HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ VÍZITAL,*
A’ VÍGITAL Sh., ért. sz. em.

v a g y – i s
Vinum acuit Ingenium. – Paradoxum. –
Ti hegyközi Nimfák, a’ hordók’ Driási!
A’ kik alatt vagynak azoknak folyási,
Kik azokkal éltek, ’s meg haltok azokkal
A’ nemesebb termést őrző tőlgyszálokkal,
Hív Őrzőangyali annak a’ Nektárnak,
Mellyet sok el-száradtt torkok szomjan várnak,
Ti, a’ kik a’ gyermek Bakhust bőltsőjéből,
Mihelyt ki születik a’ gerézd’ méhéből,
Apolgató ölbe lihegve fogjátok,
Bár fel-fortt bílissel mormolis reátok:
Imhol pohártokat örökre le tészem,
Mert az éles elmét olly drágán nem vészem;
Ma mondom ki végső bútsúm’ rövid szóval:
Félre, mind máslással, mind pedig Vinkóval!

Zengjetek utánnam, víg hegyek! zengjetek,
Mámoros echótok dünnyögjön bennetek!
Könnyezzen a’ gohér, ’s bandérista bakar,
Mellyet most az agyag’ fűlt szobája takar.
El ment a’ pintzékből ki ott helytartó vólt,
Ki az édes bortól sok nyelveken danólt.
Víg vőlgyek! ha innen mind így széllednek el,
Rólatok majd senki verset nem énekel;
El pusztúl Kágyának, Kójnak egész hegye,
Kietlenbe húhol az egész Vármegye.
Zengjetek, óh Bakhus’ vőlgyei! zengjetek,
Mámoros echótok dünnyögjön bennetek!*
Sh., a sor végi felkiáltó jel fejjel lefelé van szedve.

Lésznek ezután is, lésznek tán valakik,
Kikben szánakozó lélek ’s torok lakik,
Kiket a’ borral telt magyar Hélikonnak
Hegye felé édes vágyódások vonnak;*
Sh., a sor végi pontosvessző fejjel lefelé van szedve.
Kikkel a’ Noétól bé-plántáltt Hegyközön
Bárkát vagy is borkát rakat a’ borözön:
Én pedig nem mégyek többé a’ pintzébe,
Bár habzó Nektárral kínáljon is Hébe.
Maradhat a’ meg forrtt gohér, ’s a’ bakar is,*
bakaris, sh., em.
Mellyet a’ konty alá tőlt sok száz Basszar is.
Illatozzon másnak az édes muskotály:
Mit ér? ha annak is a’ vége ispotály.
Én futok előle, bár elébe húznak
Szíjján a’ Bakhusi tigrisnek, hiúznak.
Enniussá ha tsak bor által lehetni,
Úgy én a’ borostyánt én meg fogom vetni.
Ha a’ Poétának tsak borba feredve
Lehet a’ szűz múzsák’ forrásához kedve;
Ha mind bortól lutskos főtől származtatok,
Ti örök hírt szerzett nemes gondolatok!
Ha már a’ borostyánt, mint a’ szó mutatja,
Minden ditső lélek borosan aratja:
Bor által nem vágyok boros borostyánra,
Nem veszem hordóból az észt szivárványra.
Jaj lesz! ha a’ tele szívott lopótökök’
Kortyaival lesznek Voltérfők sok tökök.
Illetlen gondolat, ’s szégyen a’ múzsáktól
Nemes lelket venni a’ Butelliáktól.
Hát borrá változtak már a’ Hippokrénék?
’S körűlte dőzsölve lantolnak a’ Nénék?
Hát szűz óldaloknak kies márványjára
Kulatsokat fűztek ők is utóljára?
Hát szőlővel rakták bé a’ Pindus’ hegyét,
Hogy mindenik borral szívja tele begyét?
Hát azért vájták ki ezt is pintzelyuknak,
Hogy így Daktilusra majd könnyebben buknak?
Sok nemesebb lelkek’ meg-botránkozása
Ez helyek’ képtelen travesztiálása.
Ha Apolló helyett Bakhust tették főnek
A’ Múzsák azok közt, kik hozzájok jőnek:
Én a’ borostyános koszorút meg vetem,
Mert e’ társaságot épen nem szeretem.
Megyek a’ Nimfákhoz, ezek sem szomorúk,
Itt lésznek fejemen sásból font koszorúk.
Itt a’ Najádok*
Nájadok sh., em.
közt lesz múlató helyem,
Meg nyugtat a’ káka ’s vízi petreselyem.
Ha Orfeus lenni nem tudok, (’s nem is kell,
Hogy Bakhus’ Papjai ne tépjenek széllyel.)
Lehetek a’ vizek’ kedveltt Árionja,
Magát a’ Delfinek közé Múzsám vonja
Kellemetes vizek’ örökös forrási,
Mellyeknek a’ mennyből áradnak folyási!
Kiket a’ grátziák a’ jó természetnek
Zsámolyszéke alól tisztán tsepegtetnek!*
tsepegretnek sh., em.
Tsörögve kerengő kristály folyamatok,
Mellyek a’ leg-hígabb égből fakadtatok?
’S te, amott az éles kőszálnak sivatag
Ormáról zuhogva le szakadó patak!
Folyástokat tisztán tsergedeztessétek:
Epedt vágyódással lihegek felétek.
Mondjátok meg: Nimfa nem fördött é benne?
Mert úgy t’án nagyonn is fűszerszámos lenne.
Semmi! külömben is én magam’ a’ Madám’
Tétishez örökös követőűl adám.
Hanem még ma, míg a’ késő hajnal kijő:
Nálad hálok, Bakhus! – de holnap Adiő!