MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XIV.
PARASZT DAL.
AMA’ fejér nyárfák alatt, A’ part felé,
Sűrű rekettye köztt vezet Egy róna bé.
Óh! mert ez a’ hely énnekem Irtóztató;
Ott egy Vityilló, abba’ nyög A’ szép Kató.

Hiszen no tsendes este van, Nints semmi szél:
Még is hogyan, hogyan rezeg A’ nyárlevél.
Óh szép Katóm! nem reszket úgy A’ nyárlevél,
Mint én te értted reszketek: Hová levél.

Katóm! Katóm! ki sem jöhetsz Te tán soha,
Úgy bétsukott az a’ guta Vén Mostoha,
Miólta szép ortzáidat, Szép violám,
Ottbenn az ajtósark megett – – – –.

T’od azt hazudtam volt neki: Tsak a’ pipát....
Hogy a’ manó el nem vivé A’ vén szipát!
El sem hivé, rá sem hagyá, Egy szómat is;
Ki kergetett, ’s lelúgozá Subámat is.

Azólta erre jönni is Nem mertem én.
Tudod, pemetén jár az a’ Puruttya vén.
Tsak itt nyögök hozzád, Katóm! E’ fák alatt;
Tudom te is nyögsz a’ setét Kémény alatt.

Füstöl, Galambom! füstől A’ Kéményetek;
Mert tán bizony nagyonn alá Tüzeltetek.
Héj, héj, az én szívembe’ is Nagy tűz vagyon
Héj, héj azért sóhajtok én Illyen nagyon.

De még az Isten módot ád – Tudom hogy ád –
Ki-mentlek én, vagy meggebed A’ vén anyád.
Ha más-külömben nem lehet, Felégetem
Azt a’ vityillót, ’s őtet is Belévetem.

A’ szívem is majd meghasad, Kedves Katóm!
Hogy képedet még tsak nem is – – – –.
Szegény Legény vagyok; de tsak Egy csókot adj:
Ihon van a’ szűröm, nesze, Gatyába’ hagyj.

De már reám setétedett Az éjjel is:
Mégis tsak itt kesergek én Potomra is.
Bús sorsomat kesergem én, ’S a’ szép Katát.
Rózsám, aludj helyettem is. – Jó éjtszakát!