MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Az 1741-diki Diéta,
vagy-is
a’ régi jó magyar szív
saját királyihoz hív!
hamarjába készíttetett
a’ Régiek’
háládatos dítséretére,
’s a’ Máiak’
vetélkedő felbuzdítására,
a’ Diétai Magyar Múzsa’
Kiadója által.
Kántáta IX. Énekekben.


Személyek.

A’ Magyarok’ Karja.
A’ Hír.
A’ Prímás, R. Sz. B. Hertzeg, Galántai Gróf Eszterházy Imre, Esztergomi Érsek.
A’ Haza’ Géniusa, Magyar Országnak Angyala.
A’ régi Hérósok’ Karja.
Mária Therézia, Magyar Ország’ Királya.
A’ Nádorispány, Erdődi Gróf Pálffy János, Fő vezér.
A’ Duna.

A’ dolog történik a’ Pozsonyi királyi várban, az Ország’ Gyűlése alkalmatosságával, Szeptember’ 19-dikén, 1741.


I. ÉNEK.

A’ Magyarok’ Karja.

(Eggy.)
Éljetek Nagyságos Rendek,
Kik nagy őseink’ nyomába
A’ Magyar nemzet’ dolgába
Most is öszve gyűltetek.
Boldogítsatok bennünket,
’S vélünk édes Nemzetünket,
Mellynek állandó javára
Éljetek mind éljetek!

(Mind.)
Éljetek Nagyságos Rendek,
Boldogítsatok bennünket,
’S vélünk édes Nemzetünket;
Éljetek mind éljetek!

(Eggy.)
Terjesszétek óh nagy Lelkek
Nemzetünknek régi fényjét,
’S a’ Királyi ház’ reményjét,
Mellyet vét tsak bennetek.

(Mind.)
Boldogítsatok bennünket,
’S vélünk édes Nemzetünket,
Mellynek állandó javára
Éljetek mind éljetek!

(Eggy.)
Így fog a’ Király ’s az Ég is
Venni szárnya’ oltalmába,
’S a’ jövő idők’ folytába
Élni fog majd híretek.

(Mind.)
Boldogítsatok bennünket,
’S vélünk édes Nemzetünket,
Mellynek állandó javára
Éljetek mind éljetek.

Éljetek Nagyságos Rendek,
Kik nagy Őseink’ nyomába
A’ Magyar nemzet dolgába
Most is öszve gyűltetek.

–––––––
II. ÉNEK.

A’ Hír.
Hatalmas Rendek! óh vitézi vérből
Kisarjazott nemes Magyar vitézek,
Ti bőlts Személyek a’ kik híreteknél
Sokkal nagyobbak vagytok,
Kik e’ királyi várba fel jövétek,
Hogy a’ Magyar nevet naggyá tegyétek. –
Örűl tinéktek a’ sebes Dunának
’S a’ kék Tiszának partja víg örömmel,
Mert a’ Magyar Hazának régi díszét
Ti bennetek szemléli tűndökölni.
Ah boldog nép! az ég takargat téged,
A’ tsendes békeség lakik hazádban,
Örvendetes hang zengedez hegyedben
Minden határid’ bátorság keríti,
Termékenység tsepeg minden meződre,
Szent nyúgalom ’s öröm lebeg feletted,
Ah boldog Nép! az ég hartzol melletted. –
De ah reszkess, de ah rettegj Magyar nép;
Mert ellenséged ellened ki zúdúlt,
’S dühöskedő sereggel
Rohan határaidra,
Pusztít, öl, éget és kevély dagállyal
Rabolja a’ sok kintset,
Mellyből kezedre verje a’ bilintset.
Fel dúlta már Itáliát egészen,
Be rontott a’ tseh főldre tűzzel vassal,
A’ dölyfös Frantz el lepte táborával
A’ Rénus’ szép vidékét;
Minden felé el terjedt már az inség,
A’ jajgatás hallik minden határon,
Bellóna’ vérengző vas ostorának
Tsapási már minden felé dörögnek,
Alatta a’ le-döntött népek nyögnek.
Közel, közel van óh nemes Magyarság!
Ez a’ veszély, ez a’ tsapás hazádhoz,
A’ lángok már a’ Karpatusra sütnek
A’ sok jajszó feléd jön a’ Dunával,
Az ellenség rettenti már határod’,
Szabad törvényed’ és királyi széked’.
Ah hív Magyar! ha kedves
Előtted a’ szabadság,
Ha boldog lenni kívánsz
Királyod’ oltalmában;
Menj míg az ellenség hazádba nem ront.
A’ bátorság menthet ki ’s a’ sietség:
Ah kelj ki, kelj ki hát vitéz nemzetség!
Ah kelj ki boldogságodért,
Törvényedért, Királyodért,
Vezessenek nagy tetteid
Nagy őseid’ nyomába.
A’ had szomszédid’ égeti,
Hazádat is rettegteti,
Rabol, pusztít a’ Frantzia;
Ah kelj ki a’ tsatába.

