AMA’ fejér nyárfák alatt, A’ part felé,
Sűrű rekettye köztt vezet Egy róna bé.
Óh! mert ez a’ hely énnekem Irtóztató;
Ott egy Vityilló, abba’ nyög A’ szép Kató.
Hiszen no tsendes este van, Nints semmi szél:
Még is hogyan, hogyan rezeg A’ nyárlevél.
Óh szép Katóm! nem reszket úgy A’ nyárlevél,
Mint én te értted reszketek: Hová levél.
Katóm! Katóm! ki sem jöhetsz Te tán soha,
Úgy bétsukott az a’ guta Vén Mostoha,
Miólta szép ortzáidat, Szép violám,
Ottbenn az ajtósark megett – – – –.
T’od azt hazudtam volt neki: Tsak a’ pipát....
Hogy a’ manó el nem vivé A’ vén szipát!
El sem hivé, rá sem hagyá, Egy szómat is;
Ki kergetett, ’s lelúgozá Subámat is.
Azólta erre jönni is Nem mertem én.
Tudod, pemetén jár az a’ Puruttya vén.
Tsak itt nyögök hozzád, Katóm! E’ fák alatt;
Tudom te is nyögsz a’ setét Kémény alatt.
Füstöl, Galambom! füstől A’ Kéményetek;
Mert tán bizony nagyonn alá Tüzeltetek.
Héj, héj, az én szívembe’ is Nagy tűz vagyon
Héj, héj azért sóhajtok én Illyen nagyon.
De még az Isten módot ád – Tudom hogy ád –
Ki-mentlek én, vagy meggebed A’ vén anyád.
Ha más-külömben nem lehet, Felégetem
Azt a’ vityillót, ’s őtet is Belévetem.
A’ szívem is majd meghasad, Kedves Katóm!
Hogy képedet még tsak nem is – – – –.
Szegény Legény vagyok; de tsak Egy csókot adj:
Ihon van a’ szűröm, nesze, Gatyába’ hagyj.
De már reám setétedett Az éjjel is:
Mégis tsak itt kesergek én Potomra is.
Bús sorsomat kesergem én, ’S a’ szép Katát.
Rózsám, aludj helyettem is. – Jó éjtszakát!