HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XI.
ÍZIS és OZIRIS.
(Szereztetett Nagy Méltóságú Sárvári Felső Vidéki Gróf Szétsényi Ferentzné, született Tolnai Gróf Festetits Juliána Asszonynak Ő Exc. jának udvarlására, a’ fenn említett Instellátzió alatt Jul. 7-dik 1798. ’s bémutattatott ugyanakkor.)

Oziris szántásvetésre
Tanította meg népét,
Mellyért jobbágyi a’ Napban
Ábrázolták ki képét;

Ízis pedig, ki ő vele
Volt népe’ jóltévője,*
jőltévője Sh., em.
Hold lett – a’ szegény munkásnak
Édes megenyhítője.

Mind a’ kettő hazájával
Annyiféle jót teve,
Hogy örök hálát érdemlett
Mind kettőnek a’ neve:

És a’ melly oltáron tömjént
Ozirisnak égettek,
Azon a’ Jó Ízisnek is
Tömjénnel kedveskedtek.

’S ekként Oziris és Ízis,
Égyiptom’ két Istene,
Az érdem’ útján a’ Mennynek
Pitvaráig felmene.

Boldog Pár! a’ melly népének
Hasznáért így fáradott,
’S tiszteltt emlékezetével
Bétőltött sok Századot,

Melly nem tsak a’ tengeren túl
Vitte nevét Rómába,
Hanem ma is tiszteltetik
A’ Bőltsek’ templomába’. –

Boldog Pár! sokat kerestem
Párodat a’ világban,
’S ím mai nap feltaláltam
Mássod’ a’ Somogyságban.

Ozirisra rá esmértem
A’ Napnak tzímeréről,
Ízisre meg’ Ozirisról,
’S mind kettőre nevéről.

De főképpen meg lehetett
Esmérnem mindeniket,
Hallván a’ hazával ’s néppel
Tett sok érdemeiket.

Megesmértem és az Ízis’
Templomába bémentem,
Ha tán e’ szép Istennének
Tetszenék Complimentem.

Már ma Ízis’ Templomának
Nints ugyan semmi nyoma,
De van a’ Bőltsek’ szívében
Ízisnek még temploma:

Ez az; melly eggyaránt nézi
A’ személyt ’s az érdemet,
Ez az, melly papnak fel szokta
Venni mind a’ két Nemet.

E’ Templomba mentem én be
Zengvén innepéneket;
’S ímé-ímé ott találom
A’ Somogyi Szépeket,

Kik rózsákkal koszorúzva
Kiválasztott pompában,
Énekeltek a’ Szépnemnek
Oltáránál sorjában.

Mézes szájokon angyali
Hanggal tsengett az ének,
’S Néked, Méltóságos Grófné,
Örömmel inneplének.

Én is tehát, ki idvezlém
Előbb Főispányomat,
Így rebegtetém nevekben
Gyengén rezgő Lantomat: –

***
Ím, kegyelmes Grófné! szemben
Lehetünk ismét Veled,
Veled, a’ ki a’ Szépnemben
A’ koronát viseled.

Te zendíted meg Nevedre
A’ másként néma lantot,
Az ég angyali képedre
Olly mosolygón pillantott.

Te vagy a’ Hóld, ki Napunkkal
Újonnan feltetszettél,
’S Ízis, ki Ozirisunkkal
Itt oltárt érdemlettél.

Te vagy a’ ki e’ Megyének
Tűndökölsz határába,
Te vagy a’ kiért az ének
Felhat a’ Menny’ várába.

Idvez-légy Szép Istenasszon!
Újra zengem, Idvez-légy!
’S hogy jóvoltod elárasszon,
Kérünk, végig vélünk légy.

Úgyis most lettek Somogynak
Legtűndöklőbb napjai,
Mert ím soha meg nem fogynak
Fénytadó Tsillagjai.

Oziris szép Ízisével
Lám együtt fényeskedik,
A’ Hold a’ Nap’ feljöttével
Lám meg nem setétedik.

Sőt véle jár új fényjében
A’ Hesperus’ tsillaga,
Melly Hazánk’ setét egében
Bő súgárt hinthet maga.

Sőt feltetszett két új fényünk
E’ kellő plánétával,
Kiket nézünk már reményünk’
Teleskópiumával.

Mind ezeket Te szerzetted,
Ég’ asszonya! minékünk,
Mellyért is megérdemletted
Hogy tiszteljen Vidékünk.

Hálával is fogadjuk el
Egünkre jövésedet,
E’ napot alig vártuk el
Hogy láthassunk*
lathassunk Sh., értelemszerűen em.
Tégedet.

Alig vártuk el, ’s örvendünk
Már most, hogy köztünk ragyogsz,
Oh te, a’ ki Nemes Rendünk’
Brilliántja lenni fogsz.

Örvendjük, hogy Bikkligetünk
Megnyert, óh Szűz Diána!
Örvendjük hogy tisztelhetünk
FESTETITS JULIÁNA!

Ím azért mind lehajolván
Fejet is hajtunk méllyen,
’S Nagyságos kezed’ tsókolván
Kiáltjuk: GRÓFNÉNK Éljen!*
ljen! Sh., em.