Egy.
Sirászi barna Hölgyek,
Kökény szemű Leányok,
Öltözzetek selyembe;
És kebletekʼ fejérét
Rózsákkal ékesítvén,
Karikába fontt karokkal
Zengjétek e’ dalotskát
HAFÍZ’ halomja mellett:
„LÉGY IDVEZ, OH HAFÍZNAK
SÍRHALMA, MELLYBEʼ NYUGSZIK
A’ RÓZSABOKROKʼ ALJÁN
KELET’ ÉDES ÉNEKESSE.”
Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrokʼ alján
Keletʼ édes énekesse.
Egy.
Tölts bort, Leányka, tölts bort,
Kedvellem a’ piros bort,
Melly a’ Sirászi hegynek
Boldog kövén tenyészik.
Nints több bor e’ világon,
Nints több ehez hasonló;
Setét ez és aranyszín, –
Szivem kinyílik ettől,
Öröm pezseg szememben,
Boldog vagyok, ’s alélva
Simúlok édesemnek,
Aʼ szeghajú legénynek,
Ölébe, és elalszom.
Felébredek, Leánykák,
Ittam, de még sem érzek
Az én fejembe’ terhet. –
Zengjétek, óh Leánykák
Ez égi bor’ hatalmát,
És töltsetek HAFIZNAK
Sirjára is belőle
A’ tarka rózsa közzé.
Az ő danái vígak,
Örömhozók, erőssek,
Szerelmeket lehellők,
Mint a’ bor, a’ piros bor.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Édes dolog szeretni,
Édes dolog, Leánykák!
És égi sors az Ifjúʼ,
Aʼ barna fürtös Ifjúʼ
Lágy karjain szeretni.
Ha bort iszom, Leánykák,
Új lángra kap szerelmem:
ʼS ha lángra kap szerelmem,
Óh millyen édes a’ bor!
Látám az álnok Ámort
Aʼ rozmaring-ligetben.
Látám magát alunni:
Megszántam, és ölembe
Ringattam a’ kis alvót.
Óh mint aludt! – s azolta
Azt a’ szeg Ifjat én is
Óh mint tudom szeretni! –
Szeressetek Leányok,
És légyetek HAFÍZnak
Sírjáhoʼ tisztelettel:
Mert édes énekéből
Szerelem csepeg reátok,
’S nótáji szíveinkre
Mint a’ nyilak behatnak.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZnak
Sírhalma, mellybeʼ nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet édes énekesse.
Egy.
Most nyilnak a’ virágok:
A’ Rózsa, mint Királyné;
Űl tarka trónusában,
’S a’ nártzisok körülte
Fenn-állva udvarolnak.
Tulipántok és kükörtsök,
ʼS Játzintusok borúlnak
Királyi zsámolyára:
’S a’ szép Tavasz felette
Kék kárpitot lobogtat. –
Viríts betses ligetke,
Viríts ezer virággal,
’S felhőzd bé illatoddal
A’ jó HAFIZ’ halomját! –
Ti pedig piros leányok,
Jertek begyezni rózsát
A’ jó HAFIZ’ gyepéről,
Kinek égi lelke nyájas,
Mint rózsa; ’s drága híre
Mint rózsaszag kiterjedt
Szívünkre és hazánkra.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybeʼ nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
A’ zőld bokorba’ hallom
A’ Filmilét danolni,
Hallgassatok Leánykák!
Most andalogva lejtőz,
Majd felfelé tzikornyáz,
Majd harsog és ledörmög,
Kanyarog, siet, rezeg, nyújt.
Be hathatós! Be vídám!
Be gyenge és szerelmes!
Ah! igy danolgatott ő,
A’ kellemes Poéta,
Ki ez halombaʼ nyugszik.
De lelke e’ dalok köztt
Édes lebágyadással
Szállott el a’ vidékről
Éden’ leányi közzé:
Miként eme’ madárka,
Melly már alélva hullt le
A’ rózsa’ szép ölébe.
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sirhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Légy idvez, óh Poéták’
’S Böltsek’ hazája, Sírász!
Ellepte a’ te híred
A’ napkelet’ vidékét,
’S a’ főldövezte tengert.
Mert a’ te kőfalad köztt
Oltára áll az Észnek;
És tzitrom erdeidben
Száz verselők danolnak,
Kiknek szavára zengnek
Az Ispaháni tornyok,
A’ Tigris és az Indus.
De melyʼk tud énekelni
Sirász’ szülötti közzűl
Úgy, mint ez a’ mi Dallónk,
Ki ez halomba’ nyugszik? –
Rakjátok óh Poéták,
Koszorútokat HAFIZNAK
Sírjára, ’s énekéből
Tanúljatok közöttünk
Danolni és szeretni.
Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Szép Szűzek ám az Ozman
Anyáknak a’ szülötti:
Még is Georgiának
Kartsú leányit inkább
Veszi ’s betsűli Stambul
Csirkaszsziát az Északʼ
Rózsáji ékesítik,
’S aʼ barna szép Arabnét
A’ déli Nap tsudálja.
Bogárszeműek a’ te
Lyánkáid, óh Szamarkánd!
És rózsaszínnel ékes,
Óh Kásmír, a’ te hölgyed!
De egész Kelet’ határán
Csak Persiábaʼ nőnek,
’S a’ büszke Persiában
Csak Fársʼ kies vidékén,
’S a’ Fársi tartományban
Tsak a’ Sirászi földön
Legszebb szemek, karotskák,
És szájak, artzok, emlők,
Nyájas leányi szívek,
Világtsudálta Szűzek. –
És óh HAFIZ! tenéked
Im e’ ditső Leányok
Jöttek köszönni dallod’.
Illy ritka főldi Nimfák
Tántzolnak, énekelnek
Sírod halomja mellett,
A’ legdelibb Leányok,
Legszebbek a’ világon!
Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.
Egy.
Mit érzek! A’ virágok
Bimbójikon kinéznek,
Habosan terűl az illat,
A’ fellegek szaladnak,
Belőlök a’ szelíd Nap
Mosolyog derűltt egünkre
A’ filmilék zenegnek,
’S egy szellet
*
szellett em.
a’ rozsának
Bimbóiból kilendűl:
Mit – áh mit érzek! – édes
E’ szellet’ ihletése! –
Óh szent öröm! szerelmek! –
Megelégedés’ nyomási! –
Te vagy – te vagy – HAFIZNAK
Árnyéka! tsendes Árnyék,
Te lebegteted hajunkat! –
Üljünk le sírja mellett
A’ mirtusos ligetben,
Üljünk le, szép Leányok!
Ti barna kondor Ifjak!
Kik a’ narants-berekből
Most szálltok ez halomhoz!
Óh, jó időbe jöttök!
Megnyílva olvadoznak
Hő szíveink reátok.
„’S te Útazó! ki a’ szép
Város felé igyekszel,
Ne térj odább HAFIZNAK
Fűlepte sírja mellől!”