Kar.
Rabol pusztít a’ Frantzia;
Ah kelj ki a’ tsatába.

–––––––
III. ÉNEK.

A’ Prímás.
Méltóságos Urak, jó Hazámfiai,
Tekíntetes Rendek, Országunk’ Nagyjai!
Kellő Ortzátokonn űlnek a’ hazai
Igaz szeretetnek fényes vonásai.

Elég igaz Magyar van még közöttetek,
Kik előtt féltő kints régi betsűletek,
Nemes, tiszta ’s bátor még a’ ti szívetek:
Ah élnek boldogúlt Őseink bennetek.

Szemeim e’ Házban még sokakat lelnek,
Kik hérósi nevet méltán érdemelnek,
Úgy van! nagy lelkeik bennetek lehellnek
A’ nagy Átillának ’s a’ vitéz Lehelnek.

Mennyi sok veszély vólt ’s inség hajdanába,
Melly sereggel rontott ez árva hazába,
Mennyi veszedelmek vóltak eggy summába,
Mellyek rettentettek, de mind tsak hijába!

Mennyi ellenségink ’s rablóink vóltanak,
Kik dühös népekkel reánk rohantanak,
Hogy hazánkat ’s minket főldig raboljanak,
Gyermekinkkel eggyütt bilintsre hányjanak!

De ditső Atyáink hérósi Lélekkel
Küszködvén a’ rájok tódúlt veszélyekkel,
Meg tartották nékünk tulajdon vérekkel
Ősi szabadságunk’ minden törvényekkel.

Hazánkba szabaddá lett minden szegelet,
A’ nyomorgatásnak, inségnek vége lett;
Ah űljön sírjokonn az érdem ’s tisztelet,
Szent árnyék lebegjen áldott hamvok felett.

Tudom ti sem fogtok tőlök el fajúlni,
Királyt, hazát készek lesztek meg bosszúlni,
Készebbek a’ hartzon vitézűl ki múlni,
Mint a’ magyar névvel homályba borúlni.

Tudom hogy a’ fényes Ditsőség’ várába
Bé mentek boldogúlt Őseink’ sorába,
’S azt a’ fegyvert, a’ melly szolgált a’ hazába
Rakjátok a’ jó hír’ örök templomába.

’S a’ melly véreteket szerelmes hazátok
’S Királyotok mellett a’ hartzonn ontjátok,
Azzal nagy nevetek’ ’s vitézi pálmátok’
A’ halhatatlanság’ falára írjátok.

Ah már előre képzelem,
Hogy e’ vitézi védelem
Sok századig fog élni.
Magyarjaim! kívűl belől
Mind a’ ti lelketek felől
Fog e’ világ beszéllni.

Tisztelnek a’ Királyok is,
’S ezért gondjok lesz rátok is
Hatalmas bajnokokra.
Utóink áldnak tikteket,
’S örömmel tellyes könnyeket
Hullatnak sírotokra.

–––––––

IV. ÉNEK.

A’ Génius.

(Eggy fényes felhőben le száll a’ Magyar Rendek közé, körűl vétetvén az Hérósok’ Karjától.)
Le szállván a’ Mennynek fényes udvarából
Szent István’ és László örök trónusából,
Le hozván e’ boldog Hérósok’ lelkeit,
És e’ századbéli fátumok’ könyveit.
Kedves Magyarjaim! jövök ti hozzátok,
A’ ti Pártfogótok ’s szavait halljátok!
Meg indúlt szerető szívem sorsotokon,
Segítni óhajtok édes hazátokon:
Meg szántam a’ dűlni kezdő Pannóniát,
Meg szántam a’ Magyart ’s azt a’ jó MÁRIÁT,
Kit azért adattam az égből közétek,
Hogy benne eggy kegyes Helytartóm’ nézzétek;
Hogy ő gyógyítsa meg hazátok’ sebjeit,
Ő rakja fel ennek öszve-dűlt köveit;
Hogy a’ magyar névnek ditsősége légyen,
’S minden panaszt a’ ti szátokból ki végyen;
Hogy boldogságtokat az égig emelje,
’S közöttetek saját személyem’ viselje.

A’ Kar.
Ez a’ kegyes Királyné,
Kit a’ nagy Károly nemzett,
Hogy benne minden nemzet
Tiszteljen jó anyát.
Ez a’ kegyes Királyné
Lesz néktek jó anyátok,
Alatta kis hazátok
Sok boldogságot lát.

