Vagyon egy oly tenger ezen a’ világon
Melynek fekűvése van minden országon
Bizonytalan ennek határa és partja
Bátor bizonyosnak minden ember tartja
Sok dulás, zűrzavar keblébe rejtezett
Benne a’ Sirtesek fogtak mint egy kezet
Darabos kősziklák lappanganak nálla
Hova mint meg annyi Atlás teste szálla
A’ kegyetlen szelek rajta dühösködnek
A’ habok egy másra mászva erőlkődnek
Eurus felette Zefirust kergeti
Austert Boreás nyomja ’s fenyegeti
A’ nagy gáják rajta szinte ugy sűjednek
Mint a’ csonakotskák ha szelek erednek
Sokan alig mennek itten egy keveset
Mingyán el merűlnek (óh siralmas eset)
Mások több ideig lebegnek felette
De ha a’ szél magát nékik eresztette
Csak ugyan végtére ők is el merűlnek
A’ tenger vízének örvényébe dűlnek
Ezen Tenger nevét ha tudni akarod
Az élet; ’s a’ vizét magad is zavarod
Lakosok számávál hogy magát győzheti
Minden ország tsupán ennek köszönheti
Meddig tartson ennek széle, és határa
Annak soha senki végére nem jára
Mint meg annyi szél vész a’ sok veszély ebben
A’ veszedelmekkel meg rakott helyekben
Melybe még valahány hajók verődtenek
Izre porrá törvén el temetődtenek
Viaskodnak ezen a’ szelek egy mással
Öszve csapnak vinak szőrnyű
*
szörnyi em.
tsikorgással
Nints ezen békesség, nintsen nyugodalom
Uralkodik benne a’ kin, és fájdalom
A’ szegényt, a’ Királyt egy formán forgatja
Engesztelhetetlen kemény indulatja
Sokan még tsak alig érkezhetnek erre
A’ nyomorusággal meg rakott tengerre
Vitorlájok szélnek alig eresztetett
Már akkor hajójok széljel feszittetett
Más ok el tőlthetnek számos esztendőket
Míg a’ Tenger hánnya ide ’s tova őket
Végre veszedelmes örvényre találnak
Melybe keze közzé esnek a’ halálnak
Illy tengeren való hajókázásnak
Vete véget, a’ kit e’ sirba z
arának
*zárának
– – – – – – vala ennek neve
Ki is a’ Tengeren immár el süjjede
Mert – esztendők el fojása alatt
Minden nyugodalom nélkűl rajta szaladt
Sok viszontagságot látott, és szenvedett
Mignem végezetre partra verekedett
A’ szelek gyakorta fel keltek ellene
De meg szabaditá azoktól Istene
Mivel hajójának a’ hit vólt kórmánnya
A’ ki ezzel birhat azt a’ szél nem bántja
Édes attya a’ ki előtte meg hala
– – – – – – – – – – – – vala
Édes annya – – – – – – – – – –
Társánál számosabb napokat számlála
– – – – – – az ő kedves párja
Kinek meg hólt testét már most a’ sír zárja
A’ mely kevés időt edgyütt élhetének
Abban az egyesség remeki levének
Galambi szelendség lakozott házokbann
A’ jámbor kegyesség járkált udvarokbann
Mind ketten egy szivvel tsak azon vóltanak
Hogy szűntelen az Ur utjába járjanak
Akkor is a’ midőn egy mástól el váltak
Az Urban váltak el, ’s tőle el nem áltak
Vége van már tsendes tengeri utjának
Lakója a’ bóldog mennyei hazának
Elérte a’ partot, sőt reá is hágott
Már többé nem szenved változandóságot
Örűl, hogy bátor rá sok szél törekedett
Mindazáltal hajó törést nem szenvedett
Néktek pedig kik még a’ titkos tengeren
Bizonytalanság közt vagytok sok ezeren
Imé tanátsot ád, melyet kövessetek
Hogy a’ partra ti is békével érjetek
Az Urnak félelme légyen vitorlátok
A’ Jésust vezető csillagnak tartsátok
A’ merre e’ vezet ara siessetek
Így lesz osztán bóldog utatok ’s végetek.
*Az utolsó sor alatt: Vége.