MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XVIII.
A Hafíz sírhalma.
Egy.
SIRÁSZI barna Hölgyek,
Kökény szemű Leányok,
Öltözzetek selyembe;
És kebletek’ fejérét
Rózsákkal ékesítvén,
Karikába fontt karokkal
Zengjétek e’ dalocskát
HAFÍZ’ halomja mellett:

„LÉGY IDVEZ, OH HAFÍZNAK
SÍRHALMA, MELLYBE’ NYUGSZIK
A’ RÓZSABOKROK’ ALJÁN
KELET’ ÉDES ÉNEKESSE.”

Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.

Egy.
Tölts bort, Leányka, tölts bort,
Kedvellem a’ piros bort,
Melly a’ Sirászi hegynek
Boldog kövén tenyészik.
Nincs több bor e’ világon,
Nincs több ehez hasonló;
Setét ez és aranyszín, –
Szívem kinyílik ettől,
Öröm pezseg szememben,
Boldog vagyok, ’s alélva
Simúlok édesemnek,
Ölébe, és elalszom.
Felébredek, Leánykák,
Ittam; de még sem érzek
Az én fejembe’ terhet. –
Zengjétek, óh Leánykák
Ez égi bor’ hatalmát,
És töltsetek HAFIZNAK
Sírjára is belőle
A’ tarka rózsa közzé.
Az ő danái vígak,
Örömhozók, erőssek,
Szerelmeket lehellők,
Mint a’ bor, a’ piros bor.

Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.

Egy.
Most nyílnak a’ virágok:
A’ Rózsa, mint Királyné;
Ül tarka trónusában,
’S a’ nartzisok körűlte
Fenn-állva udvarolnak.
Tulipántok és kükörcsök,
’S Játzintusok borúlnak
Királyi zsámolyára:
’S a’ szép Tavasz felette
Kék kárpitot lobogtat. –
Viríts becses ligetke,
Viríts ezer virággal,
’S felhőzd bé illatoddal
A’ jó HAFIZ’ halomját! –
Ti pedig piros leányok,
Jertek begyezni rózsát
A’ jó HAFIZ’ gyepéről,
Kinek égi lelke nyájas,
Mint rózsa; ’s drága híre
Mint rózsaszag kiterjedt
Szívünkre és hazánkra.

Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.

Egy.
A’ zőld bokorba’ hallom
A’ Filmilét danolni,
Hallgassatok Leánykák!
Most andalogva lejtőz,
Majd felfelé tzikornyáz,
Majd harsog és ledörmög,
Kanyarog, siet, rezeg, nyújt.
Be hathatós! be vídám!
Be gyenge és szerelmes!
Ah! így danolgatott ő,
A’ kellemes Poéta,
Ki ez halomba’ nyugszik.
De lelke e’ dalok köztt
Édes lebággyadással
Szállott el a’ vidékről
Éden’ leányi közzé:
Miként eme’ madárka,
Melly már alélva hullt le
A’ rózsa’ szép ölébe.

Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.

Egy.
Légy idvez, óh Poéták’
’S Bölcsek’ hazája, Sírász!
Ellepte a’ te híred
A’ napkelet’ vidékét,
’S a’ főldövezte tengert.
Mert a’ te kőfalad köztt
Oltára áll az Észnek;
És tzitrom erdeidben
Száz verselők danolnak,
Kiknek szavára zengnek
Az Ispaháni tornyok,
A’ Tigris és az Indus.
De mék tud énekelni
Sirász’ szülötti közzűl
Úgy, mint ez a’ mi Dallónk,
Ki ez halomba’ nyugszik? –
Rakjátok óh Poéták,
Koszorútok HAFIZNAK
Sírjára, ’s énekéből
Tanúljatok közöttünk
Danolni és szeretni.

Mind.
Légy idvez, óh Hafiznak
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ Rózsabokrok’ alján
Kelet’ édes énekesse.

Egy.
Szép Szűzek ám az Ozman
Anyáknak a’ szülötti:
Még is Georgiának
Karcsú leányit inkább
Veszi ’s becsűli Stambul.
Czirkaszsziát az Észak
Rózsáji ékesítik,
’S a’ barna szép Arabnét
A’ déli Nap csudálja.
Bogárszeműek a’ te
Lyánkáid, óh Szamarkánd!
És rózsaszínnel ékes,
Óh Kásmir, a’ te hölgyed!
De egész Kelet’ határán
Csak Persiába’ nőnek,
’S a’ büszke Persiában
Csak Fárs’ kies vidékén,
’S a’ Fársi tartományban
Csak a’ Sirászi földön
Legszebb szemek, karocskák,
És szájak, artzok, emlők,
Nyájas leányi szívek,
Világcsudálta Szűzek. –
És óh HAFIZ! tenéked
Ím e’ dicső Leányok
Jöttek köszönni dalod’.
Illy ritka főldi Nimfák
Tántzolnak, énekelnek
Sírod halomja mellett,
A’ legdelibb Leányok,
Legszebbek a’ világon!

Mind.
Légy idvez, óh HAFIZNAK*
hafiznák Sh., em.
Sírhalma, mellybe’ nyugszik
A’ rózsabokrok alján
Kelet’ édes énekesse.

Egy.
Mit érzek! a’ virágok
Bimbójikon kinéznek,
Habosan terűl az illat,
A’ fellegek szaladnak,
Belőlök a’ szelíd Nap
Mosolyog derűltt egünkre
A’ filmilék zenegnek,
’S egy szellet a’ rozsának
Bimbóiból kilendűl:
Mit – ah mit érzek! – édes
E’ szellet’ ihletése! –
Óh szent öröm! szerelmek! –
Megelégedés’ nyomási! –
Te vagy – te vagy – HAFIZNAK
Árnyéka! csendes Árnyék,
Te lebegteted hajunkat! –
Üljünk le sírja mellett
A’ mirtusos ligetben,
Üljünk le, szép Leányok!

Ti barna kondor Ifjak!
Kik a’ narancs-berekből
Most szálltok ez halomhoz!
Óh, jó időbe jöttök!
Megnyílva olvadoznak
Hő szíveink reátok.

„’S te Útazó! ki a’ szép
Váras felé igyekszel,
Ne térj odább HAFIZNAK
Fűlepte sírja mellől!”