MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XXXI.
Jósepha Kisasszonhoz.
(Szereztetett 1799 ben Martius’ 19. napj.)

Keljetek fel napkeletnek
Óldaláról, keljetek,
Ti a’ bádjadtt Természetnek
Lelket adó szelletek!

Keljetek fel, ah mit késtek!
Már az a’ Nap itt vagyon,
Hogy Gángesi lehelléstek
Erőt végyen a’ fagyon.

Nyissátok meg Napkeletnek
Bársony színű ajtaját,
Húzzátok a’ Kikeletnek
Felrózsázott hintaját.

Minden kintsével Flórának
– Felé szárnyaljatok,
Hogy ott egy szép Grátziának
Csókkal udvaroljatok.

Puha szárnyal legyezzétek
Szép mellyét és homlokát,
Új rózsákkal teríttsétek
Lába’ kedves nyomdokát.

Menjetek! – ah bár el menne
Ámor is ti véletek,
’S ama szívén sebet tenne,
A’ Kiért én reszketek.

És a’ kinek szép tüzével
Ha magam’ ketsegtetem,
Bíztomban minden kintsével
A’ világot megvetem.

Óh, ha Ámort meglátjátok
Hó nyakán vagy kebelén,
Egy pár tsókommal adjátok
Tudtára, mit érzek én?

És ha rá lő kis nyilával,
Tüstént szárnyra keljetek,
’S még meleg sóhajtásával
Lelkembe repűljetek.

Hogy ez nap, melly imádandó
Nevének szenteltetett,
’S mellyen kívánok állandó
Egésséget, életet,

Ama’ szép név’ innepébe’
A’ mellyet bálványozok,
Essen szívem’ szerelmébe,
A’ kiért sóhajtozok.

Tán ez nap a’ szeretettel
Kőltsön hűségre kelünk,
Mellyet minden kikelettel
Egymás’ karján szentelünk.

Ah, reméllni tán nem szégyen,
Ah, tán erre rá megyek,
Hogy Josepha enyim légyen;
’S én Josepháé legyek.