MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
XVIII.
HUNYADI FERENTZHEZ.
(Ez az Énekekből és eggy Verses beszédből álló Munka készűlt 1794 eszt. ’s el is mondódott az akkori Poéták által az említett Superintendens Hunyadi házánál.)
I. É n e k.
(a’ LXXIX ’Sólt. nótájára.)
Ábrahámnak nagy jóságú Istene!
A’ te benned bizó szívnek mindene!
Kitől vagyon minden mozgás lehellet:
Légy kegyelmes Hadnagy kis Néped mellett.
Ennek Áronjával,
És egész házával
Lakozz mind éjjel nappal;
Hogy ember dítsérjen,
Alleluját zengjen
Házadban e’ Főpappal!

II. É n e k.
Szent öröm fohászkodik Jéruzsálemnek ligetén,
Inneplő Muzsikával örvend Papjának életén.
A’ vígadó vőlgyekből felhat, ’s az Egekig ér,
Így mindent megnyér
Érted a’ mit kér,
Óh, mi is, a’ mai
Próféták’ fiai
Hadd lehessünk e’ nagy Innep’ lantossai!

III. É n e k.
Vígadj szűz Helikon! tsergedezzen
A’ hegyek alatt zuhogó szent forrásod,
Víg nótát kettőzve zengedezzen
Hunyadi’ nevén örvendő ekhozásod.
Szent Hegyeink’ Múzsái Nevét hírdették
’S azt az örök virtusnak köveire tették.
Zengjetek
Ligetek
Mély tiszteletet tévén érdemének,
Mellyet már
Más határ’
Túdós, bőlts fiai tevének.

Az elmondott Beszéd.
Titkot énekelek, olly’ titkos esetet,
Mellyet tsak Poétás lélek szemlélhetett:
Nékünk Poétáknak úgy is az ébredett
Képzelés esmérnünk sok titkot engedett.
Hatalmas Képzelés! gerjeszd fel szikrádat,
Lobbantsd meg elmémben világos fáklyádat,
A’ melynek fénnyénél láthassam azokat
A’ testi szemektől elrejtett dólgokat!

Tsak alig hanyatlott a’ komor éjtszaka,
Mellyet a’ borzasztó homályosság raka:
A’ múló setétség’ ellankadásával
Sárgúlt már az hajnal első világával;
De fellyebb emelvén a’ rózsaszín fáklyát
Bontotta az álom’ szenderítő mákját
’S megszakadt ruháit szedvén szemem körűl
Igéző ortzáját vetette tűkörűl,
Melyben mit mutatott egy szent Fántázia,
Te tudod, óh, menyből szállott Uránia!
Mely látást tsak alig tudna beszélni el
Egy, Kristus’ lábánál űlő Gámáliel.

Leszállott a’ Vallás – mennyei nevezet!
Mely a’ Mindenható’ lábaihoz vezet. –
Leszállott a’ Vallás. Óh szentségnek Attya!
Mennyei súgárral fénylett ábrázattya,
Melynek szent Felsége édességgel jádzott
Rajta a’ Jehova négy betűje látszott.
Méltóságos mellyén az Urim Thummimmal
Tündöklött két lángot vetett Kerubimmal
’S tisztelő fényt vetett, kik látták azokra;
Mint emészthetetlen Mó’ses’ tsipkebokra.
Derűlt benne szívet enyhítő tekíntet
Melyről vígasztalás’ lágy balzsamát hintett.
Édes nyúgodalom jegyzé pillantásit,
Felséges szelídség minden mozdúlásit.
Ez az a’ szent Követ az Ég ’s e’ főld között
Melly hozzánk az Isten’ öléből kőltözött,
Ez az a’ Jóltévőnk, mellyet ha megvetünk,
Életet hazudó halál lesz életünk.

Ez jött le, ’s olly’ szent fény omlott ortzájáról,
Mint Mózsesnek, mikor lejöve Sináról.
Leszállott, ’s egy fényes felhőre leűle
Ruhája az égből a’ főldig terűle,
Mellyet sok halandó Tudományok fogtak
’s alatta tisztelő tsókkal mosolyogtak,
E’ jött le tisztelni azt a’ vídám napot,
Melyben idvezlették sokan a’ Főpapot.

