(Készűlt és nyomtatódott az Előbbivel ugyanegy helyben és időben.)
A’ Gavallér.
Töröljetek puskát, kardot készítsetek,
Ruhám’ ’s szerszámommal mind készen légyetek,
Nyergeljétek fel jól sárga paripámat;
Mert még ma fúvom meg bútsúzó nótámat.
Mars. Lóra Nemes! Ha érdemes
Akarsz lenni véredhez,
Vedd puskádat, És szablyádat
Kösd az övedhez.
Sem szerelem, Sem félelem
Ne puhítson téged,
Bátorítson És buzdítson
Ősi vitézséged.
Óh millyen szép A’ hadi nép’
Pálmáján osztozni:
Bártsak már a’ Trombitára
Lehetne marsozni!
Az öreg Atya.
Menj fiam! ím megnyílt előtted az a’ tér,
Melly a’ Betsűletnek örök váráig ér.
Menj, és Atyáidnál ne légy alábbvaló.
Fiam vagy, szánlak is; de azért tsak aló!
Ha én felűlhettem: ott a’ kard, a’ puska!
Itt bizony nem henyélsz úgy mint egy Katuska.
Az Ifjasszony.
Ah, hová mégy kintsem! nem szánsz e engemet?
Ne hagyj el, ne fosztd meg árva személyemet,
Ne vidd el magaddal minden szerelmemet,
Mert te nálad nélkűl a’ bánat eltemet.
A’ Gavallér.
Ah, mért jöttél bé most! ah be’ szúrdaló ív,
Mellytől gyötrettetik láttodra ez a’ szív!
Elhagylak angyalom; de megtérek mint hív;
Isten hozzád! mert most Isten’ ’s nép’ szava hív.
Az Ifjasszony.
Ne ülj fel! vagy ha már a’ serkentők nagyok,
Legalább egy zálog-tsókot nálad hagyok. –
De maradj még – úgyis késnek a’ hadnagyok.
Szál[l]j
*
Szálj Sh., em.
le... óh kegyetlen! – szállj le... Oda vagyok! –
A’ Gavallér.
Elájúlt! – – Vas bennem a’ szív ’s minden tetem,
Ha ezt a’ keserves látást eltűrhetem. –
Istenhozzád hír név! a’ fegyvert levetem:
Nem megyek táborba. – Kelj fel én életem.
Egy felűltt Nemes.
Hová vesztél Pajtás? a’ tábor régen vár.
Minden legény kardot kötött ’s lóra űlt már.
Te most is az asszony körűl piperézel?
De nem sokra megyünk az illyen vitézzel. –
A’ Gavallér.
Az igaz, barátom! megvallom hogy szégyen,
Mikor egy Gavallér illyenekre mégyen;
De látd a’ szerelem gyakorta erőt vész,
Ez túnyából vitézt, vitézből tunyát tész. –
Engedd meg barátom! bútsút is kell vennem;
Nemes, de érzékeny szív lakik én bennem.
Ha hibáztam: hibám’ helyrehozására
Előtted űlök fel erre a’ sárgára;
Hozzátok mind elő elhánytt fegyveremet,
Tégyetek vitézzé újonnan engemet. –
Istenhozzád Apa! mondd meg az Asszonnak
Hogy engem nemesebb vágyódások vonnak,
Hazámért magamnak egy nagy útat mérek;
Ha az Isten éltet hozzá visszatérek.
Siessünk barátom! – Vajha Stíriának
Bértzei már itt a’ kapunál volnának;
Vajha már a’ dölyfös Frantzot itt láthatnám,
’S e’ sárgát a’ veres sapkákon ugratnám:
Akkor látnád, pajtás! erejim melly nagyok,
Akkor látnád hogy én talpig Magyar vagyok.
Az Ifjasszony.
Ah te irgalmatlan! így válsz meg hát tőlem?
Így akartál szökve futni el előlem?
Nem szántad egy nálad hívebb szívnek búját?
Oszolj, ’s vidd magaddal az egek’ bosszúját!
A’ felűltt Nemes.
Ne felelj rá pajtás! asszonyi panaszok;
Tudod, az asszonyok tettetők, ravaszok,
Alig várják, hogy ma fújjanak trombitát,
’S holnap nyerhessenek másoktól vizitát.
A’ Gavallér.
Nem, barátom! értem halni is kész lenne,
Igaz magyar virtus és erkőlts van benne.
Te is ezt elhagyni, tudom, sajnállanád;
Magyar ez! de talám bétsi a’ te Zsanád.
Hazám’, szabadságom’, jószágom’, életem’
Ezért az egy kedves kintsemért megvetem.
