MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XIV.

Daphne.
Egy Idillium a’ Pópéi közűl.
Előbeszéd.

Éppen ide fel valék Pesten azon szomorú alkalmatossággal, midőn Hazánknak ama’ ditsekedése, Alexandra Nádorispánynénk meghalálozott. Részt vevék magam is a’ köz fájdalomba, ’s veszteségünket élénk színekkel forgatván képzésemben, tele tőltem érzékenységgel. Magamat nem mertem olly nagy erővel bíztatni, hogy tulajdon szerzeményemmel próbáljak egy illyen tárgyat felékesíteni: és ez okon folyamodtam Póphoz – a’ mennyei lelkű Énekeshez. Az én részem itt tsak ennyi: hogy a’ mi a’ gondolatok és érzések Skeletonját illeti, én is éppen úgy éreztem, ’s szinte azokat gondoltam; a’ Versezetet ott ahol illő volt, Hazánkhoz, és a’ Történethez alkalmaztam: és végre a’ Pópe’ szép Ánglus Versezetéből, vagy is inkább annak szép Frantzia folyóbeszédi fordításából egy tsekély Magyar Eclogát koholni bátorkodtam. Mellé tettem a’ Frantzia fordítást is; hogy a’ kik az én Magyar szemet[em]en*
szemeten Sh., értelemszerűen em.
kiesmérni, ’s megkedvelni találják az Ánglus gyöngyöket, legalább a’ Frantzia könnyű kantuson nézegethessék azokat. Én ugyan, hatsak Álbion’ hasonlítatlan Bárdussa eránt való tiszteletem nagyon meg nem tsal, merem állítani, hogy ha Póp soha többet ennél az egy Idylliumnál nem írt volna is, örök életet nyert volna magának a’ Poéták’ Paraditsomában. Az igaz, hogy maga is ezt a’ Munkáját mindenek felett kedvelte. Meg volt már ez készítve, midőn WALSH, az ő barátja, így írt hozzá: „Minthogy utólsó Idylliumod éppen azon a’ matérián jár,*
jar Sh., értelemszerűen em.
a’ mellyen az enyím, a’ mellyet a’ TEMPEST Asszonyság’ halálára tsináltam: nagyon leköteleznél véle, ha azon Idylliumot ollyan formába öntenéd, a’ mellyből azt lehetne gondolni, hogy ennek a’ Dámának emlékezetére dolgoztad.” Ez a’ Dáma egy Yorkshiri régi familiából való volt, és Walsh életében nagy tisztelettel volt eránta, ’s halála után egy pásztori Alagyával dítsérte meg őtet: megholt 1703, azon az éjtszakán, mellyen az akkorban olly híres nagy Szélvész történt, mellyre tzéloz Póp is ebben a’ munkájában. Alexandra ugyan Mártziusban holt meg; de a’ millyen idő volt akkor egész Vásár alatt, azt fiának fogadhatná akármellyik Hónapja is a’ Télnek. – Utóljára tsak arra kérem az Olvasót, hogy itt tsupán az Pop’ lelkét és Alexándrát szeresse bámúlni: mert hány mássát mutathatni mind a’ kettejének a’ maga Nemében: Én rólam pedig tsak azt hidje el, hogy mind a’ kettő’ emlékezetének temjénezője vagyok; már akkor jutalmommal megelégedek.


DAPHNÉ

Quatrieme Pastorale.

LYCIDAS.

Thyrsis, cette source qui murmure, rend des fons moins plaintifs que ne fait ta voix: les liviéres, qui serpentent dans nos vallons, coulent moins doucement: les tropeaux dorment mollement sur leurs toisons: la Lune parée de tout son éclat, s’éléve, et les Oiseaux gardent un silence profond. Chante donc, je te prie, le sort de Daphné, et ses louanges.

Thyrsis.

Vois les bocages couverts de glace, aprés avoir perdu leur riante verdure, Veux-tu que j’essaie de chanter ces vers d’ Alexis, que les Dryades trouvoient si touchans La Tamise les les entendit en passant, et commanda aux saules de ses bords de les retenir.

