Egy nyári estve LILLÁT,
A’ gyenge rózsaszájú
A’ tűzszemű leánykát,
Megláttam, és azonnal
Látnom, szeretnem – egy vólt.
Midőn az éjt sohajtva
Virrasztom, Ámor így szóll:
„Ne félj VITÉZ! tsak engem
Zengj minden énekidben,
LILLÁT adom jutalmúl.”
Fogadtam, és jutalmúl
LILLÁT megadta nékem.
Most hát lekötve lévén
Mást nem tudok danolni –
LILLÁT tsak, és tsak Ámort.