MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
III.
A’ feléledtt Pásztor.
Tirzis.
AMOTT, hol a’ nyájas patak
Követtsin jádszadoz,
Laurám a’ zőld fűzfák alatt
A’ vőlgybe’ sunnyadoz.
Én addig e’ kopár kövön
Panaszlok, jajgatok,
’S a’ déli nagy hévség alatt
Miatta bádgyadok.
Én kértem untalan’
Szívét; da hasz’talan.
Te jöjj most, gyenge szellet!
’S lengvén hajtfürtje mellett,
Súgd néki ezt; hogy Tirzise
Végsőt lehellett. – – –

Laura.
Megálly, haldokló Pásztorom,
Tartóztasd lelkedet!
Tartóztasd! – óh mert Lelkem is
Lelkedre éledett.
Altomba’ éppen, édesem,
Te rólad álmodám,
Midőn zefir keservesen
Nyögvén fuvalla rám.
Ez a’ szintén megholtt
Zefirke lelked volt,
A’ mellyre Ámor űle,
’S Mellyembe bérepűle;
Addig tsikolt, hogy szívem is
Reád hevűle.