MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
[Öt ezer és mint eggy…]
Öt ezer, és mintegy nyóltz száz esztendeje
Miólta a’ világ űtközet mezeje
Miólta minden nap sok ezer élőnek
Szivébe halálos mérgű nyilat lőnek
Miólta oly sokan hulnak a’ csatába
Hogy a’ főld már alig rejtheti magába
Ugyhogy méltán lehet félni az időtől
Mellyben nem járhatunk a’ sok temetőtől
Egy egy világot kell (szörnyűség hallani)
Minden század alatt el takarítani
Élők vegyűk tehát méltó figyelemre
Mitsoda bajnok tőr az emberi nemre
Mitsoda bajnok az, melly illy bátorsággal
Harczol a’ főld szinén lakó sokasággal
Ki az, ki illy sűrűn pusztit éjjel nappal
Hogy a’ meg hóltakat alig győzik Pappal
Kinek csapásitól félnek a’ Királyok
Nyögnek a’ Lázárral megtőlt Ispotályok?
A’ halál ez, kinek*
A szó nincs lehúzva, csupán aláhúzva, a sor végén pedig zárójelben egy másik változat szerepel: ’s ennek
fekete zászlója
Alatt a’ nyavaják szörnyű légiója
Mellyek készen vagynak egy leg kissebb szóra
Táborral űtnek a’ szegény halandóra
Nintsen az életnek semmi féle neme
Melyre nem vigyázna ellenséges szeme
Még alig kezdődik a’ kéttséges pája
Már a’ tsetsemőnek jajra nyilik szája
Nem tsak hanem sokszor a’ rengő bőltsőnek
Kebele adózik a’ mord temetőnek
Lesz reménytelenűl az élet reggele
A’ kegyetlen halál szomoru éjjele
Hát az ifjuságot emlittsem é? már a’
Megy igazán a’ leg sujosabb próbára
Hijjába erőssek ekkor a’ tetemek
Hijjába vidámok a’ mosojgó szemek
Hijjába eleven a’ vér az erekben
’S tűzes a’ bátorság a’ nemes lelkekben
Mivel ezeket is a’ leg tettzőbb korban
Ez a’ nagy ellenség fekteti a’ porban
Csak egy nyavaját küld ellene és merő
Derekakból ki fogy az ifjui erő
Hogy ha pedig velek ez a’ közönséges
Vitéz szembe szálni megy; nem elégséges
Van hartz, vagyon fegyver ezekkel ál szembe
Igy taszitja véres testeket verembe
Igy ejti el Hektort, kinek tiz esztendő
Meg hódolására nem elegendő
Sőt magát Akhillest kinek hasznát vette
Egy ijjen praktika által el ejtette
Az öregek mondják, hogy ennek engednek
Midőn a’ főld felé végre le görbednek
Sőt, ugy meg töretnek lassan hogy reszkető
Fejekkel keresik, hol van a’ temető
Mert ellenek hartzol a’ hoszszu idővel
Mely mindent meg emészt rettentő erővel
Lassan lassan őket mind addig gyengíti
Míg osztán végképpen el erőtleníti
A’ midőn kezének tsak egy intésére
Önként kőltöznek le a’ sir fenekére
Igy dűl ki a’ midőn még tsak nem is véli
Fő papi székiből sok szomoru Éli
Sok Chilok a’ midőn leg jobban örülnek
A’ halottak közzé nevettekbe dűlnek
Igy hartzol a’ halál (óh eszmélkedjetek)
Gyermekek, ifjak, és Vének, ellenetek
De még e’ kevés mert tsak magános próba
Az élőt egyenként rakja koporsóba
Van még nagyobb ennél mert sokszor ki hata
Roppant országokra a’ pusztitó csata
A’ midőn a’ holtak*
hultak Másolási hiba, ért. sz. em.
rakásokra hulnak
A’ sürűen hulló népek meg ritkulnak
Mert mikor ki kűldi ama nagy bajnokot
A’ Pestist, melly ölni egyenként nem szokott
Hanem szája mérges párázattal teli
Mellyel a’ népeket gyakran*
A sorból a másolás során egy szótag lemaradt, a kiadások a [meg] igekötővel pótolták (ld. CsÖM. III. 553. 74.).
