KEREK hajnal! súgároddal
Küllőzd meg a’ fél eget,
’S múlólagszín sáfrányoddal
Szegd bé a’ kék felleget.
Én, ki téged’ Napszálltával
Legtöbbször áldottalak,
Most a’ Kelet’ harmatjával
Melly nagyon óhajtalak
Menj, ’s fogj szürke paripádhoz
Fél-ébredtt Zefíreket,
Tégy kakast is hintótskádhoz,
’S kettőzd a’ lépéseket.
Süss Druszámnak, Barátomnak,
Két szemére édesen,
’S babonázd le az álomnak
Mákját rólok tsendesen.
Vagy ha már ő, mint kedvellőd,
Ébren szívja lelkedet;
Mond meg néki, hogy egy szellőd
Mellyemből kerekedett.
Mellyemből, mellynek tartatlan
Ereje tsak akkor nagy,
Mikor érzése ártatlan,
Tiszta, ’s vídám; mint Te vagy.
Mondd meg néki; hogy kertjébe
Régólta kívánkozom,
Hol a’ természet’ ölébe
’S az övébe nyúgoszom.
Mondd meg néki hogy pattantom
Húromat már ő felé.
Ah, mert – ah! magános lantom
Drágább névvel zenghet é?
Mondd meg – de már – már jól látom
Már itt van – már látom őt, – –
Haj! az én nemes barátom
Hogy’ használja az időt!
Ő a’ kinek Bellónától
Magasztalva van neve,
A’ gőgösség’ hagymázzától
Irtózván kertész leve.
Ő a’ tomboló vígságnak
Futja unszolásait,
’S egy félig fejlett virágnak
Lesi bíztatásait.
– – – – – – – –
– – – – – – –
– – – – – – – –
– – – – – – –
Ő a’ fösvények’ sorában
A’ dög kintsekkel felhágy,
’S Húgának társaságában
Gyöngyvirág gyöngyökre vágy.
Számlálgatja víg ortzával
Az ezüst Játzintokat
’S az Ibolyák’ arannyával,
A’ szagos gyémántokat.
Most a’ bőltseknek álmára
Hol ébred hol szunnyadoz,
’S majd a’ képzeltt Heloára
Érez, újjúl, bágyadoz.
Majd a’ rendtartó Méheknél
Kedve-telve átsorog,
’S érzi hogy az embereknél
Az Ország nem így forog.
Már meglátott: gereblyéjét
És kapáját elteszi,
’S félig harmatos Linnéjét
Pípája mellé veszi.
Jer, barátom! lépegessünk
Kis kertednek útain,
’S dohogás nélkűl nevessünk
Mások’ bolondságain.
Jer, ’s érezzük, hogy nagy telket
Többször fának ád az ég,
’S kis jószágot és nagy lelket
Bírni boldogabb sors még.
Jer e’ Répánál térdeljünk,
Jer, katsínt e’ Tulipánt,
Jer, e’ Töknél süvegeljünk: –
Mind használ ez, ’s egy se bánt.