és nemmel külömbözzenek. Ezt a’ törvényt a’ természet mind leghasznossabbnak, mind leg-inkább gyönyörködtetönek lenni találta. Ugyan hát ezt a’ természeti régulát hogy-hogy rekesztenők-ki született Nyelvünkből a’ Vers-irásnak gyönyörüséges ajándékára nézve, mikor nyilván érezni kezdettük, hogy Nyelvünk a’ Verseknek leg-több külömböző nemeire, azok között erre-is, a’ melyről mostan szóllok, ritka szerentsével ’s kellemetesen hajtogattatthatik?

De különösön, meg-vallom, hogy az e’-féle Versnek Nemével az Aszszonyi Nemes Nemnek kedvezni kivántam. Ez a’ szép Nem egy-felől még szokatlan a’ régi Görög és Romai Verseknek formáihoz; más-felől pedig hozzá-szokott egyedül tsak a’ közönséges Magyar Versekben lévő Rendeknek öszve-hangzó végződéseihez. Kitsoda nem tapasztalta már (én leg-alább sokszor tapasztaltam) hogy az Aszszonyi Rend, még a’ nemesebb íz érzésüek is, vagy irtodznak a’ Deák formára szabott Magyar Versektől, ha szintén azok ollykor igen ékesek-is; vagy leg-alább azokhoz semmi gyönyörködéssel nem vonattattnak, mikor azokban azt az egyenlő hangu végződést, melyhez annyira hozzá-szoktanak, nem találják? Mikor pedig azokat-is e’ kis ékességben öltöztetve látják, mindjárt sokkal inkább tetszik ő-nékiek a’ Romai módit viselő Magyar Mú’sa-is. Vallyon nem tartozunk-é hát az Aszszonyi Rendnek íz-érzését az e’-féle Verseknek nemeihez-is édesgetni ollyan tsemegével, mely ő elöttök kedves? Hát ne-nyissunk-é nékiek-is útat arra, hogy a’ Verseknek mentöl több külömböző nemeiből származó gyönyörködésben részek lehessen? Ezt bizony valamint a’ fegyverre, úgy a’ Tudományokra-is egyenlő sebes tüzzel égő Nemzetünknek Aszszonyi Rendében-is; a’ tsak valamennyire fel-ébredtteknek elmésségek és eleven képzelések méltán meg-érdemli. Minékünk ugyan, kik a’ Görög és Romai Versekhez gyermekségünktől fogva szoktunk, tsak magában-is elég tökélletes szépeknek látszanak az illy Verseknek nemei. De vallyon hibázunk é vélle, ha a’ szokatlan inyeknek-is kedvek-szerint trágyázzuk, vagy fűszerszámozzuk azt az ételt, mely magában ugyan jó-izü, de elöttök még nem igen kivánatos, hogy az által hozzá való kivánságokat fel-gerjeszszük. Én leg-alább, kinek nem esett unalmomra az illyen Verseknek irogatása, örömest tőltöttem néha az Aszszonyi Nemnek e’ kitsiny kénnyét; mind azért, hogy az illyen forma Verseknek nemeit tsak épen Magyarul olvashatják; mind pedig azért, hogy a’ közönségesen bé-vett Verseken kivül külömbözö nemüeket-is izelitvén, nagyobb légyen a’ Versekböl származható gyönyörködések; minthogy minden dolog, ha tsak egy-féle, hamarébb unalomra válik: a’ külömböző nemek által pedig tápláltatik, sőt nevekedik a’ gyönyörködés. Mikor a’ Vadász zőld köntösben öltözik, hogy ebben a’ szinben a’ Vadak előtt inkább tessék, vallyon azzal hibázik-é? Mikor Nagy Sándor, Görög lévén, az Asiai népnek módija-szerint öltözött, hogy e’ kis kedv-kereséssel azt a’ tőlle idegen népet törvénnye alá inkább édesgesse, vallyon ez ő benne miveletlenségnek bizonysága-é? Épen nem gondolom. Ha azért ollykor, ha tsak a’ most emlitett tzélból-is, a’ Deák mérték-szerint szabott Verseket-is ollyan (ámbár tégyük-fel) idegenetske módi ruhában öltöztettem, a’ mely egyéb-aránt nem tsak mi nállunk, hanem minden Europai élő Nyelvekben igen tetsző, ugymint az egymásnak meg-felelő egyenlő hangzásban; nem képzelhetem, hogy az Elme-mivelésnek régulái ellen vétettem vólna. A’ mely szabadsággal miért ne lehetne élnünk azoknak kedvekért-is közönségesen, a’ kik bár a’ ki miveltt Tudósok közzé nem számláltathatnak-is, de ugyan-tsak szép értelemmel és jó izérzéssel birnak Nemzetünkben, által nem láthatom. Ha némellyeknek inyek külömböző képpen érez, mint sem a’ miénk, kiknek ez az iz tetszik, azokkal vételkedni a’ gustus felett épen nem tzélom. Az én Mú’sám nem Thamyris természetű, hogy a’ nállánál hatalmasabb Mú’sákkal az éneklésben szemben-szálljon, ne hogy mind lantjától, mind szeme világától meg-fosztassék; nem szeretem a’ kevély mu’sikás Marsiást követni, hogy a’ Felséges Apollókkal vetélkedjem, ne hogy bőrömnek le-vonattatásával fizessek: tsak épen a’ gustusnak örök régulája-szerint azt bátorkodunk mi-is ki-kérni, hogy a’ mi inyünk-is szabados tetszése-szerint élhessen a’ külömbözőknek ellene-mondások nélkül ollyan tsemegével, melly mi elöttünk nem utállatos. Ki tudja, hátha ez a’ külömböző íz-érzés, és annak szabados gyakorlása, szolgálni fog jövendöben a’ Magyar Vers-szerzésnek nagyobb tökélletességére? Én remélem. Hiszem az inyeknek külömböző tetszése miveli azt, hogy egy teritett asztal annyi sok külömböző ételekkel meg-rakatván nagyobb tökélletességgel készittetik-el.