A’ Génius.
De ím az ellenség magát öszve adta,
’S az én Felkentemet haddal meg támadta,
A’ frígyesek az ő híveit gyilkolják,
Örökös Országit, pusztítják, rabolják.
Rátok is a’ véres kardot kezdik fenni,
Ah ha ők rajtatok erőt fognak venni:
Ama boldogságba részetek nem lészen,
Melly már számotokra áll az égbe készen.
Mert én Tréziának ki nyertem az égbe,
Hogy sokáig légyen anyátok eggy végbe.
Ez a’ jó Királyné még azt meg látjátok,
Ki veszi a’ porból és szennyből hazátok’,
’S a’ magyar főld az ő idejétől fogva
Mint nagy Lajos alatt fénylik mosolyogva.
S mihelyt a’ trónusba az ő kegyelme lép,
Arany időt számlál a’ szegény Magyar nép.
És az apolgató békeség’ ölében
Örűlnek a’ Múzsák a’ magyar Tempében.
Talpokra állanak a’ ledűlt törvények,
Élelmet, pártfogást lelnek a’ szegények.
És negyven esztendők’ tsendes folyásában
Az öröm ’s boldogság lakik a’ hazában.
A’ nagy Terézia mind kettőt meg ójja,
Igazság ’s kegyelem lévén őrállója.
Ki terjeszti kisded Országtok’ határát,
Pompáson fel rakja Buda’ ’s Pozsony’ várát
És a’ mi szépség van Pozsonyba ’s Budába,
Mind bé summálja azt a’ nemes Gárdába:
Hadd szemléljék ebbenn a’ kűlfőldi szemek,
Hogy nints a’ Magyarnál felségesebb remek!

A’ Kar.
Ez a’ kegyes Királyné,
Kit a’ nagy Károly nemzett,
Hogy benne minden Nemzet*
Nemzett Sh., ért. sz. em.
Tiszteljen jó Anyát.
Ez a’ kegyes Királyné
Lesz néktek jó Anyátok,
Alatta kis hazátok
Sok boldogságot lát.

A’ Génius.
És bár ezek fényes jótétemények is,
De lésznek ezeknél még fényesebbek is.
Mellyekkel a’ hazát előre bíztatja
E’ kegyes Anyának felséges Magzatja,
József, kinek nem lesz a’ világon párja,
Ki minden Országit maga öszve járja;
Hogy meg esmérhesse saját jobbágyait,
Hogy meg orvosolja a’ nép’ panasszait,
Hogy a’ porba fekvő virtust fel keresse,
Az érdemet fényes óltárra tehesse.
Tsak tíz esztendeig fog országolni ő,
De illy nagy Hérósnak elég tíz esztendő.
Mert ha fel számláljuk nagyságos tetteit,
Századnak mondhatjuk minden esztendeit.
Ah nagy Uralkodó! előre képzelem,
Hogy a’ szent igazság, az erkőlts, értelem,
A’ szép tudományok minden mesterséggel,
A’ jó gazdasággal és a’ vitézséggel
Általad a’ régi por közűl ki nőnek.
’S a’ Magyar nép előtt betsűletbe jőnek.
Sok boldogtalannak te léssz édes Atyja,
Éretted könnyeit sok árva hullatja,
Téged áld az őrűlt, a’ néma, a’ siket,
Te vígasztalod meg, József! mindeniket.
Te mint koronádnak fényes súgárával
Bé tőltöd a’ főldet Virtussal, példával.
Jobbágyid imádják nevedet, mert véled
A’ Mátyással meg-hólt igazság fel éled.
Barátid tisztelik felséges nevedet,
Minden ellenségid rettegnek tégedet.
A’ fagyos sark alatt fekvő Szibéria,
A’ Marokki forró partok ’s Barbária
A’ Mógol’ és Péru’ határitól fogva
A’ te érdemidtől zengedez harsogva.
Te bírsz virtusával minden királyoknak,
Te fogsz fényes példát adni mind azoknak,
’S ha Fríderik nagyobb lészen mindeniknél,
József! te nagyobb fogsz lenni Fríderiknél.

A’ Kar.
József! nevedbe minden
Nagy virtusok meg vannak,
Örűl sok nemzet annak,
Örűl a’ főld, az ég.
E’ Név egész világon
Fog lelni tisztelőket,
Ez a’ jövő időket
Meg ékesíti még.

A’ Génius.
A’ József’ tündöklő országa végtére
El múlván az arany idő áll helyére;
’S jóltévő Angyalát a’ várt békeségnek
Meg adja LEOPOLD minden nemzetségnek.
És hogy minden nemzet légyen néki híve,
Az ő kintse lészen jobbágyinak szíve.
El is vész alatta a’ jaj ’s a’ siralom,
Trónusán fog űlni a’ köz nyúgodalom.
Boldogság keríti pásztori páltzáját,
Bőség gyémántozza áldott koronáját.
Ama’ kedves SÁNDOR kegyelmes szívével
Fog segédje lenni Nádorispány névvel:
Őtet közétekbe ő azért botsátja,
Hogy légyen a’ Magyar nemzetnek barátja.
Ah e’ jó Magzatnak és e’ jó Atyának
Országlása lelket ád a’ két hazának!

