HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ Viz ital.
Vinum acuit ingenium. – Paradoxum. –
Ti Hegykőzi Nímfak a’ Hordok Driási!
A’ kik alatt vagynak azoknak Fojási,
Kik azokkal éltek meg haltok azokkal
A’ Nemesebb Termést őrző Tőlgyszálokkal,
Hiv őrző Angyali annak a’ Nektárnak
Melyet sok el száratt Torkok szomjan Várnak,
Ti akik a’ gyermek Bakhust Bőltsőjéből
Mihejt ki szűletik a’ gerézd Méhéből,
Apolgató őlbe lihegve fogjátok
Bár fel fort Billissel mormol is reátok:
Imhol pohártokat őrőmel letészem
Mert az éless elmét oly drágán nem vészem
Ma mondom ki végső butsum rővid szóval
Férre mind Máslással mind pedig Vinkóval!

Zengjetek uttánnam, vig Hegyek? Zengjetek
Mámoros Ekhotok dunnyűgjőn bennetek!
Kőnyvezzen a’ Gohér, ’s Banderista Bakar,
Melyet most az Agyag’-fűlt szobája takar. –
El ment a’ Pintzéknek egy Nagy Apostola,
Ki az edes Bortol sok nyelvenn danola.
Vig vőlgyek? Ha innen mind így szélednek el:
Rollatok majd senki Verset nem enekel;
El pusztul Kágyának, Kojnak egész Hegye,
Kietlenben huhol az egész Vármegye.
– Zengjetek, oh, Bakhus*
Bukhus em.
vőlgyei! zengjetek;
Mamoros Ekhotok dunnyőgjőn bennetek!

Lésznek ez utánn is, lesznek tám valakik,
Kikben szánakozó Lélek ’s Torok lakik;
Kiket a’ Borral telt Magyar Hélikonnak
Hegye felé édes Vágyodások vonnak;
Kikkel a’ Noetol bé plántált Hegykőzőnn
Bárkát, vagy is Borkát rakat a’ Borőzőn:
Én pedig nem mégyek tőbbé a’ Píntzébe,
Bár habzó Nektárral kinájjon is Hébe.
Maradhat a’ meg fort Gohér, ’s a’ Bakar is
Melyet a’ kony[ty]*
kony em.
alá tőlt sok száz Basszaris,
Illatozzon másnak az édes Muskotály:
Mit ér? ha annak is a’ vége Ispotály.
Én futok előlle, bár elébe huznak.
Szijján a’ Bakhusi Tygrisnek, Hiuznak.
Enniussa ha tsak Bor által lehetni,
Ugy én a’ Borostyánt én meg fogom vetni.
Ha a’ Poetának tsak borba feredve
Lehet a’ Szűz Mu’sák’ forrásához kedve;
Ha mind Bortol lutskos főtől származtatok,
Ti őrők Hirt szerzett Nemes gondolatok!
Ha már a’ Borostyánt, mint a’ szó mutattya,
Minden ditső Lélek borossan arattya:
Bor altal*
által
nem vágyok boros Borostyánra,
Nem veszem hordobol az Észt szivárványra.
Jaj lesz! Ha a’ tele szívott Lopo Tőkők,
Kortyaival lésznek Voltér-fők sok tőkők
Illetlen Gondolatt, ’s szegyen a’ Mu’sáktol
Nemes Lelkett venni a’ Butélliáktol.
Hát Borrá változnak már a’ Híppokrénék?
’S Kőrűlte dő’sőlve lantolnak a’ Nénék?
Hát Szűz oldaloknak kies Márvánnyjára,
Kulatsokat fűztek ők is utolyjára?
Hát szőllővel rakták bé a’ Pindus’ Hegyét
Hogy mindeník Borral szíjja tele Begyét?
Hát azért vágták ki ezt is Pintze juknak
Hogy így Daktílusra majd kőnnyeben buknak?
Sok Nemesebb Lelkek’ Meg botrankozása
Ez Hegyek képtelen Travesztíálása.
Ha Appolló helyet Bakhust tették főnek
A’ Mu’sák azok kőzt, kik hozzájok jőnek:
Én a’ Borostyános koszorút meg vetem,
Mert e társaságot éppen nem szeretem.
Megyek a’ Nimfákhoz; ’s ezek sem szomoruk,
Itt lésznek fejemenn sásbol font koszoruk.
Itt a’ Najadok kőzt lessz mulató hejem,
Meg nyugtat a’ káka, ’s vízi petre’sejem.
Ha Orfeus lenni nem tudok, (nem is kell,
Hogy Bakhus’ Papjai ne tépjenek szélyjel;)
Lehetek a’ Vizek’ kedvelt Arionja,
Magát a’ Delfinek kőze Mu’sám vonja.

Kellemetes Vizek’ Őrőkős forrássi,
Melyeknek a’ Menyből áradnak fojási!
Kiket a’ Gratziak a’ jó Természetnek
’Sámoly szeke aloll tisztán tsepegtetnek!
Csőrőgve kerengő Kristaly folyamatok,
Melyek a’ legg higabb Égből fakadtatok?
’S Te, a’ mott az éles kőszálnak sivatag
Órmárol zuhogva le szakadó Patak!
Fojástokat tisztán tsergedeztessétek
Epedt vágyodással líhegek felétek.
Mondyátok meg; Nimfa nem főrdőtti benne?
Mert ugy tám nagyon is fűszerszámos lenne. –
Semmi! kűlőmben is én magam’ a Madám’
Tétishez őrőkős kővetőűl adám.
Ha nem még ma, Mig a’ késő Hajnal ki jő:
Nállad hálok, Bakhus! – de holnap Adiő!