Licidas.

Ainsi puissent de fécondes pluies enrichir désormais tes champs d’une abondante moisson. Commence; Daphné a donné cet ordre en mourant, et a dit: „Bergers, Chantez autour de mon tombeau”! Remplis à son égard ce pieux devoir, et j’ornerai cependant la terre qui la couvre, de quelques branches de laurier nouvellement cueillies, et arrosées de mes pleurs.

Thyrsis.
Charmantes Muses, quittez vos claires fontaines, que les Nymphes et les Sylvains apportent des Guirlandes de Cyprès; Amours éplorés, Couvrez de Myrtes les ruisseaux d’alentour; rompez vos carquois, comme à la mort d’Adonis; et avec vos fléches d’or, desormais inutiles, gravez ces mots sur la pierre de son tombeau: „Que la Nature éprouve les plus concert avec la Terre, partage ma douleur; la belle Daphné est morte et il ni y a plus d’amour.”*
”. Sh. értelemszerűen em.
C’ est fait: les charmes de la Nature s’altérent, de sombres nuages obscurcissent la tranquille lumiere de l’Astre qui préside à la nuit, et les arbres sont tout couverts de larmes.*
A pont hiányzik, sh., értelemszerűen em.
Que de jeunes arrachées de leurs tiges, sont semées sur son tombeau! leur eclat a été terni avec celui de Daphné. Mais à quoi servent les beautés qui paroient autrefois la Nature? La belle Daphné est morte, il n’y a plus de béauté.

Les tropeaux que son absence attriste, perdent le goût des verds pâturages; les genisses ne veulent plus étancher leur soif dans de claires eaux; les cygnes chantent sa perte avec des tons plus melodieux que ceux qui annoneent*
annoncent
leur propre mort. La Nymphe, qui aime à faire son séjour dans de profondes cavernes, garde un morne silence, ou ne répéte tout au plus que le nom de Daphné, ce nom qu’elle prononçoit autrefois avec plaisir; mais Daphné est morte et il n’y a plus de plaisir.

La nuit vient sans que la rosée soit descendue des cieux pour desaltérer la Terre; les fleurs ne repandent plus reurs*
leurs
parfums au lever de l’aurore; les herbes odorantes cessent d’embaumer l’air dans nos fertiles campagnes; la diligente abeille neglige jusqu’ á son doux miel. La belle Daphné est morte, et il n’y a plus de douceur. L’ alouette ne suspendra plus son volau millieu des airs, pour écouter le chant de Daphné: ce chant ne sera plus imité par les oiseaux surpris d’entendre une si belle voix: les flots, qui murmurent, ne seront plus arrêtés par une musique plus douce que la leur, mais diront aux roseaux qui couvrent leurs bords, la belle Daphné est morte, et il n’y a plus de musique.

Le Zéphir vient d’annoncer, en soupirant, le sort de Daphné aux arbres qui en tremblent: les arbres tremblans le redisent aux flots argentés; les flots argentés, auparavant si calmes, se troublent et débondent en larmes. Les vents, les arbres, et les flots déplorent sa mort. Daphné, objet de nos regrets et de notre glorie, n’est plus!

Que vois-je? Daphné, frappée d’ admiration, monte en haut, et est déjà au dessus des nauages et de la voûte etoilée! Que le sejour, qu’ellè va habiter, est ravissant! Les champs y jouissent d’ une éternelle Fraicheur, et les bocages en sont toujours verds. Daphné soit que tu te reposes dans des bérceaux d’Amaranthe, ou’ que tu te plaises à cueillir des fleurs qui ne se fanent jamais, jette un regard favoráble fur*
sur
nous qui t’invoquons, Daphné, notre Déesse, et dont le sort n excite*
nexcite
plus nos regrets!

Licidas.

