(2.)
Én szenvedek! ’s pedig miattad,
Miolta szívem elragadtad,
Édes Kegyetlenem!
El-elhalok, mihelyt te jutsz eszembe;
’S így kell talám e’ gyötrelembe’
Örökre sínlenem.
Érted
*<fogy>
borong éltem’ tavassza,
Mert nints Nap, a’ melly elfogyassza
A’ rám terűltt
*A te jav. ebből: bo
ködöt.
Sír tisztelőd, ha kél, ha fekszik,
Miolta azzal nem ditsekszik,
Kiben gyönyörködött.
Sír tisztelőd, kétségbe esvén,
Miolta tőled távol esvén,
Reménnye füstbe szállt;
Holt álom űl zsibbadt ölében,
’S gyakrann ijesztő képzetében
Lilit, Lilit kiált.
E’ szóra karjaim kinyúlnak,
De tsak sovány homályba hullnak;
Nints Lilla!
*Vesszőből jav.
nints öröm!
Már nyugtom’ éjjel sem találom,
Mert ott is ébrenn tart az álom,
’S fejem’ Lilin töröm. –
Óh melly keserves annak élni,
Kinek tovább nints mit reméllni,
És mégis élni kell!
Él az, de nintsen benne Lélek:
Az én tüdőm is bátor élek,
Lelketlenűl lehell.
És tán te, Szép Szememvilága!
Úgy élsz, hogy életed’ virága
Virít, míg én halok.
Adná az Ég! Azonn örűlnék,
Könnyemnek ezzel eltörűlnék
Felét az […]lok.
*A kézirat sérülése miatt a szó egy része nem olvasható.
De tán, Lilim, te is kesergesz,
Rabgerlitzém saskézbe hergesz,
’S kéred segédemet:
Hijába már, Kintsem, hijába!
Tsak az halál’ jégsátorába
Ölelsz meg engemet.