A’ Kar.
E’ két ditső személyek
Bár hírtelen ki múlnak,
De sirba nem borúlnak
Nagy tetteik soha.
A’ hív magyar mindenkor
Kívánja emlegetni,
Nem fogja bé temetni
A’ vén idő’ moha.*
A következő rész a Diétai Magyar Múzsa VI. számában jelent meg, a folytatás előtt ez áll: Diétai MAGYAR MÚZSA VI. (Folytatása az 1741-diki Diétának.)

A’ Génius.
Az ő esztendei fénylő virtussokért,
’S a’ Magyar nemzettel közlött jóságjokért
A’ Tréziájénál még többek lennének,
És a’ Józsefénél jobban fénylenének:
De hogy meg áldhassa az ég Pannóniát,
’S adhasson eggy másik Ferentzet ’s Tréziát,
Fel fogja magához e’ boldog párt venni,
’S helyekbe Ferentzet ’s Tréziát fog tenni,
Kik népét törvénnyel ’s hittel kormányozzák
És ama’ szerentsés időt vissza hozzák,
Mikor első Ferentz ’s első Tréziának
Országokkor arany esztendők folyának.

A’ Kar.
Ah éljen e’ ditső Pár
Éljen sokáig éljen;
Sok szép időt szemléljen
Ferentz ’s Terézia!
Hogy e’ felséges Párnak
Királyi óltalmában
Örvendjen az hazában
Minden Magyar’ fia.

A’ Génius.
És így ha meg hal is kegyes Tréziátok
Az ég Másikat fog kűldeni hozzátok;
Kit a’ Neápolis’ felséges Királya,
A’ koronás virtus’ eleven példája,
’S néked is kedvellőd nemes Magyar nemzet
Sok tartományoknak fő javára nemzett;
Ki Teréziának olly mássa fog lenni,
Hogy alig lehessen külömbséget tenni;
Ki Europának szeme fénye lészen,
’S a’ Magyarokkal is ezer jókat tészen.

A’ Kar.
Engedjen e’ világon
A’ nagy Teréziának
A’ népek’ hív anyjának
Az ég sok szép időt.
Ezer királyi szépség
Tekíntetén derűljön,
Szívén a’ virtus űljön
És az nevelje őt.

A’ Génius.
Ha meg hal is Ferentz Segéd-országlótok,*
Segéd-országlátok sh., em.
A’ bőlts Ferentz, kegyes szívű Pártfogótok:
Helyébe a’ jó ég fog Másikat tenni,
Ki Pannóniának Tzírusa fog lenni. –
Ha a’ nagy Józseffel le száll is végtére
A’ Királyi Virtus sírja’ fenekére:
Ferentzbe a’ példát ki kűldi sírjából,
Kit maga tanított az ég’ tanátsából,
Hogy a’ miket ő tsak el kezdett magába,
Ferentz mutassa ki saját példájába. –
Ha hív jobbágyitól az őket szerető
Leopoldot sírba zárja a’ temető:
De az ő jó szíve minden virtusával
Köztök fog maradni felséges Fiával.

Kar.
Mindnyájokért Ferentz lesz
A’ népek’ édes Atyja,
’S azoknak meg mutatja
Hogy hív eggy pásztor ő
Az ég meg áldja őtet,
Kíséri a’ ditsőség,
A’ víg öröm ’s a’ bőség
Alatta vissza jő.

A’ Génius.
Ha a’ Magyar nemet kedvellő Sándorban
Hazátok’ angyalát tészitek a’ porban:
Az ég a’ Nemzetnek siralmát meg szánja,
’S József Sándor helyett lesz Nádorispányja.
Ki a’ Magyarságot úgy fogja kedvelni,
Úgy fogja hazátok’ díszét fel emelni!
A’ mellynek még nagyobb ’s állandóbb javára
Soká gyönyörködik benne Buda’ vára.

A’ Kar.
Felséges Nádorispány!
Te léssz Budának fényje,
Te a’ Magyar’ reményje:
Kiért meg áld az ég.
Az Angyalok hatalmas
Szárnyokkal bé takarnak:
Te érted a’ Magyarnak
Nagy szíve lánggal ég.

A’ Génius.
Mit látok? előmbe mi nagy Látás szaladt
A’ jövendő idők’ setét leple alatt!
Mitsoda Hérósok állanak sorjába
A’ Királyi Érdem’ fényes Templomába!
Pálma van kezekbe, laurus a’ fejeken,
El terjedt felséges Nevek a’ népeken.
Mennyei fény ragyog álló-képek körűl,
Hogy légyenek minden királynak tűkörűl.
Tetteik gyémántra vagynak metszve, ’s magok
Fénylenek mint első nagyságú tsillagok. – –
Ah felséges Lelkek! esmérlek titeket,
Látom képetekenn a’ Bétsi jeleket:
Ti fogtok származni a’ Károly’ házából,
Trézia’, Leopold’ ’s Ferentz’ ágyékából.
Ti tőltitek még bé hírrel a’ világot,
Ti állítjátok fel a’ köz boldogságot.
Ti a’ nemzetektől ezer áldást vésztek:
Ah felséges Lelkek, ti mind nagyok lésztek!

