HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XII.
AZ EMBERISÉG*
EMBERÍSÉG Sh.em.
’S A’ SZERETET.
Felfogadtam száz-meg-százszor,
Nem fogok szeretni másszor;
Felfogadtam semmi Lyány,
Rabbilintsre már nem hány.

Azt mondám, bolond is voltam,
Hogy szerelmekhez hajoltam:
Azt is mondám, mind bolond,
A’ ki rólok le nem mond.

Felfogadtam, hogy míg élek,
Egy Asszonnyal sem beszéllek;
’S bár Heléna vólna is,
Még sem kapnék rajta is.

Gyűlölöm minden nemével,
Bájoló tekíntetével,
Gyűlölöm! – Mind tsalfa kép,
’S még talán tsalfább ha szép.

Felfogadtam mindenekre,
Rá sem nézek őkemekre;
Mert mind vesztembe kerűl. – – –
Meg is álltam emberűl.

Jaj de fojtó unalommal
Bánat szálla rám egy nyommal,
’S a’ szerelmes kény helyett
Gyűlölség foglalt helyet.

A’ barátság ’s kedv megszűnék,
Tréfa, nyájasság eltűnék;
Tsak setétes gondolat
Vont körűltem gőzfalat.

Tsak rettentő képzelések,
Tsak kegyetlen érezések
Ostromolták lelkemet;
Úgy gyötörtek engemet.

Semmi Virtust nem kerestem;
Embergyűlölésbe estem,
’S már egészen ellepe
Lelkestől a’ sárepe.

Már az elmém is tompúla;
És tsak – tsak kevébe múla,
Hogy fejembe nem lövék. – – –
Mégis elmémhez jövék.

Légyen hálá! észrevettem,
Hogy bolond gombákat ettem,
’S felkiálték: „Grátzia!
„Megbotsáss, szép Cipria!”

Jertek, óh Angyal személlyek;
Hogy megint, mint ember éljek!
Elvetettem pisztolom’. –
Szép ortzátok’ csókolom.

Véletek hát szívet váltok,
Szép embernék, ’s így kiáltok:
„Mind bolond, ki nem szeret,
„Vágasson magán eret!”