Tsak alig rendűlt meg a’ főld’ mélly ürege,
Azonnal minden szív írtózva rettege.
Meg-rázott oszlopi fundamentomának
Rettentő zúgással eggybe roskadának. –
Már reszkető háta bé felé omladoz,
*
omlodoz Sh., em.
A Tartarus gyémánt boltjáig hasadoz;
Mellyből sustorékol sűrű kénkő langja,
Mint mikor fel lobban az Etna’ barlangja.
Bömből a’ főld belől, ’s küszködik magával,
Kívűl ekhóztatja a’ romlást lármával.
A hólddal szomszédos hegyek le süllyednek,
Rajtok feneketlen tengerek erednek.
Belől a’ pokolnak szelelő lyukai
Meg-nyilván árvizként omlanak lángjai;
Kívűl az öszve-dűlt házaknak kéményi
Lettek a’ pusztító lángoknak örvényi.
Retsegés, ropogás, hallik minden felé,
Bomlik, törik, szakad minden ezer felé.
A városok rakás kövekbe omlanak,
Az Égből a’ pompás tornyok le hullanak.
A’ halál a’ füstnek ’s pornak közepében
Kevélyen kóvályog véres szekerében:
’S felütvén zászlóját eggy setét felhőre
Katzagva repűl le a’ vérbe fekvőre.
A jajszó, sikóltás a’ levegőt teli,
Magát a’ tsillagok közé fel-emeli;
Onnan terhesedve a’ nyílt poklokra űl,
S a benne kínlódók jajjával eggyesűl.
szIszonyító romlás, irtóztató tsata,
A’ mellyet még semmi toll le nem írhata! –
Hát az ítéletnek millyen lesz formája,
Ha illyen iszonyú Ichnographiája.