Kar.
Virágozzék örökre
Olly sok ditső Királyért,
A’ Nemzetek’ javáért
Ez a’ királyi Ház.
Hogy a’ sok fényes Héróst
Ennek minden fiába
Mind itthonn mind tsatába
Imádja minden Száz.

A’ Génius.
Ebből fog származni ama’ nagy Vitéz is,
Ki, ámbár a’ győzőt meg győzni nehéz is,
Meg vervén a’ rabló Frantzok’ ármádáját,
Le dönti e’ kevély Nemzetnek dagályát.
Ama vitéz KÁROLYT mondom, ki végtére
Lessz a’ Magyar hadnak szerentsés vezére.
Ki a’ tágas Duna’ partját a’ Rénussal
Bé tőlti nevével és sok triumfussal.
Ah hatalmas Vitéz! már látom előre,
Mint állsz ki fegyverbe a’ véres mezőre:
Látom mint omlanak a’ Frantzia testek,
Mellyek a’ te Neved’ hangjára le estek.
Látom mint tsókolják a’ lántzból fel-szedett
Szabad tartományok felséges térdedet.

Kar.
Ti népek tiszteljétek
Károly’ vitézi szívét,
Mert ellenségtek’ ívét
Le fogja törni ő.
Óh halhatatlan Érdem!
Rakj oszlopot nevére,
Tégy zőld babért fejére
Melly templomodba nő.

A’ Génius.
Kedves Magyarjaim! mint a’ több nemzetek,
E’ Tsászári Háznak ti is örűljetek.
Hév kívánságtokat az Ég meg hallgatta,
Az óhajtott áldást tinéktek meg adta;
A’ mellynek zsengéjét kegyes Tréziátok’
Anyai ölébe mindjárt meg látjátok.
Meg látjátok mindjárt ama’ kis Hertzeget,
Kiért mind örökké áldjátok az eget.
Már is rajta ama’ virtusok ragyognak,
Mellyek példájában tündökleni fognak.
E’ lessz ama’ JÓZSEF,*
JOZSEF Sh., em.
a’ világ’ tsudája,
Ama’ nemzeteknek Atyja és Királya. –
Ah majd magát épen illyennek mutatja
A’ Második Ferentz’ ’s Trézia’ magzatja,
Ama’ kis FERDINÁND, kinek védelmére
Fel kél még a’ Magyar a’ hartz’ mezejére,
Ki majd a’ jövendő időknek folytába
Ditsőségesenn űl Atyja’ trónusába. –
Ti boldogúlt Lelkek! adjátok azokat
A’ Paraditsomba nőtt liliomokat:
Hadd hintsem e’ boldog Gyermek’ bőltsőjére,
Mellyben fekszik annyi nagy Királyok’ vére,
Mellyben fekszik ez a’ jövő Világ’ fényje,
Az ég’ és a’ minden Nemzetek’ reményje:
Hadd tudjak néki eggy ajándékot tenni. –
Ah szép Gyermek, te még Ferdinánd fogsz lenni!1
Heu miserande puer, si qua fata aspera rumpas,
Tu Marcellus eris!... Manibus date lilia plenis,
Purpureos spargam flores, animamque nepotis
His saltem accumulem donis, et fungar inani
Munere. – –
Virgil. Æn.VI.

Kar.
Te Ferdinánd fogsz lenni,
’S végén a’ másik száznak
Te a’ királyi Háznak
Szent trónusán ragyogsz.

Bőlts Lelked fog be hozni
A’ főldre békeséget,
És minden nemzetséget
Te boldogítni fogsz.

