HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
VÍRÁG BENEDEKHEZ.
Nékem Zöld olajág ’s rózsalevél fedi
Békés homlokomat, ’s Páfusi lantomon
A’ mirtusligetek’ lannyha Zefirjei
Fél-szúnnyadva enyelgenek.
Míg Lillán Zokogok, ’s tsonka panaszszaim
A’ lágy alkonyodást sírni siettetik:
Szép Kínzóm azalatt kedvese karjain
A’ Cythére’ lugassa köztt
Próbálgatja Nevem’ meszsze felejteni;
Én sírok; te pedig, Zengedező Virág!
A’ zöld Pannoniát ’s Dácia’ Szűzeit
Új hangokra tanítgatod.
Hallom tárogatód’ tábori hangzatit,
Hallom Pest fala köztt és Buda’ szírtjein;
Már a’ Karpatokat verdesik, ’s a’ Tisza’
Sikján meszsze terülnek el.
Hallá Elizium’ berkeiben Horátz’
Szent Árnyékja ezüst húrjaid énekét,
És réz Piramisán, mellyet emelt maga,
Néked fő helyet engede. –
Látom lábod alatt a’ letiportt Halált:
Ni! mint küzdik az Éj’ rettenetes fija,
Mint tajtékzik atzél ínye, ’s eszén kivűl
Mint ordítja kivertt fogát:
Látá ezt az örök Hír, ’s felemelkedő
Két szárnyára vevé nagy nevedet, Virág,
’S túl a’ tsillagokon Melpomené’ fiját
Istenlé diadalmi hang.
Megvan! Győzödelem! Rajta Nemes Magyar,
Fűzz számodra babért ’s tégy örök oszlopot,
És sas szárnyaidon engem is, Édesem,
A’ szent Pimpla felé segíts.
A’ Nap ködbe borúl, elfogy az Otzeán,
A’ szirtok’ ’s a’ hegyek’ fellegi bértzei
Elmállott hamuvá válnak; az ősz Idő
Mindent fékje után ragad:
Eldűlnek Bábilon, tornyai, ’s nem lelik
Gyémánt jármokat a’ büszke tiránnusok,
A’ nagy Várakat és kis birodalmakat
Vastag rozsda emészti meg.
Látjátok? – vagy erős Rémzetem*
bzetem em.
álltat el –
Látjátok? ki van ott a’ düledékeken?
Ő az, Melpomené; a’ befaló Chaos’
Mejjén áll, ’s az ezer Veszély’
Porzó füstje között, gyász zavarékíban,
Tsendes fénybe ragyog mennyei homloka,
Megtartó szemeket vét Helikon felé;
’S élnek lantosi, él Virág.
Élnek mind azok is, kik neki Templomot
Szenteltek, ’s kiket a’ Lantosok áldanak.
Él a’ Keszthelyi Gróf, és az örök Napok’
Jussán nagy Neve tündököl.
Jer hát végy Te babért; én olajágakat
Fűzök fel Te vitéz Tárogatód’ szavát
Búdítsd; Én meg ezüst Lantomat ízgatom,
Zengjük FESTETITSET, jere!*
A vers alatt: Csokonay Vitéz Mihály.