Így szóllott – (s’ tsak alig kezdettük halgatni,
Szent borzadás kezdé lelkünket meghatni;)
Istennek hív Papja! kit e’ nagy Sionnak
Leányi tisztelnek e’ kegyes Áronnak,
Kinek szent érdemid az Úrnak házába’
Hosszas sorral vagynak metzve Sittimfába,
Ki a’ szent tornátzban állsz hív szolgálatot,
A’ néppel minden nap tévén áldozatot!
Hogy még a’ te lelked az élők’ főldén él,
Kedvesebb az sok száz Lelkek’ életénél;
A’ főld ditsekedik, a’ menyben örűlnek,
Ég föld közt sok ezer Hozsánnák zendűlnek.
Meg lessz a’ mit mindég kívántak mindenek,
Mert az égre illyen kérések jöttenek:
„Isten! a’ kegyesség’ jó Bírája ’s Attya!
„Ezt esdekli sok száz szívnek indúlatja.
„Hogy tartsd meg sokáig kegyes Püspökünket
„A’ ki szent Ortzádhoz vezérli népünket,
„Az élet vizével legeltetvén nyáját,
„Hordozza a’ tőlled írt Törvény’ tábláját.
„Kerítsd körűl őtet minden javaiddal,
„Hordozd kézen fogva több Prófétáiddal,
„Follyon rá, mint drága kenet, szent áldásod,
„Hogy légyen házadat építő Esdrásod,
„Egész Nemzettsége e’ Lévi’ fiának
„Légyen a’ Nép előtt szente Jehovának.
„Jábesi időket érjen örvendéssel;
„Végre az Egekbe ragadd fel Illyéssel,
„A’ hol zengjen száján az a’ ditső Ének,
„Mellyet énekelnek a’ húszonnégy Vének.”
Illyen szók lebegtek az Úr’ zsámolyánál,
Melly a’ Kerubimok’ rettentő vállán áll.
A’ Jehova hármat menydörgött ezekre
A’ változhatatlan*
valtozhatatlan Sh., em.
végű kérésekre;
A’ Lelkes állatok’ trónusa dörömbölt,
Alól a’ felhők közt a’ főld ’s tenger bömbölt,
Mellyet a’ sikóltó lárma tisztelettel
A’ forgószeleknek szárnyán végezett el –
Igy esett Ti pedig mind, mind örűllyetek,
A’ Jehova’ Lelke lakozik veletek,
Ád kegyes Abdiást kegyes Esdrásokat
Törésre ált Mózsest, Istenes Papokat.
Ád Superintendenst a’ millyet tsak kértek,
Ollyat mint Hunyadi, a’ kit már esmértek,
Ollyat mint Hunyadi, ’s nála is bőltsebbet –
Bőltsebbet? – mit mondok! – – – Már nem szóllok többet.

Ezt mondván, hírtelen eltűnt szemem elől,
Hosszan bársonyozván az Eget jobb felől.
Láttuk a’ felhőbe miként bémerűle,
’S az élő Istennek lábaihoz űle,
Tsókolván gráditsát ditső Trónusának,
Háromszor kiáltott szentet Jehovának;
Melyre a’ ditsőűlt Lélek’ Templomában
Zengett a’ Szent minden Serafim szájában,
’S Trombiták harsogtak ’s e’ Triumfi Ének’
Hangjára az Egek öszverendűlének. –

Ezt láttuk; ’s tsak azért jöttünk udvarodra,
Hogy azt, a’ mit láttunk adhassuk tudtodra;
Nékünk Poétáknak úgy is az ébredett
Képzelés esmérnünk sok titkot engedett.

IV. É n e k.
Ha valaha lefoly az a’ gyászos óra,
Melyben maga, óh!
Maga Hunyadi megyen a’ koporsóra,
Oh keserves szó!
Halálát a’ népek siratják
Gyászhalmát könnyekkel áztatják
Rózsákkal béhullatják,
Maga zokog az egekig óhajtozó
Jajjal az Ekhó.

V. Ének. (A’ LXXXIV. ’Sólt. nót.)
Isten légy e’ Főpapoddal,
Árnyékozd bé jóságoddal
Mint több kegyes Prófétáidat.
Mint a’ Libánus’ vőlgyére,
Forrásként áraszd Fejére
Onnan fellyűl bőv áldásidat.
Míg az élők’ főldét lakja:
Jóvóltod légyen sisakja.