________

V. ÉNEK.

Mária TerézIa.
Nagy lelkű Magyarim! kikben még lángol a’ hűség,
Lángol az azt fedező régi vitézi erő;
Óh ti, kik ámbátor szabadonn óhajtotok élni,
Őrizitek szentűl a’ fejedelmi nevet;
Kik fényes koronát kívántatok adni fejembe:
Ím karotok közzé most könyörögve jövök.
Most mikor a’ rabolók ki rohantak trónusom ellen,
És már híveimet durva bilintsbe verik.
Ím a’ Németeket ki rabolják minden aranyból,
Már a’ belga ’s olasz várakat öszve törik.
A’ dühödő Frantz nép országimat égeti tűzzel,
’S rám gonoszúl több több népet a’ hadra loval.
Most mikor ennyi Király fenyeget sok ezernyi sereggel,
Most mikor ennyi veszély árva fejemre rohan:
Bennetek, óh ti nemes Magyarok! tsak bennetek érzem
A’ segedelmet adó hajdani lelket, erőt.
Ím fejedelme[te]ket*
fejedelmeket Sh., ért. sz. em.
látjátok előttetek állni,
Ím, ím könnye vitéz karjaitokra pereg.
E’ keserű könnyek nem lesznek e’ indítóid,
Óh Magyar, a’ kibe még Atyjai’ szíve dobog?
Óh te nemes maradék, te maradnál messze Atyáid’
Hajdani nyomdokitól annyi vitézek után?
Tsak te valál régen segedelme Királyi Nemünknek,
Édes Atyáimnak gyámola tsak te valál.
Kik nyomorúlt sorsodba viszont ezen árva hazádat
Bé fogadák fedező mennyei szárnyok alá.
A’ kik alatt ki derűlt országod a’ hajdani szennyből,
’S ködbe borúlt fényjét Dátzia vissza nyeré.
Illy nagy Atyák’ vérét igyekeznék most le tapodni:
’S nem buzog é Magyarom benned az ősi harag?
És ha az én már sírba borúlt felséges Atyáim’
Érdemi tsak gyengék a’ te személyed előtt:
Nézzed az én benned bízó fejedelmi személyem’,
Mellyet az ellenség porba tiporni akar.
’S ah, a’ melly koronát kívántál tenni fejemre,
Ennyi dühös néptől menteni kelj ki Magyar!
Férjemet és magamat bátor lélekkel ajánlom
A’ te vitézséged ’s gondviselésed alá.
Nagy lelkű Magyarok!*
Nincs szóköz, sh., em.
búzduljon szívetek erre,2
(Fel emeli a’ kisded Józsefet.)
Vessetek e’ tsetsemő Hertzegetekre szemet.
Még ez virtusival bé tőltheti északot és délt,
Még e’ hazátoknak gyámola ’s atyja lehet.
Óh ti e’ hérósok’ magvát, ’s Európa’ reményjét
Porba ne hagyjátok dűlni idő-nap előtt.
Légyetek e’ mellett bokor ellenségei ellen,
Kik dühösön kezdik rontani ősi javát.
És mikor eggy asszonyt ’s eggy gyermeket annyi Királyok
Kezdik erős karral tépni miként az ölyűk:
Nem tüzel é Magyarom szívedbe a’ hajdani hűség?
Nem ragad é fegyvert érte vitézi karod?

Mert óh vitéz Nemzetség!
Ha nem leszel segítség,
Majd trónusom’ le döntik,
’S tán vérem’ is ki öntik:
Ah légy erántam hív! –

De jaj meg gyűlt felettem
A’ kín ’s ajkam le zárja:
Ah szóljon én helyettem
E’ néma könnyek’ árja,
Ez elfojtódott szív.


VI. ÉNEK.

A’ Nádor-ispány.
Haljunk meg vitéz Bajtársim! haljunk meg Királyunkért,
Álljunk, álljunk véres bosszút ősi szabadságunkért.
Jobb ditsőséggel meg halni a’ hólt testek halmain,*
halmain. A pont sh., em.
Mint gyalázattal tapodni őseink’ szent hamvain.
Több már ezer esztendőnél hogy itt lakik a’ Magyar,
Még is minden próbák között Magyar maradt a’ Magyar.
Meg tartotta betsűletét mind a’ világ láttára:
Hát ugyan mi lennénk e’ már annak gyalázatjára?
Hát ugyan mi fajúlnánk el nagy lelkű őseinktől?
Mi kóldúlnánk é kegyelmet gyáva ellenséginktől?
Mi tsörgetnénk é idegen lántzot szabad létünkre?
Mi tétetnénk örök nyerget győzni tanúlt népünkre?
Ah előbb mint sem azt lássam, fel kötöm fegyveremet,
’S vitéz módra trombita szón végzem el életemet.
És ha e’ példára nem lesz senkinek is készsége,
Rajta! – haljon meg én bennem Nemzetem’ ditsősége.
Bosszankodva beszéllem el Árpádnak és Lehelnek,
Hogy el-fajúlt unokáji asszony szívet viselnek.
És ha minden könnytseppeket, a’ mellyek le hullának
Felséges szeméből Magyar hazánk’ Királynéjának,
El-árasztott ellenséges vérrel nem mossátok le:
Azt a’ Magyar szívhez illő kardot mind rakjátok le,
Mellyet hajdan nagy Atyátok az ellenségnek fene. –
De meg vér a’ Magyar névért a’ Magyarok’ Istene!
Meg éritek még valaha, hogy az illy puhálkodás – –
– De hová, hová ragadtál méltatlan bosszankodás?
Hiszen mind Magyarok ezek, mind nagy lelkű Magyarok,
A’ kiknek én most asszonyi ruhát szabni akarok.
Tudom mind Magyarok vagytok, rá esmerek nememre,
Vitéz tűz’ szikrája pattog szemetekről szememre.
Mellyet ha rettenthetetlen ortzáitokra vetek,
Átillát, Hunyadit látom, és Kinizsit bennetek:
Így űlnek elhúnyt Őseink ’s Bajnokink eggy sorjába
A’ Vitéz Lelkeknek szentelt Ditsőség’ Templomába.*
Templomaba Sh., em.
Tudom hogy azt a’ víg órát békételen’ várjátok,
Mellyben a’ trombiták’ nemes serkentését halljátok,
Mellyben meg mutathassátok a’ haza’ ellenségén,
Hogy most is magyaros kar van a’ magyaros kard’ végén.
Úgy van vitézségtek mellett magam állok tanúba,
Én, én magam tapasztaltam azt minden háborúba.
Mikor vélem űzvén ’s vágván az ellenség’ táborát,
Eggyütt vitézkedtünk, eggyütt nyeltük a’ hartzok’ porát.
Véres fegyverünkkel eggyütt vágtattunk a’ tsatába,
Eggyütt mentünk trombita szón nagy Őseink’ nyomába. –
Vajha az ég vissza adná hajdani jó erőmet,
Vajha viszsza térítené el-hanyatlott időmet,
Mellyel három királyomnak hűségesen szolgáltam,
’S minden hadi veszedelmet magyar szívvel ki álltam;
Víg lélekkel nyargalnék ki az ellenség’ nyakára,
Meg reszkettetném még eggyszer a’ Pálfi név’ hangjára!
De bár meg-fáradt testemben az erek már meg fagytak,
’S esztendeim’ terhe alatt vállaim le roskadtak.
Még is fel vészem e’ kardot reszkető markomba is,
Gőzölög ez az ellenség’ véreitől még ma is.
Jertek óh vitéz Bajtársim! haljunk meg Királyunkért,
Jertek álljunk véres bosszút ősi szabadságunkért.
És ha nem sokat tészek is vén létemre köztetek;
Legalább Őseink’ útját meg nyitom előttetek.
És ahol ez ősz haj látszik, ’s ahol leg sűrűbb tűz ég:
Arra tartsatok Magyarok! ott Pálfi ’s a’ Ditsőség.

