HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ háborús Zivatar.
Óh ne háborodj meg, szép Nitze! előttem
Ne reszkess, ne borzadj! – én nem azért jöttem,
Hogy újra szerelmes Szókkal terhellyelek,
Néked az nem tetszik: ne félly! nem sértelek.
Nézd mint borítja el eggy Felhő az Eget!
Lásd; ez eggy iszonyú Szélvésszel fenyeget!
Ha Akolra készűlsz verni Nyájatskádat:
Imé én eljöttem segélni Munkádat. –
Óh! tehát ne rettegj! – néz’ fel! néz’ tsak erre!
Lásdd, miként setétűl bé az Ég*
azÉg Sh., em.
eggyszerre. –
Nézd ezt a’ süvőltve zúgó Forgószelet
Mint veri fel a’ Port, ’s az elszórtt Levelet!
A’ megborzadtt Berkek’ rettentő Zúgása,
A’ Madarak’ szerteszéllyel Kóválygása,
E’ vigályos Tseppek, mellyek ránk szemzenek
Sebessen repülő Veszélyt jelentenek. –
Hát nem mondtam é meg, óh Nitze! ezt régen?
Imé! – már villámlik – már dörög az Égen!
Mit tsinálsz? fogadj Szót! – jer! – már hová mehetsz.
Nints Idő! – Nyájaddal már semmit sem tehetsz.
E’ Kősziklák alá jer, öblösök ezek,
Pihend ki magadat! – én te veled leszek.
De te reszketsz, óh én kedves Kíntsem!
Óh mint dobog Szíved, még – is, –
Ne félly! im itt vagyok én is,
’S Szerelmet nem beszéllek.
Míg villámlik, míg a’ Mennykő húll,
Veled leszek szerelmes Nitze!
’S ha az Ég újra feltisztúl:
Háladatlan Nitze! én elmegyek. –
Ülly le! legyél tsendes és bátor Lélekkel
Itt e’ Kő: ne gondolly semmi Szélveszekkel.
Ennek Öblét semmi Villám meg nem hattya,
Soha semmi Mennykő által nem szaggattya
Ezt eggy sűrű Lauruserdő árnyékozza,
Melly az Ég’ Haragját körűlhatározza.
Űlly le szép Bálványom! űlly le és pihenny meg!
Bátorítlak!... még is szíved szorúl ’s remeg;
És ha tőled futni akarok, Kezemet
Kezed közzé fonva tartóztatsz engemet. –
A’ lerohanó Ég vívik a’ Szelekkel:
Ne essél Kétségbe, ne félly – nem megyek el.
Illy víg Napját Szívem mindég óhajtozta:
De ezt Ijjedésed – ’s nem Szerelmed hozta. –
Áh! ne tsalogasdd ne, óh Nitze! Szívemet.
Ki tudja, tán mindég szerettél engemet?
A’ te érző Szíved megvetni nem akartt,
’S ezen Ijjedésed tán Szerelmet takartt!
Szóllyál – no mit mondasz? kérlek! hát nem igaz,
A’ mit állítottam – te nem felelsz: mi az?
Le sütöd szemérmes Szemeid’ mellettem,
Pirúlsz – mosolyodol – óh érzesz érettem.
Ne szólly Eggyetlenem! e’ Pirúlásodbol,
’S Háborodásodból Szíved eléggé szóll. –
És im a’ Szélvészek köztt
Találtam Tsendességre!
Ah! többé Napfény az Égre,
Ne készűllyön derűlni! –
Ez nékem minden Napok
Között, legtisztább Napom
Élni így óhajtok,
Így óhajtok halni! –