MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
IV.
KIFAKADÁS.
Biz’ én nem is törődöm már,
Akár-ki mit beszélljen.
Gyakran rúgást ejt a’ Szamár
Betsűletes személlyen,
És jámbor is jár ott, ahol
Egy két irígy kuvasz tsahol.

Akárki mit felőlem mond,
Mind szél után botsátom.
Volt mindenkor, ’s lessz is bolond;
De volt, ’s lessz is barátom.
Béhúnyom hát fülem’ szemem’,
Érzem tulajdon érdemem’.

De másra mért is hallgatok?
Szándékomból ki zár ki?
A’ mint vagyok, maradhatok
Olly ember, mint akárki;
Ebnél külömb sok tzímeres;
Akár setét, akár veres.

Ha kell, kedvem szerént eszem,
Kottyfittyre nem szorúlok.
Hellyén van még az én eszem;
Ollytól nem is tanúlok,
Kinek kobakja korpavár,
’S a’ tzinke is tart tőle már.

Érzem saját jó szívemet,
Más embernek nem vétek.
Még-is, ti Tzenkek! engemet
Szitokra felvevétek.
Ha néha én botlottam is:
De a’ ti lelketek hamis.

Más az hibában torkig űl;
Még is darál felőlem:
Bár engem’ a’ jámbor betsűl,
Tsijést teszen belőlem.
Kurvannya! hadd fetsegjen ő,
Hóld-tőltre tán eszére jő.