lehelli
Ó! az az öldöklő angyal melly meg raka
Minden házat hóltal egy szörnyű éjtszaka
Mely Sénakéribet midőn elő vette
Számtalan táborát kitsiny számra vette
Az éhség a’ másik leg hivebb szólgája
Igen hasonlit a’ képe is hozzája
Ez midőn tzélba vesz egyszerre sokakat
’S tsinál elevenen járó csont vázakat
A’ mellyek a’ főldön addig tétováznak
Mig nem edgyenként a’ sirba botorkáznak
Mikor Titus a’ jajt kívűlről halgatja
Ez Jérusálemet belől szorongatja
Ámbár a’ városban nintsen tőbb magának
Egyedűl tőbbet ér az ő táborának
Óh! de ki tudhatná mind elő számlálni
A’ mellyekkel szokott a’ halál prédálni
Maga Cyrus, a’ ki egész seregének
Nevet tudott adni, nem tudna ezének
Illy sok ellenség közt, nem tsudálkozhatunk
Hogy az öreg szerre kevesen juthatunk
Hogy az élők között nintsenek Nestorok
Kiknek századokig el haladna torok
Nintsen Matusálem a’ ki mig ki dűlne
A’ Seculum elő kilentzer kerűlne
Az ember éltének igen határt vét a
Mérték, mellyet annak ki mért a’ Próféta
Már ma tsak ollyat is nehezen lelhetűnk
Mint a’ kit most gyászos sirjába temetűnk
Ki a’ hatvan hetet már jól meg haladta
A’ midőn magát a’ halálnak meg adta
Már az ősz hajakból font ezűst korona
Homlokára ritka tiszteletet vona
Midőn a’ keserves próbák mezejébe
El esett éltének meg ért vénségébe
– – – – – – ez kinek tagjai
Fedezői kedves hazája hantjai
– – – – – – atyai szerelme
Nevelte – – – – – – védelme
Kiket maga előtt botsátván az égbe
Már most velek edgyütt él nagy ditsősségbe
– – – – – – bírta szivét ’s vele
Vólt – nyara, és szintén – tele
Kitől el maradván páratlan élete
– – – – – – – – – – – – lehete
Mellyeket el tőltvén csendes békességben
Meg elégedve megy fel a’ ditsősségben
De a’ mig el menne jertek el végtére
Kedves gyermekei meg ölelésére
Jertek neveteken szóllitván titeket
Hadd áldja meg végre szája élteteket
– – – a’ ki már a’ gyászos halál által
E’ főldről az égbe plántáltattál*
plántáltáltattál Másolási hiba, em.
által
Az én áldásomra nints néked szűkséged
Mert az ég örökre bóldoggá tett téged
– – – – – – jővel hát tégedet
Ugy nézlek mint a’ ki birta vólt szivedet
Az ég vigyázzon rád mindég kegyes szemmel
Tetézzen minden nap ujjabb kegyelemmel
Az árvák, az árvák a’ kik a’ kezedre
Maradtak légyenek függesztve szivedre
– – – – – – el maradt özvegye
– – – – – – az Ur ügyedet fel vegye
Éltedet az Urnak apolgató karja
Minden némű veszéj ellen el takarja
– – – – – – jösztetek
Kedves unokáim hadd szóljak veletek
– – – – – – jövel
Hadd öleljelek meg el lankadt erővel
Az Isten ki gondot visel az árvára
Kegyesen vigyázzon lelketek javára
Szerelmes unokám –– végtére
Jövel nagy Anyádnak meg ölelésére
A’ mint nő a plánta, az égnek harmatja
Mikor reá kövér csepjeit hullatja
Ugy nevelkedj te is testbe, és Lélekbe
Végre de sokára juss el az egekbe
Engedjétek immár kérlek had mennyekbe
A’ meg bóldogultak közzé a’ mennyekbe
Ti pedig a’ kiknek még meg van éltetek
E’ hartznak mezején szemesek légyetek.