Remélem pedig, nem fogja senki nékem azt illetlenségnek, vagy hivalkodásnak tulajdonitani, hogy néhol a’ találmányokban és jádzi kifejezésekben azzal a’ szabadsággal éltem, mellyel valaki kiváltképen maga meg-bizott hivségü Jó akarói és Baráti elött ártatlanul, de bizvást jádzhatik. Ha valaki az illyeneket az illendőségnek és tiszta gondolatnak határán kivül értené, bizonnyal az én tzélomon erőszakot tenne, póknak módjára mérget szivna abból a’ virágból, a’ mellyből én tsupa mézet izelitettem. Kiváltképen az ifju Elme minden emberben természet-szerint vidám ki-fejezésekre fokad-ki, mint a’ tavaszi bimbó mosolygó virágokra; majd meg-állapodott ’s azután még inkább meg-hanyatlott idejében, mint az őszi idő, a’ mosolygás helyett, valóbb tekintetre húzza-öszve szemöldökeit. Mindenik időt maga természeti tulajdonsága lelkesiti. Mennyi sok Kegyes és a’ Belső Renden-is Fő Férjfiaknak, mint Óvénnek, Relándnak, és hozzánk közelebb Janus Pannoniusnak, példái róllam-is el-fordithatják az idegen gondolatot, kik a’ Vers-irásnak múlató-helyén még sokkal játékosabban és szabadabban múlattanak; de a’ kiknek még-is tiszteleteket fulánkal sérteni vakmerő mérészség vólna! A Mú’sákat áll-ortzáson-is rajzolták a’ régiek. Hellyesen. Mely sokszor a’ Poéták magok egészszen külömböznek attól a’ festett játékos áll-ortzától, mellyet a’ Vers-irás közben fel-tésznek. Az áll-ortza annak, a’ ki fel-tészi, valóságához éppen nem tartozik. E’-felett a’ Pogány Isteneknek költeményes Tudománnya (Mythologiája) vólt eleitől fogva a’ Vers-szerzésnek szoptató-dajkája. Ha a’ Keresztyén Vers-írók-is ottan ottan ezeket az emlőket szopják, éppen olly szabadoson és kegyességek’ meg-sértése nélkül meg-eshetik, mint mikor a’ barmoknak tejével jó-ízüen és hasznoson élünk, de természetünket azokkal meg-nem elegyitjük. Ha Salamon a’ Pogány Hirámnak erdejéből való fákat hasznoson forditotta Szentséges Templomok épitésére: mi-is a’ mesés Héliconnak, Parnassusnak, Cyrrhának, Nisának erdeiből vágott fákat kedvünk és tzélunk-szerint faraghatjuk szükséges épületeinkre. Mint, p. o. a’ Vénuson és Cupidón, ki-fejezhetjük a’ Nemnek a’ Nemhez tisztán gerjedező indulatját, és az házassági tiszta Szeretetet.

