MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
LVII.
Az Estvéhez.
CSENDES Este! légy tanúja,
Mint kesergek én,
Szívemet mint vérzi búja
LILLA’ szép nevén.
Lágy árnyékkal
Szőjj be engemet,
’S e’ tájékkal
Zengd keservemet.
Mert csalárd az emberekben
Már a’ szív nagyon,
És az érzéketlenekben
Több kegyes vagyon.

Csendes Este! ah, tekints-le,
Nézd e’ bánatot.
Könny helyett szememre hints-le
Tiszta harmatot:
Mert elfogytak
Régi könnyeim,
Úgy rám rogytak
Szenvedéseim.
Nincsen a’ ki sírna vélem,
Szánna engemet.
Így vesződöm, míg leélem
Kínos éltemet.

Csendes Este! már alusznak
Mások édesen,
Vagy viszonti kedvbe’ úsznak
Ők szerelmesen.
Én aggódom:
Hát mit is tegyek?
Nincs más módom,
Nincs hová legyek.
Édes Este! ah, ne hagyj-el,
Zárj le más szemet,
És lakásomig ragadj-el
Innen engemet.

Csendes Este! balzsamozd-el
Durva kínomat,
Vagy reám végtére hozd-el
Vártt halálomat.
Mert fájdalmam
Többre-többre nő,
És nyúgalmam
Senkitől se’ jő.
LILLA is midőn eszembe
Ötlik, elhalok,
’S újra felfakadtt sebembe’
Szinte meghalok.

Csendes Este! ah, ne hozd-el
Még halálomat,
Kérlek, óh, ne balzsamozd-el
Gyenge kínomat.
Inkább áztasd
Szűz szemed’ te is,
És dupláztasd
Kínom’ ezzel is.
LILLA’ vesztén sírdogálni
Drága sors nekem,
Sírdogálva haldogálni
Szép halál nekem.