Rajta óh Vitézek!
Rajta! menjünk hartzra,
Várnak ellenségeink,
Verje őket artzra
A’ mi fegyverünk.
Ójjuk a’ Magyar hazát;
’S a’ kegyes Teréziát:
Bár a’ puska tsördűl,
Bár a’ bombi dördűl,
Meg ne rettenjünk!

(Az ősz Pálfi ki vonja a’ kardját; utánna az egéssz Magyarság fel zendűl: „Haljunk meg a’ Királyért, és a’ Magyar Hazáért! illyen szók harsognak az alatt, míg a’ vitéz Magyarok a’ következendő hartz-dal’ zengése alatt a’ házból ki-vont karddal ’s fegyver zörgéssel ki mennek.)*
A folytatás a Diétai Magyar Múzsa VII. számában olvasható, előtte ez áll: Diétai MAGYAR MÚZSA VII. (Folytatása az 1741-diki Diétának.)

VII. ÉNEK.

A’ Magyarok’ Karja.

(Eggy.)
Óh Magyar vitézek!
A’ kiknek szemében
Bátor lelket nézek
Mársnak fegyverében:
Jertek mind kövessük
Pálfi Fő vezért.
Kardra óh Vitézek!
Haljunk meg hazánkért,
És Teréziánkért
Ontsunk drága vért.

(Mind.)
Kardra óh Vitézek!
Haljunk meg hazánkért,
És Teréziánkért
Ontsunk drága vért.*
vért, A vessző sh., em.

(Eggy.)
Ősi nagy lelkünkkel
Őtet bé fedezzük,
Ősi fegyverünkkel
Őtet védelmezzük!
Ezt ha végbe*
végba sh., em.
visszük,
Nyertünk drága bért.

(Mind.)
Kardra óh Vitézek!
Haljunk meg hazánkért,
És Teréziánkért
Ontsunk drága vért.

(Eggy.)
Jó betsűletünket
Ezzel is nagyítsuk,
Szép Magyar nevünket
Bé ne motskosítsuk,
Melly egész világon
Már az égig ért.

(Mind.)
Kardra óh Vitézek!
Haljunk meg hazánkért,
És Teréziánkért
Ontsunk drága vért.
(A’ szőnyeg le foly.)


LICENZA
(vagy–is Bérekesztés.)

VIII. ÉNEK.

(A’ Theátrumba hírtelen nagy zugás és vízomlás hallatik, mellyre a’ Muzsika lármáson hangzik reá; a’ Habok közűl fel jön az öreg Duna, a’ mint a’ poétai festés kívánja, kezében látszik az ő nádból, sásból és tserfából kötött koszorúja; feje németesen, mellye magyarosan, lába pedig törökösen van fel őltöztetve; eggy oszlophoz áll az ő hét ágú villájával; szól és a’ habok azonnal le tsilapodnak, a’ Muzsika halkal el múlik.)

