MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
xxv.
A Békesség és a Hadi érdem.
(Ezt a Töredéket dolgoztam Pesten 1801-dik eszt. mikor az oda való nagy Piatzon Nádorispány Ő Hertzegsége a’ Terézia Vitézi rendének keresztjeit az érdemes Hadi tiszteknek Nagy-pomával kiosztotta.)

Még mindég tsak setét búkkal
Rántzolván homlokodat,
Emberölő háborúkkal
Erőltetted lantodat,
Vagy a’ Pompás Természetnek
Andalogván útjain
Néha a’ szűz szeretetnek
Pihentél meg karjain:
De most, Múzsám! békességnek
Innepit kell zengened,
És a’ Császári Felségnek
Nevét ditsőítened.
Ki a’ véres diadalmat
Népiért feláldozá,
És a’ hószín nyúgodalmat
Hazánkba visszahozá.
Trónusát, (mellyet sokáig
Tüzes felhő fedezett,
Melly a’ világ’ négy sarkáig
Dörgött, őlt, menykövezett,)
Most olly áldott nappá tette,
Melly fényt és életet ád. –
Óh kegyes Király érette
Örök hálá szálljon rád!
Im egy korona; a’ mellyet
Készít néked minden Hív,
Mellyen Brilliántok helyett
Van egy egy jó Magyar szív;
Nintsenek rajt’ Indiának
Néger vesztő gyöngyei,
Hanem miliom anyának
Megvígasztalt könnyei.
A’ felvídúlt mezők; kertek
Tzifrázzák kerűletét,
Mellyek elhagyva hevertek
Lakos nélkűl szerteszétt.
A’ népnek megkímélt vére
Bíbor béllést ád alá,
’S fényje önnön érdemidnek
Arany almát függeszt rá.
Jer, tedd fel*
teddfel Sh., em.
óh, Haza’ Attya!
Itt nagy Lelkednek jele. –
Melly kevés Király mondhatja
Hogy ő illyet visele!
És te Múzsám! olaj fával
Kerítvén homlokodat,
Vedd fel*
Veddfel Sh., em.
innepi pompával
Érdemzengő lantodat.
Jer velem a’ békességnek
Újúló tornátziba,
Mellynek száz óltárok égnek
Bodzás omladékiba’.
A’ népek köz vígságára
Készítts éneket velem:
Mert meggyőzte utóljára
Magát a’ győzedelem!
Jer, ’s keljünk túl a’ Hágónak
Meredek tsapásain,
Adj kontzertet az Ekhónak
Hazám’ boros halmain.
Édes születtefőldemnek
Fővárosát járjuk meg,
Hol sok Magyar Fej’delemnek
Hamvain szent Éj lebeg.
Nézd mint tapsol a’ Nemesség,
Nézd a’ nép mint örvendez.
Óh mit nem tesz a’ Békesség! –
De – de mit hallok? – – mi ez?

Megzendűl egyszerre örömlármával az Ekhó
Pest palotáji között a’ népnek tengere zúgbúg
Hempelyeg, és muselin habokat tol az újpiatz’ öblén
A’ Gyulay Grófnak seregéből Szittya vitézink
Innepi pompával fogtak helyet; óh deli látás!
Szívemelő jelenés! a’ lelkes tarka Spalírok
A’ bajuszos statuák melly szép hadi rendbe ragyognak.
Jámbor zörgéssel tsördűl azon egy minutában
A’ puskapromenád: a’ Trombita türtt reze tördeltt
Hangra ropog, közzé zendűlnek az erdei kürtök
’S a’ buta rézdobokon fabotok repedeztetik a’ bőrt
*
Sír A hiányjel sh., elhagytuk.
Sír a’ lágy Klarinét dobog a’ dobok’ apja’ gorombán
’S a’ tsörgők nesze köztt fenekét veri döngeti tölgygomb;
A’ Kordál öblös hangon a’ tompa Fagótnak
Réz nyaka. Most egyedűl ábrándozik egy vagy két hang,
Majd pedig egybezavarva zsibonganak ’s a’ megeresztett
Trombita-dob-sípszó harsog, kopog, énekel, ordít,
’S a’ tsengő tányért némítja a’ tábori Tambur.

Az újságra bámúlt Pest’ Buda’ ’s a’ bátor
Vitézek’ közepén áll egy pompás Sátor
Felibe az örök Ditsősség fényben száll,
’S lebegő szárnyakon fenfügve trombitál,
Edgyik kürtjét tartja Pestnek és Keletnek
Másikat Budának vagy Napenyészetnek,
Az ősz Duna vígan duplázta harsait
’S megtanítja rájok tomboló habjait,
Leküldi vívátját a’ pontus’ torkáig
A’ Magyar’ vitézség’ régi határáig;
Vedrének feneke vígan veri vissza,
Mellynek szűk de tiszta vizét a’ Sváb issza,
Ama kegyes Püspök’ meredék óltára’
Százszeresen dobja Buda’ kőszálára,
Szétt zúzik az Ekhó a’ kemény szirtokon
’S elterűl a’ hangpor a’ Pesti homokon.