MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XX.
Tisztelő versezet.
Cs. K. Ingenieur Kapitány, és Kamerárius Mélt. Vajai Báró Vay Miklós Ő Nagyságához, midőn Neve napján a’ Debretzenbe érkezett Szathmári Nemes Sereget ’s annak Vezérét Gróf Károly Jó’sef Ő Nagyságát elfogadta volna 1801 eszt. December’ 10-dik napj.

Nem közönséges szokásból, melly tsak külsőn tartódzik,
Nem sovány hízelkedésből, mellytől szívem irtódzik,
Nem azért hogy Dubronovszky mára tette nevedet;
Hanem belső tiszteletből köszöntlek meg Tégedet.
Mert ha mind Miklós nap vólna, mikor temjénezlek én,
Úgy háromszáz hatvan ötször esne az minden idén;
Nints hát időre kiszabva, nints az én tiszteletem,
Tsak hogy külsőképpen azt is most jobb móddal tehetem,
Óh mennyiszer óhajtottam néked udvarolni már:
De jaj egy kis Ikarusnak, ha a’ naphoz közel jár!
Szent réműlés tartóztatván kerűltem tornátzodat,
Tsak munkáidban szemléltem halhatatlan vóltodat.
Nemes Lélek! légyen szabad Múzsátskámnak szóllani.
Sokszor tud egy kis halandó halhatatlanítani
Hadd zengjem Osszián’ Lantján Hérósba száltt Lelkedet,
Melly a’ múlandók’ Sphaeráján már fellyűl emelkedett,
És nevét béróva hagyván a’ gyémánt oszlopokon
Ditsősségét lobogtatja a’ testvér tsillagokon.
Engedd meg hadd kívánhassak néked örök napokat.
Mit mondok? hiszen te bírod örökre már azokat.
Engedd meg hogy minden jókkal áldjalak, míg élni fogsz,
Míg velünk az eloszlandó főldi ködök közt ragyogsz:
Ez is minek? – óh Nap vagy Te, kit néz e’ szűk szegelet,
Ki a’ Bőltsesség tűzszárnyán jársz horizonunk felett;
Engedd meg hát, hogy Párodnak helyetted udvaroljak,
’S a’ Nap hevét ki nem állván e’ szelíd Hóldnak szóljak:
De itt is Lantom’ húrjai gyarlón leszállonganak;
Mert a’ Testvérjekről magok a’ Grátziák dallanak.
Mit szóljak hát? – – Rajta még is gyenge Lantom’ felveszem,
És tsekélységem’ truttzára udvarlásom’ megteszem.
Emelkedj Múzsám a’ mint tudsz. – – De mit látok Istenek!
Minémű öröm’ lármája, a’ melyre megrezzenek?
Ki az a’ kit hozzánk hoznak kelet felől az Egek
Mint pompás napot késérvén aranyos kék fellegek?
Tüzet, fényt, elevenséget terjeszt Városunk felett,
Sűrűn bámúl a’ halandó, tsudát kűld a’ napkelet.
Óh! esmérem Károly ez, és Hazám’ Bajnokjai,
Most, most örűlj; mert Népgyőző a’ Te nagy neved VAY
Adj ételt a’ Leventáknak, érdemes Hazám’ Fia!
Salétromot ágyújoknak; hadd vesszen a’ Frantzia. –