A’ Duna.
(Eggy oszlophoz áll hét ágú Villájával.)
Álljatok, eggy kisded haladékra meg álljatok itten
Habjaim, e’ fényes Várnak négy tornyai mellett:
’S e’ nemes országnak míg e’ városba sereglett
Rendeihez szólok, tsilapítsátok le dagálytok’.
Halljátok meg örök Bértzek, ekhózzatok erdők,
Rengjetek óh partok, paloták zendűljetek öszve!
A’ Duna szól; melly annyi kövér főldekre le folyván
Sok gályákat emel hátán, sok réteket öntöz:
A’ Duna szól; Magyarok szavamat fületekbe vegyétek!
Még mikoron hajdan ti se vóltatok, Őseitek se
Vóltanak; én vóltam, még a’ kezdetbe az Isten’
Zsámoly-széke alól a’ légyen szóra születtem.
Jól tudom én mi esett hajdann Európa’ vidékin,
Még a’ régi idők’ történeti jutnak eszembe.
Még elmémbe forog mint jött e’ főldre Balámber
Scytha vitézeivel, mint nyertenek ebbe hatalmat
Árpád és ama’ hét Kapitányok véres erővel.
Még jól emlékezem*
emlekezem Sh., em.
sok tábori ütközetekre,
Mellyekben magyaros szívvel hartzoltanak a’ ti
Őseitek, zeng még a’ hadak’ lármája fülembe,
’S úgy tetszik most is sok ezer nép’ fegyvere zördűl
Partjaimon, sok ezer paripák’ nyoma porzik az égre,
És most is vizemet sok test sok dárda dagasztja,
Mellyeket a’ vérnek tajtékjai hempelygetnek.
Most is az ellenség’ tüze közt a’ régi vitézek’
’S a’ magyar Őszeknek hadi tábora rémlik előttem.
Most is az öszve-kevert viadal felhőnnyi porában
Látom Atyátoknak kardját villogni szemembe.
Nem vólt semmi veszély sem semmi próba előttök,
Mellyre vitéz szívvel ki ne mertek vólna rohanni
Őseitek, ha Királyt ’s Országot menteni kellett. –
Jól tudom én millyen szókkal harsogtanak akkor
Partjaim és e’ hegyek, mikor e’ vár kőfala mellett
A’ bosszú, a’ halál dörgött ki az égre keményen
Őseitek’ száján, mikor a’ nagy Trézia mellett
Akkori Nagyjaitok kardra ’s paripára kelének.
Él is az ő tetemes hírek még sírjok után is,
Él a’ népek előtt, neveket kíséri Ditsőség,
’S a’ lemenő Nappal Gánges bámúlva beszélli
Tetteket: Én magam is minden partommal örökre
Hírdetem áldandó Héróssait a’ magyar égnek.
Míg tsak az ő Székén a’ Trézia’ gyermeki űlnek,
Míg a’ Szent István’ koronája Apostoli főn lesz,
És Magyar országnak védelme fog Ausztria lenni:
A’ ti Atyáitokat Béts és Európa betsűli. – –
Hát ti is illy nagy Atyák’ nagy Magzati! annyi Vitézek’
Szép maradéki! ugyan nem fogtok e annak örűlni,
Hogy van most alkalmas idő, a’ mellybe meg újra
Hajdani hűségtek’ jeleit nap fényre tegyétek,
És a’ Márs’ mezején kardot pengessetek ismét –
Hát nem hív, nem erős Magyarok vagytok ti is osztán?
Hát ti Királyotokért ’s a’ hazáért hadra ki szállni
Nem mernétek e már? ím néktek is újra ki nyílik
A’ jó hír’ ösvényje megint, a’ mellybe nagyokká
Lettek Atyáitok is, mikor éles fegyvereikben
Az haza védelmet lele, ’s a’ nagy Trézia gyámolt. –
Merjetek óh Magyarok! tudom én hogy bennetek is forr
A’ viadalra szokott bátorság, ’s hajdani hűség,
Jól tudom én, hogy még készek vagytok ti tsoportban
Jó Fejedelmetekért ’s a’ Hazáért hartzra ki menni:
Rajta tehát! ’s míg még nem vér kezetekre bilintset
A’ dühös ellenség, kardra ’s paripára Vitézek!
Rajta vitéz lelkű Magyarok! – Kell győzni tinéktek!

Győzni kell tinéktek!
Légyetek tsak hívek,
Népeteknek szívek
Bátor és vitéz.
A’ Királlyal eggyütt
A’ köz boldogság is,
Sőt mind a’ világ is
Kardotokra néz.

IX. ÉNEK

A’ Sokaság.
Várnak ellenségeink!
Rajta! menjünk hartzra,
Verje őket artzra
A’ mi fegyverünk.
Ójjuk a’ Királyt, Hazát!
’S bár a’ puska tsördűl,
Bár a’ bombi dördűl,
Meg ne rettenjünk! ! !