MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XIII.

A Szépség ereje a bajnoki szíven.

(Szereztetett T. N. és V. Rofi BORBÉLY GÁBOR Cs. K. Kapitány Úrnak, és T. N. Vajai VAY JOHANNA Kisasszonynak egybekelésekre, ’s ki is jött Debretzenben 1800. 24.d. rétb.)

A’ szép Jeanettéhez.

Kisasszony!

Sem a’ hiú katzéroknak, minémű ama’ záporbeszédű Stutzer, ’s amaz agyatlan szép Coquette, sem a’ Mély lelkeknek számára nem írok én: mert ezeket meg nem érdemlem, amazok meg nem érdemlenek. A’ Múzsáknak legjobb baráti a’ Grátziák: én is ezeknek képviselőit keresem fel – a’ kik éreznek, a’ kik gondolkodnak, a’ kik valódi nyájasok, és szép ortzájokból a’ szép lélek mosolyog ki – szóval: a’ kik ollyanok mint a’ Kisasszony,
Die mit dem Gürtel der Venus geschmückt,
Die Seelen fesselt, die Augen entzückt,

hogy itt is az én kedves Wielandom’ szavaival éljek.
A’ mi egyszer szép, hogy’ ne tudná mi a’ Szép? ’s ki ítélhetné meg jobban a’ mások’ érzéseit, mint a’ kik magok tsupa érzékenyek? Úgy is az Asszonyszemélyekkel vélek születik, ’s a’ szerentsés nevelés által ingerlőbbé tétetik valamelly kellemetes Bizarria; melly a’ Poétákat férjfitársaiktól külömbözteti. E’ különös Sympathia által tehát ha az érzékeny Szépeknek tetszését megnyerem: a’ természet maga szól én mellettem, ’s még előre számot merészlek tartani a’ Poéták’ borostyánjára. –
Me iuuat in gremio doctae legisse puellae,
Auribus et castis scripta probasse mea.

Ha jelenlétemben nem elég vagyok az ő múlattatásokra: kirepűl lelkem testemnek gyarló kalitkájából, ’s mint a’ magános fülemüle, látatlanúl zeng ő körűlöttök. – És a’ Kisasszony, tudom, olly kegyes érzésű lesz, hogy néha a’ kűlföldi Kanárikról nem átalja figyelmét az itthoni bokrok’ madarkái felé is fordítani.
Mostan pedig e’ kis Ajándékot méltóztassa tőlem kegyesen elfogadni; ’s megjutalmazni azzal, a’ mit Nemesszívű BORBÉLYja ezerekért nem adna – – életadó pillantásával… Úgy igyekeztem, hogy belsője kűlsője méltó legyen a’ Grátziákhoz, méltó a’ Kisasszonyhoz. –
A’ mi magamat illet: az én kűlsőm ollyan, mint a’ magának hagyott természet; Belsőm hasonló a’ Tavaszhoz, melly mikor borongós is, játszik és teremt. – Tsókolom kezeit! Miskóltz. Jul. 25d. 1800.

––––––––––––––––––––––––––––––––

Márs megúnván a’ hartzoknak
Orrprüszköltető porát,
Elhagyá a’ bajnokoknak
Vérbe fördött táborát.

Ama’ zőld hegyek’ mellyékén,
Hol a’ nektár tsordogál,
Hol a’ Sajó’ szép vidékén*
vidéken Sh., em.
Sajó végig folydogál,

Széllyelnézett egy szép este,
És olly helyet keresett,
Hol elfáradt vitéz teste
Nyúgodjon egy keveset. –

Úgyis VAYT jól esmérte,
E’ hazánk Nagy emberét,
Ki felkötötte volt értte
A’ Nemesség’ fegyverét.

És a’ ki most azért vájja
Debretzennek dombjait,
Hogy bő étekkel táplálja
Az ágyúk’ éh gyomrait. –

Itt akart hát megpihenni
A’ hadaknak istene,
Únalmára kezdvén lenni
A’ feldúltt várak’ szene.

Ruháját leterítette
A’ Sajó zőld partjain,
Fegyverét a’ szél lengette
Egy vén fűzfa’ gallyain,

Mellynek ritkás árnyékára
Lúna ingó fényt vetett,
’S a’ Márs’ füstös bajusszára
Irtózva tekingetett.

Nyúgodj, szelídíthetetlen
Isten! nyúgodj egy kitsint,
Majd a’ trombiták’ kegyetlen
Hangja ismét kardra int.

Nyúgodj! ím a’ lármás hadnak
Fegyvere most nem zörög,
Tsak e’ patak zúg ’s álmadnak*
almadnak Sh., em.
Únszolására tsörög. –

De ébredj fel! a’ tserébe’
Egy szép Szűz megszólala,
Jön a’ kedves kellő Hébe!
Az ifjúság’ angyala.

Ébredj!*
Ebredj Sh., em.
ím zőld pálmaágot
Tart kezében ’s hozzád jő,
Hogy a’ vitéz bátorságot
Benned megtisztelje ő. – –

Úgy van: Mársnak homlokára
Tábori koszorút fűz,
Bíbor szájával szájára
Egy pár tsókot vét a’ szűz,

Megkötözi friss rózsával
Vasba burkoltt karjait,
’S Vénus’ övszorítójával
Megbékózza lábait.

