(A’ hírmondó mellett volt társának Kerekes Úrnak halála felől. Írtam 1802.)
Megholt egy haza’ embere,
Megholt, és idegen por fedi Béts alatt
A’ fáradtt KEREKEST: jövel
Gyászos Melpomené! ’s éjjeli sípom’
Jajdíts bánatos éneket.
A’ buzgó Hazafit zengeni szent irány
Ah jó szíve, Magyar tüze
Közjóért pihegő Lelke, serény esze,
Ah érette esenkedő
Népünk mind kitsinyek voltak az ég előtt.
Megholt! ’s jókori Fátuma
Minden jámborokat búba meríte bé,
’S főként tégedet, óh GÖRÖG!
Óh bajtársa, ’s igaz Dámona ő neki
Űlj sírjára Hazám’ fia!
’S gyászolván keseregd tiszta barátodat,
Én – mert szívbeli bánatod –
Megnémít – ki fogom
*
kifogom Sh., em.
zengeni siralmad.