MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Ode a’ Magánossághoz. (Német Jámbus)
1. Áldott Magánosság! jövel, ragadj el
Álmodba most is engemet,
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd öledbe lelkemet.
Öröm nekem, hogy sátorodba szálltam,
Hogy e’ lugas között reád találtam:
E’ helybe andalogni jó,
E’ hely Poétának való.

2. Itt a’ magános Vőlgybe és tserébe
Megfrisselő árnyék fedez,
A’ tsonka gyertyányok’ mohos tövébe
Friss tiszta forrás tsergedez.
Két hegy között a’ tónak és pataknak
Nimfáji káka-ketretzekbe laknak,
’S tsak akkor úsznak ők elő
Ha erre bőlts ’s poéta jő.

3. A’ lenge Hold halkal világosítja
A’ szőke Bükkök’ oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A’ tsendes Éjnek angyalát.
Szelíd Magánosság! az illy helyekben
Gyönyörködöl ’s múlatsz te; ah, ezekben
Gyakran vezess be engemet
Nyugtatni fáradt lelkemet.

4. Te a’ Királyok udvarát kerűlöd,
Kerűlöd a’ Kastélyokat,
’S ha bévetődsz is, zsibbadozva szűlöd
Ott a’ fogyasztó gondokat.
A’ Félelem ’s Bú a’ vad Únalommal,
Tsatáznak ott a’ tiszta nyúgalommal;
A’ Nagyvilág jótétedet
Nem tudja ’s útál tégedet.

5. Ohajtoz a’ Fösvény; de gyötrelemmel
Goromba lelkét bűnteted.
A’ Nagyravágyást kérkedő hiszemmel
A’ lárma közzé kergeted.
Futsz a’ tsatázó trombiták’ szavától;
Futsz a’ zsibongó városok’ falá tól:
Honnyod tsupán az érező
Szív, és szelíd falu ’s mező.

6. Ments vára a’ magán szomorkodónak
Tsak a’ te szent berkedbe van,
Hol bíztatásit titkos égi szónak
Halhatja a’ boldogtalan.
Te azt, ki megvetette a’ világot,
Vagy a’ kinek már Ő nyakára hágott,
Kíséred és apolgatod,
Magát magával bíztatod.

7. Te szűlöd a’ Virtust, tsupán te tetted
Naggyá az ollyan böltseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe keskeny lelkeket.
Te benned úgy tsap a’ poéta széllyel,
Mint a’ sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
’S a’ semmiből Világokat.

8. Óh kedves Istenasszony én is értted
Gyakorta mint sohajtozom,
Mert szívemet baráti módra érted,
Midőn veled gondolkozom.
Ártatlanúl ketsegtetel magadba,
Nints tettetés, sem tsalfaság szavadba’,
Hív vagy, nem úgy mint a’ mai
Színes Világ’ barátai.

9. Lám melly zavartt lármák között forognak
A’ büszke lelkek’ napjai,
Kőről kövekre görgenek zajognak
Mint Rajna’ bukkanásai.
De ránk midőn szent fátyolid borúlnak:
Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,
Tisztán, magába tsendesen,
Élünk, ’s kimúlunk édesen.

10. Sőt akkor is, mikor szemem’ világán
Örök homályt sző az Halál:
Ott a’ Magánosság setét Világán
Béhúllt szemem reád talál.
Siromba tsak te fogsz alá-követni,
A’ Nemtudás’ kietlenén vezetni,
Te leszel, ah, a’ Sírhalom’
Völgyén is örző-Angyalom.

11. Áldott Magánosság! öledbe ejtem
Ottann utolsó könnyemet,
Végetlen álmaidba el felejtem
Világi szenvedésemet.
Áldott Magánosság! te légy barátom,
Mikor tsak a’ Sír lessz örök sajátom.
De ez Napom mikor jön el? –
Áldott Magánosság jövel!