Estve jött a’ parantsolat
Viola szin petsét alatt
Egy szép tavaszi éjtszakán
Zörgött a’ kintsem ablakán
Akkor épen vált el tőlem
Vígan álmodott felőlem
Kedvére nyugott álmába
Engem őlelvén álmába
Mikor bús trombita szóra
Űlni kellett mindjárt Lóra
El indúlván a’ Törökre
Jaj talám el ment örökre
Sírva ment a’ quártejaíg
Hozzá Város kapujáig
Indúlt nyelvem bús nótára
Árva gerlitze modjára
Süvegét könnyel öntöztem
Gyász pántlikát rá kötöztem
Tíz rósát hint[é]k
*
hintk ért. sz. em.
lovára
Meg annyi tsókot magára
A’ Szívem is sírt belőllem
Mikor bútsút veve tőlem
Isten hozzád többet nem szólt
Nyakamba borúlt, ’s meg csókolt
El ment tőlem a’ Táborba
A’ több vitézekkel sorba
Elment tőlem óh Istenem!
Mig kell magamba Sinlenem!
*
Sillenem ért. sz. em.
Fekete főld gyászos pallag
Az én Szivem azon ballag
Süveg vagyon a fejébe
Búsan süt a’ nap szemébe
Menj győzd meg ellenségedet
Ismét meg látod kintsedet.
Térj meg árva galambodhoz
Téged sohajtó rabodhoz