Feles számu alája-irott Jegyzésekkel terheltem talám inkább, mint sem ékesitettem e’ Tsomótskának ki-botsátását. Jó szivel nem-is alkalmatlankodtam vólna azokkal se magamnak, sem a’ tudós Olvasóknak. De elégséges okokat találtam, mellyek arra kénszeritettek. Némellyek azok közzül ollyanok, hogy okát és alkalmatosságát jelentik-meg valamely darabotska Vers-irásnak, vagy pedig benne találtató szollás formájának, a’ mellyek nélkül senki talám észre-sem vehetné, mitsoda lehetett ollyan hellyen gondolatomnak tzélja. Némellyek ismét ollyanok, mellyek valami Historiára vagy szokásra való tzélozásaimat magyarázzák. Ezek nélkül-is a’ szollások’ formái a’ magok erejeket sokak elött elvesztenék. Némellyek viszont ollyanok, mellyek Nemzetünknek nyelvén a’ mái időben forgó példa-beszédi ki fejezéseket, vagy más különös értelmü szókat világositnak. Szükség az illyeneket is a’ következendő maradéknak által-botsátani. Némellyek továbbá a’ Pogány Isteneknek kőlteményes Historiájokból való Jegyzések. Ezek leg-többek, sőt többnyire tanúlttak elött közönségesek-is. De szükséges vólt jegyzésben tenni azoknak kedvekért, a’ kik előtt az e’-félék is esméretlenek; ne hogy sok ki fejezések ezek elött is homállyosok, sőt ízetlenek légyenek. Kivált a’ szép Nemnek az e’-félékhez szokatlan szemeit szükséges a’ tzélozások-felé útasitani. Mind ezek felett pedig miólta Versetskéim egyszer ’s másszor közönségessé tétettek, engemet mások-felett az a’ szerentsétlenség talált, hogy olly hellyeken-is homállyosnak lenni itéltettem sokaktól, az holott a’ dolgoknak elég világos ki-fejezések iránt bátorkodtam magamnak hizelkedni. Hogy ezt-is jobban el-kerülhetném, ollyan jegyzéseket-is tenni kéntelenittettem, melyek önnön magokban tsak-nem szükségteleneknek tetszenek azok elött, a’ kik a’ mesterséges (tropica) szóllások-formáit valamennyire izelitették, és a’ minéműeket más Vers-írók, hasonló, sőt vastagabban bé-boritott szóllásoknak formái között-is, ezerszer és bátran el-múlathattak, még-is homállyosoknak lenni nem itéltettek.

Tsak azokat a’ Verseimet szedtem-öszve e’ Tsomótskában, mellyeket kivált a’ régibbek közzül valamennyire méltóbbaknak lenni gondolhattam. Az egybe-szedésben pedig azt a’ rendet követtem, mellyet az Irásnak ideje szabott elömbe: ki-vévén a’ két Elsőt, mellyeknek Felséges Tárgyai az idő-szerint való következésnél magassabb Széket mindenütt érdemelnek. Megesett az-is, hogy a’ le-írás közben, egygyikre, vagy másikra nézve, ez a’ Rend történetből el-vétődött, vagy kezembe is későbbre került, mint-sem a’ rendbe következhetik vala. De ez a’ kis rend-változás figyelmet-is alig érdemel. A’ Verseknek Nemeit a’ mi nézi. Én a’ Deák formára szabott Verseknek nemei közzül még eddig tsak az úgy nevezett Distichonok formáit követtem. Ehez vólt, úgy tetszik, nagyobb kedvem; közönségesebben ezt-is tapasztaltam másoknak inkább tetszeni. Tulajdonképpen úgy nevezett Lantos (Lyricus) Versekben magamat még nem igen gyakorlottam. Itt elől e’ félét is a’ Sapphó mértéke szerint egy-néhányat készitettem, hogy bár avagy-tsak egy illyen példa nélkül e’ tsomótska üres ne légyen. Ennekutánna, ha érkezhetem, én is külömböző Lantos Verseket irni szeretném. Mert a’ kik e’-félékben próbákat tettek, azokat nagyra betsüllöm.

De szinte el-felejtem, hogy mostan Elől-járó-beszédet, nem pedig Verseket írok. Szinte túl léptem a’ rendes határon. Nem akarván azért, hogy elöl nevendékeny Mú’sámnak melyjébe magánál nagyobb tsomó bokrétát szúrjak, itt már a’ pennát kezemből le tészem.