El jöttetek hát, óh HAZA’ NAGYJAI,
Ditső Személyek! – TIK, kiket a’ mai
Idők örömmel énekelnek,
’S Glória’ vára felé emelnek! –
NAGYSÁGTOK’ élő Érdemi mind nagyok,
De én tsak eggy kis Múzsa-leány vagyok:
És így talám homályosítnám
Majd ha nagy Érdemitek’ nagyítnám.
Elég tsudálnom Bennetek a’ Nemet.
’S ezt díszesítő százszeres Érdemet:
Én hát, ki e’ kis vőlgybe űlök,
Mélly özönébe nem is merűlök.
TI a’ nagy Árpád’ nagy Maradékai,
Nagy Nemzetünknek légyetek Atyjai!
Hadd zengjen illyen szíves Ének
A’ Magyarok’ kegyes Istenének:
Ditső Hazánknak RENDEI éljetek,
Lakjék az Érdem’ Lelke Közöttetek;
Hogy a’ Ditsőség szárnyra végyen,
’S több koszorút Fejetekre tégyen!”
Így zengedez már a’ Duna’ partja is,
Illy hanggal ekhóz Karpatus’ alja is:
Én is tehát Pindus’ tövében
Lantolok illy Haza’ innepében.
’S bár Tempe’ vőlgyén még fiatal vagyok,
Hárfám’ erőtlen húrjai sem nagyok,
Hogy ennyi HÉRÓST énekeljen,
’S illy NAGYOK’ Érdemivel be teljen:
Még is hogy ezzel tiszteletet tegyek,
NAGYSÁGTOK’ áldott Szárnya alá megyek;
Hadd mentsen illy hatalmas Aegis’
Béfedezése alatt az Ég is.