MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
IV.
Édes Keserűség.
ÓH Cipria’ terhes igája!
Hogy kell magam’ adnom alája!
Nyakamat vaslántza keríti,
Szívem’ siralomba meríti.

Nem nyughatom, és csak epesztem
Magamat sírásnak eresztem,
Éjjel szememet le se’ zárván
Siratom bal sorsomat árván.

Mint a’ szomorú Egek éjjel
Sírnak mezeinkre le széllyel,
Hogy enyészvén a’ Nap, az égnek
Tetején súgári nem égnek.

Sírok, zokogok keseregvén,
Könnyem kebelembe peregvén,
Mint gerlitze’ párja tavasszal
Nyögök ah! sok ezernyi panasszal.

Egek! óh egyedűl ti reátok
Kérést panaszolva botsátok:
Jaj! enyhítsétek emésztő
Tüzemet, mert már megemészt ő.

Szánjátok, Egek, nyavalyámat,
Könnyebbítsétek igámat,
Enyhítsetek állapotomban.
Én tömjént gyújtok azomban.

Te pedig, kegyes angyali Lélek!
Ki miatt bús életet élek,
Nézz e’ szívbéli sebemre,
Tőlts balzsamot árva fejemre.

Nézz erre galambi szemekkel:
Jobban gyógyítol ezekkel,
Jobban egy gerlitze-csókkal
Mint minden sebrevalókkal. –

Ah, mézzel elegy keserűség!
Kínnal tellyes gyönyörűség!
Óh Cipria’ édes igája,
Hogy kell nyakam’ adnom alája!