Comme tout a été attentif aux plaintes de ta Muse! C’est le même silence qui accompagne les accords de Philoméle; quand, vers la fin d’un beau jour, Zephir se joue parmi les feuilles et expire entre les rameaux. O Déesse! simes brebis sont fecondes, je t’immolerai plus d’ un tendre agneau. Aussi longtemps que les arbres donneront leurombre,*
leur ombre
et les fleurs leur parfum, ton nomton honneur, et tes louanges subsisteront.

Thyrsis.

Partons, Lycidas: Orion amíne avec lui, et verse déjá de froides pluies; l’ombre des Pins entéte, l’ápre Borée souffle, et la Nature languit. Le tems soumet tout à son empire: Il faut céder au tems. Adieu vallons, montagnes, ruisseaux: et bocages. Adieu tendres, chansons. Adieu mens troupeux. Adieu Bergers, Daphné, et le reste du monde: Adieu.

DAPHNE.

(Fordíttatott 1801, Frantziából, a’ Nádorispányné’ halálára;)

a’ Költemény’ helye egy erdő, az ideje éjtszaka.

LYCIDAS, THYRSIS.

Nintsenek e’ zuhogó tsermely’ morgásai, Thyrsis!
Olly szomorúk, mint a’ te’ szavad, nem folynak előttem
Ollyan kellemesenn ezek a’ vőlgyünkbe’ keresztűl
Kígyódzó patakok. Nyájink kényjekre alusznak
Már puha gyapjaikon; tellyes fényjébe ragyogva
Száll fel a’ Hold, és a’ madarak mélly tsendbe’ fülelnek.
Fúdd el azért, kérlek, Daphnénak mostoha sorsát
’S Virtusait.

Thyrsis.

Látod mind jégbe borúltak az erdők,
Elvesztvén nevető zőldségeket. Ám ha tenéked
Tetszik, Eleknek ama’ versét elfúvom előtted,
Melly a’ szép Dryadok*
A szóköz hiányzik, sh., értelemszerűen em.
szívébe is úgy benyomúla.
A’ Duna jól hallá e’ dalt, ’s meghagyta lefolyván
Partjai’ Fűzzeinek hogy hangját el ne felejtsék.

Lycidas.

Úgy koronázzák meg mezeid’ legszebb aratással
A’ termékeny esők: kezdd el. Hogy meghala Daphne,
„Mondjatok énekeket síromnál, Pásztorok!” így szólt.
Tőltsd be azért szavait, ’s e’ tisztességet utólszor
Tedd neki: én azalatt e’ Sírt, melly béfedi őtet
Laurusgallyakkal kirakándom, mellyeket éppen
Most szedtem, ’s szemeim levelére leharmatozának.

Thyrsis.

Tiszta folyásitokat hagyjátok el, óh deli Múzsák;
Hordjanak a’ Faunok ’s Nimfák Czipruskoszorúkat;
Könnybe borúltt Kupidók, óh! fedjétek be vidékünk’
Tsergetegit mirtuslombbal, törjétek el immár
Íveteket, valamint régenn az Adóni’ halálán;
’S hasznavetetlen arany nyilatok’ végével ez ígét
Véssétek fel az ő sírjának néma kövére:
„Öltözzék a’ legszomorúbb formákba Világunk,
„És a’ főld ’s az egek vegyenek részt szívbeli búmban:
„A’ szép Daphne kimúlt, ’s nints a’ szerelem maga többé.”

Úgy is lőn: az egész Természet’ díszei menten
Elváltoznak, az Éj’ tsendes Nimfája’ világát
Barnítják szomorú felhők, ’s a’ fák tele könnyel.
Gyenge virágtsákat nosza menjünk szedni tövestől,
’S űltessűk sírjára! kihervadt fénye azoknak
A’ Daphnééval. Mit is érnek akármi czirádák,
Kikkel díszesedett a’ víg Természet egyébkor?
A’ szép Daphne kimúlt, ’s nints a’ szépség maga többé.