„Kelj fel Vitéz! (úgymond néki)
„Esmérd meg érdemedet,
„Ím a’ Vénus’ ajándéki
„Megtiszteltek tégedet.”

Felkél a’ Táborok’ atyja
E’ szókra az álomból,
Hébét gyengén szorítgatja,
És a’ szép Szűznek így szól:

„Légyen BORBÉLY Kapitányé
„Ez a’ pálmakoszorú,
„Rózsád a’ legszebb Leányé:
„Engem vár több háború.

„Most jöjj velem.” – E’ szavára
Elhagyák a’ patakot,
És béindúlnak Zsoltzára
Hol az a’ VAY lakott,

Ki hajdan mint Politikus
Tündöklött a’ hazában,
Most mint egy magyar Attikus
Nagyobb önnön magában,

Kinek szárnya alá vonja
A’ magyar Pindus magát,
A’ Hegyallya’ Hélikonja
Úgy nézi mint tsillagát. – –

BORBÉLYT, ki már ZSANÉTjával
Szép reményjét érlelé,
Nemes szívű Barátjával
Mávors éppen itt lelé.

JÓSA tartá a’ Leánynak
’S a’ Vitéznek karjait;
Szól Márs, és a’ Kapitánynak
Nyújtja pálmaágait:

„Hozzám mindenkor hív voltál,
„Érdemed már elég nagy,
„Hazádért sokat hartzoltál;
„Munkát győztél: ember vagy!

„Felhágtál a’ betsűletnek
„Olly poltzára már te is,
„Hová sokan nem érhetnek
„Késő vénségekbe’ is:

„Mondj tehát Válét a’ hadnak
„Érdemes vitéz Személy!
„Hogy hazádnak és magadnak
„És a’ békeségnek élj.

„Nesze ez a’ véres pálma,
„A’ mellyért fáradt szablyád;
„De díszesebb kints is száll ma,
„Óh nemes bajnok, te rád.

„ZSANÉT ez, kinek szemében
„Ragyogva olvashatod,
„Hogy a’ boldogság’ ölében
„Arany időd’ várhatod.

„Letörli bársony hajával
„Poros izzadságodat,
„Tsókolván rózsaszájával
„Gondlepte homlokodat.

„De még hogy próbára végyem
„Férjfi szíved’ várfokát,
„’S annál édesebbé tégyem
„Illy szép kintsed’ birtokát:

„Kerengést hányok dolgodba,
„Meggátolom útadat,
„Ha nem tsüggedsz szándékodba’,
„Elnyered vártt váradat.

„Tűrve méltó feltalálni
„Egy halandó Grátziát;
„’S katona-dolog kiállni
„Fiam, a’ strapátziát.” – –

Hébe a’ fűzér rózsával
Mindjárt öszveköti hát
A’ Vitéz’ pardupéjával
A’ szép Kisasszony’ haját,

Sőt kezeket is kezekkel
A’ rózsanyűgbe veti,
’S mond: „Nem tserél istenekkel
„A’ ki egymást szereti!

„Truttzoltok a’ halandóság’
„Nyomorúltt határain,
„A’ kőltsönös hajlandóság’
„Hord a’ menny’ tornátzain.

„Kérdjétek meg a’ Hazának
„Terhétől fáradtt VAYT,
„Ki adott erőt vállának,
„Édesítvén bajait?

„Nem az ő Szíve’-felének
„Ritka tálentoma é?
„Nem a’ ZSANÉT’ szép képének
„Szép Originálja é?

„Úgy van: az ellankadtt virtus
„Megújítja erejét,
„Midőn egy szerelmes mirtus
„Hűsíti forró fejét. –

„És te szép Szűz, örűlj néki
„Hogy Vitézhez kaptsolnak,
„Mert leghívebb martaléki
„A’ vitézek Ámornak.

„Lámhogy a’ szép Asszonyságnak
„Róma is lágy rabja volt,
„A’ ki előtt fél világnak
„Térde hajdan meghajolt.

„Te is e’ hódíthatatlan
„Szíven uralkodni fogsz,
„Mihelyt hasonlíthatatlan
„Képeddel rá mosolyogsz.

*
Az idézőjel lemaradt, sh., pótoltuk.
Szeresd; mert a’ kik betsűlni
„Tudják a’ Vitézeket,
„Tudnak a’ hazának szűlni
„Ők is vitéz gyermeket. –

„Kívánom is, díszesedjen
„Két nemes Ház véletek,
„’S országunk egykor kérkedjen
„Hogy Hérókat szűltetek.” – – –

JÓSA pedig, hogy szent tzélját
A’ két Pár elérheté,
Barátját és barátnéját
Tsókokkal hintegeté.

Mondván: „Húgom, ma rád szálla
„A’ boldogság, úgy e’ jó? –
„’S úgy e’ Drusza, nintsen nála
„Szebb Kapitány penzió?” –