MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ Zivatar
VII. Kántáta.
Nem: ne háborodj meg, o Nítze. Én nem beszéllek ismét tenéked Szerelemről. Tudom, hogy néked nem tetszik: ez elég. Látd, hogy az Ég fenyegetődzik véletlen Zivatarral: ha az Aklokra akarod visszahajtani a’ Nyájat, én jövök egyedűl ajánlani tenéked az én Munkámat. Jéh! mit félsz? Nézd, hogy eggyszerre az egész Ég bésetétedik: hogy a’ Szél a’ Port tekervényesenn felveri, és az*
Jav. ebből: a’
elhullott Faleveleket. Az Erdőnek morgásából, a’ tévelygő*
A té ka-ból jav.
madarak bizonytalan Koválygásából, ezen ritka nedves Tseppekből, mellyek nékünk az*
Jav. ebből: a’
Ortzánkra hullanak, Nitze én előre látom: Ah, nem mondtam ezt meg tenéked, óh Nítze? Imhol a’ Villámás, imhol a’ Mennydörgés. Most mit fogsz tsinálni? Jer: hallgassd meg: hová mégy? Nints többé idő a’ Nyájról gondolkodni. Ezen*
<Kőszi>
Barlangba pihenj meg az alatt: Én veled fogok lenni.
„De te reszketsz, óh én Kintsem! de te dobogsz, én Szívem!*
Az em olvhtl. betűkből jav.
Ne félj: veled vagyok én: és Szerelemről sem beszéllek.
Míg mennykő húll, míg villámlik, véled fogok lenni, szeretett Nítze: ha az Ég ismét kiderűl, háládatlan Nítze, én elfogok menni.”
Űlj le: légy bátorságbann. Ez odvas Kőszálnak Kebelébe mind ez ideig a’ Mennykő nem ütött; a’ Villám be nem hatott. Ezt beárnyékozza köröskörűl a’ Babérok*
A B b-ből jav.
sűrű Erdeje, a’ melly határokat szab az Ég’ Haragjának. Űlj le, én szép Bálványom, űlj le és pihenj meg. De te valóba az én Oldalamhoz szorítod magadat félelmesenn. És, (mihelyt én te tőled futni akarok) az én megtartóztatásomra a’ te Kezeid*
Az ei olvhtl. betűkből jav.
közé fűzöd az enyímet! Rohan az Ég: ne kételkedj, nem fogok el menni: Óhajtottam mindég eggy illy édes Szempillantásomat. Ah, vajha a’ te Szerelmednek Gyümöltse vólna, nem a’ te Félelmednek! Ah, engedd, óh Nítze, ah*
A sor fölött betoldva.
engedd legalább ketsegtetnem véle magamat. Ki tudja? szerettél talán engem mind eddig. A’ te Keménységed Magadtartóztatása vólt, és nem megútálás; és talán ez a’ rendkivűl való Megijjedésed Praetextus a’ Szerelemre. Szólj? Közelítek az Igazhoz? Te nem felelsz!*
A felkiáltójel kérdőjelből jav.
Lesütöd elpirúlva az Ortzádat! Elpirulsz! Mosolyogsz!*
A felkiáltójel kérdőjelből jav.
Értem: értem. Ne szólj, én Reményem: az a’ Mosoly[g]ás,*
Mosolyás em.
az a’ Pírúlás eléggé mondja.
„És valóba a’ Zívatarok köztt találtam meg a’ Tsendességet. Ah, ne jöjjön vissza már soha többé a’ Tiszta Nap.*
Az N n-ből jav.
Ez az én Napjaimnál;*
<között> Napjaimnál A nál a sor alatt betoldva.
ez*
<…>
a’ tisztább Nap: élni így akarnék; akarnék így meghalni.”