Itt nem-léte miatt a’ nyájak búba merűlvén
Zőld legölőre nem is mennek; nem vágynak epesztő
Szomjok at*
Szomjok at Sh., értelemszerűen em.
a’ tehenek tsilapítani tiszta vizekből;
Vesztét zengedezőbb hangokba kesergik a’ hattyúk,
Mint a’ millyeneket magok elmúltával eresztnek.
A’ levegőnek ama’ Nimfája, ki lakni leginkább
Mélly üregekbe szeret, komor andalgásba merűle,
Vagy mást vissza nem üt hangján a’ Daphne’ nevénél,
E’ névnél mellyet kedvére viszontoza máskor.
A’ szép Daphne kimúlt, és nints az öröm maga többé.

Eljön az éj, ’s főldünk’ enyhítésére az égből
Még sem ered harmat; kihasad későre a’ hajnal,
’S illatot a’ szellőn nem terjeszt semmi virágszál;
A’ szag-adó fűvek megszűntek balzsamomozni
A’ levegőt gazdag mezeinkbe; ’s az eggyes erővel
Fáradozó méhnek nints édes mézire gondja.
A’ szép Daphne kimúlt, és nints a’ Grátzia többé.

Többé a’ szántóka hegyes reptébe megállván
A’ levegő’ közepén a’ Daphne’ dalára nem űgyel;
E’ gyönyörű zengést nem fogják hímzeni többé
A’ madarak, hogy szép szavait bámúlva tanúlják;
Többé már a’ habok, mellyek mormogva tsörögnek,
Olly muzsikálásért, mellynek szava szebb az övéknél,
Nem tartózkodnak; hanem a’ part szélire tsüngő
Nádakat ingatván ezt fogják mondani nékik:
A’ szép Daphne*
Daphné Sh., értelemszerűen em.
kimúlt, és nints a’ múzsika többé.

Jön sóhajtva Zefir kijelenteni Daphne’ halálát
A’ remegő fáknak; nógatják a’ remegő fák
A’ Kristály tsermelyt; a’ Kristály tsermely előbbi
Tiszta vizét bezavarja ’s özön könnyekbe kizúdúl.
Szél, erdő, folyamat, mind sír a’ Daphne’ halálán.
Daphne, ditsőségünk’ ’s gyászunk’ oka, nints maga többé.

Mit látok? Maga Daphne megy ott, bámúlva lebeg fel
A’ magos Étherbe, ’s már fellyebb látszik az úszó
Felhőknél ’s a’ tsillagos ég’ híg mennyezeténél!
Melly gyönyörű Szállás, hova ő megy lakni ezentúl!
Ott örökös hűsség leng a’ fű-lepte mezőkön,
’S a’ ligetek mindég zőldellenek. – Angyali Daphne,
Daphne, akár Amaránt’ tornátziba nyúgoszol immár,
Óh akar a’ boldog kerteknek drága virágit
Örvendezve szeded, kik hervadságba nem esnek,
Nézz ránk, kik nevedet hívjuk, nézz isteni szemmel,
Daphne,*
Dafne Sh., értelemszerűen em.
kinek sorsod többé siralomra nem indít.

Lycidas.

Óh hogy ügyelt Múzsád’ szomorú nótájira minden!
Illy gyönyörű tsendet szerez a’ Philoméla’ keserves
Éneke, hogyha Zefir valamelly szép napnak enyésztén
A’ levelekbe’ tzitzáz ’s elalél a’ lombok’ ut[…]*
A szó vége lemaradt, sh.
Óh kegyes Istenné, juhaim ha tenyészni találnak,
Egy két gyenge barist fogok én áldozni tenéked.
Míg árnyéka lejénd fának, ’s illatja virágnak,
A’ te neved, híred, dítséreted el nem enyészik.

Thyrsis.

Indúljunk, Lycidas: hideg essőt hoz le magával
Orion, a’ főnek nem jó a’ fenyvesi árnyék,
Mordon fú Boreás, ’s a’ Természet maga bággyad.
Mindent dúl az Idő: Engednünk kell az Időnek.
Istenhozzátok völgyek, patakok, hegyek, erdők.
Istenhozzátok jámbor dalok és puha nyájak.
Istenhozzátok jó pásztorok, angyali Daphne,
’S minden egyéb dolgok, mind Isten véletek immár.