„Hol jártok, óh Fél-Istenek, óh nemes
Megholttak, itten? Ki, ’s mi hozott ugyan
E’ Hortobágy’
*Jav. ebből: Hortobágyi
pusztáji mellé,
E’ magyar Arcadiába, kérlek?
Ti új világot hoztok az én setét
Honnyomba, ’s új fényt: érezem isteni
Ihlésteket; ’s lantot ragadván
Hódolok ellene állhatatlan
Súgáritoknak. – Volt az arany Világ,
Mellybenn az Égnek sorsosi a’ szelíd
Emberhez is bészálltak; – így lett
A’
Filemon’ kalyibája Templom.
*A sor mellett aláhúzott megjegyzés: „Ovidii Metam. L. VIII. v. 628–702.”
Ti halhatatlan Lelkek! az Érdemet
Megsokszorozván drága Hazátokon,
Buzgányra termett markotokba
Pindusi tollat egyengetétek;
’S most már az ázur Menny palotájiban,
A’ menköveknek hámorain felyűl,
Megistenített ajjakokkal
Vészitek a’ diadalmi nektárt:
Mégis magános nyugtai köztt ihol
Egy
*Az y g-ből jav.
elfelejtett kis Danolót, Magyart,
Meglátogattok! – Mint köszönjem
Isteni táborotok’ malasztját?....
Kúlcsárom! itt vagy? – Tán te valál dicső
Félisteninknek jó Kalaúzza? – Szólj!
Hogy hű barátságod’ fogadjam;
’S isteneimre tömént bocsássak.”
––––––––––––
„Ne nékem intézd
*A z olvhtl. betűből jav.
a’ köszönést, Magyar!
„Ne nékem intézz
*Jav. ebből: intézd
tárogatót, tömént:
„A’ Czenki oltárokra tartsad
„Innepi tárogatód’, töményed’.
„Tudod hogy ott áll Temploma a’ szelíd
„Múzsáknak; ott van Pitvarok
*Jav. ebből: Pitvara
a’ fejér
„Jótételeknek; ott adott helyt
„Calliopédnak ama’ Nagy ember,
„Ki Nemzetünknek Lantosit és feles
„Írójit a’ köz-fényre kiálltatá.
„Gőz-burkok űlték szent neveknek
„Csillagit a’ buta Léthe’ partján.
„SZÉCHÉNŸ’ csendes Virtusa bétöré
„Az ólom éjnek százszeres ajtajit;
„És Nemzetünk’ kertébe gyűjté
„A’ siket Élizium’ babérit.
„Most látogatják régi Tudósaink,
„Vagy elfogadják, hív unokájikat:
„Hozzád is elkísértem őket,
„A’ kegyes ÉLETADÓ’ szavára.”
––––––––––
„Óh, gyáva Lantom’ húrja, rebegsz? rebegsz? –
Haj, hogy’ nem onthatsz olly teli hangokat,
A’ millyekenn az égi Sphaerák
Hármoniáznak az Isten-áldó
Mindennek öblén! Méoni trombiták,
Lezbószi lantok dörgik az emberek’
Meggyilkolójit, ’s homlokoknak
Vérpiatzára babért kötöznek.
Egy, tartományok’ ostora, milliom
Élőket öl meg; ’s imhol az ő neve
Hérós: Ugyan NEKED mit adjunk
Óh TE, Ki annyi Halottat ismét
Életre hoztál? óh TE, Ki annyi sok
Élőknek édes gyámola, dísze vagy? –
NAGY GRÓF! az Élők, ’s Holttak eggyütt
Zengedezik tüzeid’ csudáját.
Ní, a’ Jövendők’, ní az Utóvilág’
Képes-piattzát látom az éj alól
Felnyúlni, ’s a’ SZÉCHÉNŸ
*A H É-ből jav.
Névvel
Hallom az Aeonokat susogni.
Gyémánt kopáttsal, lát’d, ahol a’ komoly
Történeteknek termetes Angyalát:
Ím – ím Neved’ roppantt betűkkel
Vágja be a’ Krapak’ oldalába.”
Debretzenb. Decemb. 19d. Napj.
1802.
Csokonai mk.