MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ Főldindúlás
Tsak alig rendűlt meg a’ főld’ mélly ürege,
Azonnal minden szív írtózva rettege.
Meg-rázott oszlopi fundamentomának
Rettentő zúgással eggybe roskadának. –
Már reszkető háta bé felé omladoz,*
omlodoz Sh., em.
A Tartarus gyémánt boltjáig hasadoz;
Mellyből sustorékol sűrű kénkő langja,
Mint mikor fel lobban az Etna’ barlangja.
Bömből a’ főld belől, ’s küszködik magával,
Kívűl ekhóztatja a’ romlást lármával.
A hólddal szomszédos hegyek le süllyednek,
Rajtok feneketlen tengerek erednek.
Belől a’ pokolnak szelelő lyukai
Meg-nyilván árvizként omlanak lángjai;
Kívűl az öszve-dűlt házaknak kéményi
Lettek a’ pusztító lángoknak örvényi.
Retsegés, ropogás, hallik minden felé,
Bomlik, törik, szakad minden ezer felé.
A városok rakás kövekbe omlanak,
Az Égből a’ pompás tornyok le hullanak.
A’ halál a’ füstnek ’s pornak közepében
Kevélyen kóvályog véres szekerében:
’S felütvén zászlóját eggy setét felhőre
Katzagva repűl le a’ vérbe fekvőre.
A jajszó, sikóltás a’ levegőt teli,
Magát a’ tsillagok közé fel-emeli;
Onnan terhesedve a’ nyílt poklokra űl,
S a benne kínlódók jajjával eggyesűl.
Iszonyító romlás, irtóztató tsata,
A’ mellyet még semmi toll le nem írhata! –

Hát az ítéletnek millyen lesz formája,
Ha illyen iszonyú Ichnographiája.