Kész leszek elmenni számkivetésbe is,
Kész lántzot tsörgetni véle tömlötzbe’ is,
Megválok javamtól, éhezek, koplalok,
Ha a’ szűkség arra viszen, meg is halok:
Tsak ez a’ hív angyal maradjon meg velem;
Mert a’mit elvesztek, benne mind fellelem.
Az Ifjasszony.
Tsak egy napot kérek itt maradásodra,
Hadd enyhűljön kínom: ’s menj osztán dolgodra.
A’ Gavallér.
Barátom! itt hagyni merő kegyetlenség. –
Várjunk! még nyakunkon úgy sints az ellenség.
A’ felűltt Nemes.
Ám maradj itt, gyáva, ’s őltözzél szoknyába;
Én a’ férjfiakhoz megyek a’ tsatába.
Fonj te; majd meghallja tőlem minden hadnagy,
Hogy erőd millyen nagy, ’s melly talpig Magyar vagy. –
A’ Gavallér.
Én fonjak? én járjak szoknyába’ barátom?
Éj te engem kortsnak tartasz, a’ mint látom.
Kard illet engemet ősi nemes névvel. –
Istenhozzád kintsem! maradjál békével.
Az Ifjasszony.
Ah, elmégy hát pogány! és itt hagysz engemet:
Állj meg, és először verd által mellyemet.
A’ Gavallér.
Atyáim’ Istene! jaj mondd meg mit tégyek?
Kettőé nem tudok lenni, mellyké légyek?
*
?. A kérdőjel utáni pont sh., em.
Barátommal mennék – ím párom kesereg!
Párommal maradnék – vár a’ vitéz sereg!
Kegyetlen a’ menés – rút a’ késedelem – – –
Óh örök Betsűlet! Oh örök Szerelem!
Az öreg Atya.
Fiaim! igazat tészek én köztetek,
Tsak köz pert megosztó szómnak engedjetek,
Ímé a’ Szerelem ’s Betsűlet egymással
Vívik, és e’ hív pár e’ vitéz pajtással:
Ez egy hív szeretőt kérne, de betstelent;
E’ vitézt kívánna, de érzékenytelent.
Mindenik a’ fiam’ szívéért tsatázik;
De sokat kívánván mindenik hibázik.
Én a’ köz Igazság’ törvényjét megosztom,
’S egyiket is e’ nagy szívtől meg nem fosztom. –
Ám vidd el pajtásod’, Főldim! a’ tsatához,
De, hogy híven térjen vissza a’ párjához:
Tartson hív szerelmet, Leányom! erántad,
Hogy őtet pálmákért küszködni nem bántad.
Így békéljék meg a’ Betsűlet ’s Szerelem! –
Hordozzon, Fiam, az isteni kegyelem.
Az Ifjasszony.
Aria. Ha már felűlsz, kintsem, Paripádra:
Vess végtsókot nyögő Galambkádra.
Gondot az ég rólad Úgy viseljen,
Ha rám emlékezel Minden hellyen.
Térj vissza ölembe Pálmaággal,
Vitéz és szerelmes Forrósággal.
A’ Gavallér.
Tudom hogy hívem vagy, Nem is kétlem,
Szíved’ e’ hév tsókkal Elpetsétlem.
Mikor bennem végsőt Nyög a’ lélek,
Akkor is nevedre Feleszmélek:
De ha élvén vissza Jövök hozzád,
Mellyemhez szorítlak. – Istenhozzád!
A’ felűltt Nemes.
Jól van, jól: az idő maga megmutatja.
Mit sírtok? az ember végét sem várhatja.
Gyer pajtás. – Ne tartson semmit, Ifjasszonka
Jobb meglövik, mint a’ lába legyen tsonka.
Allegro. Illyen a’ hadi élet!
*
elet Sh., em.
Boldog, ki vitézzé lett.
Ha bélőnek a’ fejébe;
Hajdi Ábrahám’ keblébe,
’S más helyébe.
A’ Felűlttek’ Karja.
Lamento. Űljünk fel hát, jó vitézek, a’ lóra
Kedvesinktől bútsút vegyünk;
Mert már ímé a’ trombita’ ’s dobszóra
A’ tűz ’s halál közzé megyünk.
Rajta, az óra eljár;
Vagy élünk, vagy halunk már;
Kedvesink szeressetek:
Légyen Isten véletek:
Mars. Trombiták harsogjanak,
A’ dobok dobogjnak,
Zászlóink lobogjanak,
Lóra már minden vitéz.
Bár ezer fegyver zörög,
Bár ezer ágyú dörög:
A’ Királyért, A’ hazáért
Bátran hartzoljunk;
Ha népünk hátra nem tér:
Újra zőld borostyánt nyér,
Megmutatja hogy mit ér
A’ magyar szív, Scytha kéz.
Bár ezer fegyver tsörög,
Bár ezer ágyú dörög:
A’ Királyért, A’ hazáért
Bátran hartzoljunk;