Kedves Ur!
hogy tegnap, gyomrunk jól
*
jój Sh. em.
meg tele
Nem hagytuk a habzó poharakat tele.
Bőrszag érzett rajtunk, nem könyv-szag, nem kard-szag
Kisértvén szomjunkat â vinum de Kardszag
De a vig kortyok közt még többre ment a szám,
Hogy egy kis édes izt érzett rajta a szám
Az édes bor kedvet másnak is tám adott
Mert láttam, jó kedve másnak is támadott
Ilyen vigan állott közöttünk a Világ
Hát egyszer estvére gyúl a gyertya-világ
Akkor Madarasi szánra ültem végre
S ki tsúsztunk nyargalva, igy a Város-végre.
Hát össze üt egy nagy rög a szánka-talppal
S a szánka a Notér Ur házának talpal.
Előbb, mint egy laptát a Szánról fel-ejtett,
Azután leejtett, s a földön felejtett.
Talán szemek fényét mind elfogta a Hó,
Mert közzülök egy sem kiáltotta, hogy, hó!
Én mondtam, – s a nádból felelt rá az Ekhó
Itt van a Legatus! hó, vak emberek! hó!
Elnyargalt a szánjok! tán egyik sem látta,
Hogy oda közzülök, már egy madár-látta!
Hazajöttem s ittam rá kardszagi Egrit
Hogy ily figurásan nyertem el az egrit.
Adieu barátim! adieu Madaras!
Légyen a borotok, mint itt szóll madaras!
Most pedig instálok egy kevés édesért
Tegnap is legtöbbet, mert lám az édes értt.
Ugy van! s az utamba majd ha bele fogok,
Az Urnak mellette vivátozni fogok.
Most pedig magamat ajánlom hűséggel,
Míg az orrom czinkét fogna a hűs éggel.
Mindjárt elő fog most állani a szánom,
Megyek! bár elhagyni az Urakat szánom.
De ha kérdik – ki volt – ki ezt irta Varró
Urnak, igy értse meg: egy szegény vers-varró.
S mikor ez irásra feljött volt – az Hava,
Akkor huszonnyolczra telt karácson hava.
Tök vagy turós étek, zsir vagy valami Háj
Csokonai Vitéz – néven
vala –
Mihály.
*A név után: s. k.
Lé tart szolgát nem hus.